I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Sokan úgy gondolják, a színészekben nem lehet megbízni, mert ha a filmvásznon vagy színházban képesek eljátszani bármit, akkor egész biztos az életben is ezt csinálják. Pedig nem, legalábbis a Wonderlandben mindenki őszinte a tapasztalataim szerint. Sőt, kifejezetten szeretik önmagukat adni, ha már a színpadon szerepet játszanak. Ezért kedveltem a legtöbb kollégámat, köztük Ginny-t, akihez nagyon szívesen érkeztem segíteni. Tényleg jó volt kicsit kiszakadni a lakásból és figyelelterelésnek sem volt utolsó, de ezek mellett még élveztem is a társaságát. Az arckifejezése láttán már tudtam, hogy ostobaságot kérdeztem, hiszen sokkal egyszerűbb, ha segítek a keresésben, mintha neki egy kép alapján kellene megtalálnia a dobozt. - Igazad van, tényleg jobb, ha együtt keressük meg. Nehogy a lakásod elázzon, vagyis még jobban elázzon. - pillantottam körbe. Jobb volt nem húzni az időt, mielőtt még több kár keletkezik. Még az volt a szerencse, hogy nem akkor történt meg a baj, mikor Ginny még a színházban volt, bár ha nem nyúl hozzá, talán nem is történik baj, de ezt neki semmi pénzért nem hoznám szóba. Hiszen a helyében én is megpróbáltam volna magam elintézni, még akkor is, ha nem értek hozzá. Végtére is, egy csöpögő csap a legtöbb ember számára nem tűnik bonyolult dolognak, és általában nem is az, csak kivételes esetekben. Meg persze nem árt, ha ért is hozzá, aki megpiszkálja. - Ne aggódj, jó? Tudom, mit csinálok. Jó kezekben van a konyhád, ezt megígérhetem! - Mosolyogtam rá biztatóan. A helyzet megkívánta, hogy legalább én higgadt maradjak, pedig elég frusztráló volt a látvány, még úgy is, hogy nem az én lakásomról volt szó. Azért mégis csak sajnáltam őt, hogy ilyesmivel kell foglalkoznia késő este, mikor már a pihenéssel kellene foglalkoznia a színházban töltött nap után. - Nem, tényleg nem. - ingattam a fejemet nevetve, de többet nem fűztem hozzá, azért mégsem akartam egy szerencsétlen idiótának tűnni, aki állandóan összetöri magát. Hiszen nem így volt, csak épp néha még én is ügyetlen voltam. Senki sem lehet mindig szerencsés, nem? - Elég valószínű, szerintem ott kell lennie. Nálam is a folyosón van, a legtöbb épületben oda rakják, így könnyedén hozzá lehet férni bárkinek. Így, ha például elutazik egy szomszédod, a lakásod pedig beázik miatta, te magad is el tudod zárni. Vagyis most már el fogod tudni zárni. - cukkoltam egy kicsit, de csak amolyan aranyos módon. - Először nézzük meg azt, amiről beszélsz, hátha szerencsénk lesz. - mondtam, miközben elindultam utána a folyosóra, előre engedve őt, hiszen ő tudta, hol van az emlegetett fém szekrény. - A színházban amúgy minden rendben, mármint a ti, azaz a színészek térfelén? Tudom, hogy mostanában sok a veszekedés a többiek között. Blaine eléggé idegesnek tűnik miatta. Kíváncsi vagyok, mikor fog robbanni. - vakartam meg a tarkómat, miközben követtem őt végig a folyosón.
