Nem feltétlenül úgy működnek a dolgok ahogy szeretnénk... de talán ha elég kitartóak vagyunk, akkor sikerül elérni a célunkat. Bármiről is legyen szó. Úgyhogy abszolút meg tudom érteni, hogy nem adja fel a keresést. Már csak azt nem tudom, hogy mégis kit tudnánk megkérdezni arról, hogy ismeri - e a lányt. Mondjuk Rinnek megmutathatom a képet, ha arról van szó, hiszen barátok.... voltak. Most fogalmam sincs, hogy mégis hogy állnak, hiszen Sunt nem igazán láttuk egy jó ideje.
Persze! Nagyon szívesen beszélek valakivel, hogy segítene - e. Elmondhatom neki, hogy kiről van szó, vagy csak annyit mondjak, hogy az egyik ismerősöm keres valakit?
Nem tudom mennyit mondhatok esetlegesen Rinnek, de ha elmondhatom neki, hogy mi a helyzet, akkor valószínűleg jóval könnyebb dolgunk lenne, mintha kerülőúton kellene eljutni A pontból B-be. Mármint nincs semmi baj a kerülőutakkal, csak ha túlságosan hosszúra nyúlnak, akkor az ember akaratlanul is belebonyolódhat, hogy kinek mit mondott. Vagy éppen mit nem.

Nem tudom megmondani mi lesz ebből az egészből, egész egyszerűen csak úgy érzem, hogy bárhogy is alakul ez minden lesz, csak épp könnyű meg egyszerű nem. De ezt senki nem mondta. Sem azt, hogy könnyű lesz, sem azt, hogy egyszerű. Semmi baj, valahogy megoldjuk, mert mindent is meg lehet oldani valahogy. Legfeljebb kerülőúton, vagy nem is tudom. Meg falon keresztül, ha a jelenlegi helyzetet vesszük alapul. Márpedig most nem igazán tudok mást csinálni, mint ezt alapul venni. Nem tudom miért érdekli Miyoungot, hogy ismerem - e, vagy egyáltalán láttam - e a képeken szereplő lányokat. Nem tudom, de ha ennyire érdekli, akkor valószínűleg fontosak számára.
- Nincs mit köszönni! Ha még tudok valamit, valahogy segíteni, akkor nyugodtan mondd!
Szívesen felajánlanám neki, hogy utánakérdezek valakinél a lánnyal kapcsolatban, de őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mégis kit is tudnék megkérdezni róla. Sunnal kapcsolatban viszont már biztosabban tudok nyilatkozni, hiszen tényleg ismerem őt. Csak épp egy ideje azt se tudjuk, mi lett vele.
- Igen, találkoztam vele. Az egyik legjobb barátnőm munkatársa és barátnője, innen az ismeretség. De miért érdekel ennyire? Történt vele valami?
Nem tudom mennyit tud róla, de ha Sunról kérdezősködik, akkor biztos ő is ismeri. Akkor pedig esetleg meglehet rá az esély, hogy kiderülhet, mi történt vele. Nem szabad feladni a reményt, én pedig minden tőlem telhetőt megteszek hogy segítsek, ha szükség van rám. Már csak az a kérdés, hogy miben.

