I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Ennyi ember hisz bennem :
1774
Titulus :
Pengu ✦ Sisu ✦ Namaari
✦ ✦ ✦ :
Életkor :
3
Akinek az arcát viselem :
Kim Soo-hyun ✦ Han So Hee ✦ Gemma Chan
A tükör mögött :
Evolet Yang Baba Mirai ✦ Baba Shouta
2021-09-02, 22:19
Nia & Dan
Kovu
Zira
Értem én, hogy a mostani helyzet nagyjából senkinek sem jó. Talán még apának se, bár vele kapcsolatban lassan már semmiben nem lehetek biztos, úgyhogy gyakorlatilag mindenhez kapcsolódik egy - egy hatalmas kérdőjel a fejemben. Lassan már akkorák, hogy majdhogynem bele se férnek a fejembe. És ha nekem ekkora kérdőjeleim vannak, akkor inkább bele se gondolok, hogy mégis mekkorák vannak anyának, aki azért közvetlenül, teljes mértékben érintett ebben az egész káoszban. Mégis képes pozitívan látni a helyzetet és azt mondani, hogy lesz ebből tiszta vég is. Azt mondjuk még mindig nem tudom, hogy ezt mégis hogy akarják véghezvinni, de nem is kell mindent tudnom. - Oké... elhiszem, hogy lehet ebből tiszta vég, és még az is lehet, hogy te azt is látod, hogy hogyan... de attól még nekem nem lesz könnyebb a dolog. Vagy az nem baj? Lehetünk még egy család? Nem vagyok biztos benne, hogy bármit is tehetünk az ellen, hogy végérvényesen darabjaira essen a családunk. Nem tudom, de engem sem olyan fából faragtak, hogy csak úgy feladjam. Nem, az biztosan nem én lennék. Azt hittem majd elengedi a füle mellett, hogy gondom van, de nem merem, pontosabban nem tudom neki elmondani, hogy mi az. Én tényleg azt hittem... de nem így történik, sokkal inkább belekapaszkodik a dologba. Én pedig úgy érzem magam mint valami kisgyerek, aki megbántva, halálra rémülve szalad az anyai ölelés védelmébe, és már nem tudom megakadályozni, hogy kibuggyanjanak a könnyeim. Pedig én próbáltam, próbálok erős maradni, de van, amikor nem megy. - Egy... egy barna bundás, fekete sörényű, zöld szemű oroszlán nézett velem farkasszemet a tükörből. Ja, és a bal szemén egy sebhely van... legalábbis ha jól emlékszem. Nem mindig látom, de van, hogy még mindig előjön. Nem tudom, hogy hogy, nem tudom, hogy miért, csak azt tudom, hogy igenis látom. Nem őrültem meg, anya... ugye? Mondd, hogy nem őrültem meg, és csak a stressz, a fáradtság, vagy... vagy nem is tudom, mi okozza! Szükségem van rá. Szükségem van a megnyugtatásra, szükségem van arra, hogy tudjam, mellettem van, hogy számíthatok rá, bármi is történjen. Bármennyire is érezzem magam elcseszettnek. Ezért aztán nem is igazán gondolkozom, csak ösztönösen teszem amit a testem és az ösztöneim diktálnak: megölelem őt. Remélem, nem lök el magától, mert azzal csak méginkább azt érezném, hogy valami nem oké... persze eddig is sejtettem, de most, hogy ki is mondtam már valahogy teljesen máshogy érzem. És most még azon se akadok fenn, hogy gyakorlatilag egyetért abban, hogy hülye vagyok. Mert hát ami igaz, az igaz, nincs mit szépíteni rajta.
