I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Valamiért fura. Mármint nem az, hogy hall, hanem sokkal inkább ő fura. Kezdve azzal, hogy nem találkoztam vele egészen idáig. De ezzel, gondolom ő is így van. Mivel, nem hinném, hogy látott már volna, ezelőtt. Szóval így, biztos idegennek néz. Ami nem meglepő, mert gyakorlatilag, itt állok egy falnál. Amit, ugyan látni nem lehet, és hallani sem lehet rajta keresztül a beszédet. Arról nem beszélve, hogy jógzásban megzavartam. De ennek ellenére felkeltettem a figyelmét, amin kissé meg is lepődök. Ez csak akkor fokozódik amikor, feláll és odasétál. Nem kell hozzá sok idő, mire leesik, hogy egyáltalán nem hall. És én se őt, Ezt jelzi is azzal, hogy vállat von. Eszembe jutt, hogy valami más kell a beszéd helyett, a földre nézek és leesik. Hamarabb is gondolhattam volna rá. Ha hallani, nem hall, de azt látja, hogy mit rakok ki a falalevelekből. Így hamar összes is szedek néhányat, majd aztokat úgy helyezem el, hogy betűket formáljanak. Így a levelk a következő mondatot mutatják. Hogyan kerültél ide? Tekinte, hogy én Nyugaton vagyok ő pedig Keleten. Semmit, sem tud rólam, se a nevet se azt, hogy mit akarok tőle. Vagy, hogy egyáltalán, hogyan kerültem ide. Ide ahol még nem igazán látot. És a nehezítő körülmény, már csak az, hogy a falat sehogy se lehet megkerülni. Vagyis, ha neki nem sikerült. Mert gondolom probálkozott már vele, akkor másnak sem ment. Miért? Mire jó ez az egész? Vagy, lehet, hogy valahogy mégis, meglhetne kerülni.
Ez a nap sem másabb, mint az eddigiek nagy többsége. Céltalanul bóklászok a városban, és mindenféle furcsaságot művelek. Legalábbis mindenféle olyasmit, ami sokaknak megüti a furcsaság kategóriáját. Felhőket nézegetek, virágokat szagolgatok, GONDOLKOZOM.... igen, ez sokaknak nem megy, vagy ha igen, akkor igencsak nehezen... de hé! A gondolkodás egyrészt fontos és hasznos, másrészt pedig izgalmas is tud lenni, hiszen így olyan helyekre is eljuthatunk, ahova egyébként valószínűleg sosem. Vagy szinte soha. Habár ezt nem tudhatom biztosan... mindenesetre én jól el tudok szórakozni ilyenkor, bármennyire is furcsának, különcnek nézzenek is közben. Most is épp jógázok, vagy legalábbis jógázni készülök, amikor tőlem nem messze megpillantok valakit. Nem tűnik ismerősnek, de persze ez nem jelent semmit. Már megtanultam kizárni a környezetemet ilyenkor, szóval néha tényleg fogalmam sincs, hogy ki megy el mellettem, vagy épp áll meg egy pillanatra, hogy figyeljen. Most viszont nagyon figyel az ismeretlen lány, így aztán nyújtózok egyet és felállok, hogy odasétáljak hozzá. Látom, hogy mozog a szája, én pedig homlokráncolva figyelem, hátha ki tudom bogozni, mit is szeretne a tudtomra adni, hallani ugyanis nem hallok semmit. És ha én nem hallok semmit, akkor valószínűleg ő sem hallana engem, így aztán nem is próbálkozom feleslegesen a beszéddel, csak megvonom a vállam, jelezve, hogy nem értem mit akar, és félredöntött fejjel figyelem. Nem tudom, miért most talált meg, de ha tudok segíteni, akkor szívesen segítek. Na persze az is kérdéses, hogy innen hogy tudnék én segíteni... ráadásul úgy, hogy azt se tudom, mégis mit akar tulajdonképpen.
Éppen mennék haza, mikor, valamiben megütközök, valamiben. Amiről fogalmam sincs mi lehet, hogy mi lehet az a tárgy vagy dolog. Amit próbálok megérinteni, hideg és kemény olyan mint valamiféle láthatatlan üvegfal. Ami áthatolhatatlan és akkora hülyeség. Ki a franc volt az aki ide és még máshova is tette. És fal másik másik oldalán egy fiút látok. Aki éppen meditál vagy valami olyasmit nem tudom pontosan eldönteni hogy tulajdonképpen mit csinál. Pislogók egyet, abban reménykedve hogy a fal ami egyébként láthatatlan eltűnik ott van. De ez nincs így. Egy kisebb hezitálás után viszont úgy döntök, hogy ideje lenne Őt megkérdezni, hogy mégis ki Ő. Mivel gyakorlatilag semmit sem tudok róla. - Szia. Mit csinálsz...itt a falnál? - mosolygok barátságosan az idegenre fiúra. És remélem, hogy valamilyen válasz tud majd a kérdésre - Én Nabi vagyok. És te? Mi a neved? Kérdezem és közben távolabb lépek a faltól, hogy normálisan tudjon látni és hallani. Nem találkoztam még vele legalább is, eddig nem. És azt se tudom, hogy egyáltalán hogyan került oda. Próbálom megkerülni a falat de ez sikerlen, tekintve, hogy mind a ketten ugyanott lyukadnánk ki. Így inkább csak összekulcsolom a kezeimet és oldalra nézek nincs-e itt valaki rajtunk kívül. És nincsen, ami meglep, mert azt hittem, hogy mások is megtalálták rajtam kívül ezt a falat. - Ismersz innen bárkit is? Honnan jöttél ide? - kérdezem, és arra következtetésre jutok, hogy fura ez az egész város, és a benne lévő emberek is. Mi lehet ennek az egésznek az oka? Mi történne akkor, ha kiderülne az igazság?