Amikor épp nem a veteményeskertemben ügyködök a növényeim körül, akkor igyekszem másoknak segíteni, vagy a barátaimmal töltöm az időm. Esetleg megpróbálok választ találni, hogy ki vagy mi lehet ez a napernyős fickót akit a tükörben látok néha. Na meg persze hogy mégis miért én látom, és hogy került ide. De ezek egyelőre olyan kérdések, amikre egyáltalán nincs válasz. És pontosan azért, mert nincs válasz, igyekszem száműzni őket az agyam hátsó részébe, hogy ne kattogjak rajta a kelleténél többet. Vagy egyáltalán ne. Egyelőre nem tudom, melyik lenne a legjobb megoldás.
Ahogy elolvasom az üzenetet már kezdem is írni a választ, persze csak miután megmutatja a képet. Nem tűnik ismerősnek a képen szereplő lány, de ez egyelőre nem jelent túl sokat...
Szia, Miyoung! Én is örülök, hogy megismerhetlek. Sajnos nem láttam őt, vagy legalábbis nem emlékszem rá, hogy láttam volna.
Abban a pillanatban ahogy felé fordítom a telefonomat már mutat is egy másik képet,  akkor már felkapom a fejem. Ismerősnek tűnik, bár lehet, hogy csak a véletlen műve a hasonlóság. Jól megnézem a képet, aztán sietősen újra magam elé emelem a készüléket és pötyögni kezdek.
Nem vagyok biztos benne, de ha ő az, akire gondolok, akkor láttam már, sőt, lehet, hogy találkoztam is már vele. De miért kérdezed? Történt valami?
Szinte biztos, hogy igen lesz a válasz, minden ok nélkül nem mutatta volna meg a képeket, és érdeklődött volna, hogy láttam -e a rajtuk szereplő lányokat. Már csak azt kell kideríteni, hogy mégis mi az az ok, és hogy hogy jövök pont én a képbe.

Hát, ez minden lesz, csak egyszerűnek mondható nem. Én nem hallom, hogy ő mit mond, csak azt látom, hogy mozog a szája. Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy ő sem hallja amit én mondok. Mi a fene lehet ez a fal? Valami hülye, láthatatlan, áthatolhatatlan hangszigetelés? Bármi is legyen, az egyszer biztos, hogy megnehezíti a kommunikációt.
Épp azon gondolkozom, hogy mégis hogyan tudnám megértetni magam a fal másik oldalán lévővel, amikor meglátom hogy előveszi a telefonját és elkezd rajta pötyögni, majd nem sokkal ezután felém fordítja a kijelzőt, rajta egy szöveggel. Miután elolvasom a szöveget valahogy minden világossá válik. Hogy én erre nem gondoltam! Hát persze! Gyorsan előkapom a telefonomat, hogy én is begépeljek egy szöveget, majd a fal felé fordítom, hogy a lány el tudja olvasni.
Persze, van! Az én nevem Seong! Téged hogy hívnak?
Lassan, de biztosan... egyszerre csak egy lépést. Így ugyan tényleg lassú lesz a kommunikáció, de úgy tűnik, hogy sikerült találni egy utat, ami járható, és nem kavar be a fal. Mondjuk még mindig ötletem sincs arra vonatkozólag, hogy mégis mit akarhat pont tőlem, amikor ő ott van, én meg itt. De sebaj, előbb vagy utóbb úgyis kiderül. Ha tudok segíteni valamit természetesen megteszem, de egyelőre csak kérdések kerültek elő. Kérdésekkel meg nem hinném, hogy segítek. Persze tény, hogy egy jól irányzott kérdéssel sok mindent meg lehet oldani, de nem hiszem, hogy az itteni kérdések olyanok lennének, amikkel bármit is meg lehetne oldani. Ráadásul megint látom a napernyős fickót... pedig a múltkori után nem is került elő olyan sokszor, úgyhogy már kezdtem örülni, hogy de jó, megszabadultam tőle. Aztán most kiderül, hogy mégse? Hát, ez nem szép dolog, de ez van. Egy napernyős fickóba még senki nem halt bele, legfeljebb fura. De egyelőre csak nekem fura, meg legfeljebb Dudounak, mert ő tudja.