- Lehet, hogy most nem úgy tűnik, hogy ebből lehet egy tiszta vég is, de még lehet. Most minden teljesen kúsza így nem nem fogod átlátni, hogy lehet ebből még jó is. De, ha tisztázzuk, hogy mégis mire számíthatunk egymástól, akkor nem fogunk olyan dolgokat elvárni, amelyek már lehetetlenek. - Nem fogunk állandóan arra várni, hogy majd Seth besétál az ajtón és odafigyel majd ránk is és nem csak Daniel-t igyekszik majd piszkálni a saját elképzeléseivel, amikor hajlandó egy kis figyelmet fordítani a családjára. Persze Amelia-t, aki szívesebben venné a figyelmét koránt sem ajándékozza meg azzal annyira. Zavarodottan nézek rá, hogy mégis miről beszél, de leginkább talán mindennek előtt az aggaszt, hogy problémája van és nem mer hozzám fordulni vele, mert hogy leterhelne mindezzel. - Elmondanád, hogy pontosan mégis mit láttál? - Nem tudom, hogy mi játszhat közre, hogy ilyen képzelgései vannak, de lehet a sok stressznek köszönhető, aminek az utóbbi időben ki van téve a család problémáival kapcsolatosan. - Hülye vagy sem attól a pillanattól kezdve, hogy a szívem alatt hordtalak vállaltam a felelősséget, amivel jársz és legyen akármennyire nehéz vagy komplikált azért vagyok az anyád, hogy átsegítselek azokon a dolgokon, amelyek áttudlak, ha pedig támaszra van szükséged, akkor itt legyek. - Nem azért hoztam a világra a gyerekeimet, hogy utána megfeledkezzek róluk. Lehet, hogy Seth-hez közel áll ez a rész, hogy inkább menekül, mintsem a felelősséget vállalja, de én nem fordítok hátat a gyerekeimnek. Még akkor sem, ha néha a hülyeségüktől falra tudnék mászni, vagy eljutok arra a pontra, hogy teljesen frusztrált leszek és már a sírás szélén állok valamilyen módon még ilyen állapotban is az elsőszámú, hogy megoldást találjak ne pedig tegyek egy lapáttal a helyzetre.
Őszintén szólva fogalmam sincs, mikor lesz végre könnyebb az életünk... vagy legalábbis könnyebbnek tűnő. Nem elég, hogy az az oroszlán a tükörben mindig előkerül, még anyáék is válni készülnek, ráadásul a húgom... nos, a húgom az a húgom. Amelia sosem volt könnyű eset, és szerintem senki nem is gondolta, vagy ha mégis, akkor biztosan nem komolyan, hogy majd most kamaszkorára megváltozik. Ezért aztán igazat kell adjak anyának azzal kapcsolatban, hogy vele kapcsolatban aztán tényleg teljesen mindegy, mikor lépünk, akkor is ki fog akadni. Oké, egy részem a húgomnak is igazat ad, mert egy válás meg egy család széthullása mindennek nevezhető, csak könnyűnek nem. Nekem sem az, aki azért néhány évvel idősebb vagyok nála... akkor egy lázadó kamasztól mit várunk? Nem, félreértés ne essék, nem védeni akarom a húgomat, szó sincs róla. De a tény az tény, ezen nincs mit szépíteni. Most minden zavaros... nem tudom hova lehet lépni anélkül, hogy valami veszélyes ingoványba, valami fájó pontra ne lépnénk. Na meg azt sem tudom, hogy mikor is lesz ennek vége tulajdonképpen. De ahogy hallom meg ki tudom szedni anya szavaiból ő se bírja már sokáig. Sőt, ha azt vesszük már elege is lett belőle, különben nem lépett volna meg egy ilyen drasztikus lépést. - Értelek, tényleg! De... hogy akarsz tiszta szakadási pontot? Meg egyáltalán mit jelent az, hogy tiszta szakadási pont? Szerintem ez az egész már elég rég nem tiszta... Idegesen fújok egyet, de egyelőre ennél többet nem mondok. Igyekszem összeszedni a gondolataimat, hogy legalább valami értelmeset is mondhassak a sok agymenés mellé. Viszont úgy tűnik megint sikerült kinyitnom a nagy számat... pedig tényleg igyekszem figyelni, hogy ne tegyem. - Azért, mert az idő nagy részében vagy a munkával vagy elfoglalva, vagy az apával való problémázással... van elég gondod így is. De ha mindenképp tudni szeretnéd, akkor... egy ideje elég furcsán érzem magam. Nem tudom miért, meg mikor kezdődött, de elkezdtem látni valamit a tükörben. Azt sem mindig, de időről időre előjön. Amikor először láttam annyira kiakadtam, hogy bevertem a tükörnek.... azóta se nagyon tudom hová tenni ezt az egészet. Tessék, most csak még több gondod lett, ráadásul egy hülye fiad is... Nem feltétlenül tudom, hogy bizonyos helyzetekben hogyan is kellene reagálnom tulajdonképpen. Épp ezért simán lehet, hogy csak olajat öntök a már így is égő tűzre, és csak rosszabb lesz a légkör a családban, mint eddig bármikor. Azért remélem, nem rontottam el túlságosan a dolgokat.
