@Ekon Hart részére

kell egy kis áramszünet

- Még soha. De sosem lehet tudni mikor kezdesz el új dolgokat ki próbálni – vonom meg vállam szende képpel, mielőtt lenevetném magam. Persze tudom, vagyis inkább nagyon, de nagyon remélem, hogy nem lenne képes csak így, minden szó nélkül eltűnni, és engem felültetni. Annyira régen vagyunk már barátok, hogy az szinte testvériségnek számít, és nem egyszerű barátság. Nem is tudom, hogy ismerek-e még valakit, vagyis valakiket, akik ennyire közeliek lennének egymásnak, családon kívül. Talán, ha jobban belegondolok, nincs is senki. Egyediek vagyunk és különlegesek, bár ezt amúgy is tudtuk, hogy mi sosem voltunk vagy leszünk átlagosak.
- Benne vagyok – bólintok aprót, persze ő ezt már nem láthatja, mert meg sem várja a válaszom. Tipikus, kérlek, tipikus. Bár nem reklamálok, hiszen már akkor tudja, hogy igen fogok mondani, mikor felteszi a kérdést, mert ennyire ismer engem. Néha kicsit amúgy ijesztő, hogy ilyen tűpontosan ismerjük a másikat, hogy tudjuk, mit fog mondani és simán befejezzük a másik mondatát. Mint valami elcseszett romantikus párocska, én mondom. Nem véletlen kérdezték meg múltkor, hogy mi akkor együtt vagyunk-e, és ha igen, akkor mikor tervezünk összeházasodni. Hát nem mondom, jót nevettem a kérdésen.
- Igyunk ránk – koccantom össze a két poharat, amint a sajátomat leteszi elém. Aprót kortyolok az italból, de tényleg, épp csak az íze kedvéért, és már vissza is kerül elém. Előbb beszéljük meg a komoly dolgokat, utána jöhet a piálás. – Beszéljünk először a legfontosabb dologról – nézek komolyan a szemébe, és hagyok egy pillanatnyi drámai szünetet. – Van egy nő – húzódnak széles vigyorra ajkaim, ahogy befejezem a mondatot. Azt hiszem, ezzel most sikerül kicsit megijesztenem, de hát annyi baj legyen. Megérdemli, hogy gyötörjem kicsit azután, hogy mostanában ilyen velem.  

✦ szeretettel: Noah ✦

Szerettem volna, ha minden visszaáll a régi kerékvágásba, ha nem kellene titkolóznom előtte, nem kellene messzire kerülnöm, vagy nem feszengenék a közelében, de erre kevés esélyt láttam. Elmondani nem nagyon mertem amiatt, amit Ginny-nek kifejtettem, miszerint félek, hogy Noah elfordul tőlem, akkor már a titkolózás és a bűntudat sokkal jobb. Ilyen baromság miatt elveszíteni a legjobb barátomat szörnyű lenne.
Útközben próbáltam ráhangolódni az estére, elfelejteni az álmokat, a malacot a tükörben, a bűntudatot pedig elnyomni, legalább egy kis időre, amíg megpróbálom helyrehozni a kapcsolatom Noah-val. Mégis ideges voltam, mikor odaértem, és ez talán látszott is rajtam. Nehezen tudtam elrejteni az érzéseimet, ez nagyjából mindig is így volt. Részben ezért nem lettem színész.
- Felültettelek én már valaha? - kérdezem vigyorogva, miközben viszonozva az ölelését megveregetem a hátát. Nekem már egyáltalán nem volt furcsa a közvetlensége, sőt, az lett volna furcsa, ha nem "borul" a nyakamba. Örültem, hogy újra együtt töltünk egy kis időt, emiatt igyekeztem a legjobb formámat hozni. Talán ha ugyanúgy viselkedek vele, mint előzze, akkor kevésbé mar majd belülről a bűntudat.
- Mit szólsz akkor egy whisky-hez? Fárasztó napunk volt ma. - grimaszoltam egyet, de tulajdonképpen nem a munka miatt akartam egy erősebb italt. A feszültségemet és a bűntudatomat akartam italba fojtani. Meg sem várva a válaszát kikértem magunknak az italt, és amint a kezembe kaptam, már sétáltam is vissza az asztalhoz. Leraktam először Noah elé az italt, majd helyet foglaltam és koccintásra emeltem a poharat. - Nem mostanában volt pasis esténk, szóval... igyunk ránk! - Reméltem, ez egy jó kezdet az estéhez, és egy kicsit oldottabban fog telni a hátralévő része.

Az utóbbi időben kicsit nehezen birkóztam meg a magánéletemmel, s bár jól esett a beszélgetés Ginny-vel, a Noah-val való kapcsolatomon nem segített. Szerettem volna őszinte lenni vele, de mivel rajta nem láttam a furcsaság jeleit, és minden a megszokott volt vele kapcsolatban, abban biztos lehettem, hogy ő nem tapasztalja azt, amit én. Így mégis hogyan mondhattam volna el neki? Rosszul éreztem magam a titkolózás miatt, ugyanakkor az örökkévalóságig nem kerülgethettem.
Belementem, hogy munka után találkozzunk a kávézóban, nem csak azért, mert fárasztó volt kibúvókat keresni, hanem mert hiányzott a barátom, akit szinte testvéremnek mondhattam. Magányos voltam az elmúlt hetekben, se vele, se másokkal nem nagyon szocializálódtam, eltekintve azt az estét Virginiával és Oscarral a színházban. A találkozó előtt haza akartam ugrani lezuhanyozni, átöltözni, mert bár elég korán el tudtunk szabadulni kivételesen, egy kis felfrissítés nem árt.  
Rengeteg minden kavargott a fejemben készülődés közben, a színházról íródott cikk, a titkom, és még a színházban lévő feszültség is eszembe jutott. Összeszedtem magam, megettem néhány szelet pizzát indulás előtt, mire rögtön az egyik bogárevős álmom jutott eszembe. Az elmúlt napokban megpróbáltam nem értelmezni őket, csak úgy tenni, mintha egyszerűen furcsa álmok lennének, amiket kávézás után már el is felejt az ember, a tükörbe pedig inkább nem is pillantottam, csak ha muszáj volt. Valahogy össze kellett szednem magamat.
Gyalog indultam el, így egy kis időbe beletelt, mire odaértem a kávézóba, ahol Noah már várt rám. Nem késtem sokat, maximum tíz percet, és egy kicsit feszengve indultam meg oda, ahová leült. A fennálló új helyzettel nem tudtam mit kezdeni, mintha Noah eltávolodott volna tőlem, holott én távolodtam el tőle. Ő nem tehetett semmiről, ahogy én sem, mégis így éreztem. Távolság volt köztünk, és nem voltam benne biztos, hogy át tudjuk hidalni.
- Szia! Bocs, hogy késtem, gyalog jöttem. Rendeltél már valamit, vagy hozzak egy italt? Én állom! - jelentettem ki, igyekezvén vidámnak tűnni, s meglepő módon az is voltam. Tényleg hiányoztak a közös iszogatások, amikre néha sort kerítettünk, a filmezések, vagy csak az, hogy feszültség nélkül dolgozzak mellette. Egy ingyen ital számára igazán kijárt, ha már egyelőre mással nem tudtam szolgálni.