nerida & richard

curiosity killed the cat

Egy kicsit gyűlölöm a tényt, hogy habár kiadtam az útját nem tudom teljesen elengedni. Még mindig tudni szeretném, hogy mit csinál és, hogy mikor. Mindezt lehet tényleg azért, mert szeretném tudni a módját annak, hogy miként tudnék neki keresztbe tenni, de az is lehet, hogy egyszerűen csak tényleg kíváncsi vagyok. Az igazság azonban az, hogy akármelyik is legyen nem árt beleütnöm az orrom olyan dolgokba, amikhez nem feltétlen van közöm, de előnyt fabrikálhatok magamnak. Nem számít, hogy mennyire kacifántos úton-módon jutok ehhez hozzá a lényeg, hogy hozzájutok. Az előny az mindig előny marad akármilyen úton-módon jut is hozzá az ember.
- Csak nem hadat üzensz nekem, kedves? - Nem hiszem, hogy túlságosan félnem kellene bárkitől is. Akiken áttapostam azokkal pontosan azért tettem azt, amit mert megérdemelték. Meg aztán, akiken át lehet taposni elég nehezen tudnak felállni, hogy a jövőben veszélyt jelentsenek a számomra. Nem számít, hogy hányan állnak össze ellenem megpróbálhatnak letaszítani a kis trónomról, de én erre nem tekintek másként, mint egy újabb lehetőségre ahhoz, hogy megalázzam őket. Szembe állhatnak velem, de mindig meglesz a magam módja arra, hogy elérjem sokkal többen álljanak mögöttem, mint velem szemben. Egy kellemes hátbatámadásra már jól felkészültnek mondhatom magam, hiszen ennek remek példája maga Richard is.
- Akkor erre talán le is fixálhatnánk egy közös időpontot. A dobolás mellett esetleg még oktathatnád-kritizálhatnád, ha úgy tetszik. - Az abszurditás plafonját csiszolná, ha egy ilyen helyzetben lennénk mindhárman egy szobában. De amúgy sem tervezem ténylegesen Triton-t az ágyamba csalogatni. Egyrészt mert nem hiszem, hogy túl lelkesen mászna be. Meg aztán maximum csak arra használnám, hogy szálkát szúrjak a drága Richard szemébe meg egy kis éket kreáljak a kettejük kialakuló kis barátsága közé. Ebből a szempontból talán még megfontolandó lenne, mint taktikai lépés. Nem lehet olyan nehéz elcsavarni a fejét, hiszen már így is rávettem egy ivós játékra, amiben garantált volt a veszte, de azért mégis csak belevágott annak ellenére, hogy ezek szerint volt, aki figyelmeztesse, hogy nem túl jól ötlet.
Nem gondoltam volna, hogy a múlt ilyen mély sebeket ejtett rajta, hogy annak válaszait kutatja talán azóta is. De mindezen már nincs mit változtatni így valamilyen szinten csak felesleges szájkoptatás, de ha neki ezek köré épülnek a legfontosabb kérdései, akkor nem hátrálok meg tőlük, de ettől függetlenül kíváncsi vagyok az ő válaszaira is. Ugyanakkor már csak azért is kedvet kapnék ahhoz, hogy válasz nélkül gurítsak a garatra, hogy az utolsó idegszálait is megpengethessem.
Tekintetemmel követem alakját, ahogy az asztalának támaszkodik, mielőtt még megszólalna, majd teljes figyelemmel csüngők minden egyes szaván. Annyira nem áll távol a valóságtól tekintve, hogy tényleg rendkívül rideggé vált a szívem és a lelkem mára képtelenné vált arra, hogy bárkiért is igazán odaadással forduljon. Mindezt azonban ő érte el egyedül. Ketten tényleg jók lehettünk volna, de még azelőtt sétáltam el a helyzettől, mielőtt esélye lett volna megforgatni a tőrt a hátamban. Nem ülhettem tétlenül, hogy várjam míg elárul, avagy olyan érzéseket keltsen bennem, amelyek megtörték volna azt, aki voltam és ezzel mindent elveszíthettem volna. Nem akartam egy jégtoronnyá változni, de erre van szükség a túléléshez.
Közelebb lépek hozzá, mielőtt még megszólalnék kezeimet a vállára helyezve szegezem tekintetem az övébe amely élesebbnek érződik a kelleténél, de koránt sem az igazi veszélyt sugallja. - Egy társ? Tényleg azt gondolod, hogy valaha is több voltál, mint egy kisegítő lépcsőfok, aminek köszönhetően feljebb kerülhettem? - Habár ez nem a teljes igazság, hiszen nem így álltam hozzá a kezdetekben és ezzel meg is szegtem az igazmondás szabályait így talán jobb lenne, ha innék is rá, de nem fogok. Ezzé változott a szememben. Csak így volt lehetőségem arra, hogy ne engedjem, hogy magával vigyen egy darabot belőlem, amelyet soha nem szerezhetek vissza. Ahelyett, hogy nekiadtam volna inkább egy életre lefagyasztottam.