Mi mindent meg nem adnék azért, ha valamivel egyszerűbb lenne a jelenlegi helyzetünk. De Seth mellett semmi sem egyszerű. Ahhoz, hogy megbeszéljük a dolgokat arra lenne szükség, hogy valamennyire legalább elérhető legyen. De erre még csak esélyt sem látok így meg sem próbálom erőltetni azt, ami egyértelműen közös erőfeszítést igényelne: a házasságunkat. De látszólag sokkal jobban félti ennek a tényét, mint azt elsőre gondoltam. Nem hiszem, hogy azért, mert engem meg akarna tartani sokkal inkább a világnak akarna bizonyítani valamit. De utálom, hogy még mindig hatással van rám és semmit nem tehetek ellene. Egyszerűen a testem automatikusan reagál minden egyes érintésére, mintha nem hanyagolta volna testem és a lelkem már nem is tudom mióta. De talán pont ezért vonz hozzá olyan hevesen az a láthatatlan kötelék, ami kettőnk között húzódik. Mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha maga mellé engedne és nem próbálna meg kiszorítani az életéből. Támogatnám akármilyen hülyeségbe is vágja a fejszéjét, de még csak azt sem mondhatom, hogy a falnak beszélek, mert még esélyem sincs arra, hogy beszéljek vele. Kivétel miután végre képhez kapta a válási papírokat. Tudom jól, hogy Amelia-t is bele kell avatni az egészbe, de még én sem tudom, hogy mi lesz pontosan ennek az egésznek a vége vagy mikor lesz vége tekintve, hogy nem igazán vagyunk egy oldalon Seth-el, hogy ki mit is akar. Ennek pedig az biztos, hogy nem lesz jó vége. Ha egyáltalán valaha elérjük a végét. - Nem fogom a végsőkig húzni, de még nem állunk közös nevezőn az apáddal ebben az ügyben így nem fárasztanám vele a húgodat. - Tudom, hogy nem hallgathatom el előle örökké, de egy darabig még szeretném a szőnyeg alá söpörni a jelenlegi helyzetet, mert úgy sem tud vele mit kezdeni, ahogy igazából Daniel sem és látom, ahogy szinte lejjebb süllyednek a vállai a hírnek a terhe alatt. - Azt hittem ez nyilvánvaló. - Néha olyan hihetetlenek tűnik, hogy ő az én fiam. Annyira lelkiismeretes, hogy az néha már megrémiszt. Arról nem is beszélve, hogy teljes ellentéte Amelia-nak. Mintha csak a két végletet hoztam volna világra. - Nem gondolod, hogy ezt a helyzetet untam meg, amiben a családunk most van? Egy tiszta szakadási pontot szeretnék, ahol nem várnánk el olyan dolgokat egymástól, amelyekre képtelenek vagyunk. - Ha Seth nem tud a családjára úgy tekinteni, mint bizalmasaira, akkor nem fogom beleerőszakolni magunkat ez életébe, ahogyan ezt egyikünknek sem kellene. - Mit nem mondasz és miért? Nem most kell visszafognod magad. - Nem lep meg túlzottan, hogy nem kíván megosztani velem valamit, mert ebben igazából semmi újdonság nincs. Az utóbbi időben ahogy Seth elhidegült tőlem úgy a gyerekeink is. Szeretnék egy új alapot adni a családnak, ami nem olyan instabil, mint a jelenlegi.
