Az is megfordult a fejemben, hogy valahol veszek egy kézzel fogható térképet. Mármint biztos található ilyesmi a városban. ugyanakkor nem vagyok benne biztos, hogy túlságosan jól tájékozódnék azzal a kezemben. A modern technológia segítségével is el tudok tévedni, ha arról van szó. Papírral a kezemben, ami meg tökéletesen eltakarhatja a látásomat szerintem idő kérdése lenne és még egy falnak is nekisétálnék.
Látom a meglepődöttséget rajta, ahogy kijelentem, hogy az ár nem kérdés. Mármint, ha nincs más választási lehetőségem kifizetem, amit kérnek. Meg aztán nem úgy indultam útnak, hogy szűkölködnek pénzben, de ha úgy alakulna, akkor szerintem még munkát is tudnék tudnék vállalni valahol, amivel megállok a lábamon, ha tényleg úgy jönne ki a szituáció.
- Ha valahol pihenni szeretne az ember, akkor nem számít. - Nem tudom, hogy gyakran fordulnak meg turisták errefelé vagy sem, de gondolom őket sem zavarná, hogy mennyit kellene kifizetniük egy éjszakára. Na, jó talán lenne olyan, akit zavar, de én eleve azzal a céllal indultam el, hogy ihletet merítek akármilyen áron és ezt ténylegesen komolyan gondoltam.
- Oh, ez igazán kedves tőled. - Nem számítottam arra, hogy az első személy, akibe belefutok az ennyire kedves lesz. Mondjuk mindennek tetejébe még hihetetlenül jóképű is, amit amennyire próbálok figyelmen kívül hagyni annyira nem tudom kizárni és egyre inkább akörül forognak a gondolataim, ami miatt akaratlanul is kiül a pír az arcomra és ennek köszönhetően inkább kerülöm a tekintetét, mert nem akarom, hogy lássa az arcomra kiült pírt, vagy éppenséggel megkérdőjelezze verbálisan is annak okát. Vagy akár a gondolataiban is. Egek, kezdhetek elásni magam.
Bemutatkozásom után pedig csak még inkább kerültem a tekintetét, hiszen épp elég volt azaz egy pillanat, amikor találkozott a tekintetünk, hogy az arcom még melegebb legyen az eddigieknél is.
Némán követni kezdtem, miközben a talajt fürkésztem és csak éppen annyira emeltem meg a tekintetem amennyire szükséges volt ahhoz, hogy ne bukjak egyenesen orra. A kérdése meglepett, hiszen nem tudom pontosan miért, de arra számítottam, hogy néma csendben telik majd a közös utunk. Annak ellenére, hogy tényleg örültem volna, ha az ellenkezője következik be. Ugyanakkor sikerült annyi ideig futtatnom a fejemben ezt az egész gondolatot, hogy láthatóan már úgy érezte, hogy tolakodás volt a kérdése. - Utazgatni szerettem volna és nem volt tényleges célpontom. Mondhatni a semmiből bukkant fel a város a számomra, úgyhogy úgy döntöttem felfedezem. - Még magam sem tudom, hogy meddig maradok a városban, de már egy jó okot határozottan látok a maradásomra.
Ahogy az ernyőt a fejem fölé tartja szinte akaratlanul is késztetést érzek arra, hogy kicsit közelebb húzódjak hozzá, hogy ne használjam ki önző módon egy magam az egészet, de mikor a karom az övéhez súrlódik újból garantálom, hogy a megszokott pír ne tűnjön el az arcomról. - Elnézést, remélem nem gond. - Kérek elnézést érte és habár igyekszem közel maradni hozzá, hogy beférjünk az ernyő alá többé-kevésbé mind a ketten, de a testi kontaktust próbálom elkerülni.

Mindenképpen találnom kellett egy törzshelyet, ami örökös kiinduló pontja lehet majd a kis felfedezésemnek. Nem tudom, hogy meddig maradok a városban, de egy-két napot minimum. Ami az is lehet, hogy hetekbe nyúlik attól függ, hogy mennyire kelti fel a figyelmemet ez az egész hely.
