I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Ennyi ember hisz bennem :
1774
Titulus :
Pengu ✦ Sisu ✦ Namaari
✦ ✦ ✦ :
Életkor :
3
Akinek az arcát viselem :
Kim Soo-hyun ✦ Han So Hee ✦ Gemma Chan
A tükör mögött :
Evolet Yang Baba Mirai ✦ Baba Shouta
2021-08-31, 15:34
Miyoung & Seong
〥Silence game〥
Nem feltétlenül úgy működnek a dolgok ahogy szeretnénk... de talán ha elég kitartóak vagyunk, akkor sikerül elérni a célunkat. Bármiről is legyen szó. Úgyhogy abszolút meg tudom érteni, hogy nem adja fel a keresést. Már csak azt nem tudom, hogy mégis kit tudnánk megkérdezni arról, hogy ismeri - e a lányt. Mondjuk Rinnek megmutathatom a képet, ha arról van szó, hiszen barátok.... voltak. Most fogalmam sincs, hogy mégis hogy állnak, hiszen Sunt nem igazán láttuk egy jó ideje. Persze! Nagyon szívesen beszélek valakivel, hogy segítene - e. Elmondhatom neki, hogy kiről van szó, vagy csak annyit mondjak, hogy az egyik ismerősöm keres valakit? Nem tudom mennyit mondhatok esetlegesen Rinnek, de ha elmondhatom neki, hogy mi a helyzet, akkor valószínűleg jóval könnyebb dolgunk lenne, mintha kerülőúton kellene eljutni A pontból B-be. Mármint nincs semmi baj a kerülőutakkal, csak ha túlságosan hosszúra nyúlnak, akkor az ember akaratlanul is belebonyolódhat, hogy kinek mit mondott. Vagy éppen mit nem.
Magam sem tudom, hogy mégis mit várok ettől a beszélgetéstől, de ha a legkisebb remény is ott van valahol mélyen, hogy valami bónusz információt van lehetőségem megszerezni, ami esetlegesen elvezethet válaszokhoz, akkor már megéri megpróbálni. Meg aztán akármilyen választ is kapok valószínűleg kizárhatok pár utat, amit feleslegesen tennék meg az őrült körforgásban, amit magamnak kreáltam. Kicsit elszomorodom, hogy az első tervem hamar kudarcba fullad, de mégis megcsillannak a szemeim, amikor felismeri legalább Sun-t. Ez is már egy hatalmas előrelépés és így ebben az esetben egy jó barátomat segíthetem előrébb az életében. Hamar előkeresek egy közös képet Sun-nal, majd azt is megmutatom és újra pötyögni kezdek. Ő a jó barátnőm. Pár hónapja bukkant fel minden emléke nélkül. Le tudnánk szervezni egy találkozót valakivel, aki közel állt hozzá annak érdekében, hogy megpróbáljunk rájönni mi történt pontosan? Nem tudom, hogy egy ismerős arc beindíthatja-e a memóriáját vagy sem. De, ha valaki tényleg ismerte a falon túl és volt ott élete, akkor akaratlanul is felmerül a kérdés, hogy mégis miként került ide és miért. Na, meg talán az is felmerül, hogy mégis hogyan juttatjuk vissza a régi életéhez. Bár nagyon úgy tűnik, hogy nem élheti egyszerre a kettőt, ami azt jelentené, hogy elveszíteném a barátomat. Ugyanakkor itt sem tarthatnám, hiszen hivatalosan nem ide tartozik ezek szerint. Akármit is jelentsen ez az egész. De legalább már tudjuk, hogy nincs egyedül még, ha valamilyen módon mégis, hiszen egy kemény, áthatolhatatlan fal választja el őt a régi életétől.