Nem igazán szoktam figyelni, hogy merre visz a lábam... már persze ha nem épp kiszállítás közben vagyok. Akkor igenis figyelni kell, hiszen nem kellene összekevernem, hogy kinek milyen növényt vagy készítményt viszek ki. Most viszont szerencsére már végeztem aznapra a munkával, így nem kell ilyesmivel foglalkoznom, csak megyek, amerre épp a lábam vinni akar. Ami, úgy tűnik a falhoz akar vinni... vagy ha nem is akar, de mindenesetre ott kötök ki. Nem igazán értem, hogy miért, hiszen itt aztán tényleg semmi érdekes nincs, csak... csak egy láthatatlan üvegfal, amin nem lehet átmenni. Azon tényleg semmi néznivaló nincs... vagyis eddig nem volt. És most sincs, vagy legalábbis nem rajta, hanem mögötte, a másik oldalon pillantok meg valakit, akit eddig nem láttam még, vagy csak nem emlékszem rá. Nem tudom, de mindegy is.
Szinte automatikusan emelkedik integetésre a kezem ahogy meglátom a túloldalon az ismeretlen lányt. Fogalmam sincs, van - e bármi értelme, mármint hogy észrevesz - e, vagy csak integetek bele a semmibe. Ami, valljuk be, nem épp a legjobb megoldás. Szerencsére észrevesz, és visszainteget, úgyhogy nem égetem le magam. Látom, hogy mozog a szája, szóval valószínűleg mondani próbál nekem valamit, de fogalmam sincs, mit akarhat. A fene... jó lenne tudni szájról olvasni vagy valami, de sajnos azt nem tudok, úgyhogy kicsit meg vagyok lőve, és fogalmam sincs merre tovább.
- Én Seong vagyok! Téged hogy hívnak... és mit keresel?
Lassan, szinte sótagolva mondom a szavakat, közben pedig előbb magamra, majd a lányra mutatok, utóbbinál egy kérdőjelet is megpróbálok megformázni a kezeimből vagy valahogy elmutogatni. Na persze kérdés, hogy mennyire sikerül.
Nem tudom miből gondolom, hogy keres valamit, de valahogy látszik rajta... na meg nem hiszem, hogy véletlenül bárki is mászkálna a fal környékén. Aha... mondom ezt én, aki szintén véletlenül mászkál a fal környékén... oké, akkor most sikerült meghazudtolni magam. Nagyszerű, ügyes vagyok. Na nem baj, ezt a lány úgysem tudja, és jól is van ez így... addig jó, amíg csak én tudom.

Gyakorlatilag azzal, hogy gyógynövényeket nevelgetek a saját termőföldemen, és azokat vagy eladom vagy saját magam készítem el pornak vagy főzetnek elég sok részét ismerem a városnak. Mert hát azokat a főzeteket el is kell vinni a megrendelőhöz, nem úgy van ám az, hogy én megcsináltam, te meg gyere szépen érte házhoz. Na még mit nem! Nem, ez egészen pontosan úgy működik, hogy a növényeket elültetem, gondozom, megnőnek, leszedem őket, megszárítom, összetöröm, megcsinálom belőle amit a kedves vevő rendelt, aztán felkerekedek és elviszem a megrendelőhöz a kész árut. Ha már csinálja az ember, akkor csinálja rendesen.
Egy ilyen szétosztó körút alkalmával keveredtem nem is olyan rég a falhoz, bár magam sem igazán tudom, hogy hogy. Mármint nem is arrafelé indultam el, szóval tényleg fogalmam sincs, hogy hogy keveredtem a falhoz. Na de sebaj, a véletleneknek elég érdekes hatásai lehetnek. Főleg hogy most a másik oldalon is állt valaki, ami mostanában nem nagyon esett meg. Első pillantásra nem tűnik ismerősnek a lány, azt hiszem még nem találkoztunk. Nem tudom, hogy ő is észrevett -e, én mindenesetre észrevettem őt. Valahogy kapcsolatba kellene lépni vele, hátha mégis ismerjük egymást, csak valahogy elfelejtettem.... habár nem igazán tudom honnan ismerhetnénk egymást. Elkezdek neki integetni, hátha észrevesz. Remélhetőleg ő veszi észre, nem valaki esetleg arra tévedő másik személy, mert akkor elég nagy eséllyel furának tart majd. Nem mellesleg joggal, jelenleg én is furán érzem magam. Pláne akkor, ha esetleg hiábavalónak bizonyul a kapcsolatfelvétellel kapcsolatos próbálkozásom.