Szerencsére úgy látom rajta, hogy nem vette észre a táncom. Nem vagyok egy nagyon szégyenlős srác, de azért idegenek előtt nem merem rögtön lejáratni magam. Ha már kicsit ismerjük egymást, akkor nincsenek bennem gátlások, de most még vannak. Főleg előtte, hisz már a bejövetelén is látszik, hogy ő valami elit nő. Sugárzik belőle a tekintély. Vedd elő az illedelmes oldalad Leo, mert ő megesz téged reggelire. Látszik rajta, hogy ad a külsejére, ezért megdicsérem. Általában megérzem, hogy kinek mit kell mondanom, mondjuk általában komolyan is gondolom, amit mondok. Nagyon hamar be tudok lelkesedni. Remélem nem zavarja, hogy tegeztem. Fiatalnak látszik, szóval biztos nem fura neki, hogy tegezik. Jól esik neki, amit mondok, úgyhogy én is elmosolyodok.
- House of DeVil? Jimena García jött be a vendéglőnkbe? Ha ezt tudom jobban kitakarítok - mondom nevetve miközben kicsit zavarba jövök. Ilyen neves ember még nem járt nálunk, nem vagyok erre felkészülve. - Gyakran járok arra, gyönyörű az épület. Meg pár ott dolgozó jár ide és már meséltek rólad, de sose gondoltam, hogy te is be jössz ide egyszer - még a szám is tátva marad, mert én még soha nem találkoztam ismertebb emberrel. - Most már értem, hogy hogyan lett ilyen nagy céged. Nagyon szép ruhákat tervezel - tovább bókolok neki, mert hát ilyen vagyok. - Én amúgy a fehér dolgokért vagyok oda. Mondjuk nem vagyok nagyon otthon a divatban, leginkább sima fehér pólókat hordok. Mondjuk van más ruhám is, de azok csak állnak a szekrényben - kezdek bele lelkesen a ruhatáram elemzésébe. Mondjuk lehet nem egy divatgurunak kéne ilyeneket mondani, mert elsírja magát, amilyen béna vagyok ebben.
- Intézem! - bólintok és már oldalra is fordulok a kávégép felé. Sokkal jobb, mióta átraktuk a bárpultba, mert így tudok beszélgetni a vendégekkel, amíg lefőzi. Be is állítom és már indul is. Frissen őröli a kávészemeket.
- Természetesen! Neked bármit - jó, bevallom, hogy amúgy is lehet, de így jobban hangzik.

Mondtam már, hogy szeretek ebben a kis vendéglőben dolgozni? A városnak nem a legforgalmasabb helyén van így elég nyugis és nem kell megszakadnom a munkában. Mondjuk szeretem megtömni az embereket. Aki bejön az biztos, hogy teli hassal távozik, pedig sokan csak egy kávéra jönnek be, de amint megérzik Leo tojásait, rögtön rendelnek valami ínycsiklandozó ételt az felhozatalomból. Egyedül dolgozok itt nagyrészt. Van egy kollégám ugyan, de ő csak nagyon ritkán ugrik be és akkor is inkább, csak besegít nekem, szóval elmondhatjuk, hogy én viszem a hátamon az éttermet. Hogy hogy is kell elképzleni a helyet? Egy olyan igazi, tipikus amerikai filmet kis útszéli büfé. Fekete-fehér kockás padló borítja, amin piros bőr főtelek helyezkednek el és cuki kis fa asztalkák. Minden ilyen autós dolgok díszítenek, én nem értek hozzá, én a kolbászt szeretem, szóval legyen elég annyi, hogy autós dolgok. Na meg a neon csövek. Azokat is imádom, kék, rózsaszín és világít. Egy szóval lehet leírni a helyet. Menő. Mondjuk én főleg a pultnál szoktam állni, aminek a másik oldalán nagyon kényelmes, piros bárszékek vannak. Ha nem a pultban vagyok, akkor a konyhában, ugyanis az ételek nagyrészét is én készítem. Nincs nagy választék, palacsinta, rántotthús, tojás és minden féle sütemény. A süteményeket nem én készítem, azokat egy cukrászdából hozzák, de néha átalakítgatom őket vagy készítek sajátot. Mint a rózsaszínálomfánkcsodám.  

Ma is egy pörgős napon vagyok túl. Már közeledik a zárás és már nincs bent vendég. A sok munkától kezdem érezni, hogy összeizzadtam a munkaruhám. Egy fehér ing a vendéglő logójával ellátva, nyakkendő, fekete hosszú nadrág, egy kis aranyos kötény és egy cípő, amely természetesen megfelel az ÁNTSZ előírásoknak, pont mint a mekiben. A nap végén már nincs sok dolgom, ilyenkor szoktam takarítani. Lelkesen tisztogatom az előző hónap, hónap dolgozója képet, amin nyilván én vagyok. Hatalmas vigyor és büszke kiállás, ez jellemez a képen. Tökéletesre pucolom az üveget, hogy csak úgy csillogjon a fogam.  A kép után a pult következik, vagyis következne, de a falra szerelt tévében elindul a kedvenc mesém főcimdala, amire muszáj táncolnom.
- Mirákülösz, Csoda dolog, besuhanok, ha nem megy jól - énekelem lelkesen, miközben a pult tetején rázom a Leo popót. Táncolnék tovább, de meghallom az ajtó felé szerelt csengő idegesítő hangját, ami azt jelenti, hogy jött egy vendég. Gyorsan ugrok vissza a pult mögé, nehogy megint megbüntessenek, mert állítólag nem túl higiénikus, ha a pulton állok. Nem is értem, hogy mi bajuk vele.
- Szia! Köszöntelek izé...nálunk! - kicsit zavarban vagyok, remélem nem látott táncolni. Nem tartom magam egy jó táncosnak. - Mit adhatok? Igazából lassan bezárunk, de annyira gyönyörű vagy és olyan szép a ruhád, hogy most kivételt tehetek. De tényleg, hol szerzel ilyen ruhát, nagyon egyedi - nem tudom leplezni, hogy lenyűgözött. Én ugyan nem értek a divathoz, de erről könnyű megállapítani, hogy különleges.