Nem tudom megmondani mi lesz ebből az egészből, egész egyszerűen csak úgy érzem, hogy bárhogy is alakul ez minden lesz, csak épp könnyű meg egyszerű nem. De ezt senki nem mondta. Sem azt, hogy könnyű lesz, sem azt, hogy egyszerű. Semmi baj, valahogy megoldjuk, mert mindent is meg lehet oldani valahogy. Legfeljebb kerülőúton, vagy nem is tudom. Meg falon keresztül, ha a jelenlegi helyzetet vesszük alapul. Márpedig most nem igazán tudok mást csinálni, mint ezt alapul venni. Nem tudom miért érdekli Miyoungot, hogy ismerem - e, vagy egyáltalán láttam - e a képeken szereplő lányokat. Nem tudom, de ha ennyire érdekli, akkor valószínűleg fontosak számára. - Nincs mit köszönni! Ha még tudok valamit, valahogy segíteni, akkor nyugodtan mondd! Szívesen felajánlanám neki, hogy utánakérdezek valakinél a lánnyal kapcsolatban, de őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mégis kit is tudnék megkérdezni róla. Sunnal kapcsolatban viszont már biztosabban tudok nyilatkozni, hiszen tényleg ismerem őt. Csak épp egy ideje azt se tudjuk, mi lett vele. - Igen, találkoztam vele. Az egyik legjobb barátnőm munkatársa és barátnője, innen az ismeretség. De miért érdekel ennyire? Történt vele valami? Nem tudom mennyit tud róla, de ha Sunról kérdezősködik, akkor biztos ő is ismeri. Akkor pedig esetleg meglehet rá az esély, hogy kiderülhet, mi történt vele. Nem szabad feladni a reményt, én pedig minden tőlem telhetőt megteszek hogy segítsek, ha szükség van rám. Már csak az a kérdés, hogy miben.
Ha reménykedünk benne, hogy valami lehetséges lehet, akkor már valamivel előrébb vagyunk. A remény nélkül mégis mi értelme lenne az életnek. Ha nem reménykedünk a dolgokban, akkor a végén ott fogunk kikötni, hogy már a holnapot sem várjuk igazán. Én mondjuk jobb szeretnék mindent a mai napon elérni, mint holnap, de sajnálatos módon megszámolható idővel rendelkezünk egy adott napon így szinte teljeséggel lehetetlen mindent egyszerre elvégezni. Pedig mi mindent meg nem adnék azért, ha minden teljesíthető lenne egy csettintésre. Vagy legalább az idő megfagyna egy pillanatra, hogy úgy érezzem haladást értem el. Bár, ha az idő megfagy mégis milyen haladást érhetek el. Szinte semmit. Oh, értem. Azért nagyon köszönöm, hogy megnézted. Habár nem látta Clover-t ez még nem azt jelenti, hogy teljeséggel veszett ügy a dolog. Mármint lehet valaki más láthatta. Vagy ennek a titokzatos falnak nem jó oldalán kutakodom. Azonban, amikor azt mondja, hogy látta már valahol Sun-t szinte azonnal felvillanyoz a lehetőség. Remélem, hogy nem csak összekeveri valakivel, hanem ténylegesen látta is, mert akkor hatalmas előre lépésben lehet részünk. Hamar veszedelmes pötyögésbe kezdtem és szinte nekivertem a telefon kijelzőjét a falnak. Csak remélni tudtam, hogy nem törtem össze, de remélhetőleg nem. Találkoztál vele? Mikor? Hogyan? Ha tényleg látta, akkor legalább tudjuk, hogy honnan bukkanhatott fel Sun. Talán még meg is kérhetem arra, hogy keressen valakit, aki még láthatta rajta kívül. Mert, akkor lehet, hogy segíthetek Sun-on, ha már abban nem járhatok elsőre sikerrel, hogy megtalálhassam Clover-t. Bár már sikernek számít, hogy egyikőjüknél elértem valamit, mert akkor tényleg megvan az esély, hogy Clover is ott van valahol a világban és csak idő kérdése és megtalálom. Tény és való, hogy el kell hozzá a szerencse, de a kitartásom határozottan megvan hozzá. Mert akármi is történjék én biztosan nem fogom feladni. Talán, akkor bebizonyítom, hogy habár a csapatban nem lesz helyem, de a cégnél igazán megérdemlek egy állandó helyet.