A családunk helyzete eddig sem volt valami rózsásnak mondható, de mostanában talán még a rosszabbnál is rosszabb a helyzet. Már ha ezt még lehet hova fokozni. Amiben úgy őszintén szólva nem vagyok olyan biztos. Nem tudom mit tehetnék, hogy legalább kicsit jobb legyen ez az egész, de igazából abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán tehetek-e bármit is. Az lenne a legjobb, ha anyáék maguktól is meg tudnák beszélni a dolgaikat és együtt maradna a család... de persze ez se bármi áron. Valahogy ösztönösen érzem, hogy az, hogy együtt maradnak mégis folyamatosan veszekszenek, vagy éppen hallgatással büntetik a másikat talán még sokkal rosszabb, mint az, ha végleg szétválnak az útjaik. Tisztában vagyok vele, hogy igaza van anyának. Teljesen mindegy, hogy mikor mondjuk el a húgomnak, hogy mi a nagy helyzet, az semmit nem változtat. Így is - úgy is időzített bombaként robbanna fel, és azzal talán csak még nagyobb gondot akasztana a nyakunkba, mint amekkora már így is van. A fenébe is, sehogyse jó ez a helyzet. - Értem, és igazad van! Tényleg mindegy, hogy mikor avatjuk be, akkor is ki fog akadni... de egyszer meg kell tudnia. Vagy utolsó utáni pillanatig titkolni akarod előle? Fogalmam sincs, meddig akarja húzni ezt az egészet, de Ames se hülye, és mindig akkor nyitja ki a szemét és a fülét a legjobban, amikor mindenki más azt hiszi, hogy vak és süket. A szerelem igencsak múlandó dolog kijelentésre elhúzom a számat és megforgatom a szemeimet. Nem is tudom igazán, hogy mégis mit vártam anyától. Most komolyan! Tényleg azt hittem, hogy majd sima ügy lesz, és első kérésre belemegy az alkuba? Na persze... ahogy azt én elképzeltem, mi? Ráadásul még ügyesen meg is magyarázza, hogy miért is nem megy bele... mert a végén még én jönnék ki belőle győztesen, ő pedig nem kapna semmit. Oké... mégis mi lenne, ha anélkül is segítene, hogy bármit is kapna? Ha már egyszer a fia vagyok... vagy az nem jelent semmit? - Nem kell magamra vennem a világ összes terhét? Köszönöm szépen, már jókor mondod! Horkantok egyet, majd igyekszem lenyugodni, mielőtt újra megszólalok, hogy nehogy olyat mondjak, amit nem kellene. - Ez az egész leginkább rátok tartozik? Persze... ha ez így lenne, akkor mi Ameliával nagyjából semmit, vagy csak igen keveset érzékelnénk abból, hogy mi is történik most a családban. De hahó! Én sem vagyok vak, látom, mi a helyzet! Nem véletlenül megyek el annyiszor itthonról, és valószínűleg Ames se véletlenül puffog ennyit... még akkor is, ha ő alapjáraton ezt csinálja. Segítenék, de akkor meg kéne bíznod bennem és hagynod kellene, hogy segítsek... anélkül nem megy! Nekem sem könnyű ez az egész helyzet... sőt, nehezebb, mint hinnéd! De nem mondom, mert... Nem fejezem be a mondatot... mégis mivel lehetne? mert hülyének néznél? Mert ha elmondanám, mi a bajom azt hinnéd, megőrültem? Esetleg máshogy? Őszintén nem tudom, de inkább anyára bízom, fejezze be ahogy szeretné.
