Nate & Andrew

✦  Friendly talk

Nem tudom, hogy honnan tud a balesetről, mert emlékeim szerint én nem mondtam neki semmit róla. Akkor lehet, Peonynak járt el a szája? Jó kérdés... de ezért nem haragudhatok és nem is tudnék haragudni rá, mert hát csak aggódik értem. Mondjuk az elmúlt időszakban elég sokan aggódtak miattam... vagy azért, hogy nehogy egészen véletlenül összetörjek valamit a nagy ügyetlenkedéseim közepette. Meg kell mondjam néha igencsak közel jártam hozzá, de szerencsére semmi gond nem történt. Vagy legalábbis semmi olyasmi, amit ne lehetne visszafordítani vagy kijavítani.
- Aha, nagyjából rendben vagyok. A doki ugyan azt mondta, hogy még egy kicsit érzékeny lehet néha, de egyébként rendben vagyok, és már dolgozni is tudok, úgyhogy Peonynak sem kell egyedül boldogulnia a kutyusokkal.
Azt hiszem a balesetem és az utána következő gyógyulási időszak egyikünknek sem volt egyszerű, de úgy érzem végül győztesen jöttünk ki belőle, és csak ez számít.
Egy pillanatig próbálok komoly képet vágni, de nem tudom meghazudtolni magam, úgyhogy hamarosan már vigyorgok mint valami hülye gyerek. Mondjuk ez a hasonlat nem áll messze a valóságtól, mert néha tényleg olyan vagyok, mint valami nagy gyerek.
- Úgy is mondhatjuk! És tényleg nem voltam túl lelkes rab, de a muszáj nagy úr, úgyhogy azért próbáltam rendesen viselkedni, és nyugton maradni. Nehogy a végén még meghosszabbítsam a szobafogságot...
Nem, azt biztos nem lett volna túl jó, ha még tovább kellett volna küzdenem a fájdalommal, viszketéssel, a gipsszel és az unalommal. Bár ezek közül talán a viszketés és az unalom volt a két legrosszabb, a többit még valahogy tudtam kezelni. Még ha nehezen is.

✦ Remélem tetszik      

Nathaniel & Andrew

✦  Buddies hanging out

Eszem ágában nincs fájdalmat okozni valakinek és mivel nem mondhatom, hogy valaha is lett volna olyan balesetem, amiben csontomat törtem volna nem igazán tudom, hogy ez mégis milyen érzés utólag, mennyire kellemetlen. Na, meg aztán, hogy mégis mennyi időre van szüksége valakinek azután, hogy megtörtént a gipszlevétel, hogy újra normálisnak érződhessen a karja. Így inkább megállok a mozdulatomban, de amikor ő vereget vállon kicsit megnyugszom.
- Akkor most már rendben vagy, nem fáj meg semmi? - El lehet képzelni a fájdalomnak minden egyes formáját, de csak akkor lehet igazán megérteni, amikor átéli az ember. Aztán még akkor is ott van az is, hogy mindenki másként éli meg a dolgokat. Van, aki könnyebben viseli a fájdalmat és olyan is, aki valamivel kevésbé. Meg aztán a fájdalomnak is különböző formái vannak. Bár szívesen lennék minden formájára immúnis, de azért jó, hogy van, mint figyelmeztető, hogy ezt talán nem kellene, vagy kellett volna.
- Csak nem szobafogságra ítélt az asszony? Bár van azaz érzésem, hogy nem voltál túl lelkes rab. De remélem nem szült túl nagy gondokat a baleseted. - Tudom, hogy nem egyszerű nekik a menhellyel és mondanám, hogy kisegítem őket, amikor tudom, de ez inkább csak nagyon kis esetben lehetne igaz, mert amikor nem dolgozom, akkor vagy szórakozással töltöm az ébren töltött perceimet vagy pedig alvással, hogy bepótoljam azt az időt, amit a pihenésemtől megvontam, hogy ki tudjak egy kicsit kapcsolódni, mint most is. De áldozat nélkül elég kevés esetben van gyümölcse a dolgoknak. Lehet, hogy sokszor nehéz és legszívesebben feladnánk, de akkor emlékeztet egy-két lazítós este arra, hogy mégis miért is csinálja az ember mindezt.