You make me crazy & angry. I don't know why i love u

A legjobb védekezőeszköz Nerida ellen,  ha nem engedjük, hogy hasson ránk, befolyásoljon, vagy manipuláljon, hiszen pont ezt akarja elérni, s ha megkapja amit akar, onnantól minduntalan többre vágyik. Élősködik rajtunk. Vannak pillanatok, amikor azt érzem, hogy egészen jól tudom kezelni a dolgait, máskor meg csalódottan be kell látnom, hogy célt ért a támadása. Pokoli játékot űzünk, a kitervelt ivós játék csak rátesz még a lapáttal, de azáltal talán én kordinálhatok. Ezek a percek hosszú óráknak, napoknak tűnnek.
Szinte kivirágzik arcom, ahogy lefordítom magamnak szavait. Nem érdekli, milyen kapcsolataim vannak, de azért meghallgatná. Szép kifejezőeszköz, viszont tudom mire egy ki, én viszont nem fogom kiadni neki a barátaim listáját, hogy egyesével keserítse meg az életüket, vagy tudjon meg tőlük olyan információkat, amiket sosem akarnám, hogy Neridához jussanak.
- Oh, milyen figyelmes! - Ezt egyébként most nem gúnyból mondom, tényleg meglep, hogy nem valami szutyokkal megkent választ kapok. - Mondjuk úgy, hogy nem feltétlenül előnyös ipari számra gyártanod a rosszakaróidat, mert a végén összeáll belőlük egy hadsereg, akik nem érted fognak harcolni... - Összefognak azok, akiket valamilyen módon már megsebzett Nerida, talán az sem túlzás, ha tényleg bosszút akarnak rajta állni, lehetőleg együtt. Meglepő módon viszont nem én állok ezen tábor élén, mint fő hangadó. Nem vagyok benne biztos, hogyha egy nagyméretű szervezett bűnözés alakulna ki Nerida ellen az utálói által, akkor én hagyni fogom, hogy legyőzzék. A várát ledönthetik, megsemmisíthetik, még segítek is abban. De nem hiszem, hogy szemrebbenés nélkül, tétlenül hagynám, hogy megsebesítsék, vagy megöljék őt. Hogy miért, azt szerintem titkon mindenki sejti.
Tritonra tett válaszára őszinte furcsálló, részben vigyorgó arccal nézek rá. Triton mint ágymelegítő? Tényleg? Mármint... fúj. Azzal fekszik le persze akivel akar, de azért ne már, hogy Triton is az ágyába kerüljön. De persze ki kit kíván. Az ízlések pedig biztosan változnak, olykor nem a jó irányba.
- Öhm, hát, ha úgy akarod hasznát venni... szívesen dobolom nektek a ritmust - Régen sokkal több viccet nyomtam Neridának, az utóbbi időkben viszont érthető okokból felhagytam ezzel, jelen esetben viszont nem bírom megállni, hogy ne vegyem humorosra ezt az abszurd helyzetet. Valamiért tényleg nem érzem fájónak, ha Tritonnal lefekszik, talán pont ezért, mert tudom, hogy fényévekkel jobban csinálom, mint ő. Egy kaján, részben sármos mosolyt is megejtek még a mondat végén, hogy valamennyire eltüntessem magamról a fintort, amiért elképzeltem Tritont meztelenül az ágyban. Aztán ki tudja, lehet valóban lelkesen ficánkolna.
- Ezer százalék - döntöm enyhén oldalra fejemet és határozott mosollyal adom meg neki a választ. Készen állok, hát hogy ne állnék készen, alig bírok megmaradni a bőrömben, hogy végre hallgassam Neridát talán őszintén beszélni. Nem kevés éve őrlődnöm már azért, mert nem varrtuk el kettőnk szálát, csak elszakadt és hagytuk úgy, megtépetten. Ha fájni is fog az igazság, utána jobb lesz.
Nem mondja ki ő maga. Egy kicsit csalódást kelt, de próbálom máshogy értelmezni és nem feltétlenül gyengeségnek. Mondjuk inkább bizonytalanságnak. Hirtelen olyan érzést kelt bennem ez a lépése, mintha ő sem tudná teljesen, hogy mi hogy történt akkor. Nekem konkrétan ez a problémám: homályos. Talán nem is voltam teljesen józan azokban az időkben (sem), de a veszekedéseink totál elborították az agyamat és végül az igazság eltörpült amellett, hogy már minden rossz volt. Hátat fordítok az asztalnak és részben ráülve, részben csak nekidőlve támasztom meg magamat, míg a megfelelő szavakat keresem.
- Ketten valami nagyon nagyot akartunk véghez vinni. Olyan célokat akartunk ketten elérni, amik során felül kellett értékelnünk, hogy kikben bízhatunk és kikben nem. A végén pedig te arra jutottál, hogy még bennem sem bízol. Kreáltál egy jó indokot és meghamisítottad a szerződést, engem pedig úgy távolítottál el az egészből, mintha nem ketten építettük volna fel mindazt, amire most azt hiszed, hogy a tiéd. - Felé pillantok, a szemeim szúrnak, de nem támadóan, inkább a régi tűz az, ami egy pillanatra megmutatkozik a régi önmagamból, csakhogy már nem forró, inkább hideggé vált. - Az ok? Az ami máig a legjobban jellemez téged. Csak magadra gondolsz, mindent csakis magadnak akarsz. Nem fér bele a te életedbe egy társ, mert azzal osztozkodni kellene. - Ez vezetett oda, hogy már nem is bízik meg senkiben. Legalábbis nekem így jön át, de tény, hogy nem vagyok már az élete része. Pedig lehetnék. Pedig annak kellene lennem!

