Mostanában valahogy egyre hosszabbakká és hosszabbakká válnak a napjaink. Vagy legalábbis nekem egészen biztosan hosszabbnak tűnik, mint egyébként kellene. Persze simán lehet, hogy csak én terhelem le magam annyira a nap folyamán, hogy a végére már tényleg soknak tűnik... nem tudom. De szerencsére nem egyedül kell végigcsinálnom a napot, mert itt van vele Rin is, aki nemcsak a munkatársam, hanem a barátnőm is. Oké, bizonyos értelemben akkor is egyedül végzem a dolgomat, hiszen neki is megvannak a maga kliensei, de szünetekben minden probléma nélkül össze lehet ülni beszélgetni. Na meg persze nap végén is, hogy megtárgyaljuk az aznapi történéseket.
Most is, mint az esetek nagy részében szinte pontosan egyszerre végzünk. Én még kikísérem az ajtóig az utolsó kliensemet, aztán visszamegyek Rinhez és egy sóhajtás kíséretében rogyok le a kanapéra.
- Na mesélj, mi a helyzet? Nem tudom mi lehet, de én most a szokásosnál is jobban lefáradtam...
Pedig általában bírom a gyűrődést, meg imádok segíteni, nem véletlenül járok a szabadidőmben a központba jótékonykodni. Most viszont tényleg úgy érzem magam, mint akiből kiszívták az erőt... azért remélem, a barátnőmnek jobb napja volt, mint nekem. Mondjuk ha nem az se baj, legfeljebb felváltva adjuk ki magunkból a feszültséget. Valahogy majdcsak megoldjuk.