Fura ez az egész keressük az emlékeinket dolog. Mármint azt sem igazán tudom, hogy mégis mit is veszítettem el tulajdonképpen, akkor mégis honnan tudhatnám, hogy hogyan, meg mégis hol találnám meg azokat? Nagyon jó kérdések, amik egyelőre sajnos még mindig csak kérdések, és halvány fogalmam sincs, hogy mégis mikor kapok rájuk válaszokat. Ha egyáltalán kapok. Mert ebben sem vagyok biztos. Szerencse vagy sem, nem vagyok egyedül ezzel a helyzettel, hiszen Elias is ugyanúgy elveszítette az emlékeit, mint én. Nem tudom miért csak mi ketten vagyunk megáldva ezzel az egésszel, de legalább egyikünk sincs egyedül, és meg tudjuk beszélni az ezzel kapcsolatos kérdéseket és aggályainkat. Amiből azért van bőven, az egyszer biztos.
Elnevetem magam Elias mondandóján... illetve leginkább az abból kihallatszódó magabiztosságon. Még emlékek nélkül is mennyire biztosnak tűnik magában... nekem ez valahogy nem feltétlenül sikerül.
- Jól van, valljuk be... bár azért nem tudom, miből gondolod egyáltalán, hogy rossz társaság lennél.
Hoppá, azt hiszem kezdek veszélyes vizekre evezni... valahogy önkéntelenül is igyekszem mindenkinek is segíteni amiben csak tudok, ez pedig a fizikai és a lelki dolgokra egyaránt érvényes. Nyugodtan el lehet mondani, ha esetleg problémája van valakinek. Nem biztos, hogy sokat tudok segíteni, de legalább meghallgatom, és van, hogy már az is rengeteget számít az illetőnek. Ezért is igyekszem tudatni Eliasszal is, hogy nekem elmondhatja, ha úgy érzi valami gondja van... az emlékei elvesztésén kívül.
Mikor egy pillanatra ránézek a falra és meglátom benne a sárkányt szinte automatikusan hátrálok pár lépést... ezt pedig valószínűleg észrevehette a srác, mert rákérdez, hogy látok - e valamit, ami nem normális. Nem tudom mire céloz. Talán ő is látja a fehér sárkányt? Viszont nem kérdezek rá, csak kissé értetlen arckifejezéssel figyelem őt.
- Mi számít nem normálisnak? Ha megmondod mi a nem normális, akkor meg tudom mondani, hogy láttam - e valami olyasmit, ami az ami nem, és nem az ami.
Van egy olyan érzésem, hogy ez most elég összezavaró lehet neki, hiszen én sem tudom, honnan jött ez most, de azért hátha érti, mit is szeretnék mondani. A hirdetéses ötletemet kapásból megvétózza, és még csak nem is szólhatok semmit sem, hiszen igaza van. Csak én nem gondoltam ebbe bele.
- Biztos rengeteg... de mi van, ha nem csak pénzéhes idióták jelentkeznének? Mi van, ha... ha vannak rendes emberek is, akik tényleg segíteni szeretnének, és nem csak a jutalom érdekli őket?
Tisztában vagyok vele, hogy elég naiv a gondolkodásom, de számomra alap, hogy mindenkinek meg kell adni az esélyt. Ha eleve azzal indítjuk a dolgokat, hogy biztos csak a jutalomért vállalnák el a feladatot, akkor tényleg nem lesz belőle semmi, mert senki nem lesz elég jó. Azt pedig nem szeretném. Sőt, valószínűleg Elias sem.

Megint egy újabb nap. Egy újabb nap, amikor nem jutottunk egyről a kettőre... és még mindig nem emlékszem semmire. Pedig érzem, hogy fontos dolgokra nem emlékszem, ez pedig eléggé zavar. Nem tudom, hogy mikor találunk végre nyomokat, de néha úgy kell emlékeztetnem magam, hogy ne adjam fel. Nem szabad, mert akkor nem hogy magamon nem tudok segíteni, de Eliasnak és Miyoungnak sem. Én pedig segíteni szeretnék, ez egyértelmű.
- Ha ennyire biztos vagy benne, hogy fel fog bukkanni, akkor biztosan így is lesz. Ha elég erősen akarod, akkor minden lehetséges... csak nem szabad feladni.