- Hát látod… - vontam vállat, és jöhetnék azzal, hogy színházi körülmények között, ahol nyilván sosem lesz két méteres medence a színpadon, megetetem bárkivel, hogy milyen profi úszó vagyok, még versenyt is nyertem, na de a valóság… a valóság egészen más, mint az az ezer meg egy szerep, amit nap mint nap magunkra öltünk mások szórakoztatása miatt. - A-haaaaaa. Szóval ilyen. - pislogok nagyokat a telefon kijelzőjére, miközben bőszen töröm a kobakom, van-e ilyesmi a lakásomban, de nem, nem igazán rémlik… Viszont ha a szinten bárhol lehet, az legalább megmagyarázza, miért nem is tudok róla – Légysziii! - nézek rá elárvult kölyökkutya tekintettel – Most komolyan, ezt még kérdezni kell?! - mondjuk vicces lenne, ha ő itt várna, amíg rá nem bukkanok, merre lehet, de remélem, a valóságban esze ágában sincs ilyesmire vetemedni! Lehet, hogy előbb ázna be az alattam lakó szomszéd, vagy ha rá is találnék, véletlenül még kárt tennék abban a csapban. Sose lehet tudni… - Nekem mondhatod, őszintén szólva azt sem tudom, hogy néz ki egy csap belülről… - mármint az oké, hogy csöveken keresztül jön a víz, a lakásban meg vannak a csapok, de hogy ettől részletesebben milyen tömítések, szűrők, meg egyéb kutyafüle alkatrészeik vannak, na, arról már nem sok sejtelmem van. Elvégre is, amíg minden szép, minden jó, és működik, gondtalanul folyik a víz, amikor kell, nem sok késztetést érez rá az ember, hogy pont ilyesmi tanulmányozásával töltse az idejét. Legalábbis azok esetében, akiket amúgy sem hoz lázba a barkácsolás. - Egyelőre egy kicsit hihetetlennek tűnik az egész, így, hogy az egész konyha úszik, de… legyen igazad, Ekon! - nem mint ha nem bíznék benne, csak jelenleg úgy néz ki a ház, mint valami csatatér, valami vízi csata színtere… mikorra lesz itt megint rend?! Mondjuk, ha nem fog ömleni a víz, ahogy ígérte, az már félsiker lesz. De hogy ma se sokat fogok aludni, az is biztos, csak most kivételesen nem a piros szemű fehér nyuszi lesz a hibás a tükörben. - Hmm… ez viszont már nem hangzik olyan jól. - szívesen megkérdezném, hogy volt-e már rá példa, hogy olyan istenesen összetörte magát, de miután még mindig ömlik a víz, inkább nem tartanám fel felesleges csevegéssel… nem kell kétszer mondania sem, már spurizok is, hogy néhány pillanattal később az emlegetett üres vödörrel, felmosóval, meg néhány ronggyal, törölközővel térjek vissza, aztán mehet is a keresgélés, mielőtt akváriummá válna a lakás. - Akkor azt mondod, hogy a folyosón kéne lapulnia? Van valami kis fém szekrény a közepe felé, eddig igazából nem is nagyon foglalkoztam, hogy mi lehet az. Ez lenne ezek szerint? - gondolkozok hangosan, Ekon felé pillantva némi megerősítésért, miközben felmarkolom a lakáskulcsokat, és már indulok is abba az irányba. Ha meg mégsem az… hát, akkor legalább már ezt is tudni fogom.
Elég kellemetlen tud lenni, mikor víz áztatja a lakásod, különösen akkor, ha kicsit sem értesz a vízvezetékszereléshez. Mázlija volt, hogy épp engem hívott fel, hiszen ahogy a telefonban mondta, más nem jutott eszébe, aki érthet ilyesmihez. Én sem voltam egy nagy szakértő, de azért tudtam mit csinálok, és ezzel már előrébb voltunk. - Ó! Akkor még szerencse, hogy a színházban nem követelik meg ezt a tudást. - vigyorogtam, azért nem volt ez olyan ritka dolog, mint ő gondolta. Sok ember nem tudott úszni, mert nem tanították meg gyerekkorában, vagy csak sose vágyott a vízbe. Mielőtt elkezdtem volna magyarázni neki, hogyan néz ki, előhúztam a mobilt a zsebemből, és kikerestem egy képet róla az interneten. Még jó, hogy nagyjából minden megtalálható a világhálón, és nem kellett rajzoláshoz folyamodnom, mert nem vagyok biztos benne, hogy abból bármi jó kisült volna. - Nézd, valahogy így kellene kinéznie. A lakásban is lehet, bár arról szerintem tudnál, így valószínű, hogy valahol ezen a szinten, a folyosón lesz. - mutattam közben neki a képet, odatartva a telefont, hátha segítségére lesz, ha tudja, mit keressen. - Segítsek a keresésben? - kérdeztem. Amíg a víz ömlött, addig úgysem tudtam sok mindent kezdeni a mosogatóval, legfeljebb én fulladtam volna meg alatta. A szavain mosolyognom kellett, de legalább volt bennem annyi, hogy nem nevettem fel hangosan. Nem is azért, mert vicces volt, amit mondott, inkább csak jellemző az emberekre. Én is előbb álltam neki minden baromságnak, minthogy segítséget kértem volna, és nem mindig sült el jól. - Valószínűleg csak meglazult benne valami, amiatt csöpöghetett. De semmi gond, amint végzek vele, jobb lesz, mint újkorában. A víz sem fog ömleni, és a csöpögés is megszűnik. - biztosítottam róla, mert bármi is volt a probléma, illetve bármit is tört el, lazított ki a ténykedésével, meg tudtam oldani. Volt nálam minden, ami kellhetett ilyen helyzetekben. - Hidd el, egy nagyobb test nagyobbat is tud zuhanni. - Ezen azért már nevetnem kellett, elég élesen élt bennem az emléke annak a majdnem esésnek, és volt már annál rosszabb is. Nem voltam törékeny, az igaz, de tényleg minél nagyobb valaki, annál nagyobbat tud zakózni. - Nem sok mindenben. Talán idekészíthetsz egy felmosót meg néhány rongyot, a többi az én dolgom. - magyaráztam, amint visszaért az üres vödörrel, és biztatásképp rákacsintottam. A szerszámosládát egyelőre a konyhapultra tettem, amíg nem tudtam, mi dolgom lesz a mosogatóval.