nerida & richard

curiosity killed the cat

Nem tudom pontosan megállapítani, hogy kettőnk kapcsolata mégis mikor evezett igazán veszélyes vizekre. Talán a kezdetektől fogva arra volt ítélve, hogy zátonyra fusson és elpusztuljon. Teljeséggel megmérgezte kapcsolatunkat az elválás, ugyanakkor a testünknek egyikünk sem parancsolhat. Ezért is veszélyes a játék, amit űzők azzal, hogy követem az irodájába, mintha ez lenne a legtermészetesebb, hiszen teste továbbra is mágnesként vonzza az enyémet. Nem hiába van szükségem arra, hogy sértegessem, hogy képzeletbeli gátakat építsek magunk közé, amelyek remélhetőleg áthatolhatatlanok lesznek és egy örökös választékot emelnek kettőnk közé.
- Szóval azt mondod, hogy egy cseppet sem zavar. Így akkor nem is kell bánnod. - A savban áztatott szavaim csak a saját lelkem megnyugvását képviselik. Persze minimális gyűlölet felemészti a lelkemet minden egyes alkalommal, amikor rágondolok, de nem ez az egyetlen érzelem, ami elkezd a testemben terjeszkedni, de ez a fő, amire minden erőmmel koncentrálok.
- Nem is érdekel, de ha már felhoztad gondoltam beszélhetünk róla tekintve, hogy gondolom szívesebben veszed, mint a sértegetéseimet. - Mindezzel csak aprócska információfoszlányokat akartam kihúzni belőle, de olyan magas falakat vont saját maga köré, amit már majdnem megirigylek. Én tettem őt ilyenné, de nem mondhatom azt, hogyha lenne még egy lehetőségem, akkor bármit is megváltoztatnék. Végső soron csak magamban bízhatok ezért mindig, minden helyzetben saját magamat kell előtérbe helyeznem más egyáltalán nem számít.
- Hmm, végül is ha már jóban vagytok, akkor lehet, hogy nem álltok annyira távol egymástól bizonyos területeken. Talán kipróbálhatnám, hogy mégis mennyire lelkes, mint ágymelegítő. - Ugyan eszem ágában sincs ilyen módon közeledni a férfi irányába, de a feltevés még sem áll tőlem olyan távol. A bizalmat senkinek nem szavazom meg, ahogyan esélyt sem adok arra, hogy valaki könnyedén hátba támadhasson, de megvannak a módszereim arra, hogy ezt elkerülhessem, de ugyanakkor kihasználhassam azt, aki éppen a vágyam tárgya lett.
- Semmitől sem félek, de a múltat felhánytorgatni igen csak fájdalmas lehet. Biztos, hogy készen állsz rá? - Egyikünknek sem egyszerű elfelejteni a másikat különben most nem lennénk ebben a helyzetben. Fújtatunk egymásra, mintha ez lenne a természetes. Pedig egyszer igen csak közel voltunk egymáshoz. Egy igazi jövő állt előttünk, amelyet közösen virágoztathattunk volna fel, de ő felégetett mindent maga mögött, bizalmamat vesztette és jobbnak láttam megszabadulni egy tehertől, mintsem ragaszkodni a lehetőségekhez, amelyeket magában hordozott. Mert szerettem volna, ha ezek pusztán csak jók, de minél tovább gondoltam annál több negatívum sorakozott fel mögötte, aminek köszönhetően kénytelen voltam óvni azt, ami a legfontosabb. Saját magamat.
- Nem menekülök semmi elől. Inkább kíváncsi vagyok arra, hogy mégis te miként élted meg. Hogy mit gondoltál oknak az elválásunk óta. Utána megkapod a válaszod. - Minden konfliktusnak két oldala van. A teljes történetet még akkor sem ismerheti meg igazán egy kívülálló, ha mindkét fél oldalát meghallgatta. A bizonyítékok, a tények sokkal többet érnek egy ilyen helyzetben, mint az adott helyzetben feltörő érzelmek, amelyek a cselekedetek nagy részét befolyásolták. Mindezek tömkelege adja meg a teljes képet, ugyanakkor kívülállóként az érzelmek, amelyek a konfliktus legerősebb faktorai megfoghatatlanok, elérhetetlenek. Így egy-egy történet mindig valahogy üresnek érződik, hiányosnak. Sokszor még mindkét fél számára is.

You make me crazy & angry. I don't know why i love u

Kétségtelenül érzelmes egy fazon vagyok, aki sosem tudja teljesen elvonatkoztatni tetteit a szívétől, de van, amikor a túlélőösztön győz az érzelmeim felett. Neridához hasonlóan én is hatalmas egoval rendelkezem és nehezen tudok engedni rajta. Így hát, amíg ő állandóan bombázza az önbecsülésemet, addig én minduntalan ellenállni fogok, elzárkózom előle, amennyire csak bírok. Fáj ez, hiszen talán mindketten tudjuk, hogy ha nem így viselkednénk, akkor teljesen máshogy is alakulhatnának a dolgok és meg merem kockáztatni, hogy a város is folyamatosan szakad két részre: az ő táborára és az enyémre. Háború lesz, ha mi nem kötünk békét, noha ezt mondani könnyebb, mint megtenni, pláne úgy, hogy jelenleg egyikünk sem erre hajt.
- Ez egy puszta ténymegállapítás volt, semmi köze a lelkemhez - felelem egyébként szokatlanul hidegen. Ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy kiderüljön, nem nagyon tudunk közös nevezőre jutni. Nem is meglepő, de az állandó mellébeszélés és egymás szavainak kifacsarása egy örökös spirálba vezet minket, ami egyre inkább lefelé kavarja kettőnk kapcsolatát, még egy annyira felesleges téma által is, mint ami Trintonhoz fűzhető.
- Miért számít neked ennyire, hogy mennyire szoros a mi barátságunk? Azt hittem pont nem érdekel téged, hogy kikkel töltöm az időmet… - Érzékelem én is, hogy ez pont egy oyan válasz volt, amit Nerida szokott nekem adni, erre pedig a gyomrom is összehúzódik. Lehet szimplán csak rossz hatással vagyunk egymásra, kikényszerítjük a másikból a rosszat, amit végül egymás ellen fordítunk. Régen is ilyenek voltunk, csak nem vettem észre?
- Hát. Ha nincs vele több terved, akkor biztosan kitennéd – vonok vállat és kissé lazábbra veszem a hangulatot. Szerintem nála nem az a lényeg, hogy mennyire gyorsan jár Triton keze, vagy hogy szutykos lesz-e az asztal, miközben dolgozik, sokkal inkább itt arról lenne szó – véleményem szerint – hogy tervei vannak Tritonnal. Tervei, vagy szimplán csak akar felette uralkodni, ezt pedig tökéletesen véghez tudja vinni, ha az ő bárjában - khm, mi bárunkban? – kell dolgoznia az öregnek. Én tuti így gondolkodnék Nerida helyében.
Igazat adok abban a nőnek, hogy hallani egymás szavait nem több, mint mélyebbre döfni a szívünkbe facsart tőrt. Vagy hát… az én szívembe facsart tőrt, de azért mélyen legbelül még reménykedek, hogy nem egyirányú volt az a kapcsolat. Ennek ellenére kérésére kitalálok valami választ, ami mellesleg nem is puszta hazugság.
- A helyzeten semmit. De azon nem is akarok változtatni. Szimplán kíváncsi vagyok, hogy mersz-e őszinte lenni, vagy félsz bármit is kimondani, bevallani. – Vannak emlékdarabkák, amik nem tiszták nekem, márpedig én magam is sokkal jobban le tudnék higgadni, ha kimondanánk, mi történt akkoriban és nem csak eltemetnénk a múltat úgy ahogy van.
Elmosolyodom, hogy nem ad választ, de inni sem iszik, hanem inkább visszakérdez. Igazából nem vártam mást, még csak nem is reménykedtem abban, hogy majd saját lábára állva szemembe meri mondani a történteket, s mindazt, ahogyan ő élte át azt a napot.
- Szóval menekülsz a válasz elől és rám hagyod, hogy kimondjam? – Már töltöm is neki az újabb adag alkoholt. Kimondhatnám, de ezt most nem fogom, mert ha nem teszi meg, akkor iszik, erről szól a játék. Másrészt viszont nem fogok találgatni, mert mindig egyszerűbb rábólintani, vagy tagadni, mintsem önmagunktól megfogalmazni a valóságot és én most Nerida valóságára vagyok kíváncsi, nem a sajátomra, így hát türelmesen, de kicsit vadító kíváncsisággal nézek rá, s várok, hogy dönt: elmondja mit miért tett, vagy iszik, esetleg fogja magát és kisétál az irodából.  