Na igen.... csak sajnos ez nem olyan egyszerű, bármennyire is úgy gondolom néha, hogy igen. Viszont úgy érzem, hogy igaza lehet Eliasnak. Mármint nem szabad elvetni annak a lehetőségét, hogy valaki rám is vár a fal másik oldalán. Nem tudom, hogy ki, azt sem tudom, hogy mégis miért várna pont engem, de minden lehet. Ki tudja? Lehet, hogy valaki olyanról van szó, akitől kérdezhetnék az emlékeimről... esetleg vannak közös emlékeink is. Azt hiszem az lenne a legjobb. Nem szeretném túlságosan belelovallni magam, de úgy érzem, már túl késő ilyeneken gondolkozni, hiszen én is szeretném tudni, hogy vajon ki lehet az az illető, akivel Elias találkozni szokott. Na meg hogy engem ismer - e. Ő vagy bárki más, azt hiszem jelen esetben mindegy. Egy pillanatra elfordulok a fiútól és a falra figyelek... ami kár volt, mert meglátom benne a fehér sárkányt, és önkéntelenül is hátrálok pár lépést. Megszokhattam volna már, és nagyjából sikerült is, de néha még mindig fura látvány.
- Én sem tudom, de ha valakinek mégis sikerülne, azt megkérhetnénk, hogy segítsen nekünk. A hirdetés pedig nem is rossz ötlet! De mit írnál bele? Valami ilyesmit, hogy Kedves XY! Szereted a rejtélyes, titkos dolgokat? Szeretnéd kipróbálni magad titkosügynökként? Akkor itt a lehetőség, ez a Te időd! Nincs más dolgod, mint jelentkezni az alábbi telefonszámon: ...
Ismét Elias felé fordulok, hogy lássam, mennyire tartja agyamentnek a hirdetést. Persze tudom én, hogy semmi értelme, mert tényleg nem lehet feladni ilyesmit, de elképzelni attól még el lehet. És ki tudja? Lehet, hogy egyszer még találunk is egy ilyen személyt.

Folyamatosan kattog az agyam. Próbálom megoldani ezt az egész helyzetet, és megválaszolatlan a megválaszolatlan kérdéseket. Lehetőleg minél többet belőlük... A baj csak az, hogy nemhogy fogynának, de lehet, hogy még több is van belőlük. Mert persze miért is ne. Igyekszem nem túl sokat foglalkozni vele, de sajnos van egy olyan rossz szokásom, hogy másokat - és persze magamat is - elkezdek elemezni, hogy mi lehet a problémája az adott személynek, és megpróbálom megoldani. Akkor is, ha esetleg nem tudok vele mit kezdeni.
Elias kijelentésére csak bólintok egyet. Jogos meglátás, ha egyedül akarna ennek az egésznek a végére járni, akkor nem hívott volna ide. Na meg ketten talán többre jutunk. Talán. Meglátjuk.
- Ez jó ötlet! De mi van akkor, ha nem jön ide az, akivel találkoznál? Ha meggondolja magát? Az nem lehetséges? Viszont ha működik és összejön a találkozó, akkor lehet, egy lépéssel előrébb leszünk! Mindenesetre meg kell próbálni, az biztos.
Őszintén szólva engem is érdekel, hogy mégis lehet - e valaki olyan, aki ismer engem a fal másik oldalán, és ha igen, akkor ki lehet az. Mert most őszintén, kit nem érdekelne az ilyesmi, ha az emlékei visszaszerzése a tét? Szerintem nincs olyan ember, aki az ilyen helyzettel találkozva azt mondaná, hogy kösz, de inkább nem. Viszont az is igaz, hogy attól, hogy találunk valakit, még nem tudjuk őket megközelíteni. Az egyszerűen nem megy... közvetlenül nem...
- Nem fogom túlságosan beleélni magam, hiszen tisztában vagyok vele, hogy rizikós a helyzet. Na meg az is ott van amit te is mondasz, hogy ha esetleg találunk valakit, attól még nem vagyunk vele előrébb. Az jutott eszembe, hogy mi van akkor, ha valakit megkérünk, hogy segítsen? Senki nem tud átjutni a fal túloldalára? Mert ha mégis, akkor esetleg mégis előrébb lennénk. Persze ez csak találgatás, meg ötlet... simán lehet, hogy csak hülyeség...
Nem szeretnék túlságosan vad ötleteket felhozni, de azt sem szeretném, ha elhagyna minket a remény... mert annak sincs semmi haszna sem. Fogalmam sincs, mennyire megyünk félre ezekkel a találgatásokkal, de próbálkoznunk kell, mert különben hamar feladjuk.