Nem tudom, végül mennyi idő telt el a beszélgetésünk és a csengő megszólalása között, nekem minimum egy fél örökkévalóságnak tűnt – még úgy is, hogy Ekon valószínűleg egyenesen ide jött, és nem álmodozta körbe a fél várost előtte mindenféle kitérőkkel. Nincs semmi csoda benne, hogy szinte feltépem az ajtót, amikor megérkezik. - Bahh, ne is mondd… még jó, hogy előbb folyna ki a lakásból a víz, mint hogy megtelne a szoba közepéig, mert amúgy nem tudok úszni. - túrtam idegesen a hajamba, és tessék, még egy dolog amihez nem értek, ahogy a vízvezeték szereléshez sem! - A főcsapot…? - kérdezek vissza, és ha a hangsúly nem lenne elég árulkodó, elég egy pillantást vetnie a megszeppent pislogásomra, hogy nyilvánvalóvá váljon, sajnos halvány lila elképzelésem sincs róla, hogy merre is lehet – Az hogy is néz ki? Itt kéne lennie a lakáson belül? - kérdezek vissza óvatosan, remélve, hogy nem fogja menekülőre miután ilyen hamar bebizonyosodik, annál is nagyobb technikai analfabéta vagyok, mint amilyennek eddig gondolhatott. - Azt hittem, hogy én is megbirkózok vele. Nem tűnt annyira vészesnek… inkább csak idegesítő volt egy kicsit egész nap azt hallgatni. - egész nap? Mármint miután hazaértem a színházból, mert őszintén szólva, sokszor csak szinte aludni járok haza, hogy aztán másnap délelőtt, nem sokkal azután, hogy felkeltem, már ismét ott sertepertéljek a színpad közelében a próbák miatt, ruhapróbára menjek, a szöveget gyakoroljam, vagy hasonló. Nem hiába, hogy olyanok vagyunk ott bent, mint egy nagy család, több időt töltünk együtt, mint bárki mással! És az se csoda, hogy évek óta ebben az aprócska kis lakásban tengődök – mégis mi értelme lenne nagyobba költözni, ha alig vagyok itt? - Igen? - pillantok fel rá megszeppenten – Nem bántásból mondom, de nehéz elhinni, hogy benned bárki, vagy bármi kárt tudna tenni. - vallom be, mert elég csak ránézni, nem egy csenevész, tagba szakadt típus, akit az első szellő könnyedén feldönthetne. - Oké, jó ötlet! Csak egy pillanat… már megint megtelt az a fránya vödör! - kapom fel az egyik teli vödröt a mosogató alól, hogy már spurizzak is vele a fürdőbe, visszajuttatni a nagy körforgásba a vizet ahelyett, hogy folytatja az útját a lakás többi része felé. Utána azonban már siettem is vissza Ekonhoz. - Miben tudok segíteni? - toporogtam körülötte tettre készen, ha már vette a fáradtságot, és ilyen későn eljött segíteni. Hátha van valami, amiben hasznomat veszi, és nem csak láb alatt vagyok.
