Hana & Jun

Feelings change, but memories don't!

Megvolt a reggeli ijedtség, legalábbis ha Hana üdvözlésére gondolok. Szerencsénkre senki sem vette észre a dolgot. Sőt mivel valamilyen szinten korán volt, így nem csodálkoztam azért rajta, hogy senki sem ért még be a táborba. Hana-hoz siettem, üdvözöltem én is őt, majd beszélgetni kezdtünk. A szokásosnál is boldogabb voltam, gondolom ezt látta rajtam Hana, azonban szóban is elmondtam neki. Nem is kellett több neki, egy széles mosoly ült az arcára és rögtön kérdésekkel bombázott. Kerek szemekkel néztem és csak pilláztam. Egy kicsit megráztam a fejemet, majd egy fél mosollyal az arcomon válaszoltam neki. – Hé! Lassabban… úgy hívják, hogy Mei! – Ahogy kimondtam a nevét azonnal bevillant az arca. Amióta elváltunk, egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből. Igaz csak egyszer találkoztunk és még nem is ismertem meg igazán, de mégis… valami megfogott benne. – Rodes látogatása után elindultam a tábor felé és útközben megállított, hogy tudok-e segíteni neki. – Egy kisebb kacaj hangzott el az irányomból. Visszagondolva viccesnek találtam a helyzetet. Ha akkor nem találkozunk, biztosan nem ilyen jó kedvvel jövök dolgozni… – Szállást keresett és a tábor mellettit tudtam neki ajánlani. Elkísértem oda és utána jöttem csak ide. – Igen, pontosan ez történt… a további kérdéseire is próbáltam volna válaszolni… de magam sem tudtam, hogy mi okozza a boldogság érzetet. – Hogy miért vagyok tőle boldog? Nos, ezt magam sem tudom… úgy értem… – A fejemet vakartam meg… talán zavarba jöttem azért cselekedtem úgy. – Mondhatnám, hogy a kisugárzása miatt váltotta ki belőlem azt az érzést? Vagy nem is tudom. – Ráztam meg a fejemet ismét… közben a kezemet a zsebeim felé mozgattam. Eszembe jutott, hogy Hana-nak szerettem volna venni valami kis ajándékot… kárpótlásként a reggel történtek miatt… de kiment a fejemből. Szabadkoztam és rögtön felajánlottam, hogy cserébe majd elmegyünk valahova szórakozni. – Teljesen biztos! Ezt veheted ígéretnek is! – Kacsintottam rá. A kérdéséből rögtön leesett, hogy Mei-re utalt. Még tényleg csak egyszer találkoztunk… alig ismerjük egymást. Persze ha jobban meg akarnánk ismerni a másikat, akkor kell időt szánni rá. Viszont azt sem tudom, hogy ő hogy viszonyul hozzám, hiszen még én sem tudom, hogy ez most mi köztünk.
A beszélgetés átterelődött a munkára… megjegyeztem, hogy rengeteg feladatom van. Legalábbis nem a mennyiségben nyilvánult meg, hanem az időmet fogja inkább elvenni. – Valójában nem hosszú. Inkább azt mondanám, hogy időigényes. De nem baj, majd megleszek vele. – A listát szorongattam a kezemben, még egyszer átfutottam, majd a kérdésére lettem figyelmes. – Kedves vagy, de nem szeretnélek belekeverni. Ráadásul a vezetőnk nem is engedné, hogy bárki segítsen a feladataimban... – Halkabban mondtam ki a szavakat. Aranyos volt, ezzel is a tudtomra adta, hogy aggódik értem.
Nem vártam tovább és bele akartam kezdeni a munkámba. Rá is kérdeztem Hana-nál, hogyan állnak a felszerelései. Mivel belement, így könnyű dolgom volt. Csak követnem kellett. Amint elértünk a sátorhoz… akkor láttam meg, hogy minden szépen el volt rendezve nála. Kimondottan szép sátor volt. Talán túl rendezett volt… nem mondom azt, hogy egy férfi nem tud úgy élni, hogy mindene tiszta és rendben van… de ez azért gyanús lehet. Aztán lehet, hogy csak én látom így. – Hana! Lehetnél egy picit lazább is… – Visszafogott hangon mondtam, de a sátor mélyén már nem kellett olyan szinten fent tartani a látszatot… – A legtöbb férfi nem figyel oda, hogy mindene patent legyen. De persze nem szólok bele… csak meglátás. – Mosolyogtam rá. – Na de nézzük… akkor a… fegyvereket és a páncélzatot megmutatnád nekem, ha kérhetlek? – Ezzel a kéréssel fordultam felé. Haladni akartam a feladattal és egyben nem is akartam vele sietni. Csak az vígasztalt az egészben, hogy most kivételesen több időt tudtam tölteni Hana-val.

Hana & Jun

Feelings change, but memories don't!