nerida & richard

curiosity killed the cat

Szeretném feszegetni tovább, hogy teljesen biztos-e abban, hogy mindent meg tud szerezni, amit szeretne. Egy dolgot biztosan fel tudok hozni, amit akármennyire is szeretne soha többé nem szerezhet meg. Bár talán már elfogadta ennek a tényét és egyszerűen eltemette önmagában a vágyakozásnak még a csiráját is. Méghozzá olyan mélyre, mintha csak szándékosan meg akart volna győződni arról, hogy soha nem látja majd újra a napfényt.
Négy fal közé zárni kettőnket talán veszélyesebb, mint az elsőre bármelyikük is gondolná, de egyikünk sem arról híres, hogy bármitől is meghátráljon.
- Csak azt ne mond nekem, hogy az elmúlt időszakban már eljutottál arra a pontra, hogy mindent a lelkedre veszel. - Természetesen valamilyen szinten azért imádok a lelkébe tiporni, mert ez is csak azt jelenti, hogy valamilyen szinten még hatással vagyok rá. Mondjuk azért kétlem, hogy annyira meghatná, de ettől még pár percig igazán jól érezhetem magam.
- Szóval jóban vagytok, de annyira mégsem, hogy hallgasson rád, amikor azt próbálod elérni, hogy elkerülhesse életének a legnagyobb hibáját? - Eddig sem kezeltem úgy Tritont, mint a legjobb barátomat, de ezentúl igazán oda kell figyelnem rá. Tisztában vagyok vele, hogy attól még, hogy kiraktam Richard-ot még koránt sem jelenti azt, hogy mindenki elfelejtette a létezését úgy, ahogyan én igyekeztem. Még nekem sem sikerült teljesen kitörölnöm az emlékezetemből, hogy egykoron üzlettársak voltunk, de ez koránt sem probléma tekintve, hogy elővigyázatosnak kell lennem vele kapcsolatban. Bár nem mondanék nemet arra, hogy a bennem lévő érzelmeket egy csettintéssel elfeledhetném.
- Ha nagyon panaszkodni akarnék rá, akkor valószínűleg már rég nem lenne a helyén, nem? - Sosem tartanék olyan személyt magam mellett, aki legalább egy kicsit nem lehetne a hasznomra. Az már más kérdés, hogy még megannyi módja van annak, hogy felhasználhassam őt a jövőben.
- Mégis mit változtat a helyzeten az, ha a kimondatlan szavak, kimondottá válnak? - Semmi nem változik. Talán egy kis lelki békét nyer majd a helyzettel, de azon kívül az idő kereke nem fog hirtelen visszafelé pörögni, hogy módosíthassunk a már megtörtént eseményeken.
- Hmm.. Mit gondolsz mégis miért? - Kíváncsi lennék, hogy mégis milyen gondolatok játszódtak le a fejében amióta külön váltak az útjaink. Vannak dolgok, amelyek nem változtathatunk, de olyanok is, amelyeken egyáltalán nem szeretnénk változtatni. Nekem a kettőnk helyzete inkább az utóbbi közé sorolható. Nem játszadoznék még egyszer úgy a tűzzel, mint mikor a bizalmamat belé fektettem. Veszélyes játszma volt és végső soron csak egyedül saját magamra számíthatok. Talán saját magamat soha nem árulnám el. De az is lehet, hogy egykor majd még azaz idő is eljön.

