Alapvetően nem szokott érdekelni, ki mit gondol rólam, de az, ahogyan ez a lány bámult az imént, nem kellemes. De most legalább segítőkésznek tűnik.
- Üzenet? Jaaa, nem! Nem hiszem – Kezdek el hebegni-habogni, majd félrenézek. – Talán csak annyi, hogy remélem, jól van és hogy látom még  valamikor – Pillantok vissza és hamar rájövök, hogy ez elég furán hangzik tőlem, de már nem korrigálok, csak sóhajtok egy nagyobbat. Talán körülöttem mindenkinek igaza van és már belehabarodtam Camille-be. Ami nem jó, hiszen nem kellene kevernem a munkát és a magánéletet, vagy mi a szöszt.
A vásárlós megjegyzésre eszmélek fel, mert hát lazán beleástam volna magam a gondolataim mélyére, amik Camiról szólnak leginkább.
- Öhm, köszönöm, de nem hiszem, hogy vásárolok bármit is. Nincs nekem erre pénzem – Mondom ki egy grimasszal. Ő is tudja, én is tudom, hogy így van, de így legalább nem gondolkozik ezen feleslegesen. Legalábbis a tekintete arról árulkodott az imént, hogy azért vizslat annyira.
Készen állnék a távozásra is akár, de a kérdés megakaszt és visszatart. Honnan ismerem? Legalább ebben nem kell hazudnom.
- A jótékonysági esten találkoztam vele – Persze, megint jöhet a pénz kérdés, hogy én mit kerestem ott, de remélem, ezt nem kérdőjelezi meg. – Megmentettem egy ájulástól, illetve az összeeséstől. – Húzom ki magam, mert bár az, hogy akkor ott voltam, Mr. Gold miatt volt, de ettől eltekintve hős voltam, nem? Feladat ide vagy oda. – Te pedig gondolom innen, a munkahelyetekről – Mondom ki a nyilvánvalót, miközben egyik lábamról a másikra dőlök és így fürkészem őt.

246 szó ✦ aláfestő ✦ remélem, tetszik!
✦

Érzem a tekintetét magamon, szinte éget és a vesémbe lát. Sietősen pakolnám vissza a kezemben tartott ruhát, de az a földre esik, így le kell hajolnom érte, majd a következő mozdulatommal még leverek két másikat a fogasról. Nem vagyok alapjáraton ilyen béna, de szinte tudom, mit gondol ez a lány. „Lopni akar”, vagy „Úgysincs pénze rá, minek nézegeti?” meg ehhez hasonlók. És le is tettem volna az imént magamtól, ha nem érzem a tekintetét magamon. Nagyot nyelek, ahogy a közelembe ér még oda is hajol hozzám.
- Szia! Öhm, nem, vagyis nem vásárolni jöttem, tulajdonképpen – Visszaakasztok mindent szépen a helyére, igyekezve, hogy ne gyűrjem össze őket ennél is jobban. – Egy lányt kerestem volna, de azt hiszem, nincs bent – Nézek körbe újra, majd lassan felé. Biztos vagyok benne, hogy rákérdez, kit keresek, így inkább elébe megyek a dolognak. – Camille. Itt dolgozik elméletileg és gondoltam, beugrok hozzá köszönni – Meg elhívni kajálni mondjuk. Vagy kávézni. Vagy megkérdezni, mikor végez és meló után van-e kedve elmenni valahova. De lehet jobb is, ha nincs itt és nem küld el a fenébe.

176 szó ✦ aláfestő ✦ bocsánat, ez most nagyon rövidke
✦

Látnom kell. Kit? Azt a szőke hercegnőt. A munka miatt? Ráfogom. De hazudok. Mert nem csak ezért. Sokkal több az, ami hozzáköt, de nem tudhatja. Nem egy ilyen szélhámoshoz illik, mint amilyen én vagyok. Ráadásul át is verem, mert nem csak azért találkozgatok vele tök véletlenül, mert, hát, véletlenül pont arra járok állandóan, mint ő, hanem mert ezt a feladatot kaptam. Igaz, még mindig nem tudom, mire kíváncsi a főnök, de ha tudnék is valamit, talán már nem mondanám el. Nem akarok neki ártani. Jól belekevertem magam ebbe vagy épp a főnök nem gondolta át ezt alaposan, nem tudom, de ebből fogalmam sincs, hogyan mászok ki.
A House of DeVil divatáruház előtt állok megint, ezúttal viszont benyitok. Elkezdek nézelődni a ruhák közt, mintha épp új pólót akarnék magamnak venni, pedig erről szó sincs. Az egyiket a kezembe is veszem, de a szemem sarkából nézelődök. Camille-t keresem, hátha itt van. Elvégre itt dolgozik, szóval, hol máshol lehetne, ha nem itt? Hacsak nem pont ma szabadnapos és erről én nem tudok. De ez kizárt, itt kell lennie. Meg kéne kérdeznem valakit? Az túl átlátszó lenne. A kezemben forgatom tovább a pólót már 5. perce, mielőtt visszaraknám a helyére.
Miért nincs itt a lány? Egy másikat szúrok ki csak, aki a pénztárnál ücsörög és a vevőkkel társalog. Elindulok egy másik ruhakupachoz, tovább nézelődve. Az egyik felső árára téved a tekintetem és kigúvadnak a szemeim a számok láttán.
Ezt amúgy sem engedhetném meg magamnak. Úristen.
Megrázom gyengén a fejemet. Sose úszkáltunk a pénzben, de azért mindennek van határa. Jó, nem tagadom, hogy minőséget árulnak és ezek a ruhák biztos nem mennek tönkre két mosástól, de valljuk be, nem nekem valók, akik a mocsokban fetrengenek, amikor az asztal aljáról kell lekapargatnom az odatapasztott rágót, meg efféle dolgok. Nem az én világom, nem nekem való.

299 szó ✦ aláfestő ✦ remélem, tudsz vele mit kezdeni!    
✦