Egész könnyen odataláltam a címre, végül is jól kiismertem magam a városban, de ahogy közeledtem a cél felé, egyre feszültebb lettem. Mondanom kellett volna neki, hogy zárja el a főcsapot, amíg odaérek, mégse ázzon tovább a lakás. Egy kicsit jobban rákapcsoltam a sebességre emiatt, s csaknem futóléptekben tettem meg a maradék utat az ajtóhoz. Hamar beengedett, valószínűleg már tűkön ülve várta a megérkezésem, amit meg is értettem. Ilyen esetben még azok is idegesek lesznek, akik értenek a szereléshez. - Nem tesz semmit! Siettem, nehogy nekem megfulladj! - próbáltam oldani a feszültséget, de beszéd közben követtem őt a konyhába, és próbáltam felmérni a helyzet súlyosságát. Egy halk nevetés azért kitört belőlem, mikor a megkínálásra esik a szó, hiszen egyáltalán nem azért jöttem, hogy együtt iszogassunk, miközben a lakás úszik a vízben. Az elég abszurd lenne, mint valami rajzfilmben. - A főcsapot kellene elzárni. Ezt már a telefonba is mondhattam volna, csak épp nem jutott eszembe. - jegyeztem meg kicsit bűnbánóan. - Tudod, hogy hol van? - kérdeztem azért rá, mert a megtalálásában is szívesen segítettem, ha esetleg még nem volt ilyesmivel dolga. Az embereknek általában eszébe sem jut hasonló dolgokat megkérdezni, ha lakást vagy házat vesznek, mint például hol a főelzáró vízcsap, vagy a biztosíték doboz. - Legközelebb bátran hívj fel, ha csöpög. Ne aggódj, nem egyszer kellett otthon hasonlóval megbirkóznom. Egyszer csaknem a nyakamat törtem, mikor hangtalanul elárasztotta a víz a fürdőszobámat. - mosolyodtam el, ezzel is kicsit megnyugtatva őt, vagyis ez volt a terv. Azt éreztetni vele, hogy egyáltalán nem bénázott el semmit, mert ez bárkivel előfordul. - Először is kezdjünk valamit a vízzel, aztán megnézem, mit műveltél szegény csappal. - nevettem, és nagyon reméltem, hogy nem veszi magára, hiszen csak viccelődni próbáltam. Volt egy sejtésem, hogy mi lehet a baj, ezért mindenféle alkatrészt hoztam magammal, amit csak otthon találtam. Ezután már csak magamat kellett emlékeztetnem rá, hogy amit felhasználok, azt szerezzem be újra, mielőtt még hoppon maradok. Az első szerelésemnél megtanultam, hogy minél előbb meg kell venni a kifogyott alkatrészeket, mert nem lehet tudni, mikor van rá szükség, az éjszaka közepén pedig nehéz a varrógépbe égőt szerezni...
- „Hozok mindent, ami kelleni fog.” - motyogom magam elé Ekon búcsúszavait, és csak néhány perccel később jut eszembe, vajon nyugtatót is hoz? Úgy érzem, talán most használna... vagy nem. Pont kifogytam belőle, nem mint ha rendszeresen azon élnék, de mióta elkezdődtek ezek a látomások, hajlamos vagyok néhanapján bekapni egy-egy szemet, hogy este nyugodtabban aludjak. Na nem mint ha sok hasznuk lenne, múltkor is krokettező flamingókkal álmodtam, nem is csoda, hogy másnap reggel olyan nyúzott fejjel sétáltam be a színházba, hogy a portás hozzám sem mert szólni! Mondjuk a mostani állapot sem sokkal jobb. Igaz, az aprócska lakásom összes tükre le van takarva jelen pillanatba, de el tudom képzelni, milyen látványt nyújthatok… Kényelmes, bő jóganadrág és mellé egy ujjatlan felső, de csak azért, mert a pulcsimból már facsarni lehetne a vizet. A kontyom már egy fél órája is szét volt csúszva, és így összességében csak annyira nyújthatok siralmas látványt, hogy ha kedves főnökünk ebben a pillanatban betoppanna az ajtómon, gondolkozás nélkül megkapnám Fantine szerepét A nyomorultak című színdarabban. De inkább ne lépjen, más se hiányzik a boldogsághoz, mint az ő bűbájos stílusa… Amíg Ekonra várok, idegesen járom a köröket a lakásban, mint valami bekattant menhelyes kutya a kenneljében, percenként úgy háromszor pillantva az órára, hogy mikor ér már ide?! Mondott valamit a telefonba? Nem rémlik, de így belegondolva, azt se tudom, hogy a városnak egyáltalán melyik részén lakik… 5 perc, vagy 50, mire ideér? A fenébe, már megint tele a vizes lavór, pedig 2 perce sincs, hogy kiöntöttem! Szerencsére azonban előbb szólalt meg a csengő, mielőtt még elvitt volna az idegeskedés, így már egyből ugrottam is ajtót nyitni, és kevés híja volt, hogy nem ugrottam örömömben egyből