I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Ennyi ember hisz bennem :
1774
Titulus :
Pengu ✦ Sisu ✦ Namaari
✦ ✦ ✦ :
Életkor :
3
Akinek az arcát viselem :
Kim Soo-hyun ✦ Han So Hee ✦ Gemma Chan
A tükör mögött :
Evolet Yang Baba Mirai ✦ Baba Shouta
2021-08-03, 14:52
Hazel & Caleb
〥Alice & Hercules〥
Úgy tűnik nem zavarja, hogy kinevettem kicsit. Sőt, mintha észre sem venné... vagy legalábbis nem mutatja, hogy zavarná. Persze, színésznő... ezt teljesen elfelejtettem, de azt hiszem ez így teljesen más színbe helyezi az egészet... egyértelmű, hogy nem mutatja még ha rosszul is esett neki. Helyette megpróbálja elterelni a témát, és a varázslatról kezd beszélni. Hát.. ilyet se gyakran hallok és látok, azt meg kell mondjam. - Szóval szereted a varázslatot? Értem! Nekem sincs semmi bajom vele, néha a varázslatra is szükségünk lehet. Bár a magam részéről inkább a kemény munkát részesítem előnyben... de értem, miért mondod! Látom rajta, hogy bármennyire is igyekszem megnyugtatni, egyáltalán nem nyerte el a bizalmát a futópad. Pedig tényleg nem harap, és nem is kell gyorsan menni rajta, ha nem akar az ember. Hazel viszont úgy dönt, hogy inkább a szobabiciklit részesíti előnyben, ezért aztán én is figyelmen kívül hagyom a futópadot, és a lánnyal együtt a szobabiciklire kezdek figyelni. - Ja, hogy azok a gombok? Azokkal azt hiszem, egyelőre nem kell foglalkoznod! Hacsak nem akarsz gyorsabban tekerni a megszokottnál... akkor mégis kell vele foglalkozni. De... azt hiszem, egyelőre célszerűbb, ha nem próbálkozunk ilyesmivel, főleg mivel még új neked a terep. Nem szeretném lebeszélni semmiről, hiszen neki kell eldöntenie, hogy mit is szeretne egészen pontosan. A probléma csak az, hogy láthatóan ő sem igazán tudja, hogy mit is szeretne egészen pontosan. Ez abból is látszik, hogy az egyik pillanatban még a szobabicikliről érdeklődött, aztán pedig már a boxzsákokra és a feszültséglevezetésre terelődik a szó. - Igen, tényleg jók a feszültség levezetésére. Legalábbis a feszültség egy részének levezetésére, csak vigyázz, hogy ha kezdő vagy, akkor ne nagyon legyenek a közeledben mások, mert még véletlenül megütheted őket. Azt pedig, gondolom, nem szeretnéd.
Nos, ha mást nem is értem el de legalább megnevettettem valakit. Ha a bénázásomon keresztül sikerült is elérnem. Teljesen megéri néha, szóval egy magabiztos mosollyal bólontottam felé. - A varázslat jó, azt szeretem. Már ennyivel is nyugodtabban tartozkodtam a teremben. Hatalmas tehertől szabadultam meg azzal, hogy valószínűleg nem én leszek a nevetség tárgya az elkövetkezendő pár hónapban és az edző..Caleb sem egy olyan személynek tűnt, aki azon röhög esténként egy Pub-ban a barátaival, hogy mikor, milyen szerencsétlenségekkel volt dolga a munkahelyén. - Azért jobban tetszik ez a valamivel stabilabb masina. Ha harap, ha nem..hagyjuk egyelőre a futópadot. Irány a szobabicikli és solgozzunk le némi stresszt a kalóriákkal együtt, amiből..lássuk be, az utóbbi időkben rendeseb felpakoltam. Egy szobabicikli egészen egyszerű látvány és egyszerű elven alapszik. Tekerj, ahogy bírsz. - Oh nem! Azt értem, hogy kell tekerni. Csak ez a sok gomb zavart össze. Kiengedtem egy kacajt, mely rövid volt, de annál jókedvűbb. Elvégre van egy nagy gomb középen, "On/off" felirattal meg sok kisebb körülötte, amikről elképzelni sem tudtam, hogy mire valók. Bizonyára valami nehézségiszint fokozás. Oh az hiányozna csak... az se biztos, hogy a sarokig elbírnék kerékpározni, nehhogy nehézségi szintet emeljünk. - Na és a boxzsákok a terem másik oldalán? Tényleg jók a feszültség levezetésehez? Úgy hallottam, ha odaképzelsz valakit, akkor hamar levezeted a frusztrációt, anélkül, hogy a valóságban megütnéd.
