Sosem szoktam idegeskedni, de reggel elfogott a pánik. Leginkább azért, mert nem tudtam a feladatomra koncentrálni és így alig-alig sikerült néhány apró információt összevadásznom Sebastiant illetően. Seth ezért nem fog megdicsérni, tudom jól és nem akarok neki csalódást okozni, de most tudom, hogy azt fogok. Ettől függetlenül remélem, hogy nem fog kiakadni túlságosan. Bár azt, hogy mi is terelte el a figyelmemet, azt nem fogom neki elmondani. Nem mondhatom. Még a végén furán nézne rám miatta vagy nem is tudom. Jó, inkább én nézek furán magamra azóta is. Lincolnnal egészen érdekes délutánt töltöttünk együtt és azóta is azon jár az eszem, mikor láthatom őt újra. Ennyit a figyelemelterelő táncóráról is. Nem is lényeges.
Átsuhanok a folyosón, be abba az irodai helyiségbe, amit sajnos vagy sem, de nem egyedül uralok. Kibújok a kabátomból és a havas cipőmből, majd belebújok a benti papucsomba és már készülődök is Sethez, mikor a hölgy, akinek a nevét mindig elfelejtem, bejön és szól nekem.
Mosolyogva válaszolok neki, jelezve, hogy máris megyek, aztán némi erőt veszek magamon és mielőtt Mandy akár egy szót is szólhatna – ki mással kellene osztoznom az irodán?, már lépek is ki az ajtón. Amíg a folyosón lépkedek, azon rágódom, hogyan adagoljam be neki azt a kevés dolgot, amit megtudtam. Jóformán semmi. Túl kevésnek bizonyul az idő, vagyis a folyosó nagysága, mert mintha két szempillantás alatt oda is érnék. Jól van, hát ez van.
Mély levegőt veszek, csak ezután kopogok és amint megkapom a szabad jelzést, már nyomom is le a kilincset. Hát akkor kezdjük.
- Jó reggelt, Mr. Dear--- – Tulajdonképpen elakad a szavam, ahogy látom, hogy most gombolkozik befelé. Öhm, mégis mi történt? Nem, nem is az a lényeg. Hanem az, hogy továbbra is szexinek tartom a főnökurat, szóval talán nem ment el végleg az eszem. Vajon Lincoln milyen lehet---- Nem, ne gondolj ilyenekre, Charity!
Kicsit késve esnek le a szavai, így egy fejrázással észhez térítem magam.
- Ami azt illeti, nem sok jóval tudok kecsegtetni. Úgy értem, nem sokat tudtam meg a kórházban azon túl, hogy mindenki nagyon elégedett az új főnökkel. A mindenki alatt a dolgozók többségét értem – Ingatom a fejem. Ennél többet nem sikerült kiderítenem, miután Lincolntól elmentem. Aztán eszembe jut valami, ami talán érdekelheti a férfit. – Illetve, nem vagyok benne biztos, de félszavakból azt hallottam, hogy elkezdték az esküvőt szervezni. – Nem tudom, ez mennyire érdekelheti, de talán ez az infó megment engem ebben a helyzetben.