You make me crazy & angry. I don't know why i love u

- Ha hiányt is szenvedek, majd megszerzem - döntöm oldalra a fejemet egy halvány mosollyal, ami inkább utal álvilági vigyorra, mintsem egy kuncogó kisfiúra. Ne erőltessük az álcát, én sem vagyok szent ember, de Neridához képest jobban tisztelem az embereket, vagy legalábbis bizonyos embereket. Tudom mit vár, szeretné, hogy kimondjam, hogy az ő hiánya nagyon zavar. Nem fogom kimondani, de jelét sem engedem adni ennek, még ha van is benne igazság, csak azzal nyugtatom magam, hogy nekem a régi Nerida kell, nem az, akivé vállt. Fáj a tudat, hogy így jártunk, pedig mi ketten együtt nagyon sokra vihettük volna, ugyanakkor eltávolodva tőle egy kicsit jobb emberré is válltam talán. Talán.
Határozottan nem volt jó ötlet bejönni az irodába és négy fal közé ejteni magunkat, de nem hagyhattam, hogy a vásárlói térben maradjunk, így hát próbálok úgy tenni, mintha tudnám mit csinálok. A játék veszélyes, a beszélgetés annál inkább, de otthon érzem magam az ilyen játszmákban, habár tudom, Neridának sem idegen. Nehéz felfogni, hogy mi egymást talán sokkal jobban ismerjük, mint aminek mutatjuk jelenlegi viszonyunkat.
- Úgy látom, te nem tudsz máshogy kommunikálni, csak szitkozódva. Ez amúgy eléggé nagy gyengeségre utal… - Én nem fogom minden egyes szavammal azt hajtogatni, hogy ez a nő mekkora egy őrült, lelki halott és egyúttal sérült is. Miért? Mert ezzel nem megyünk semerre sem és valahol szánalmas, hogy mindenből azt próbálja kihozni, hogy mire nem vagyok képes, pedig ő is tudhatja, hogy nem vagyok szeretetszolgálat, én sem simogatom mások lelkét, úgyhogy Triton miatt sem törtem magam össze, hogy ugyan ne legyen hülye és higgyen nekem.
- Nem akartam meggyőzni. Felnőtt ember, azt csinál, amit akar. Én csak jeleztem neki, hogy mi fog következni. - Nem mintha tartoznék magyarázattal, de nem rám vallana, ha hagynám annyiban az ócsárlást. Egyre inkább megfogalmazódik bennem az a kérdés, hogy vajon tényleg azt gondolja-e a szíve mélyén, amit kimond, vagy a lekicsinyítés egy tökéletes hozzáállás ahhoz, hogy elrejtse mi mögötte van. Nagyot csalódnék benne, ha csak ennyi lenne ez a nő, ha nem tudna nekem mást mondani, mit cinikus szavakat. Azt már nem akarom mondani, hogy így Triton személyében van egy beépített emberem a bárjában. Nem csak egy, de Triton nyíltan az.
- Ó, csak nem meg vagy elégedve vele? – Mi volt ez? Elismerő szó Tritonra? Hát ez csodálatos, jó látni végre, hogy ilyet is tud. Ami viszont a játékot illeti…
- Nem megtudni akarok valamit, hanem hallani, ahogy kimondod a tényeket. – A kettő nem ugyanaz. Hogy őszinte legyen, fogalmam sincs, hogy Nerida tényleg őszinte lesz-e, feltételezem, hogy nem, de erre pontosan fel vagyok készülve. Azt mégsem mondhatom, hogy csak inni akarok vele, mert talán úgy jutunk is valamire kettőnk kapcsán és nem csak kerülgetjük a régmúlt szardarabjait. Az meg bizonyítottan nem járja, hogy csak én részegedjek le, ez már megtörtént párszor és ki lettem rakva a bárból. Viszont ez nem a bár, ez csak egy szoba, ahol senki előtt nem kell játszania a főnöket. Sőt, ha szigorúak akarunk lenni, ezen a helyen én vagyok a főnök, ha számítana…
- Oké. - Kérdés. - Miért hamisítottad meg a szerződést? - Sok mindent egymáshoz vágtunk akkor, a dühtől pedig elferdült a valóság. De mi az igazság? Vagy azt is kérdezhettem volna ezzel együtt, hogy mikor és hogyan csesződött el ennyire minden, mi egykor ő volt meg én?

nerida & richard

curiosity killed the cat

Kijelentése akaratlanul is széles mosoly húzódik az ajkaimra. Lehet, hogy mindent megad magának, amiről úgy gondolja, hogy jelenleg szüksége van, de egyikünk sem az a típus, aki ténylegesen megelégszik pusztán azzal, amije van. Mindig is többre vágyunk és, ha szeretnénk sem tudnánk ettől megszabadulni. Arról nem is beszélve, hogy mindig létezik magasabb minőség. Lehet, hogy a hétköznapi életben megelégszünk valamivel, de egyikünk sem mondana nemet valami többre.
- Igazán? Mindent? Teljes mértékben biztos vagy benne, hogy semmiben nem szenvedsz hiányt? - Mondhatni személyes sértésnek venném, ha nem hiányolna egy picit sem. De az igazság az, hogy ezt ha még szeretné sem tudná letagadni, mert ismerem annyira, hogy tudjam elég mély nyomott hagytam benne. Na, meg persze sajnálatos módon az én testem sem áll teljesen semlegesen hozzá, de ezt mégsem kötném az orrára.
Nem szerepelt a terveim között, hogy ténylegesen valamivel együtt távozzak innen, de ha már így alakul akkor a legkevesebb, hogy a legtöbbet kihozom a helyzetből. Vagy, ha mást nem is, de legalább megpróbálom. Na, nem mintha egy percig is eszembe jutna bemocskolni a kezeimet meg aztán az időm is túl drága ahhoz, hogy tényleg ezzel töltsem, de végül is minimálisan megkavarhatom a légkört a számára. Még a végén érdekelni kezdenének a halak.
Habár tűzzel játszom, hogy minden biztosíték nélkül követem őt az irodájába, mintha csak egyszerű rég nem látott barátok lennénk.. Kockázat nélkül nincs jutalom. Jelenleg még nem tudom, hogy mi lesz az ára annak, hogy vele tartok, de reményekedem az egyensúlyban, hogy jár vele valamiféle pozitívum is.
- Szóval pontosan tudtad, hogy mire készülünk, de még arra sem voltál képes, hogy meggyőzd ne menjen bele? Igazán szomorú. - Nagyon sok esetben van az, hogy hiába beszélünk valakinek az megy a maga feje után és senki és semmi nem állíthatja meg annak igazában. Később persze szomorúan visszatekint arra, hogy mi mindent elkerülhetett volna, ha hallgatott volna arra, akinek semmi előnye nem származott a figyelmeztetésből. De annak elkerülése érdekében, hogy kevesebb lehetősége legyen bárkinek is figyelmezetetni akárkit talán ki kellene vágnom pár személynek a nyelvét, hogy ne teregessék ki a terveimet annak bekövetkezte előtt. Végül is készíthetek egy kiállítást emberi szervekből, hogy jobban átmenjen az üzenet, hogy velem nem érdemes szarakodni.
- Igazi lelkesedéssel a szükséges tehetség részben pótolható. - Bele kell jönnie a dolgokba tekintve, ha nem tenné csak még mélyebbre ásná magát, ahonnét talán sosem kerülne ki igazán. De abban tényleg igaza van, hogy élvezem mások szenvedését. Megvan a maga különleges varázsa, amit semmi pénzért nem eresztenék.
- De édes vagy.. Mit szeretnél ennyire tudni rólam, hogy képes vagy egy játékba rejteni a szándékod? - Sosem mondanék nevet semmiféle kihívásra sem. Ez is egyike az olyan dolgoknak, ami elől nem hunyászkodom meg. Elég jól tudok bánni a szavakkal ahhoz, hogy megkerüljem a ténylegesen vágyott választ hazugság nélkül így nem hiszem, hogy túlságosan rettegnem kellene a kérdéseitől. A baj csak az, hogy ő is képes szerintem ugyanerre így lehet az egész nem lesz más, mint egyszerű iszogatás, mert a végén egyikünk sem volt megnyílni a másiknak. - Akkor kérdezz bátran, Mr. nem vagyok gyenge. Ugorjunk egyenest a mélyvízbe. - Jobb lett volna, ha nem jövök egyedül, mert adott esetben szerintem még szükségem lenne arra, hogy valaki hazáig cipeljen többnyire kulturált körülmények között.