Nem akarom megbántani Hazelt vagy semmi ilyesmi nincs szándékomban, de akaratlanul is elnevetem magam. Remélem, nem veszi sértésnek, mert tényleg nem szeretném megbántani, de kicsit viccesre sikeredett ez az egész. - Nyugalom, nem lesz semmi gond! Segítek, rendben? Ha meg mégis lenne gond, akkor... hopp! Volt felvétel, nincs felvétel! Látod? Varázslat! Mosolygok rá kedvesen, bár nem tudom, mennyire sikerül a próbálkozásom. Láthatóan még mindig elég ideges... bár nem tudom, hogy miattam -e, vagy azért, mert egyáltalán gépek közelében van. Ami ugye elég szokatlan neki, hiszen mint kiderült konkrétan először van ilyen helyen. - Jól van, akkor ez eldőlt, irány a szobabicikli! Azért a futópadtól sem kell ám félni, az sem harap... és ha lassan kezdesz, akkor még hasra sem fogsz esni. Mindent csak szépen lassan, sorjában. Nem sietünk sehova... Róma sem egy nap alatt épült, igaz? Ezután csöndben figyelem ahogy odalépdel a szobabiciklikhez és megáll az egyik mellett, majd tanácstalanul és kissé rémületet tükröző arckifejezéssel néz hol a gépre, hol pedig rám. - Most csak ülj fel az egyikre, helyezkedj el kényelmesen. Dugd bele a lábfejed a pedálon lévő kengyelbe, az majd megtartja, ha le akarna csúszni róla. Kapaszkodj meg a kormányban, és tekerj! Nem nehéz... most még számlálót se állítunk, tényleg olyan tempóban mész, amilyenben szeretnél. Aztán ha ez se szimpatikus, akkor keresünk neked valami mást. Nagyon nem úgy néz ki, mint aki annyira nagyon bízik akár bennem, akár a masinában, de megpróbálok nem elsőre ítélni, hátha nem lesz igazam, és megtaláltuk a neki való gépet.
Az ajkaim egy széles mosolyt vettek fel és kiszökött egy olyan kacaj, amit szinte hallani sem lehetett. Igazán kedves tőle, hogy igyekszik megnyugtatni és mindezt, közvetlen, barátságosabb stílusban. Ma valahogy nem volt erőm még akarni sem, hogy olyanok arcára próbáljak mosolyt csalni, akik nem valami kedvesek hozzám. - Nos ez meglehet. Csak annyit kérek, ha ugyanúgy járnék, akkor a felvétle róla, varázslatos módon törlődjön, nehogy felkerüljön a világhalóra. Nem tenne valami jót sem az önbecsülésemnek, sem az éppen epülő hírnevemnek. Caleb egy rendes embernek tűnik, talán nem tenne ilyet. Szerencsére a következő kérdésemre is volt megfelelő válasza és ajánlata. Az egyik a rettegett futópad. Képes leszek legyőzni azt a szörnyet? Lehet a szobabicikli jobb választás lenne? Azzal kisebb a lehetőség arra, hogy felborulok. Ráadásul valamilyen szinten..megtanulnék vele kerékpározni. - A szobabicikli kicsit szimpatikusabb választásnak tűnik. Magabiztosságot tettetve indultam meg egy felé és álltam meg mellette tanácstalanul, ahogy észrevettem, hogy még ezen is van kijelző meg egy rakás gomb meg csavarnivaló izé. - Öhm, na és most? Mostmár tényleg kezdtem magam túl bénának érezni, de ha valami nem megy, akkor nem fogom megprobálni az ellenkezőjét állítani.