✦ Remélem tetszik c:    

Nate & Andrew

✦  Friendly talk

Mióta nagyjából meggyógyult a karom, ami azt jelenti, hogy végre megint hasznomat vehetik, hát... mindenhol is, azóta gyakorlatilag másból se állok ki, csak az elmaradt és meg nem csinált dolgok pótlásából. Oké, nem panaszkodhatok, hiszen ide tartoznak a barátaimmal való találkozók is, de időnként komolyan elfáradok mire mindennek a végére érek. De semmi gond, azt hiszem ez a jófajta fáradtság.
- Szia neked is! Nincs semmiféle nagy helyzet... már ha a kartöréses balesetet nem tekintjük annak.
Grimaszolok egyet az emlék hatására, mert azt egészen biztosan nem kívánom vissza még egyszer. Meg senki másnak se, ha már itt tartunk. A baj csak az, hogy hiába próbál az ember figyelni magára, meg hogy hova lép, csak egyszer nem figyel oda, és megvan a baj. Nálam pedig elég szépen meglett a baj... sajnos. Észreveszem, hogy vállon akar veregetni, de valószínűleg már hallott a balesetemről, ezért aztán inkább meggondolta magát, vagy nem is tudom, mindenesetre befejezi a mozdulatot még mielőtt célt ért volna. Helyette én emelem a kezem és veregetem vállon őt. Legjobb tudomásom szerint neki nincs semmi ilyesmi gondja, úgyhogy nem probléma... vagy ha mégis, hát legfeljebb szól. Azért van a szája.
- Na és veled mi a helyzet? Rég találkoztunk, valószínűleg több minden történt veled, mint velem a szobafogságban...
Persze az is benne van a pakliban, hogy tévedek, de az unatkozásnál gyakorlatilag minden is jobb, szóval ja, esélyes, hogy tényleg több minden történt Natetel, mint velem.

✦ Remélem használható      

Nathaniel & Andrew

✦  Buddies hanging out

Nem hiszem, hogy valaha azaz ember leszek, akinek kitalálták a reggeleket, de igyekszem a lehető legtöbbet kihozni magamból még akkor is, ha úgy érzem magam sokszor, mint akin átment az úthenger. A mai napon például szerintem három és fél órát sikerült aludnom. Nem tudom, miért de abban a pillanatban, hogy az ágyba feküdtem az álmosság elhagyta a testemet és forgolódtam pár órát mielőtt még lehunytam volna ténylegesen a szemeimet. Aztán a reggel meg olyan hamar megérkezett, hogy szinte olyan érzésem volt, mintha nem is aludtam volna. Talán nem a legjobb alkalom arra, hogy még ki is mozduljak este, mert be kellene bőven pótolnom a hiányosságaimat. Viszont estére valahogy mindig kinyílnak a csipáim nem számít, hogy mégis mennyit is aludtam. Ilyenkor már megállíthatatlan állapotba kerülök. Tényleg nem az alvás mennyisége a kérdéses, hanem a tény, hogy nem nekem való a reggel. Nem számít, hogy mennyi energiaitalt iszok meg, avagy kávét. Reggelenként ezek számomra hatástalanok. A testem és a lelkem is igazán az éjszakával együtt ébred fel.
Meg aztán már jó ideje annak, hogy találkoztam Andrew-al, ahogy hallottam sikerült még a karját is eltörnie azóta, úgyhogy már csak azért sem mondtam volna le. Még a végén, mikor legközelebb láthatnám addigra a nyakát töri.
- Szevasz Andrew. - Köszönök rá és már vállon is akarnám veregetni, de megállok a mozdulat közben, mert talán nem a legjobb ötlet, úgyhogy visszahullik a karom a testem mellé. - Mi a nagy helyzet veled?

✦ Remélem tetszik c:    

Nate & Andrew

✦  Friendly talk

Mióta megbeszéltük Peonyval a dolgokat igyekszem tényleg betartani a szabályokat, nehogy még véletlenül megint kihúzzam a gyufát, és újabb balesetet szenvedjek. Oké, az nekem veszekedés nélkül is megy, mint kiderült. Aki tud az tud.. én pedig kutyamód tehetséges vagyok ilyen téren. Jóval tehetségesebb, mint kellene. Aztán utána csodálkozom, hogy szoba - illetőleg lakásfogságot kapok, hogy maradjak a fenekemen, akkor legalább nem vagyok útban, és még gyógyulok is. Ez mind szép és jó, csak én meg nem vagyok képes huzamosabb ideig nyugton maradni, és folyamatosan mehetnékem volt... meg van is. A baleset és a kényszerpihehőm miatt viszont csomó mindent ki kellett hagynom vagy le kellett mondanom, amit egyébként nagyon szívesen csináltam volna. Peonyval a kutyusokkal foglalkozni, na és persze a barátaimra se nagyon volt időm. Illetve időm az lett volna dögivel, csak épp lehetőségem nem volt találkozni velük. De szerencsére már kikerültem a háziőrizetből, minek örömére rögtön le is szerveztünk egy találkozót Natetel. Nem mintha olyan sok mesélnivalóm lenne, hiszen ha az ember nem csinál semmit, csak ügyetlenkedik, akkor nem hiszem, hogy olyan sok minden történne vele... ami meg mégis, azt egy, legfeljebb két mondatba össze lehet foglalni. De feltételezem Natetel jóval több minden történt a legutolsó találkozásunk óta. Rendőrként nem hiszem, hogy unalmas lenne az élete. Persze nekik is lehetnek unatkozós, semmi nem történik, de az nagyon napjaik, de azt hiszem nem ez a jellemző.

✦ Remélem használható