I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Ennyi ember hisz bennem :
1774
Titulus :
Pengu ✦ Sisu ✦ Namaari
✦ ✦ ✦ :
Életkor :
3
Akinek az arcát viselem :
Kim Soo-hyun ✦ Han So Hee ✦ Gemma Chan
A tükör mögött :
Evolet Yang Baba Mirai ✦ Baba Shouta
2021-08-30, 11:07
Rin & Seong
〥Friendly talking〥
A mi hármasunk mindig összetartott, bármi is legyén, és szerintem ez később se nagyon fog változni. Feltéve persze ha valamelyikünk végérvényesen el nem cseszi a dolgokat. Bár azt kell mondjam, hogy ha az én állandó agymenéseimet képesek elviselni, akkor ennek a barátságnak sosem lesz vége. Az ilyen barátokat meg kell becsülni, mert igencsak kevés van belőlük. Ők nem szólnak be amiatt, mert nem vagyok képes nyugton maradni és néhanapján megerőltetni magam, hogy valami értelmeset is kiejtsek végre a számon, én pedig nem szólok nekik mert esetenként késnek pár percet. Nem az számít, hogy mikor érnek a találkozási helyre, hanem hogy végre sikerül találkozni. Jó, ha túlzásba viszik a kések pár percet, bocsi indokot, akkor lehet, hogy azért már kicsit megorrolnék rájuk, de erre még nem volt példa. Szerencsére. - Szia! Nem, ne aggódj, nem olyan rég értem ide én is, szóval nem, még én sem rendeltem. Te mit kérsz? Tényleg nem olyan rég értem ide, de arra azért számítottam, hogy Rinnek megint elhúzódik a munkája. De semmi gond, én tudok várni, egy kis késés meg még mindig nem a világ vége. Elvigyorodok mikor felhozza, hogy ha legközelebb találkozik Dudouval majd jól kifaggatja, miért is maradt most ki olyan hirtelen. Ez egy igazán jó kérdés, és én is szeretném tudni rá a választ. - Talán mindkettő... mi van, ha az egyik kolléganőjének csapja a szelet? Az addig széles vigyorom egy pillanat alatt visszahúzódik mikor rájövök, hogy na, itt bizony nincs más választásom, be kell avassam a dologba Rint. Viszont azt hiszem pontosan ez az, ami zavar engem, hiszen mégiscsak Tae testvére... és nem szeretném, hogy esetleg emiatt menjen tönkre a barátságunk. - Hát, igen... nagyon úgy néz ki a dolog, hogy én és Tae! Mire vagy ennyire kíváncsi? Csak azt ne mondd, hogy Tae nem avatott be a részletekbe.... Mondhatni éppen mondhatná, de úgyse hiszem el, hogy majd pont a testvérének nem mond el mindent is. Arra azért kíváncsi lennék, hogy mégis mit mondhatott neki rólam... úgyhogy azt hiszem én is ki fogom faggatni Rint. A kíváncsiság nagy úr, ugyebár.
Általában büszke voltam arra, hogy képes vagyok megtartani az egészséges egyensúlyt az életem különböző területei között: a munkám sosem ment a magánéletem rovására, és fordítva is volt egy viszonylag éles határ, amit igyekeztem fenntartani. Mostanában azonban ez a határ eléggé elmosódott és még csak azt sem mondhatom, hogy nem szándékosan csinálom. Mindig is szerettem munkám, de az utóbbi időben egyfajta menedékként is szolgált, ahol egy időre elbújhattam a saját problémáim elől. Néha viszont emlékeztetnem kellett magam arra, hogy az életem nem állt meg és még vannak mellettem olyan emberek, akik törődnek velem. Tae, Seong és Dudou egyaránt ilyen fontos része volt az életemnek és szerencsére mindig ott voltak, hogy emlékeztessenek arra, ki is vagyok, ha épp nem pszichológus üzemmódban működök. Testvér, barát… A legkevesebb, amit tehettem, hogy megpróbáltam jól helytállni ezekben a szerepekben és nem elhanyagolni egyiküket sem a saját problémáim miatt. Ezért is örültem különösen a mai programunknak és őszintén szólva rám is fért már egy kis kikapcsolódás. A kis hármasunk egy érdekes társaság volt, de mindig gondoskodott arról, hogy a dolgok elviselhetőbbek legyenek és ezt egyrészt kettejük személyisége tette lehetővé. Talán nem hangoztatom túl gyakran, de Seong komolytalan viccei és örök gondtalan hozzáállása mindig nagyon sokat segített abban, hogy jobban érezzem magam. Volt a viselkedésében valami, ami egyszerre volt bosszantó és felettébb szórakoztató. Kevés nála jószívűbb