Furcsálló tekintettel figyelem a terembe tévedt szőkeséget. Szegény Hazelen tisztán látszik, hogy valószínűleg most jár először edzőteremben.... de legalábbis gépek közelében egészen biztosan. Nincs ezzel semmi gond, hiszen nem mindenki szereti az edzőtermeket, vagy ha mégis, akkor az egyszerűbb, könnyebb gyakorlatokat keresi. Arcomon halvány mosollyal hallgatom kíváncsiskodását. Fura... vajon én is ilyen voltam az elején? Már nem is emlékszem a kezdetre, hiszen mióta az eszemet tudom a legtöbb időmet edzőtermekben töltöm. - Ne aggódj! Ha bántanának, akkor én sem lennék köztük nap mint nap órákon át. Ennyire azért nem vagyok mazochista. Az pedig, hogy miket látsz és hallasz ezekkel kapcsolatban... valószínűleg kezdők próbálkoztak meg vele, és nem tudták, hogy is kell kezelni. Igyekszem megnyugtatni, hogy nem kell félni, itt nem eshet bántódása. Na nem azért, mert nem ügyetlenkedhet annyira, hogy esetleg valami baja essen. Hanem azért, mert itt vagyok, és figyelek rá. Elvégre ez a dolgom. Az már más kérdés, hogy fogalmam sincs, mennyire sikeres a megnyugtatási kísérletem. - Értem! Hát... ha nem szeretnél nagy izmokat, akkor az megint más helyzet. Ez esetben talán azt tudom mondani, hogy először próbálj meg közelebbi ismeretséget kötni a futópaddal, esetleg a szobabiciklivel. Egyik sem bonyolult szerkezet, és hacsak nem veszed túlságosan gyorsra a tempót nem eshet semmi bajod közben. Szóval biztonságos jószágok. Ráadásul nem fogsz nagy izmokat növeszteni velük, de az állóképességedet növelheted, ami határozottan jól fog jönni a színházban. Na, mit mondasz?
A férfi, aki leszólított eléggé otthonosan mozhott a teremben, alkatából itélve se kerülte soha olyan messzire ezt a termet, mint például én es olybá tűnik kérdése alapján, hogy valóban valami személyiedző lehet, ha jól ismerem az elnevezést. - Üdv, Caleb! Hát nem is tudom. A helyzet az, hogy mindaz a furcsaság ami a napokban történt velem és a hatalmas kérdés, hogy ki és mi vagyok valójában eléggé sok, rám nem jellemző negatív érzést keltettek bennem. Már azon felül is, hogy valamiért a színésztársam, mintha szándékosan akarna felidegesíteni. Mi a jó abban, ha folyton megszegjük a szabályokat? Mi a jó abban, ha állandóan keressük a kiskapukat, nagy erőkkel ahelyett, hogy csak csinálnánk amit kell? Ráadásul Virginia sem segít igazán a helyzeten. - Egészen biztos vagy benne, hogy nem bántanak? Történetesenbazt a gépet ott... - A fejemmel a futószalagos gép felé intettem. - Már láttam videókban és többnyire arcra esnek rajta az emberek. Persze csak vicceltem, de régen szörnyülködtem azon, hogy bárki kinevetné szerencsétleneket. Viszont azon kaptam magam, hogy én is elejtek egy-két kacajt. Ha pedig velem történne ilyesmi, biztosan elsüllyednék szégyenemben. - Nem akarok nagy izmokat, pláne nem akkorákat mint a tiéd. Nem sértesnek mondom természetesen arányos vagy, csak színházban dolgozok és ha hirtelen nagyot nőnék, nem férnék bele a ruhákba. Éreztem amint az arcom kellemetlenül elvörösödik a nagy magyarázkodasban. Véletlenül sem akartam rosszat és egyébként sem véletlenül növelik az emberek az izmaikat. Nyugi Hazel, csigavér. -Khm, szóval tudsz valamit ajánlani?
