Nyilván apám azóta sem tett le erről a házasság dologról, így nincs mit tennem, egy ideig játszom a szerepem. Noha minden célom elkergetni magam mellől a lányt, egyelőre nem tudom, hogyan tegyem, hogy az ne tűnjön szándékosnak. Apám nem nézné jó szemmel, ha ténylegesen elkergetném a jegyesem. Eh, még viccnek is rossz, hogy így kell hivatkoznom rá! Maradjunk inkább a lánynál. Egy lány a sokból, nem több és nem is lesz soha több. Egy teher, egy kolonc a nyakamon. Örülnék, ha megszabadulhatnék tőle, de ártani mégsem akarok neki. Fizikailag. A lelke annyira nem érdekel.
Előreengedhetném az étterem ajtajában, de még ez az udvariassági forma is távol áll tőlem, ha róla van szó, így „véletlenül” belépek elé és így én vagyok az első. De nem szól rám, max a szemét forgatja mögöttem, amit én úgysem látom. Az asztalhoz érve leveszem a kabátom és a szék háttámlájára akasztom. Nerissára nézek, aki várakozón néz engem, majd mikor rájön, hogy eszem ágában sincs kihúzni neki a széket, csak sóhajt és megteszi ő maga. Érzi ő, hogy semmi affinitásom nincs a társaságához és úgy egyébként ehhez az egész ostobasághoz. Nem szeretem, ha sarokba szorítanak és apám meg ő karöltve ezt próbálják elérni. Na azt leshetik, hogy mikor hódolok be nekik teljes egészében. Elárulom: soha.
Leülök vele szemben, véletlenül sem mellé.
- Szép ez a hely, nem? Hangulatos – Magyaráz, mire én aprót bólintok.
- A város legfelkapottabb étterme. Alkalomhoz illően – A hangomból kiérződik az irónia, de nem foglalkozok vele különösebben. Ekkor ér az asztalunkhoz a Lány (igen, jól látod, ő a nagybetűs Lány, mert hát a nevét még nem tudom). Néhány hete, vagy megvan az hónapja is, miattam került céltábla az étteremre Lucien Valéry részéről. Érdekel, tudja-e ez a lány, hogy én egy vagyok a „rosszakarói” közül. Valójában a kíváncsiságom hajtott, nem az, hogy tönkre akarnám tenni a helyet. Meg hát az unalom is hozzátett ahhoz, hogy ilyenekhez folyamodjak.
- Szép estét! Milyen kellemes fogadtatás egy ilyen csinos hölgytől – Ó, hogy csak Nerissa agyát akarom-e húzni vele vagy ténylegesen bókolni szándékozok-e a lánynak, azt mindenki döntse el maga. Az én válaszom gyaníthatóan más lenne. Nerissán látom a döbbenetet a szemem sarkából, de nem nézek rá, csak mikor megszólal.
- Szép estét. Szerintem rendeljünk egy üveg pezsgőt, ha már különleges alkalom van – Sóhajtok, majd megrázom a fejem. Kedvem lenne azt mondani, hogy a pezsgő ünnepléshez való és én nem ünneplek, helyette bort kérek, de így is pengeélen táncolok.
- Remek ötlet. – A pincérnőre nézek egy apró biccentéssel, majd a kezembe veszem az étlapot. – Mire visszaér, kitaláljuk, mit eszünk, köszönjük – Rámosolygok és addig nem kezdem el olvasgatni az étlapot, amíg el nem lép az asztaltól.