Amikor épp nem a veteményeskertemben ügyködök a növényeim körül, akkor igyekszem másoknak segíteni, vagy a barátaimmal töltöm az időm. Esetleg megpróbálok választ találni, hogy ki vagy mi lehet ez a napernyős fickót akit a tükörben látok néha. Na meg persze hogy mégis miért én látom, és hogy került ide. De ezek egyelőre olyan kérdések, amikre egyáltalán nincs válasz. És pontosan azért, mert nincs válasz, igyekszem száműzni őket az agyam hátsó részébe, hogy ne kattogjak rajta a kelleténél többet. Vagy egyáltalán ne. Egyelőre nem tudom, melyik lenne a legjobb megoldás. Ahogy elolvasom az üzenetet már kezdem is írni a választ, persze csak miután megmutatja a képet. Nem tűnik ismerősnek a képen szereplő lány, de ez egyelőre nem jelent túl sokat... Szia, Miyoung! Én is örülök, hogy megismerhetlek. Sajnos nem láttam őt, vagy legalábbis nem emlékszem rá, hogy láttam volna. Abban a pillanatban ahogy felé fordítom a telefonomat már mutat is egy másik képet, akkor már felkapom a fejem. Ismerősnek tűnik, bár lehet, hogy csak a véletlen műve a hasonlóság. Jól megnézem a képet, aztán sietősen újra magam elé emelem a készüléket és pötyögni kezdek. Nem vagyok biztos benne, de ha ő az, akire gondolok, akkor láttam már, sőt, lehet, hogy találkoztam is már vele. De miért kérdezed? Történt valami? Szinte biztos, hogy igen lesz a válasz, minden ok nélkül nem mutatta volna meg a képeket, és érdeklődött volna, hogy láttam -e a rajtuk szereplő lányokat. Már csak azt kell kideríteni, hogy mégis mi az az ok, és hogy hogy jövök pont én a képbe.
Nem tudom pontosan, hogy mi is ez a fal, de igazából szerintem, ha lehetne kölcsönözném a hangszigetelő erejét. Néha a szomszédokkal szemben határozottan hatásos lenne. Főleg, ha gondolkozni szeretnék, vagy egyszerűen csak a legtermészetesebb dolgot csinálni, ami nem más, mint az alvás az éjszaka sötétjében, amit kevesebben szeretnek űzni, mint azt elsőre gondoltam volna. Bár nekem is vannak napok, amikor az éjszakát járom, de általában inkább munka miatt fordul elő, mint szórakozás miatt. Az utóbbi időben lassan már annak a jelentőségét is elfelejtem. De nincs is időm túlságosan sokat lazulni, mert annyi mindent szeretnék kideríteni, annyi helyen szeretném megállni a helyem, hogy már az a csoda, hogy nem robbantam fel a stressztől. A válaszát olvasva újra hevesen pötyögni kezdek. Örülök, hogy megismerhetlek Seong, az én nevem Miyoung. Ha esetleg mutatok neked egy képet, akkor meg tudnád mondani nekem, hogy láttad-e őt valaha? Jelenleg nem tudok jobb megoldást arra, hogy kiderítsek bármit is. Az is lehet, hogy az egész helyzetbe vetett reményem most hiúsul meg. Bár mekkora az esélye annak, hogy ténylegesen egy olyan személybe sikerült belefutnom, aki ismerhet valakit. Mindenesetre megpróbálkozom Clover képével először, hogy hátha felismeri, majd az arra érkezett választól függetlenül próbálkozom meg egy hirtelen ötlettől vezérelve Sun egyik képével is. Mert, ha legalább az ő helyzetére valamilyen választ kapok, akkor az azt jelenti, hogy ténylegesen lehetséges és akármi is legyen ez a fal nem teljesen áthatolhatatlan. Viszont felmerül a kérdés, hogy mégis mitől függ, hogy egyszer csak átenged valakit rajta. Meg akkor ez a folyamat egy emléktörléssel is járna? Szeretném azt mondani, hogy előrébb vagyunk, de a dolgok miértjére megkapni a választ habár haladás, de koránt sem az a fajta, ami a megoldáshoz vezet. Mert még, ha ki is váltuk ugyanazt a folyamatot, akkor azzal együtt elveszítem a jó barátnőmet, aki úgymond visszatérhet egy élethez, amire nincs garancia, hogy emlékezne újból.