Ha nem is születésem óta, de majdhogynem mióta az eszemet tudom az életem szerves részét képezi az edzés. Tudom, másnak ez biztos furának tűnhet, hogy ennyi időt töltök a konditeremben… mindezt ahelyett, hogy esetleg a barátaimmal szórakoznék vagy lányok után futkosnék szabadidőmben. Hát, mindenki máshogy vezeti le a felgyülemlett feszültséget, ugyebár. Mondjuk néha irigylem Tarzant, hogy neki sose szólnak, miért van itt ennyit… pedig ő se igazán panaszkodhat ezen a téren. Szerencsére nem is teszi. Azt ugyan nem tudom, melyikünk szerencséjére, de igazság szerint nem is számít. Mindegyikünknek megvannak a maga bejáratott ügyfelei, és szinte kivétel nélkül mindig ugyanazok jönnek. Néha persze találkozunk néhány új, ismeretlen arccal, de többnyire szinte unalmasan egyforma a vendégkörünk. Nem panaszkodás, csak egy egyszerű ténymegállapítás. Azt csak szabad, nem? Úgy tűnik az ismeretlen lány ráveszi magát és bejön az edzőterembe, habár nagyon idegenül mozog a gépek között. Valószínűleg most jár itt először. Mármint nemcsak itt, hanem úgy egyáltalán konditeremben. Ez pedig megerősítést is nyer, mikor ő maga mondja ki, hogy fogalma sincs, mi mire való. Aha… akkor jól sejtettem. – Szia, Hazel! Én Caleb vagyok, örülök, hogy megismerhetlek! Szóval, nem tudod mi mire való? Semmi gond… ha elmondod, mit szeretnél csinálni, akkor szívesen segítek. Nem kell félni se tőlem, se a gépektől, egyikünk sem fog bántani… ezt megígérhetem! Igyekszem megnyugtatni Hazelt, mert tényleg elég elveszettnek tűnik. Nem néz ki kondizós fajtának, de sosem késő elkezdeni az ilyesmit, úgyhogy azt hiszem jól tette, hogy idetévedt.
Nem én vagyok a legaktívabb sportoló a világon, talán nem is az országban, vagy egyáltalán az épületben, de ha már színészettel foglalkozok és ki kell állnom a nagyközönség elé akkor már nézzek is ki úgy, hogy ha magamat visszalátom egy képen, akkor nem szörnyülködjek azon, hogy milyen rosszul állt nekem a ruha. Ígyhát eljárok hetente egyszer aerobik órara, hogy legalább az állóképességem a helyén legyen. Nem könnyű ám akár órákat a színpadon tölteni, végig beszélni, néha énekelni. Kínos mikor egy színész úgy kimerül, hogy a vakolat mögött látszik az arcpír és lihegve mondja a szöveget. Barátságos kis helynek számít ez a komplexum. Lehet zumba órákat is venni akár és még konditerme is van. Az öltözőbe átvettem a játszósruhám és a csuklómra helyeztem a hajgumim. Volt még egy kis idő, de annyi nem, hogy ne legyen furcsa a szokásos társaság hiánya. "Biztos csak a véletlen műve." Hamarosan megérkeztem a teremhez, aminek zárva találtam az ajtaját... Ilyenkor már rég bent van Lara, felkészülni az órákra. Hm. Az ökleimet a csípőmbe fúrtam, tehetetlenül, jobb lábammal a padlón doboltam mikor feltűnt egy kiírás az ajtón. Nem is olyan kicsi kiírás. "A mai óra elmarad!!!! Találkozunk egy hét múlva. Puszi: Lara. =) " Na remek! Valószínűleg legutóbbi edzésen említette csak valaki túlságosan is el volt foglalva a tükörképével ahhoz, hogy figyeljen. Hazel, ez egy csillagos 1-es... Na de akkor mi tévő legyek? A szemeim bizonytalanul a konditerem irányába pillantottak. Menjek be vagy menjek haza? Még