You make me crazy & angry. I don't know why i love u

- Nem panaszkodom, mindent megadok magamnak, ami nekem kell - döntöm egy fél pillanatra oldalra fejemet is, bár nem feltétezem róla, hogy ebben már nem tudna belekötnivalót találni, de valljuk be, azért dolga van, mivel sosem szoktam visszafogni magam, ha valamit szeretnék, azt vagy megszerzem, vagy megteszem. Az már más kérdés, hogy mindig többet és jobbat akarok, de amit mondok neki az igaz, ami kifejezetten kell nekem, azt biztosítani tudom, s ez a lényeg. Elboldogulok nélküle is, van lakásom, hajóm, üzletem, vannak alkalmazottjaim, ha úgy kívánja kedvem, nőket is hamar találok. Persze, ők könnyebb falatok, mint Nerida, sajnos túl könnyűek is, én pedig szeretem, ha egy nő kegyeiért küzdeni kell és biztosra veszem, hogy ez az igazán vonzó Neridában is, mert minek tagadjam, akarom őt még mindig, mint a pokol, csakhogy kettőnk múltja már beárnyékolta a mindenkori törekvéseimet, úgy pedig nehéz közeledni felé, ha minél távolabb akarok lenni tőle.
- Tökéletes válasz - lendítek kezemmel elismerően, hiszen most vallotta be, hogy halvány fogalma sincs semmiről, ami horgászathoz, vagy halászathoz kötődik és úgy adja magát a helyzet, hogy erre ráugorva porig roncsoljam az amúgy egekbe szökő önbecsülését, de… akkor nem lennék semmivel sem különb nála. Ellenben intek az alkalmazottamnak, hogy rakjon össze egy kisebb – de annál drágább – csomagot a vásárlónknak, aki mindenképpen kipróbálná a horgászat örömeit, s én ezalatt inkább elidőzök azon gondolaton, miszerint Nerida is épp most vallotta be, hogy elég jól ismerem már őt. Ez egy kicsit kecsegtetően hat, egy pillanatnyi szívmelengető érzés, ami visszarepít azokba az időkbe, amikor még minden normális volt közöttünk.
Miért gondolom, hogy Nerida meg fogja venni a csomagot? Nem az a fajta, aki könnyen visszatáncolna és ezzel saját maga szavait tenné megkérdőjelezhetővé, másrészt az anyagi részen sem akarna kudarcot vallani. Legalábbis az a nő, akit én ismerek, ezt tenné, persze bármikor okozhat meglepetéseket, ő arra is képes.
Tudom, hogy őrültséget csinálok, tudom, hogy minél előbb meg kellene szabadulnom tőle, de egy kicsit azért nem lep meg, hogy önmarcangolóan mégis meginvitálom a valamennyire privátabb szférámba: avagy az irodámba. Vannak nők, akik szeretik, ha a férfi hordja a nadrágot, de Nerida esetében, lévén, hogy egy rendkívül domináns személyről van szó, ez nem feltétlenül igaz, én viszont imádom a nőket, az erőd és kemény nőket annál inkább, de a nadrág nekem jobban áll végső soron és ebből legyen szó bármilyen kapcsolatról, nem engedek. Meg kell találnom a módját, hogy ne tegyen tönkre és lehetőleg stabilnak tűnjek a közelében is, ez nehéz játék, de… ha könnyű lenne, nem is érdekelne valószínűleg.
Az irodámban ígéretemhez hűen előveszek két poharat és stílusosan kitöltöm az alkoholt. Annak ellenére, hogy kettőnk múltja szorosan fűződik a bárhoz, nekem ezekről a pillanatokról mégis inkább a Tritonnal történtek jutnak eszembe.
- Meglepődnél, ha tudnád, mi minden van a tarsolyomban. - Igazából semmi, de rögtönözni nagyon jól tudok. - Nem vagyok olyan féleszű, mint Triton, aki nem hallgatott rám, pedig én figyelmeztettem a kis tervetekről - forgatom meg közben az italomat a poharamban, majd ahogy elhangzik az utolsó szavam is, belekortyolok. Hogy honnan tudtam arról az esetről? Nos, az oké, hogy már nem az enyém is a bár, de kiépítettem én ott anno a kapcsolataimat, vannak ott egyes vendégek, netán személyzet is, akik nem feltétlenül csak Nerdiának jelentenek, hanem nekem is.
- Hát nem tudom, szerintem nem egy alkohol specialista, de nézni őt és látni, ahogy szenved miattad… biztos kecsegtető látvány - játszom azt, hogy élvezem a helyzetet, ami egyébként nem butaság, mert én is azt vallom, hogy hát ha ilyen vak volt, akkor igya meg a levét, viszont némiképp jobban örülnék, ha nem Nerida környezetében szenvedne, mert azzal örömet okoz a nőnek. De ami a játékot illeti…
- Kérdezünk. Én tőled, aztán te tőlem, majd újból. Ha úgy döntünk, megválaszoljuk a kérdést, azt csak őszintén tehetjük meg. Ha nem akarnánk válaszolni, a némaságért cserébe meg kell innunk a teljes pohár tartalmát, amit természetesen újratöltök - vázolom fel neki az ötletemet. Ez elég erős rum, szóval már három válasz kikerülésével azt kockáztatja meg, hogy nem egyenes vonalban fog innen hazamenni. Én nem kötelezem arra, hogy igyon, ő teszi ezt magával, ha nem akarna nekem választ adni. - Jah és… hazudhatsz is, csak az ebben az esetben a gyengeség jele - mosolyodom el ravaszul, majd egy újat kortyolok. - Én legalábbis nem vagyok gyenge.  