Eddig sem volt egyszerű a helyzetünk, de ez nem azt jelenti, hogy meg kellene hátrálnom a nehezebbtől. A változás csak úgy érhető el, ha változtatunk. Én pedig készen állok arra, hogy elhozzam a változást, ami negatív irányba már-már igen nehezen mozdulhat el tekintve, hogy ennél rosszabb szituációba igen nehezen kerülhetnénk. - Akármikor mondjuk el neki hatalmasat fog robbanni. Ha elmondjuk, ha magától jön rá előbb vagy utóbb a hatás kevésbé lesz más. Hiszen vannak dolgok, amelyeken akármennyire is szeretnénk, de nem változtathatunk. - Ez a kettőnk ügye és lehet, hogy részben befolyásolja őket is, de ettől függetlenül még ezt nekünk kettőnknek kell lejátszanunk egymás között. Egyelőre még fogalmam nincs ennek a háborúnak a végkimeneteléről. Ahogy kimondja, hogy azért olyan fontos neki a lány, mert szereti akaratlanul is mosoly kúszik az arcomra, de egyáltalán nem a barátságos fajta. - A szerelem igen csak múlandó dolog. - Egyikünk sincs oda azért, hogy azt a lányt kergeti, de egyelőre még semmilyen lépést nem tettünk annak érdekében, hogy kiváltképp korlátozzuk a találkozásaik számát. Ugyanakkor ez bármikor megváltozhat. Főleg, ha a válással való fenyegetőzésem hatással lesz Seth-re, hogy jobban odafigyeljen a körülötte élőkre. - Amennyiben segítek neked a kis találkáiddal meg tartom a hátam érted, akkor minden amit tettél semmis lesz. Abban a pillanatban, hogy rájönnek, hogy segítettem neked, akkor minden segítség, amivel szolgáltál megy a kukába. A végén pedig te nyertél sok lehetőséget, míg én semmit sem. - Elsőre talán csábító alku lehetne az egész, de a valóságban ez közel sincs az igazsághoz. - Amennyire ismerlek ezután is igyekszel majd tompítani a dolgokat, de nem kell magadra venned a világ összes terhét. Ez az egész leginkább ránk tartozik apátokkal, nem másra. - Ha tehetem, akkor igyekszem nem belevonni őket a kialakult helyzetbe. Viszont Daniel-t nem szeretném teljesen a sötétben sem tartani, de Amelia már teljesen más eset.
Amelia egy külön állatfaj. De tényleg. Nem vagyok biztos benne, hogy ő maga mindig tudja - e, hogy mit miért csinál, vagy csak éli az életét mindenféle gondolkozás nélkül ahogy neki jól esik. Ami azt illeti simán, minden szívbaj és lelkiismeretfurdalás nélkül kinézem belőle, hogy tudja, mit kellene tennie, hogy jó legyen neki és a családunknak is, de mégsem teszi. Azért, mert... mer csak. Mert ő úgy gondolja. Hát, én meg úgy gondolom, hogy jól fenéken lesz egyszer billentve, ha így folytatja. - Ez érthető. De... arra gondoltál, hogy mi van akkor, ha ő már észrevette, hogy mi a helyzet, vagy legalábbis sejti? Nagyszájú, lobbanékony, de nem buta. Ezt azért szerintem nem árt átgondolni. Mármint... értem, hogy az utolsó pillanatban akarod csak elmondani neki, amikor már igazából mindegy, de ha rájön, akkor lehet, hogy nagyobbat fog robbanni, mintha eleve elmondjuk neki. Nem tudom, mennyire van igazam a dologgal kapcsolatban... vagy hogy egyáltalán igazam van -e. Tényleg fogalmam sincs. Az viszont biztos, hogy a húgom egy időzített bomba, ami gyakorlatilag bármikor a nyakunkba robbanhat, úgyhogy jobb, ha vigyázunk. Egy pillanatra gondolataimba merülten figyelem anyát, és próbálom lenyelni a nyelvem hegyére tolult első gondolatokat. De tisztában vagyok vele, hogy válaszolnom kell neki. Így hát összeszedem a bátorságomat és a gondolataimat és ráemelem tekintetemet. - Miért? Most komolyan, anya? Komolyan az érdekel, hogy miért olyan fontos nekem Joy? Nem jöttél még rá? De rendben van, akkor elmondom! Azért olyan fontos, mert szeretem őt. Érted? Tudom hogy ellene vannak... tisztában vagyok vele. De az egyáltalán nem jelenti azt, hogy az lesz amit ők akarnak. Úgyis megtaláljuk a megoldást. Eddig is sikerült, ezután is menni fog, ebben biztos vagyok. Legfeljebb még jobban oda kell figyelni. - Micsoda? Mégis miért menne ki az ablakon? Nem értelek... Ráncolom össze homlokomat értetlenkedve. Tényleg nem tudom mit is akar a tudtomra adni, de annyit azért kiértettem a szavaiból, hogy egyelőre se igent, se nemet nem mondott. Ami pedig azt jelenti, hogy még nincs minden veszve.