a nyakába, hogy látom. - Te vagy az én megmentőm! - sóhajtok megkönnyebbülten, ahogy beljebb tessékelem a lakásba, majd mutatom is az utat a konyha felé, bár miután maga a lakás is elég aprócska, meg lehet látni, hallani, merre van a katasztrófa forrása – szó szerint – hacsak nem vak, magától is 5 másodperc alatt odatalálna. - Megkínálnálak valamivel, de… - hát, elég körbenézni, úszik az egész konyha, a padlón tocsog a víz, több vizes vödör és lavór, hogy legalább a fröcskölő víz egy részét felfogjam vele, és nagyjából két tenyérnyi száraz helyet nem találni az egész konyhában – Száraz törölközőm az még van! - jut eszembe mintegy mellékesen, de sejtem, az még odébb lesz, hogy szükség legyen rá. - Már napok óta csöpögött, de csak ma este sikerült időt szakítani rá, hogy kezdjek vele valamit, de akárhogy is próbálkoztam, nem hogy javult volna, csak rosszabb lett a helyzet, úgyhogy megpróbáltam elzárni a vizet, de valamit nagyon elbaltázhattam, mert már nem csak idefent szökőkút, de a mosogató alatt is folyik a csőből, és nem tudtam, hogy mégis mihez kezdhetnék, és… amúgy csináltál már ilyet korábban? - darálom le neki egy szuszra a lényeget. Legalábbis amit én annak hiszek.
Egy újabb fárasztó napon voltam túl, de ez egyáltalán nem zavart. Legalább volt értelme a napnak, és fontos részei lehettünk Timonnal a színházban. Persze szerettem én lustálkodni is, néhány finom falat mellett elnyúlni a kanapén, ugyanakkor a teendőket is szerettem. Kedves, tehetséges emberek vettek minket körül a munkában, ami talán nem is nevezhető munkának, hiszen minden percét élveztem, amióta csak odakerültem. Ráérősen sétáltam végig a hazavezető úton, magamba szívva a kissé csípős, őszi levegőt, hazaérve pedig rittyentettem magamnak egy könnyed vacsorát. Nem voltam túl tehetséges szakács, de mindig próbálkoztam, ha épp volt egy kis kedvem hozzá. Nyugodtan elkészítettem az ételt, majd leültem az asztalhoz és elég hamar belapátoltam a tányér tartalmát. Amíg lefoglaltam magamat, nem is jutott eszembe semmi zavaró, de ahogy a mosogatással is végeztem, már nem volt dolgom. Újra eszembe jutott a meseszerű disznó, aki kicsit sem hasonlított rám külsőre, mégis magamra ismertem benne hetekkel ezelőtt. Néha ébren, néha álmomban ugrottak be emlékképek, legalábbis úgy fogtam fel őket. Egy kis oroszlán képe is felbukkant olykor, meg egy rókamanguszta - igen, rákerestem az interneten. A gondolataimból a telefonom csörgése rántott ki, kissé meg is ijesztett a hang a nagy csöndben. Nagy megdöbbenésemben még a nevet is elfelejtettem megnézni, csak felvettem és a fülemhez emeltem a készüléket. A női hang még inkább meglepett, azonnal felismertem Ginny-t a telefonban, de elképzelésem nem volt róla, mégis miért hív ilyenkor. - Szia Ginny, semmi gond, nem aludtam még és egyáltalán nem zavarsz. Csak lassíts, mondd el szép nyugodtan, mi történt! - kértem, megnyugtatva őt. Valójában még örültem is a hívásának és annak, hogy kérni készül tőlem valamit. Addig se gondoltam a furcsa látomásokra és álmokra, amik az utóbbi időben kínoztak. - Ne aggódj, hozok mindent, ami kelleni fog. Csak küldd el a címed, nemsokára ott leszek! - ígértem, és ahogy letettem a telefont már indultam is a szerszámosládáért. Nem voltam ezermester sem, de egy kicsit konyítottam pár dologhoz, amire szükségem volt. Hiszen egyedül éltem, és nem hívhattam mindig szerelőt, ha valami elromlott. Néhány szakkönyv és netes videó segítségemre volt, amikor teljesen vakon álltam neki valaminek. Ginny problémája legalább ismerős terep volt, nem egyszer javítottam már meg a fürdőszobai és a konyhai csapot. Nem lakott túl messze tőlem, csak néhány utcányira, így miután a kabátomat magamra vettem, már indulhattam is hozzá. Néhány perc alatt odaértem a robogóval, ami a városba tökéletes volt egyébként, de ha tehettem, én mégis gyalog közlekedtem. A lánynál viszont már így is nagy káosz uralkodhatott, nem akartam sokáig váratni. Amint odaértem, kopogtattam az ajtaján, és vártam, hogy beengedjen. A friss levegő annyira felfrissített, szinte el is felejtettem, min gondolkodtam a vacsorám fölött.