embert ismertem, ezért is gondoltam úgy, hogy ő és Tae… jó páros lennének. A nővérem megérdemli, hogy valaki a tenyerén hordozza, Seongnak pedig igazán kijárt már, hogy valaki elfogadja amilyen, és pont olyannak szeresse. Bíztam benne, hogy sikerül megtalálniuk egymásban azt, amire szükségük van, de azt a pár alkalmat leszámítva, amikor Dudou-val elintéztük, hogy kettesben maradhassanak, nem szerettem volna jobban beleszólni a dolgaikba. És úgy tűnt, nem is kellett. Ez pedig az egyik legjobb dolog volt, ami mostanában történt. Eldöntöttem, hogy most elsősorban erre akarok koncentrálni. - Seong, szia! – a kávézóba lépve egyenesen a barátomhoz mentem, közben hagytam hogy a táskám lecsússzon a vállamról és a vele szemben lévő üres szék támlájára akasztottam. – Remélem nem kellett sokat várnod. Rendeltél már? – huppantam le a székre. Ez volt az egyik legjobb dolog abban, hogy az embernek voltak barátai: nem kellett szabadkoznom egy pár perces késés miatt, mintha ez lerombolhatná a teljes imázsomat, mert az illető már ismert annyira, hogy tudja, ennél többet sosem késnék és ha valami közbejönne, úgyis időben szólnék róla. Mint ahogy Dudou is tette. Bántam kicsit, hogy ő végül nem tudott eljönni, ugyanakkor rég voltam már lehetőségem kettesben beszélgetni Seonggal, így nem keseredtem el nagyon. - Ha legközelebb találkozom Dudou-val, kifaggatom, hogy a munkájában lett hirtelen ilyen lelkiismeretes, vagy titokban találkozgat valakivel…? – söpröm hátra az útba lógó tincseimet és végigmérem a jelen lévő barátomat. Úgy tűnik, jó színben van, ezért én is elmosolyodom. - De ha már randizás… - emelem meg sokatmondón az egyik szemöldököm – Te és Tae…? Van kedved mesélni? – kíváncsiskodom, miközben kézbe veszem az asztal közepére kitett itallapot, amin rendszeresen feltüntetik az újdonságokat. Nem mintha végül ne ugyanazt rendelném mindig… A nővéremtől már tudom, hogy a napokban összejöttek, és furcsa is lett volna, ha nem ő avat be ebbe először, de mindenképp szerettem volna hallani Seong körítésében is jó hírt. Valamiért úgy éreztem, hogy ez kicsit feloldoz engem is a sötét gondolataim alól és miattuk végre képes vagyok újra őszintén örülni valaminek.
Már nem is tudom, hogy lettünk mi barátok Rinnel és Dudouval, mert ha olyanunk van, akkor gyakorlatilag mindenen is egymásnak tudunk ugrani. Dudouval biztosan. Rint se kell félteni, de azért talán egy kicsivel megfontoltabb - nemhiába pszichológus. Neki valahogy alapjáraton higgadtnak kell maradnia. Vagy legalábbis azt kell mutatnia akkor is, ha egyébként nem az. Ez mondjuk nehéz lehet, de addig nincs gond, amíg legalább a komolyság látszatát igyekszik tartani. Aztán legfeljebb jól kipanaszolja nekünk, ha valami nagyon felhúzta, vagy nyomja a lelkét. Végülis erre valók a barátok, nem igaz? Amiben csak tudunk segítünk egymásnak, ezért aztán természetes, hogy meghallgatjuk. Mondjuk azt ne várja, hogy nem próbálom el elütni a dolog élét egy - két viccel, mert az egyáltalán nem én lennék. Azért próbálok én jó gyerek is lenni, nem arról van szó, hogy nem. Csak hát nem könnyű... de azok után, hogy Tae adott nekem egy esélyt igenis meg kell próbálni tartani magam. Mert hát megígértem, akkor nincs miről beszélni. Most is egy ilyen munka utáni kávézást beszéltünk meg a többiekkel, de Dudounak sajnálatos módon valami közbejött, úgyhogy nagyon úgy néz ki, hogy csak ketten leszünk Rinnel. Nem baj, minket se kell félteni, biztosan találunk valamit, amit ki kell beszélnünk magunkból. Mert mindig van miről beszélni. Ha meg esetleg nincs, akkor majd teszünk róla, hogy legyen. Azért remélem, nem akarja ő is lemondani, mint a triumvirátusunk harmadik tagja, hogy aztán egyedül maradjak. Ha meg mégis, hát... akkor így jártam. Ez van, ezt kell szeretni. Egyelőre még várok kicsit, mert hát a remény hal meg utoljára - ha meg mégse jön senki, akkor összeszedem magam és hazaballagok.