Érdeklődve hallgatom Elias mondandóját. Furcsa... nem tudok róla, hogy bármikor történt volna velem ilyesmi, de valamilyen furcsa, érthetetlen oknál fogva mégis úgy érzem, mintha nagyon is jól érteném miről is beszél a fiú. Mégpedig azért, mert velem is megtörtént már. Zavaros, és én sem igazán értem, hogy miért is érzem így, de szinte biztos vagyok benne, hogy nem ok nélkül van. Na meg az is biztos, hogy nem ok nélkül vagyunk most itt, a falnál.
- Ha így érzed, akkor valószínűleg tényleg így is van. Szerintem hallgass a megérzéseidre és a szívedre, akkor viszonylag ritkán tudsz eltévedni a kérdések útvesztőjében. Na meg.... ha szükséges, akkor persze én is itt vagyok és segítek. Talán hamarabb megleljük a válaszokat, ha összefogunk. Persze ha egyedül akarod végigcsinálni ezt az egészet, azt is megértem.
Teszem hozzá egy halvány mosoly kíséretében. Tényleg nem probléma, ha egyedül akar kutatni, de ha segítségre lenne szüksége, én itt leszek, számíthat rám. A következő mondataival pedig határozottan eldőlni látszik a dolog amikor megemlíti, hogy mi van, ha valaki engem is felismer a fal másik oldalán. Hát... nagyon úgy fest, hogy együtt fogunk a rejtély végére járni.
- Nem tudom... még ha így is lenne, és valaki tényleg ismer engem is odaát, akkor is ott a kérdés, hogy mégis hogy veszünk rá valakit, hogy jöjjön ide? Mármint... mi nem mehetünk át a falon, az úgy eléggé megnehezíti a helyzetet. Nem akarok vészmadárkodni, tényleg, eszembe sem jut ilyesmi. Csak jobb mindenre felkészülni.
Ráadásul azt sem zárhatjuk ki, hogy mi van akkor, ha az, akit esetleg sikerül idehívni hozzánk nem ismer sem engem, se Eliast. Mert hát annak is megvan a lehetősége. Ezt viszont inkább nem adom tudtára... annál is inkább, mert valószínűleg már ő is átgondolta. Talán nem is egyszer.

Olyan érzésem van, mintha mindent kitöröltek volna a fejemből és újrakezdődött volna az egész életem. Legalábbis annyi biztos, hogy néhány hónappal ezelőttről nem emlékszem semmire. Pedig érzem, hogy kellene, mert hát egyáltalán nem látom értelmét, hogy egyik pillanatban még emlékszem valamire és tudom, hogy éppen mi a helyzet, a másikban pedig szinte mintha elvágták volna a fonalat. Vagy amnéziás lettem volna, csak épp nem tudok róla? Akkor viszont előbb vagy utóbb vissza kell hogy térjenek az emlékeim. Ami azt jelenti, hogy nem adhatom fel, és csak várnom kell, na és persze kutatni, hátha eszembe jut valami. Csak épp nem tudom, hol kezdjem. Vagy elkezdhetem -e, van - e értelme egyáltalán, vagy csak időpocsékolás? Fogalmam sincs.
De sajnos - vagy szerencsére, ezt még nem sikerült eldöntenem - nem vagyok egyedül az amnéziámmal, hiszen Eliasszal egy csónakban evezünk. Nem tudom, talán együtt rájöhetünk valamire. Akkor is, ha egyikünknek sincsenek meg az emlékei, és azt sem igazán tudhatjuk, hogy miért is van ez. Most is épp egy Eliasszal megbeszélt találkozóra igyekszem a falhoz. Kicsit elnéztem az időt, de ha szerencsém van, akkor nem sokat, vagy egyáltalán nem váratom meg őt.
- Szia! Remélem, nem kellett sokat várnod!
Nem is én lennék, ha nem tenném meg a kötelező köröket... de ahogy Elias kimondja, hogy van a fal másik oldalán valaki, akivel mostanában beszélget, akkor rájövök, hogy valószínűleg egyáltalán nem érdekli, hogy késtem - e vagy sem. Ha meg mégis, akkor a fal túloldalán lévő valaki sokkal jobban érdekli. Amit egyébként meg is értek.
- Szóval van a másik oldalon valaki, akivel beszélgetsz. Azt... tudod, hogy ki lehet? Van bármi ötleted?
Érdeklődöm kíváncsian. Ez tényleg valami nagy dolog lehet, hiszen nem gyakran, sőt, ha őszinte akarok lenni akkor most először hallok ilyesmit. Kíváncsi vagyok, ki lehet az, akivel beszélget.