A rám kiszabott feladatokat néztem át. Konkrétan olyan munkákkal bízott meg Shirong, amelyek eléggé elveszik az ember idejét. Az összes fegyver tisztítása… a tagok felszereléseinek ellenőrzése… és ráadásul számoljam meg a készletet, hogy éppen miből mennyit találok, és jegyezzem fel, hogy esetleg miből van hiány. Sóhajtottam, végül a dolgomra mentem volna, de akkor hallottam meg Hana hangját. Igen… Hanaét, mivel az ő kellemes nőies hangján szólított meg. Ki voltam akadva. Ha más körülmények között lettünk volna, akkor még örültem is volna ennek az egésznek, de így és itt… egyértelműen a lebukás miatt aggódtam. Az inkognitójának annyi, ha bárki meghallotta volna… de szerencsénkre nem volt a környéken senki. Körbenéztem a biztonság kedvéért… és úgy mentem oda hozzá. Üdvözöltem úgy, mint férfi a férfit… de az igazat megvallva attól még visszafogottabb is lehettem volna. – Igen, boldogabb! Nem is tudom… talán köze van egy bizonyos személyhez, akivel így reggel találkoztam. – Egyből Mei jutott az eszembe… még nem is ismertem meg igazán és még csak egyszer találkoztunk, így nem is igazán tudom, hogy mi ez a furcsa érzés, de annyit biztosan tudok, hogy a közelében jól éreztem magamat.
Ahogy ezt elmondtam, rögtön a zsebemet kezdtem vizsgálni… nem volt nálam semmilyen ajándék… pedig mindenképp szerettem volna venni Hana-nak valamit. Szabadkoztam. Hiába kérte, hogy ne aggódjak emiatt… de zavart, hogy erre nem voltam képes. – Rendben… de majd akkor csinálunk valami programot. – Suttogva mondtam, tényleg nem akartam, hogy bárki is meghalljon minket, hogy miről is beszélgetünk. Ezért is változtattam meg a beszédstílusomat, mintha valóban egy férfivel beszélnék. – Ezt örömmel hallom, Han! – Egy újabb vállveregetést adtam neki, ezúttal finomabban ütögettem meg. – Szerencsés vagy, elnézve a listámat, hogy mit is kellene csinálnom, egészen estig fogok robotolni. – Ráztam meg a fejemet. – De persze, inkább én csinálom, minthogy neked kelljen… – Szinte suttogva mondtam ki a szavakat. Még egy kacsintást is lőttem felé. – Viszont, ha már itt tartunk, akkor megmutatnád a felszerelésedet? Az a feladatom, hogy le kell ellenőriznem az összes tagnál. – A homlokomat masszíroztam meg és vártam a válaszára. Ha belement ebbe az egészbe és elindult a sátra felé, csak akkor követtem oda. Legalább tudok haladni a feladataimmal, miközben beszélgetek Hana-val.

Hana & Jun

Feelings change, but memories don't!

Másképp indult a napom, mint ahogy megszoktam. Mármint mindig Hana-éknál kezdem a napot, utána elmegyek meglátogatni Rodes-ot és amint ott végeztem, megyek az egyesülethez. Ha vége a „melónak” haza vezet az utam és másnap kezdődik minden elölről. Igen ám, de a mai nap valóban más volt. Egy „idegenbe” botlottam… vagyis úgy hívják, hogy Mei. A segítségemet kérte, először nem is értettem, hogy miért mentem bele… de valami furcsa késztetést éreztem arra, hogy a segítségére legyek. Nem bántam meg a dolgot, sőt meglepő módon jól éreztem magamat a társaságában, ami azért volt meglepő, mivel akkor láttam őt először.
Amint elkísértem a hotelhez, azonnal az egyesület felé vettem az irányt. Nem volt nagy kitérő, mivel a hotel közel volt a táborhoz, így meg egyáltalán nem voltam késésben. Egyébként sem siettem be, mivel tudtam, hogy Shirong később érkezik. Persze, az nem azt jelentette, hogy félvállról vehetem az egészet. Mivel akkor is figyel, amikor nem is számítanék rá… ezért kell jobban teljesítenem mindenben. Nem lazíthatok… meg kell mutatnom neki, hogy igen is megbántam a tettem… amit nem is én követtem el… de persze ezt nem kell tudnia senkinek…
Végre beértem a táborba, éppen a kijelölt feladataimat néztem meg… legalábbis a listát olvastam át, hogy mégis mi mindent kellene elvégeznem. Már majdnem a végénél jártam, amikor egy nagyon is ismerős hangra lettem figyelmes. Rögtön abba az irányba fordítottam a fejemet. Megláttam a személyt, aki rám kiáltott… szerencsénkre senki nem volt a közelben. A homlokomra csaptam egyet. – Hana… – Suttogva mondtam ki a nevét inkább magamnak. Elindultam felé miközben aprót ráztam a fejemen. – Reggelt… Han. – Óvatosabbnak kellene lennie. Még a végén lebuktat… mindkettőnket. – Köszönöm a kérdésedet! Egészen jól, azt hiszem. – Érintettem meg a vállát, végül nem húztam magamhoz, hogy átöleljem… pedig megtettem volna, így csak megveregettem férfiasan. – Bocsi! – Suttogva közöltem vele… – Sőt talán boldogabbnak is érzem magam, mint eddig. – Válaszoltam és elgondolkodtam, hogy vajon Mei miatt éreztem úgy magam, vagy talán más oka lenne?
Ahogy néztem Hana-t, a zsebeimhez kaptam a kezeimet… – Egek… – Eszembe jutott, hogy a reggeli miatt meg akartam lepni egy ajándékkal… Hana-t. Egy kis aprósággal… de ezek szerint az elmaradt… – A reggeli miatt ki akartalak engesztelni… – Halkabban mondtam felé… – Ne haragudj, de elfelejtettem… – Folytattam… talán még az arckifejezésem is szomorúbb lett. – Han! Neked, hogy indult a napod? – Visszaváltottam a beszélgetést és érdeklődtem én is felőle.