Eljön az a pont, amikor vagy el kell vágnunk magunkat attól a résztől, ami már kezdte teljesen felemészteni saját magát vagy adni neki egy utolsó lehetőséget arra, hogy megragadják és észhez térítsék, avagy megpróbálják megmenteni. Nem tudom, hogy mi ketten pontosan melyik véglet mellett fogunk kikötni, de az egyszer biztos, hogy megkavartam az állóvizet és akármiről is legyen szó jobb szeretném, ha Daniel tisztában lehetne az elkövetkezendő jövővel kapcsolatosan. - Vele leginkább akkor közölném majd csak, ha már biztos végkimenetele lesz a dolgoknak. - Nem szeretném feleslegesen is feltüzelni az így is tűzről pattant leányzót. Túlságosan szereti az apját azt hiszem ahhoz, hogy valaha is mellém álljon ebben a helyzetben. Bár nem is várom el senkitől sem, hogy oldalt válasszon ebben a családon belüli háborúban. Mintha nem lenne már most is elég belőle. Legalábbis Seth határozottan háborút indított Sebastian-ékkal szemben és mindeközben hátat fordított a saját családjának is. Aztán pedig csodálkozik, ha mi is elfordulunk tőle. Sosem gondoltam volna, hogy előttem fel meri majd hozni Joy-t, vagy az egész helyzetet azzal kapcsolatosan a lánnyal. Nem, mintha tőlem származna a vasszigor. Az egyértelműen inkább Seth asztala, ami a kettejük kis kapcsolatát illeti legyen szó akármiről. Nem érzem úgy, hogy bármit is támogatnom kellene vagy elleneznem. Lehetnénk partnerek mindenben, de ő láthatóan nem kér belőle, hiszen ezért is lyukadtunk ki a jelenlegi helyzetünkben. - Hm.. Mégis miért olyan fontos neked a leányzó? - Talán, ha nem lennének annyira tiltva egymástól nem is találnák annyira értékesnek és érdekesnek a kettejük társaságát. Ha nagyon akarná Seth biztosan megtalálná a módját annak, hogy ténylegesen távol tartsa a kettőt egymástól, de ahogy jómagam ez a helyzet sem érdekli különösebben. Sokkal inkább lefoglalja a saját kis bosszúhadjárata vagy akármi is legyen, amit éppen csinál. Nem von bele semmibe így aztán nem tudhatom, hogy mégis mi az igazság. - Ugye azzal is tisztában vagy, hogyha még rá is bólintanék a dologra azzal, hogy ezt megengedem neked minden törekvésed arra, hogy megpuhítsd az apádat és a húgodat egyenest kimenne az ablakon. - Meg aztán nem is az a tervem ezzel, hogy a család még inkább széthúzzon inkább a megmaradt része összetartson. Erősebben, mint valaha.
Változások. A változások sosem, vagy szinte sosem jönnek jókor az ember életében, hiszen már egyetlen ember életét is fenekestül fel tudják fordítani. Arról pedig inkább ne is beszéljünk, hogy egy családdal mit képesek tenni. Azt hittem, és bíztam benne, hogy nekem, nekünk soha nem kell megismernünk ezt a változást. Hogy mi valahogy, valamilyen csoda folytán megússzuk, és mindig boldogan élhetünk. Persze, a jó öreg boldogan éltek, míg meg nem... Aha, biztos. Őszintén szólva ötletem sincs néha, hogy mégis hogy vagyok még képes hinni ebben az egész szerelem és boldogan, amíg meg nem dologban. Látom, hogy a szüleimnél ez nem működik. Már nem. Akkor miből gondolom, honnan tudhatom, hogy nálam máshogy lesz? Hogy nálam működni fog, és nem jutok a szüleim sorsára? Egyszerű. Nem tudom. Nem tudom, csak érzem. Érzem, hogy a mi történetünknek Joyjal jó vége lesz. Remélem, igazam lesz. Amikor kiderül, hogy Vitani még nem tudja, hogyan is állnak a dolgok csak egyetértően bólintok egyet, mielőtt megszólalnék egy rövid hallgatást követően. - Rendben. Az, hogy Vitani nem tudja egyelőre szerintem rendben van így. Már nem azért, de szerintem egyikünknek sem hiányzik a felesleges perpatvar. Nektek se, és nekem se. Azon lassan meg sem lepődök, hogy apa nem örül a válásnak. Mindig szeretett irányítani, ez pedig most sem változott. Csakhogy ahogy látom anya elég erős elképzelésekkel rendelkezik, és... őszintén? Valahol mélyen, legbelül igazat kell adjak neki. Az senkinek sem jó, ahogy most vagyunk. A káosz senkinek nem hiányzik. Abban mondjuk nem igazán bízok, hogy akár apa, akár Vitani jobb belátásra