396 words ••• aláfestő ••• note:  főnök ••• kredit

A queen on the chessboard

Változás. Valaki számára, akinek foglalkozásából adódóan egyik fegyvere az, hogy mindent kézben tart, nem beszélve arról, hogy lényének szignifikáns részét képezi, nem a legkedveltebb fogalom. Mégsem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy ez még azon belül is más. Érzem a zsigereimben, s ami még rosszabb, ugyanez sugárzik vissza környezetem minden felületéről, mintha minden egyes bútor, az utcán elhaladók pillantása egyetlen dolgot próbálnának közvetíteni felém, szavak nélkül, mégis, félreértelmezhetetlen módon: megváltoztak a játékszabályok. Persze, ez nem egy új igazság, semmi olyasmi, amire nem számítottam, vagy, a magam módján ne próbáltam volna meg felkészülni. Ennek köszönhető az, hogy az egyik alkalmazottamat egy speciálisabb megbízással láttam el, olyat, amit másra nem bíznék, főleg nem a cégen belül. Minden fogaskerék kifogástalan minőségű és megvan a maga szerepe, de éppen ez a hátrányuk is: a legtöbbjük korlátolt. Még ha hajlanának is a kevésbé legitim feladatok végrehajtására, márpedig, ha rajtam múlik, mindenki hajlik, idővel, a megfelelő motiváció hatására, felesleges volna őket olyan szituációba belekényszerítenem, amire nemhogy nem eléggé, hanem egyáltalán nem alkalmasak. Itt jön a képbe kedvenc kivételem: Miss Callaway. Minden csoportnak megvannak a maga kedvencei, ha úgy vesszük, ő az enyém. És mégis, a tudat, hogy rátermett, még nem oldotta bennem azt a feszültséget, ami a hétvége alatt valóságos erődítménnyé épült bennem. Igaz, az enyhítéséhez nem járult hozzá az sem, hogy a családommal csak lassú lépésekben haladok előre és egyik ilyen megtett lépést sem nevezném egyelőre átütő sikernek. Talán ennek köszönhető az, hogy a szokottnál is feszültebben térek vissza a munkámhoz, és amikor beérek a céghez, arra a helyre, amire máskor menedékként, egyfajta kiútként tekintek, nem vár enyhülés. Mondanám, hogy a mellkasomnál szétáradó forró érzés a viszontlátás vagy a hazatérés okozta örömből eredeztethető, de a valóság ennél kiábrándítóbb és jóval kevésbé csöpögős. Ami már nem mondható el a nyakkendőmről. Az asszisztens, aki túl lelkesen pattant fel, hogy felém siessen a reggeli meglepetés kávéval, amivel már sokadjára igyekszik, hogy legalább a nevét megjegyezzem, alábecsülte önnön lendületét és nem győz bocsánatot kérni, miközben ügyetlenül próbálja törölgetni a rám öntött fekete frissítőt. Úgy érzem, valahol ez az én hibám. Sosem pontosítottam, hogy bögrében preferálom, nem pedig magamon.
- Rendben, ennyi elég lesz! - szólok, de mintha süket fülekre találna, mert a hölgy (Talán Sandy? Vagy Samantha?) ugyanúgy törölget tovább, ellenére annak, hogy a vékony szalvéta, amivel teszi mindezt, már réges-rég átázott, mégis olyan koncentrációval teszi mindezt, hogy kezd az a gyanúm támadni, csupán ürügyre volt szüksége, hogy hozzám érhessen.
- Köszönöm, innen már menni fog! - kapom el a csuklóját, mely mozdulat bár nem erőszakos, hangomban van egy véglegesség, ami kizökkenti végre a transzból és fülig vörösödve hadar el még vagy száz bocsánatkérést, visszasietve az asztalához, miközben én egyenesen az irodám felé veszem az irányt. Még szerencse, hogy az ottani szekrényemben tartok tartalék ingeket.
- Ha megérkezik Charity Calloway, küldje be hozzám!
Mintha már azzal feldobtam volna a napját, hogy legalább valamilyen feladatot rábíztam az iménti fiaskó után, bólogat és szüntelenül mosolyog, míg elhaladok mellette. Kár, hogy nem a mosolyáért vettem fel.
A falhoz tolt állótükörnél ledobom a reggel kiválasztott darabot és egy másikat húzok fel, de minha saját képem is a változásról akarna szólni. Sóhajtva futtatom végig tekintetem az immáron tiszta felsőn, és nem zavartatom magam akkor sem, mikor kopogás hallatszik az ajtón, amit egy "Szabad!" jelzéssel fogadok.
- Remélem, jó hírek! - köszöntöm ennyivel a belépőt, miközben elkezdem az inget begombolni.

◉ 555 words ● String theory ● note: fav spy ◉