Hát, ez minden lesz, csak egyszerűnek mondható nem. Én nem hallom, hogy ő mit mond, csak azt látom, hogy mozog a szája. Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy ő sem hallja amit én mondok. Mi a fene lehet ez a fal? Valami hülye, láthatatlan, áthatolhatatlan hangszigetelés? Bármi is legyen, az egyszer biztos, hogy megnehezíti a kommunikációt. Épp azon gondolkozom, hogy mégis hogyan tudnám megértetni magam a fal másik oldalán lévővel, amikor meglátom hogy előveszi a telefonját és elkezd rajta pötyögni, majd nem sokkal ezután felém fordítja a kijelzőt, rajta egy szöveggel. Miután elolvasom a szöveget valahogy minden világossá válik. Hogy én erre nem gondoltam! Hát persze! Gyorsan előkapom a telefonomat, hogy én is begépeljek egy szöveget, majd a fal felé fordítom, hogy a lány el tudja olvasni. Persze, van! Az én nevem Seong! Téged hogy hívnak? Lassan, de biztosan... egyszerre csak egy lépést. Így ugyan tényleg lassú lesz a kommunikáció, de úgy tűnik, hogy sikerült találni egy utat, ami járható, és nem kavar be a fal. Mondjuk még mindig ötletem sincs arra vonatkozólag, hogy mégis mit akarhat pont tőlem, amikor ő ott van, én meg itt. De sebaj, előbb vagy utóbb úgyis kiderül. Ha tudok segíteni valamit természetesen megteszem, de egyelőre csak kérdések kerültek elő. Kérdésekkel meg nem hinném, hogy segítek. Persze tény, hogy egy jól irányzott kérdéssel sok mindent meg lehet oldani, de nem hiszem, hogy az itteni kérdések olyanok lennének, amikkel bármit is meg lehetne oldani. Ráadásul megint látom a napernyős fickót... pedig a múltkori után nem is került elő olyan sokszor, úgyhogy már kezdtem örülni, hogy de jó, megszabadultam tőle. Aztán most kiderül, hogy mégse? Hát, ez nem szép dolog, de ez van. Egy napernyős fickóba még senki nem halt bele, legfeljebb fura. De egyelőre csak nekem fura, meg legfeljebb Dudounak, mert ő tudja.