Reméltem, hogy nem tartom fel a kedvesnek tűnő idegent, aki kérdésemre gondolkozni kezdett. Ezek szerint nem olyan népszerű a hotel avagy inkább csak nem fordulnak meg benne annyian. Így legalább biztos lesz majd hely benne a számomra.
- Oh, az nem számít, hogy mennyibe kerül. - Nem igazán van választási lehetőségem, ha maradni akarok, akkor kénytelen leszek kifizetni akármennyibe is fog kerülni. Még szerencse, hogy amúgy is kirándulni, nyaralni indultam így nem lesz olyan nagy probléma azzal, hogy mekkora keretet költhetek erre a kis kiruccanásra. Van azaz érzésem valamiért, hogy teljesen meg fog térülni az ára.
Habár igyekeztem kerülni a tekintetét, mert úgy éreztem, hogy annak köszönhetően kis híján elolvadok, de még így is könnyedén érzékelem, ahogy végigfuttatja a tekintetét rajtam. Máskor talán tolakodónak tekinteném, de most szó sem volt ilyesmiről. Nem tudom, hogy miért nem zavart, sőt inkább bóknak vettem. Talán köze lehet ahhoz, hogy igazán jóképű. Vagy nem. Magam sem tudom. - Ha tényleg nem kitérő, akkor azt igazán megköszönném. - Nem szeretném keresztbe húzni a számításait, de ha tényleg arrafelé tart, akkor talán nem olyan nagy fáradtság a részéről. Na, nem mintha nem szeretnék egy kicsivel több időt tölteni vele valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag. De közben meg nem akarok erőszakos lenni és szinte ketrecbe szorítom saját magam. - Örülök, hogy megismerhetlek Liang Junjie. - Valahogy úgy éreztem, hogy most, hogy már egy név is társult az archoz valamivel közelebb kerültünk és talán még megvan az esély arra, hogy a jövőben is újra összefussunk és ne szakadjon meg a kettőnk közötti kapocs a hotelnél.
- Mei vagyok, Shao Mei-ling. - Mutatkozom be halovány mosollyal az arcomon, majd ahogy felpillantok rá szinte rögtön el is pirulok, ahogy a tekintetünk találkozik így újra lesütöm a szemeimet. Ah, miért vagyok olyan, mint egy kislány?! - Akkor mutasd az utat! - Mondtam, miközben mindent igyekeztem érdekesebbnek találni rajta kívül, hogy ne láthassa az elpirult arcomat, amelynek remélem hamarosan nyoma sem marad.  

Tényleges célpontja nem volt a vándorlásomnak, hiszen az egész a feltöltődésről szólt, meg az ihletmerítésről. Így nem is olyan nagy tragédia, hogy egy olyan városban találtam magam, amiről semmilyen információval nem rendelkezem, de a nagyhatalmú internet sem. Ennek köszönhetően kénytelen voltam magamtól felfedezni minden egyes sarkát, de ha egyszer belelendülök, akkor nem tudom, hogy mégis mennyire lennék képes megállítani magamat ezért talán jobb lenne, ha megtalálnék a városban egy biztos pontot, ahol valamennyire letelepedhetek és mire lemegy a nap lesz hova visszatérnem és nem az autómban kell aludnom.
Nem mindig megy könnyedén az emberek felé való nyitás így a segítségkérés is kicsit nehezebben ment egy teljesen új városban. Bár talán pont ennek kellett volna egy löketet adnia, hiszen senki nem ismer errefelé, ha le is égetem magam valamivel, akkor még eltemethetem magam valahová, vagy csak szaladok a világ másik végére, hogy megfeledkezhessek a hibámról.
Próbáltam a tömegben egy kevésbé rohanó személyt kiszúrni, akinek amúgy sem akartam túl sokáig rabolni az idejét, hiszen csak egy kis útbaigazításra volt szükségem. Senkinek sem szeretném keresztbe zúzni a napját.