nerida & richard

curiosity killed the cat

Szerencsére szerény személyem még sehonnan nincs kitiltva így aztán tényleg senki nem róhatja fel nekem, ha esetlegesen felbukkanok ott, ahol nem kifejezetten örülnek nekem. Igazán megpróbálkozhatnának egy tiltótáblával, amin rajta van az arcom. Még az is lehet, hogy profit származna belőle, mert azért mégis kíváncsi lenne egy-két személy, hogy mivel érdemelte meg egy olyan szépség, mint jómagam - hiszen vak én sem vagyok -, hogy kitiltásra kerüljön. Bár az tény, hogy egy ideje már hiába keresem az arcomat a tükörben sokkal másabb forma rajzolódik ki előttem, ami bizonyos szempontból megnehezíti a hétköznapokat. Legalábbis reggel elég nehéz tükör nélkül elfogadhatóvá varázsolnom magam. De ez is csak bizonyítja a természetes szépségem, hiszen mondhatni erőfeszítés nélkül vagyok szerencsémre gyönyörű.
Szavaira az ég felé szökik az egyik szemöldököm, miközben azt a halovány mosolyt figyelem az arcán, amitől egy pillanatra mintha kihagyna a szívem is. Nevetséges, hogy milyen apróságoktól elbotlik a cipőfűzőjében mindazok után, hogy mindent elkövettem megkeményítése érdekében.
- Igazán? Mégis mennyire is szolgálod a saját javadat? Tényleg annyira jól, mint amennyire szeretnéd, hogy mások elhiggyék? - Egyszerűen nem vagyok hajlandó elhinni, avagy beletörődni abba, hogy képes volt teljes lendülettel talpra állni azután, hogy kihajítottam szinte nincstelenül a nagyvilágba. Lehet, hogy értékelnem kellene a kitartását, de jelen helyzetben inkább csak borsot tör az orrom alá a szituáció.
Szívesen szurkáltam volna még oldalba néhány csípős megjegyzéssel, de az időm annál értékesebb volt és nem kifejezetten azért jöttem ide, hogy leálljak vele kötekedni. Információmorzsákért cserébe mertem ide betenni a lábamat és leginkább azért is jöttem személyesen, mert reméltem, hogy hatással vagyok még rá, ami igaznak bizonyult, ugyanakkor a sajnálatos igazság az, hogy ez visszafelé is érvényes volt. Emiatt pedig óvatosnak kellett lennem, de aki nem kockáztat az nem is nyerhet.
- Szerintem ismersz már annyira, hogy összerakj valamit az ízlésemnek megfelelően. - Na, nem mintha ténylegesen szeretnék tőle bármit vásárolni, vagy egyáltalán lennének tényleg terveim bármivel, amit rám sózna, de ha már úgy alakulna akkor maximum valakinek a nyakába akasztanám, hogy használja fel valamire, mert én nem fogom. De azért inkább örülnék, ha mindketten elfelejtenénk a gondolatát is annak, hogy bármivel is támogatnám az üzletét.
A tűzzel játszom, de koránt sem zavartatom magam, mert végső soron mindig az én kezemben lesz az irányítás. Ebből azon időszak alatt sem engedtem, amikor még ő volt a legfontosabb a számomra és ez most, hogy minden szálat elvágtunk egymás között csak még inkább valóságos lett.
Csak némán indulok meg az irodája irányába közben a környezeten szemléltetem a tekintetemet, habár nem reménykedem abban, hogy az összes titkát majd egyenesen a falra festi fel, hogy bárki láthassa, mert nagyon sok mindent tudok rá mondani, de azt, hogy teljeséggel ostoba közelről sem.
Az irodájába érve, habár barátságosabb a tér valahogy mégis sokkalta szűkebbnek érződik, mint a vásárló tér maga tekintve, hogy itt csak ketten vagyunk és senki más, ami valahogy roppantul lekicsinyíti az egész teret.
- Miért úgy érzed, hogy van esélyed nyerni? - Azzal elfogadom tőle a poharat és Triton említésére akaratlanul is mosolyra húzódnak az ajkaim. - Mégis milyen játékra invitálnál? - A kíváncsiságom egy picit eluralkodott rajtam és egyeneset besétáltam egy lehetséges csapdába, de nem az a típus vagyok, aki ne tudna még a halál szájából is egyszerűen kitáncolni.
- Úgy gondolod, hogyha rossz munkát végezne nem tennék ellene valamit? - Sosem támogatnám senkinek a szerencsétlenkedését és ezzel Triton is tisztában van, ahogyan egyre inkább mindenki szó nélkül húzza be a fülét-farkát. Na, meg aztán mást is kitalálhattam volna neki, mint törlesztési lehetőség, de aki annyit tudni inni, mint ő azt hiszem egy kicsit legalább konyít az alkoholhoz így, mintha csak rá szabták volna a feladatot.  