térne vagy megnyugodna, de reménykedni attól még lehet. Az utolsó szavakat meghallva pár percig csak csendben gondolkozom. Igaza van, együtt megoldjuk, csakhogy a mostani helyzetben én is megláttam egy lehetőséget. A szövetség kétoldalú dolog... én segítek neki akár apával, akár Vitanival. Legalábbis megpróbálok segíteni. Anya pedig... ő szintén segíthetne nekem valamiben. Csak hát van egy olyan sanda gyanúm, hogy... hát, maradjunk annyiban, hogy nem igazán fog repesni az örömtől, ha meghallja. - Figyelj! Tényleg össze kell tartanunk, ez nem kérdés. Össze kell fognunk, úgy többet elérhetünk. Nem könnyű a helyzet, de az biztos, hogy az se jó, ami most van. Én sem szeretnék egész életemben a veszekedés kellős közepében lenni. Ezt szerintem megérted... ugye? Szóval... van egy ajánlatom a számodra! Arra gondoltam, hogy... segítek, hogy könnyebben menjen a dolog. Én megpróbálom megpuhítani Vitanit és apát, hátha kihúzhatjuk a méregfogukat. Viszont te is segíthetnél nekem valamiben. Nem mondhatom meg, hogy hová, bár szerintem tudod. Vagy ha nem is tudod, de sejted... de néha eltűnök. Abban kellene a segítséged, hogy ha úgy alakul, akkor ments ki apánál, hogy hol voltam. Ha fontos neked ez az egész... ha fontos neked a családunk boldogsága, ha... ha csak egy kicsit is fontos vagyok neked, akkor segítesz! Kérlek, anya! Nem tudom, mennyire lesz jól működő a csapatmunkánk. Azt sem tudom, lesz - e csapatmunkánk, hiszen ez anya beleegyezésétől függ. Ha belemegy, akkor minden tőlem telhetőt megteszek, hogy segítsek neki... és nagyon remélem, hogy ő is mellettem lesz, számíthatok rá. Számíthatunk rá.
Sajnálatos módon nem tudok csettintésre helyrehozni mindent. Bár már azt sem tudom igazán, hogy mégis milyen volt ezelőtt. Már csak a veszekedések maradtak meg, semmi más. A jéghideg hangulat, ami mindig körülvette a házat, az otthonunkat. Az egyetlen pillanat, amikor úgy igazán felgyulladt a házban a láng, amikor valamilyen oknál fogva Vitani kedve szerint ordibálni nem kezdett. A legrosszabb az egészben, hogy már erre is mérhetetlen pozitívumként tekintek. Mert legalább kommunikál. Még akkor is, ha nem a legjobb formáját választja ennek. De pont ezért sem tudom neki elmondani, hogy mégis mi a helyzet. Az a legjobb, ha majd akkor tudja meg, ha már teljesen biztos. Mert teljesen mindegy, hogy mégis mikorra időzítem sosem fogja túlságosan jól fogadni vagy feldolgozni. Semmit nem változtat a helyzeten az, hogy előre figyelmeztettem. Ezért is döntöttem úgy, hogyha valakivel meg kell osztanom ezt az egészet az Daniel. Ő legalább felkészülhet a változásra, míg Vitani valószínűleg előbb tűnne el a világ végére, mintsem elfogadja a döntésemet. - Vitani nem tudja és egyelőre még nem is tervezem elmondani neki. - Bizonyos okok miatt szerintem jobb is, ha egyelőre köztünk marad. Bár talán őt sem kellett volna beavatnom a dolgokba tekintve, hogy neki is csak felrúgom az életének alapját. - Tud róla és mondhatjuk úgy is, hogy egyáltalán nem örül neki tekintve, hogy nem hajlandó belemenni. De egyetérthetünk szerintem abban te meg én, hogy ez az egész nem állapot. Nem fogok folyamatosan a falnak beszélni, aki még egy újabb falat húz fel maga elé, hogy véletlenül se érhessen el hozzá egyetlen egy szavam sem. - Megléptem azt, amit meg kellett tennem. Nincs ebben semmi rossz. Hosszú idő óta először most vett először emberszámba a saját férjem. Ha így kell kiprovokálnom, hogy foglalkozzon velem akkor legyen. De nem vagyok hajlandó lemondani a terveimről amennyiben nem lesz hajlandó változtatni a hozzáállásán. - Csak remélni tudom, hogy Vitani is lenyugszik majd egy kicsit az egésztől. Majd együtt mindent megoldunk. - Ahogy nagyjából eddig is tettük volna, ha Vitani nem ragaszkodna annyira az apjához. De sajnos a kommunikációt még helyre kell állítanunk a családban és azt hiszem, hogy ez lesz az egésznek az első lépcsőfoka. Még akkor is, ha kicsit sem lesz könnyebb később sem.