Azért örülök annak, hogy mindig van mivel lefoglalnom magam, mert kevés időm akad arra, vagyis sokkal inkább semmi, hogy valami frusztrálhasson. Legalább annyira, mint ez a fal, ami megannyi kérdést vet fel magában, de egyet sem hajlandó megválaszolni. Úgy érzem, hogy ennek az áthatolhatatlan levegőtömegnek köze lehet ahhoz, hogy hova tűnt Clover. Miért nem emlékezik dolgokra Sun. Úgy érzem, hogy ebben rejtőzik a megoldás kulcsa, de tényleg olyan, mintha csak falnak beszélnék. Megpróbálok leszólítani valakit a túloldalán, de az egész inkább csak kalimpálásra sikerül. Anélkül beszélek hozzá, hogy tudhatnám hall-e vajon, de mikor látom hang nélkül mozogni az ajkait megbizonyosodom róla, hogy úgy tűnik a hangokat is megeszi ez a fránya fal. Akkor az emlékek sem lehetnek olyan távol tőle. Talán Clover is valahol vándorol öntudatán kívül mit sem emlékezve arra, hogy ki is ő valójában? Nem tudom, de sosem árt, ha az embernek vannak kapcsolatai még akkor is, ha nem kifejezetten tudja tartani azokat. Próbáltam leolvasni a szájáról, hogy mit mondott, de mire kapcsoltam volna, hogy nem hallom addigra már túl volt a mondadója felén és csak annyit sikerült leolvasnom, hogy keres vagy keresek.. Nem tudom, hogy mégis mivel tudnék vele így kommunikálni majd hamar a telefonomat veszem elő a zsebemből és elkezdem begépelni belé a szöveget majd a kijelzőt felé fordítom reménykedve abban, hogy le tudja róla olvasni, amit szeretnék. Nem hallak, de gondolom ez neked is feltűnt. Van nálad telefon, hogy így tudjunk kommunikálni? Magam sem tudom mit deríthetek ki egy teljesen véletlenszerűen megpillantott embertől, de aki a kicsit nem becsüli a nagyot nem érdemli. Így akármekkora előre lepésről is legyen szó már megéri. Másrészt pedig fejleszthetem a barátszerző képességeimet. Ha egy falon, verbális kommunikáció nélkül meg tudom kedveltetni magam valakivel, akkor csak nem lehetek annyira szörnyű.
Nem igazán szoktam figyelni, hogy merre visz a lábam... már persze ha nem épp kiszállítás közben vagyok. Akkor igenis figyelni kell, hiszen nem kellene összekevernem, hogy kinek milyen növényt vagy készítményt viszek ki. Most viszont szerencsére már végeztem aznapra a munkával, így nem kell ilyesmivel foglalkoznom, csak megyek, amerre épp a lábam vinni akar. Ami, úgy tűnik a falhoz akar vinni... vagy ha nem is akar, de mindenesetre ott kötök ki. Nem igazán értem, hogy miért, hiszen itt aztán tényleg semmi érdekes nincs, csak... csak egy láthatatlan üvegfal, amin nem lehet átmenni. Azon tényleg semmi néznivaló nincs... vagyis eddig nem volt. És most sincs, vagy legalábbis nem rajta, hanem mögötte, a másik oldalon pillantok meg valakit, akit eddig nem láttam még, vagy csak nem emlékszem rá. Nem tudom, de mindegy is. Szinte automatikusan emelkedik integetésre a kezem ahogy meglátom a túloldalon az ismeretlen lányt. Fogalmam sincs, van - e bármi értelme, mármint hogy észrevesz - e, vagy csak integetek bele a semmibe. Ami, valljuk be, nem épp a legjobb megoldás. Szerencsére észrevesz, és visszainteget, úgyhogy nem égetem le magam. Látom, hogy mozog a szája, szóval valószínűleg mondani próbál nekem valamit, de fogalmam sincs, mit akarhat. A fene... jó lenne tudni szájról olvasni vagy valami, de sajnos azt nem tudok, úgyhogy kicsit meg vagyok lőve, és fogalmam sincs merre tovább. - Én Seong vagyok! Téged hogy hívnak... és mit keresel? Lassan, szinte sótagolva mondom a szavakat, közben pedig előbb magamra, majd a lányra mutatok, utóbbinál egy kérdőjelet is megpróbálok megformázni a kezeimből vagy valahogy elmutogatni. Na persze kérdés, hogy mennyire sikerül. Nem tudom miből gondolom, hogy keres valamit, de valahogy látszik rajta... na meg nem hiszem, hogy véletlenül bárki is mászkálna a fal környékén. Aha... mondom ezt én, aki szintén véletlenül mászkál a fal környékén... oké, akkor most sikerült meghazudtolni magam. Nagyszerű, ügyes vagyok. Na nem baj, ezt a lány úgysem tudja, és jól is van ez így... addig jó, amíg csak én tudom.