Kicsit a reakciójából úgy tűnt, mintha rosszkor szólítottam volna le, de nem sétált tovább, mintha meg sem hallott volna, ami már valami. Mondhatnám, hogy semmiség és menjen csak a dolgára, de azzal azt hiszem, hogy azonos időt pazarolna rám, hiszen utána mégis csak megkérdezné, hogyha semmi akkor mégis miért szólítottam le, ami egy teljes komplikált utat venne, amire láthatóan nincs ideje meg azért nekem sem több, mert már most mennék mindenfelé még akkor is, ha nem tudom, hogy pontosan merre is a mindenfelé.
Több időt töltöttem a gondolataim között, mint szerettem volna zavartan pillantottam fel rá, hiszen eddig igyekeztem kerülni a tekintetét majd a torkomat megköszörülve érdeklődtem. - Igazából egy motelt vagy valami szállót keresnék, ahol meghúzhatnám magam nem tudom, hogy innen mennyire messzire található. - A barátságos mosolyom továbbra sem tűnt el az arcomról, de egy kis zavar költözött abba is, hiszen ezek szerint tartott valahová, amiben most feltartóztatom. Csak remélem, hogy baj nem születik belőle.  

Abban a pillanatban, hogy átléptem a város határát kicsit olyan érzésem volt, mintha minden terhem értelmetlenné vált volna. Valahogy a kíváncsiságom mindent teljesen maga alá gyűrt. Muszáj volt kiderítenem, hogy mégis mi is ez a hely és mégis miért nem szerepel a térképen, avagy miért nincs róla semmilyen információ. Talán meg kellett volna ijednem a várostól, ami láthatóan nem szerepel a térképen. Mégis miért nem szerepel rajta? Hogyan rejtették el? Miféle története van ennek a helynek?
Ezen rágódtam, miközben össze-vissza köröztem a városban, mert fogalmam sem volt, hogy mi merre található. Illetve még a telefonomon a térkép sem segített, hiszen számára mindez csak egy üres terület volt a semmi közepén.
Mivel az autómban nem jártam túl nagy sikerrel inkább úgy döntöttem, hogy gyalog indulok tovább. Első ránézésre az egész város szinte teljesen normálisnak tűnik. Nem látni benne semmi különlegeset, de mégis a tény, hogy még az interneten sincs róla soha sem említés igen csak felturbózta a kíváncsiságomat. Mindig is kíváncsi természet voltam ezért, ha akarnám sem tudnám elengedni ezt az egészet. Viszont mivel semmi kézzel fogható információt nem találhatok magamtól kénytelen leszek valakit megkérdezni, aki segíthet nekem. Az egyszer biztos, hogy megvolt az oka, hogy idetévedtem és nem fogok addig elmenni, míg rá nem jövök ennek a helynek a titkára.
Kellett egy kis idő míg megláttam egy embert, aki nem tűnt úgy, mintha túlságosan sietne. Bár lehet, hogy csak rosszul mértem fel a helyzetet és, majd szó nélkül elsétál mellettem, mintha nem is hozzá beszéltem volna, de meg kellett próbálnom.
- Elnézést... - Sétálok oda hozzá, barátságos mosollyal az arcomon. - Tudnál nekem segíteni egy kicsit? - Nem hiszem, hogy magamtól eltalálnék a városban, bár pár óra alatt biztos, hogy találnék egy hotelt vagy vagy valami szállót, ahol meghúzhatom magam. Egyelőre beérném egy aprócska szobával is, aztán meglátom, hogy mégis meddig is maradok ebben a titokzatos városban. Bármennyire is tűnik elsőre egyszerű, hétköznapi városnak valami azt sugallja, hogy itt sokkal többről van szó. Nem mehetek el anélkül, hogy megpróbálnám kideríteni, hogy pontosan mégis mi.