Peony && Andrew

maybe we're not as meant to be

Azt hiszem, hogy nem lehetnék ennél mérgesebb, de valahogy képes mindezt még ennél jobban is tetőzni. Értetlenül nézek rá és tényleg kezdem úgy érezni magam, mint egy bomba, ami hamarosan robban. A baj csak az, hogy már erőm sincs arra, hogy felrobbanjak pedig a jelenlegi helyzetben igazán megérdemelné. Még visszafogom magam és ilyen utalást képes a fejemhez vágni.
- Mégis elárulnád, hogy mire célozgatsz? - Igen, szándékosan mentem el veled egy kiruccanásra, ahol valami vudu babának köszönhetően eltörtem a karodat csak azért, hogy aztán valakivel a munkahelyen enyeleghessek, mert nincs elég dolgom anélkül is. Nem értem, hogy mégis mi ütött belé vagy egyáltalán honnan jött ez a gondolat, de rendkívül sértőnek találom a feltételezését is. Ennyire nem bízna bennem?
Egyszerűen szinte hüledezek a szavaira. Tényleg azt hiszi, hogy annyira normális, hogy törött kézzel beül az autóba és aztán idevezet. Mégis mi a fenéhez kezdenék, ha valami baja esett volna az ide vezető úton? Egyáltalán nem biztonságos, de amilyen makacs semmin sem kellene meglepődnöm, de valahogy mégis meglep, hogy tényleg felelőtlenül ugrik egyik bajból a másik.
- Az a baj, hogy nem tudod, hogy mi a baj. Törött kézzel vezetni? Mit csinálsz, ha valami váratlan történik, hm? Ha megcsúszik az autó? Még jobban elintézed a karodat, vagy esetleg a másikat is eltöröd? Meg aztán még ki tudja mit nem. - Egyszerre aggódok érte és közben tudnám megfojtani egy kanál vízben, amiért nem tudja használni a fejét, mielőtt cselekszik.
Ahogy azonban végigmérem látszólag nem látok rajta semmi sérülést a nyilvánvalón kívül. Még szerencséje, ha baja esett volna lehet még én is fejbe kólintom egyszer. - Miért nem hívtál, ha hiányzom? Beszéltünk volna telefonon, vagy holnap megoldottuk volna, hogy hazaugorjak enni.. De ezt nem csinálhatod meg újra. - Nem szeretnék legközelebb egy telefont kapni arról, hogy balesetet szenvedett, mert hiányoztam neki. Nem elég, hogy a munka miatt kell állandóan aggódnom, de ő is tetézi jelenleg a problémáimat egy olyan szintre, ami már szinte hihetetlen.

Peony && Andrew

maybe we're not as meant to be

Rengeteg dolog változott meg a kiruccanásunk óta. Leginkább az, hogy minden munka a nyakamba szakadt és a teher alatt úgy éreztem, hogy menten összerokkanok. Arról nem is beszélve, hogy oda kellett figyelnem fél szemmel Andrew-ra is, mert valahogy mindig csak a baj volt vele mióta eltörte a karját. Mintha szándékosan kereste volna, hogy a nyakába vegyen még egy problémát, amivel az én hátamra is dobott egyet.
Azt hittem, hogy a szívem kiesik a helyéről annyira elkezdett verdesni. Jelen helyzetünkben koránt sem a boldogság miatt pumpált ennyire hevesen a szívem. Az aggodalom és a düh keveréke volt az, ami a pulzusszámomat igyekezett az egekbe tornászni.
- Hiányoztam? Ezért jöttél ide? - Nem tudom elhinni, hogy képes volt csak ezért idevezetni. Talán más körülmények között még örültem is volna neki, de most egyáltalán nem volt erről szó. Az orrnyergemet fogva próbáltam tompítani a kialakulni készülő fejfájást.
- Tényleg képes voltál törött kézzel beülni a kocsiba és idevezetni azért, mert hiányoztam..? - Dühös voltam, hogy nem csak a másik épp karját veszélyeztette, hanem igazából az életét is azzal, hogy egy kézzel vezetett idáig. Főleg, hogy sosem a legjobb időjárásbeli körülmények jellemzőek Frostcall-ra.
- Eszedbe sem jutott, hogy bajod eshet? - Habár mérgesen förmedek rá mégis beljebb húzom és végignézek rajta, hogy meggyőződhessek arról, hogy tényleg teljesen épségben ért ide és nem történt semmi baj. El sem hiszem, hogy tényleg képes volt ekkora őrültségre. Tudom jól, hogy nem tud megülni a fenekén és állandóan mehetnéke van, de most pihenésre lenne szüksége, hogy mihamarabb felépülhessen. Bár a pihenéstől függetlenül nem fog gyorsabban gyógyulni a törött karja, de legalább nem okoz magának egy újabb sérülést, amivel meghosszabbíthatja a kényszerpihenőt.

Peony && Andrew

maybe we're not as meant to be

Az utóbbi időben valahogy úgy érzem, hogy nagyon sok minden változott. Vagy az is lehet, hogy az egész annak köszönhető, hogy most már pihenek annyit, hogy az agyam máson is tudjon kattogni nem csak a menhely fenntartásán. Határozottan voltak dolgok, amelyek a pozitív irányba változtak tekintve, hogy már az is hatalmas előrelépés, hogy képesek voltunk rendszeresen és rendesen pihenni. Ugyanakkor nem tudom, hogy ez nyitotta fel a szememet, vagy a kiruccanás Kendra-val vagy a másik Andrew-al. Azt hittem, hogy a bögre az egyetlen, amit nemes egyszerűséggel el tud törni, de kiderült, hogy ez sokkal távolabb áll a valóságtól, mint gondoltam.
Az első közös programunk volt hosszú idő óta először és még ezt sem mondhatnám, hogy túlságosan pozitívan zárult. Mégis, hogyan mondhatnám, mikor sikeresen eltörte a karját, ami miatt most minden az én nyakamba szakadt igazából. Nem is merek igazából semmit sem rábízni most még a legegyszerűbb dolgot sem, mert úgy érzem, hogy annak is katasztrófa lenne a vége. Igyekeztem rábírni, hogy otthon maradjon tekintve, hogy valószínűleg mindketten jobban járnánk, ha pihenne és nem itt próbálná hasznosítani magát ahol most semmiképp sem tudja.
Kicsit feszültebb voltam a kelleténél nem tudom, hogy azért, mert megsokszorozódott a teendőim sora vagy, mert amikor nem a munka húzott le teljesen, úgy éreztem, hogy minden ötödik percben rá kell nézzek Andrew-ra, hogy vajon összetört-e még magát a jelenleginél is jobban vagy esetleg a környezetében tett kárt. Mondhatni minden egyes napom úgy telt a baleset óta, hogy valamire mindig oda kellett figyelnem.
Aznap minden olyan reménytelinek indult. Ettünk egy jót és megbeszéltük, hogy együtt fogunk kikapcsolódni néha-néha, de nagyon úgy tűnik, hogy ezt nem nekünk találták ki. Vagy talán kezdhettük volna valami kevésbé balesetveszélyessel, mint egy túra.
Mikor megpillantom a parkolóban az ismerős autót egy pillanatra a szívem is kihagy pár ütemet. Ugye nem? Ugye nagyon-nagyon nem?
A bejárati ajtóhoz sietek, mintha ott szembesülhetnék azzal, hogy csak hallucináltam, de mikor a tekintetem rajta állapodik meg valahogy még feszültebb leszek. - Mégis mit gondoltál? - Nem hiszem el, hogy törött kézzel idevezetett. Miért? Mintha csak szándékosan keresné a bajt.