Az utóbbi időben a káosz uralkodik a családunk fölött. Igen, azt hiszem, tényleg a káosz a legjobb szó arra, ami nálunk most végbemegy. Jobban mondva nálunk, illetőleg bennem. Mert az sem semmi, amit leművelek magamban... legfeljebb nem látják. De ha nem látják, az még egyáltalán nem jelenti azt, hogy nincs is. Most viszont különösen nagy káosz lehet, ha anya úgy döntött, hogy beszélni akar velem. Ráadásul nem várja meg, amíg kidugom az orrom a szobámból, hanem ő jön ide. Határozottan bajszagot érzek... és csak reménykedem benne, hogy tévedek. Nem szeretek tévedni, pláne nem fontos dolgokkal kapcsolatban. Most mégis azért imádkozom magamban, hogy ne bizonyuljon igaznak a megérzésem, miszerint itt valami nagy baj van. Összeszorított szájjal várom,hogy mondjon végre valamit, de csak némán odasétál az ágyamhoz, leül a szélére, nekem háttal, és csak vár, még mindig hallgatva. Na jó, ez már határozottan nem tetszik. Mégis miért fordítana nekem hátat, nem lenne gond? Nem akarja látni a reakciómat? Mi baj lehet? Én tettem valamit? Velem van baj? Esetleg vele van baj? Vagy a család többi tagja közül történt valakivel valami? Nem tudom, de határozottan rossz előérzetem van. Már épp rászólnék, hogy mondja már, mit szeretne, amikor felém fordul, és ledobja a bombát... nekem pedig a lélekzetem is eláll egy másodpercre. Mi? Nem, ez nem lehet... ugye nem? Ugye most csak szórakozik... Válás? Oké, legyen szíves mondja azt valaki, hogy ez csak egy rossz álom, és anya nem mondott olyat, hogy lehet, hogy elválnak apával... - Hogy... hogy mit mondtál? Váltok? Te meg apa? Nem, ezt... még mindig nem tudom elhinni! De hát mikor? Meg mióta? Meg... Vitani tudja már? Várj... nem, akkor már zengene tőle a ház, szóval biztos nem tudja. Na és apa? Közös megegyezés volt, vagy csak te döntötted el, hogy itt a vége? S ha az utóbbi, akkor... tudja már? És mi lesz velünk? Rengeteg kérdés, válasz viszont szinte egy sincs... legalábbis én nem találom őket. Egyedül biztos nem. Hangom halk, sikerül visszafognom magam, és nem kiabálok anyával... abból semmi jó nem származna. Nem mondom, hogy örülök, azt se, hogy nem haragszom vagy hibáztatom őt is, mert de, és ezt ki is érezheti a hangomból, de már kezdem érteni, hogy mitől volt olyan nagy káosz mostanában a családban. A szokásosnál is nagyobb. Nem tudom, ezek után mi történhet még, de az biztos, hogy nem lesz egy könnyű menet... senkinek sem. Próbálom tartani magam, mert valakinek azt is kell, de ez most nem egyszerű, főleg egyedül és összezavarodva nem. Hát, előbb vagy utóbb úgyis kiderül, hogy mi sül ki ebből. Addig pedig csak várunk és figyelünk, mást úgysem nagyon tudunk tenni. Én biztosan nem.
Legutóbbi képek