Mi másra vágyik az ember lánya egy jól sikerült előadás után, mint hazamenni, venni egy forró fürdőt, majd a kanapéra kuckózva pihenni egy jót? Nos, a hazaúttal nem volt probléma, a fottó fürdőt is kipipálhattam a képzeletbeli listámról, ám a kanapéra kuckózásnál már elakadt a nagy pipálgatás… ugyanis hiába várt egy nagy bögre forró csokoládé az asztalon, és a tegnap elkezdett romantikus regényem, az első oldal végére is alig jutottam el, mert valami folyton megzavart a nagy koncentrálásban. Mégpedig nem más, mint a konyhában csöpögő csap, ami már napok óta megkeserítette az életemet. De eddig tartott a türelmem, és nem tovább, morcosan dobtam le a könyvet a kanapéra, hogy orvosoljam a problémát azzal a néhány szerszámmal, ami itthon fellelhető. Utólag már belátom, hogy inkább nem kellett volna. Van nekem elég bajom anélkül is, és amilyen magabiztosan játszom el a színpadon, hogy mindenhez IS értek, elsőre és olyan természetességgel, mint ha erre születtem volna, be kell látnom, hogy a valóságban az idegen szerepek eljátszásán kívül alig értek valamihez, legalábbis értékelhető szinten. Úgy egy óra kellett hozzá, hogy végül beletörődjek, kevés vagyok én ehhez, és hogy ideje segítséget kérnem, de jött is egyből a következő probléma – mégis kinek szóljak így, késő éjszaka? Miközben a konyhámban lassan bokáig ér a víz, én lassan bőrig ázok a csapból szanaszét spriccelő víztől, és legszívesebben csak bebújnék az ágyamba a takaró alá bőgni egy kiadósat?! Ciki vagy sem, miután oda-vissza végigpörgettem legalább háromszor a telefonom névlistáját, minduntalan ugyanannál a névnél jutottam ki – Ekon Hart. Ő úgy is mindig olyan kedves és segítőkész, amikor ma az előadás előtt nem sokkal estem be hozzá, hogy a nagy kapkodásban véletlenül elszakítottam a jelmezemet, akkor sem harapta le a fejemet, hanem egy rossz szó nélkül segített… És amilyen ügyesen megoldanak Timonnal szinte minden felmerülő problémát a színfalak mögött, nem lennék meglepve, ha még a vízvezeték-szereléshez is értene. Szóval rányomtam a hívás gombra, próba szerencse… - Szia Ekon! Én vagyok az, Ginny… Ugye nem ébresztettelek fel? Ne haragudj, kérlek, hogy ilyenkor zavarlak, de baj van, és te jutottál eszembe, mert te olyan ügyesen megoldasz mindig, mindent… - kezdek bele óvatosan, némi félsz kíséretében, hogy esetleg megsértődik, vagy kinyomja a telefont, hogy oldjam meg egyedül. Az lenne az utolsó csepp a poharamban, tuti, hogy elbőgném magam! Ha viszont még mindig figyel, akkor két szipogás közben felvázolom neki, hogy milyen baleset történt a konyhámban, hála az én hozzá-nem-értésemnek, amennyiben pedig segít, már küldöm is neki a pontos címet. - Ja, és azt csak így halkan tenném hozzá, hogy nekem csak egy kalapácsom, meg 3 különböző méretű csavarhúzóm van itthon… ha érted, mire gondolok. - fűzöm még hozzá, mielőtt letenné a telefont, remélhetőleg ő otthonosabb a barkácsolásban-szerelésben, és tudja, milyen szerszám kéne az ilyen vizes problémához… Meg hoz magával, ha már nálam nincs.
Legutóbbi képek
- Hát látod… - vontam vállat, és jöhetnék azzal, hogy színházi körülmények között, ahol nyilván sosem lesz két méteres medence a színpadon, megetetem bárkivel, hogy milyen profi úszó vagyok, még versenyt is nyertem, na de a valóság… a valóság egészen más, mint az az ezer meg egy szerep, amit nap mint nap magunkra öltünk mások szórakoztatása miatt.