You make me crazy & angry. I don't know why i love u

Még szép, hogy érdekel, miért van itt, miért jött el célirányosan ebbe a boltba és vannak indokok, amiket egyszerűen nem tudok elhinni, mint például az is, hogy hirtelen nagyon horgászni van kedve. Miután szakítottunk, teljesen eltávolodtunk és ha azt vesszük figyelembe, hogy milyen régóta nem tudunk egymás mindennapjairól, akkor teljesen jogosan érzem azt, hogy már azt se tudom, kicsoda ő valójában. Ez talán így is van, mégsem lehet figyelmen kívül hagyni azokat az időket, amikben nem feltétlenül túlzás azt állítani, hogy mindenkinél közelebb engedtük egymást magunkhoz. Hullámzik bennem a két ellentétes érzés, egyik pillanatban azt a nőt látom magam előtt, aki régen volt, még mielőtt minden elromlott volna, akit társam tekintettem mindenben, míg következő másodpercben jön a felismerés, hogy ő már nem az, ő egy szörnyeteg, akit egyáltalán nem ismerek.
- Nem akarok senki hasznára válni, sőt, ha úgy vesszük, senkinek javát nem szolgálom, csakis a magamét - felelem egészen nyugodt hangom, még egy halovány mosolyt is engedek magamnak, csak hogy tisztázzuk, nem azért vagyok, hogy mászok hasznot húzzanak belőlem. Én fogok hasznot húzni másokból, jó esetben szimbiózisban.  
- Sejtettem, hogy ezt fogod válaszolni, de mint mondtam, nem érdekelnek mások, a magam dolgaival foglalkozom. - Tisztában vagyok azzal, hogy gúnyosan értette azt, amit mondott, de kicsavarom a dolgot és ami egy nézőpontból támadó, az az én szemszögemből egyúttal védekező jellegű is. Ezek puszta szájkaraték, kötelező körök, miket le kell futnunk akárhányszor véletlenül szembe találkozunk, viszont egy biztos: én nem vagyok olyan, mint a kutyái, engem nem fog pórázon rángatni.
Kiderül az arcom, mintha belelkesülnék, bárvoltaképp ez így is van. Igaza van abban, hogy mégis miért nem vezetem körbe a bolton és sózok rá mindenféle árut, amit, ha nem akarja saját magát hazugnak beállítani - már beállította -, akkor kénytelen lenne megvenni egy csomó, az új hobbijához szükséges dolgot. Széttárom a karomat.
- Oké, ez esetben szívesen meghallgatom, hogy milyen dolgokra van szükséged. Halászni vagy horgászni akarsz? Milyen halra? Hol? Mélytengeren vagy a parton? - Adjon rájuk választ elszántan és mindent egyből el fogok hinni neki. Vagy… hagyjuk az egész kertelést és igyunk meg valamit, addig sem azt látják a már nagyon felénk pislogó vendégek, hogy mi itt a semmin karatézunk. Elégedetten mosolyra húzódik a szám, ahogy ő is belátja, hogy jobb nekünk négyszemközt, mint itt, oldalirányba fordulok és ujjammal bökök abba az irányba, amelynek eddig háttal álltam.
- Akkor hát első ajtó balra. -  Na mármost az a hely egy iroda. Sem több, sem kevesebb, nem a kincsesládám, ahol az összes értékes és titkos holmimat tartom. Másrészről pedig ez egy horgászbolt, értelemszerűen ennek megfelelő irodával van megáldva, nincsenek neonfénysorok, se semmi túlságosan csilivilis díszek. Az egész hely, beleértve az irodát is, egyszerű, s roppant férfias. Nem az a kifésült, hátra nyalt hajú szmokingos férfias, hanem a cicomázatlan módon.
Mondanom sem kell, teljes lényem robbanni készül, hogy tényleg behívtam ide Neridát és nem küldtem el azzal, hogy látni sem akarom. Lehet az pofon lett volna neki, de meg kell hagyni, magam részéről nem lett volna őszinte már olyan értelemben sem, hogy nem az a típus vagyok, aki megfutamodna, vagy éppenséggel kifejezetten kerülné az összetűzéseket. Magam elé engem, természetesen és ahogy beérünk az irodába, egy kissé tágasabb és nyugodtabb környezet fogad minket, mint a vásárlói tér. Én magam egyből a hűtőhöz lépek és előveszem az említett rumot, majd a hat kikészített kecses poharak közül leveszek kettőt a polcról.
- Vigyázz, még a végén játékra hívlak meg. Persze, én nem úgy, mint ahogyan ti Tritont… - szúrok oda miközben átnyújtom a megtöltött poharat, jelezvén, tudom, hogy ő terve volt meglopni az öreget, aki azóta nálam lakik, s Neridának dolgozik.
- Jól keveri legalább az italokat? - Alapvetően nem védem ebben a kérdésben Tritont, mert én figyelmeztettem a bajra, de nem hallgatott rám, szóval végül is, megérdemli a robotolást Nerida bárjában.

nerida & richard

curiosity killed the cat

Elő kellett volna állnom valami elfogadható okkal, amiért betértem ide, de szerintem mindketten tisztában lennénk azzal, hogy bármit is mondok nem több, mint egyszerű kifogás így értelmetlen lett volna az időmet azzal rabolni, hogy megpróbáljak kitalálni egy elfogadhatónak tűnő hazugságot. Annál azért sokkal hasznosabban is el tudom tölteni az időmet.
- Hmm.. Szóval érdekesebbnek tartod magad néhány csalinál, akiknek még esetenként hasznukat is lehet venni. Igazán érdekes. - Tény, hogy nem a csalik miatt tettem be a lábam ide és igaza van, hogy ő volt az, aki felkeltette az érdeklődésem, de azért ezt mégsem ismerhetem be neki szemtől-szembe. Még akkor sem, ha teljeséggel nyilvánvaló mindkettőnk számára, hogy ez a helyzet.
- Tisztában vagyok azzal, hogy mennyire haszontalan vagy, szóval ez koránt sem lep meg. - Lehet, hogy nem rángatom olyan könnyedén dróton, mint más embereket, de ettől függetlenül, ha időt és energiát szánnék arra, hogy megtaláljam a gondosan elrejtett kis gombjait, amivel irányíthatóvá válna biztosan sikerrel járnék. De nem éri meg azt az időt és energiát rá fordítani, amikor helyette sokkal több ember hajlandó beállni a sorba, sokkal kevesebb erőfeszítésért cserébe. Bár talán ezzel a saját hasznukat is meghatározzák. Viszont amíg megteszik, amit kérek addig nem akasztjuk össze a bajszunkat, hogy aztán esetleg többé ne verdessen már a kicsi szívük. Ugyanakkor még ilyenkor is remek kiállítási tárgyként üzemelnek.
- Olyan hihetetlen, hogy új hobbi után nézek és pont a halászatra esett a választásom? Tudod a segítőkészséged egyáltalán nem fejlődött, sőt talán még romlott is, mióta találkoztunk. - Na, nem mintha ténylegesen egy átlagos vásárló lennék, akinek álma az, hogy majd nagy horgász lesz egy szép napon, vagy legalább pár napig ebben a hitben élhet, mielőtt teljesen beleun a próbálkozásba. Meg aztán nem vagyunk ismeretlenek. A kettőnk múltjához képest talán még azt is meg merném kockáztatni, hogy jelenleg igen csak udvarias.
- Sosem mondanék nemet egy italra. - Részben örülök, hogy meg sem kellett erőltetnem magam ahhoz, hogy egyenesen besétálhassak az oroszlán barlangjába ugyanakkor én sem ma jöttem le a falvédőről így pontosan tudom, ami egyszerű azzal csak idő kérdése és megütöm a bokámat.