soha az életben nem tettem be a lábam a konditerem gépei közé és nem is éreztem a közegemnek, de olyan ritkán veszem rá magam arra, hogy eljöjjek edzeni. Vettem egy mély, mély levegőt majd átéptem a számomra még ismeretlen világ küszöbét. Hűha...A legtöbb szerkezetről azt se tudtam, hogy micsoda, nem, hogy hogyan kellene használnom. Úgy éreztem magam mint egy őzsuta, aki először lép a tisztásra miután egy vadász megkergette. Nagyjából középtájt járhattam, mire meggondoltam magam. Még sem volt jó ötlet! Éppen menekülőre fogtam volna, félig már meg is fordultam a pillanatban, mikor valaki megszólított. Hoppá. Megfordultam és egy kissé kínos mosollyal integettem neki, a hang tulajdonosának.- Nos azt hiszem, lebuktam. Szia, Hazel vagyok és gondoltam kipróbálok egy ilyen...gépet. A szemeim róla elnindulva, kissé zavartan pásztázták körbe a termet. - A gond csak az, hogy fogalmam sincs, hogy mi mire való.Biztos voltam benne, hogy a szemei tükrözni fognak valami olyasmit, hogy: Akkor meg mi a lócitromot keresel itt? Mégis eldöntöttem, hogy itt fogom levezetni a stresszt ami azért még bennem is képes felgyűlni.
Egy újabb edzéssel töltött nap. Nem panaszkodom, szerencsére viszonylag sokan jönnek hozzánk, mindig van mit csinálni. Ha meg mégse, akkor csak úgy magamnak edzem, mert néha azt is kell. Az meg már megint más kérdés, hogy más valószínűleg azt mondaná, hogy túlzásba viszem. Kinek mi a sok, ugyebár... én pedig egyáltalán nem érzem soknak. Legalább az idő nagy részében nem. Most pedig még mindig "az idő nagy részében" vagyunk. Ilyenkor még mindenféle gyakorlatok szoktak menni egy, a mienktől nem túl távoli teremben, így csak néhányan lézengenek itt a vendégeim közül, de mire vége a foglalkozásoknak majdnem mindenki elmegy. Hogy haza mennek -e, vagy egyéb dolguk van, azt nem tudom, de nem is tisztem tudni, mit csinálnak az idejükkel. Egyszer csak egy ismeretlen lány megjelenésére leszek figyelmes. Mármint... nem vagyok biztos benne, hogy láttam - e már korábban, és ha igen, akkor hol, de végeredményben gyakorlatilag majdhogynem mindegy is. Az számít, hogy most hogy állunk egymáshoz. - Üdv! Segíthetek? Nem tudom, láttam -e már korábban, de ha igen, akkor se a gépek környékén. Kicsit olyan, mintha direkt, szánt szándékkal kerülné őket. Pedig nem harapnak, tapasztalatból mondom... ha másként lenne, akkor már rég tele lennék harapásnyomokkal meg kék - zöld foltokkal. Az meg hogy nézne már ki? Ugyan már! Azért remélem, hogy nem ijesztem el a lányt, és megmondja, mit szeretne... persze ha nem, az sem gond, legfeljebb nem kap választ, vagy nem tudok segíteni. Mert hát néma gyereknek anyja se érti a szavát, ahogy a mondás tartja.
Legutóbbi képek
Úgy tűnik nem zavarja, hogy kinevettem kicsit. Sőt, mintha észre sem venné... vagy legalábbis nem mutatja, hogy zavarná. Persze, színésznő... ezt teljesen elfelejtettem, de azt hiszem ez így teljesen más színbe helyezi az egészet... egyértelmű, hogy nem mutatja még ha rosszul is esett neki. Helyette megpróbálja elterelni a témát, és a varázslatról kezd beszélni. Hát.. ilyet se gyakran hallok és látok, azt meg kell mondjam.
Bocsi a lassúságért 