Szinte betegesnek volt mondható a megszállottságom Clover megtalálásával. Mégis úgy éreztem, hogy csak így találhatom meg a helyem a világban. Ugyanakkor azzal, hogy ezt magamra vállaltam néha elgondolkoztam azon, hogy mégis mi történik majd, ha megtalálom és tényleg kiderítem, hogy hova tűnt. Elfogadnának majd vagy pedig egyeneset elfelejtenék a létezésemet is, ahogyan azt most is szeretnék. Ugyanakkor, ha annyira könnyedén visszafordítható lenne, akkor nem lett volna minden keresés eredménytelen. Így pedig talán tényleg elfogadnának. De az is lehet, hogy ez csak egy álomkép, amelyet én kreáltam a saját fejemben. A válaszok megleléséhez pedig mindenre képes vagyok. Akármilyen lehetőséget kell megragadnom megteszem. Az utóbbi időben túlságosan sok időt töltöttem a fal környékén, amely egy áthatolhatatlan, de láthatatlan határt képez a számunkra. Úgy érzem, hogy ez is egyike a lehetséges válaszok forrásának. Nem tudom, hogy az utóbbi időben nem figyeltem, hogy van-e valaki a másik oldalán, de most akaratlanul is észrevettem, ahogy integet valaki a túloldalról. Mielőtt még visszaintegetnék azonban körbe nézek, hogy az integetés biztos nekem szólt-e, de miután nem láttam itt senkit magamon kívül visszaintegettem, majd elindultam kicsit közelebb a falhoz a kezemet óvatosan kihelyezve magam elé, mert nem tudtam megmondani pontosan, hogy hol is húzódik a határ. Persze jobban megfigyelve észrevehető volt, hiszen néha, mintha tükröződött volna a felülete. - Kihez van szerencsém? Én Miyoung vagyok. - Szólalok meg, habár nem tudom, hogy egyáltalán átjutnak-e a szavaim a fal túloldalára. Ez az első alkalom, hogy valakivel ilyen formában kommunikálok. Nem mondhatnám, hogy túlságosan sok tapasztalatom van ebben.
Gyakorlatilag azzal, hogy gyógynövényeket nevelgetek a saját termőföldemen, és azokat vagy eladom vagy saját magam készítem el pornak vagy főzetnek elég sok részét ismerem a városnak. Mert hát azokat a főzeteket el is kell vinni a megrendelőhöz, nem úgy van ám az, hogy én megcsináltam, te meg gyere szépen érte házhoz. Na még mit nem! Nem, ez egészen pontosan úgy működik, hogy a növényeket elültetem, gondozom, megnőnek, leszedem őket, megszárítom, összetöröm, megcsinálom belőle amit a kedves vevő rendelt, aztán felkerekedek és elviszem a megrendelőhöz a kész árut. Ha már csinálja az ember, akkor csinálja rendesen. Egy ilyen szétosztó körút alkalmával keveredtem nem is olyan rég a falhoz, bár magam sem igazán tudom, hogy hogy. Mármint nem is arrafelé indultam el, szóval tényleg fogalmam sincs, hogy hogy keveredtem a falhoz. Na de sebaj, a véletleneknek elég érdekes hatásai lehetnek. Főleg hogy most a másik oldalon is állt valaki, ami mostanában nem nagyon esett meg. Első pillantásra nem tűnik ismerősnek a lány, azt hiszem még nem találkoztunk. Nem tudom, hogy ő is észrevett -e, én mindenesetre észrevettem őt. Valahogy kapcsolatba kellene lépni vele, hátha mégis ismerjük egymást, csak valahogy elfelejtettem.... habár nem igazán tudom honnan ismerhetnénk egymást. Elkezdek neki integetni, hátha észrevesz. Remélhetőleg ő veszi észre, nem valaki esetleg arra tévedő másik személy, mert akkor elég nagy eséllyel furának tart majd. Nem mellesleg joggal, jelenleg én is furán érzem magam. Pláne akkor, ha esetleg hiábavalónak bizonyul a kapcsolatfelvétellel kapcsolatos próbálkozásom.