Kétségtelen, hogy sok hülyeséget elkövettem már az életben, egyszer például elpókereztem a gatyám – szó szerint – és pucér seggel gyalogoltam haza – vagy inkább kúsztam, az a sokadik feles sem volt túl okos döntés – , de ez a mostani húzás kenterbe verni az összes hülyeségemet. Darla szerint életstílusommá vált, hogy tátott szájjal sétálok abba a bizonyos erdőbe, az az elmélete, hogy csak azért vagyok életben, mert piszok nagy mázlim van. Ez nem igaz. Mármint a mázli. Jó, persze, egy kis szerencse sosem árt, de az eszem is jól jött. Nem akarok kérkedni vagy ilyesmi, de... százharminc. Az IQ-m, te kis huncut.
Tehát ott tartottam, hogy hülyeséget csináltam megint. De még milyent! Az úgy volt, hogy Mr Albino – tudom, hogy hülye neve van, haladjunk – meghalt három nappal az után, hogy én a nevében felkerestem a banki széfet, ahol egy pofátlanul nagy vagyon volt összekuporgatva. El tudom képzelni, milyen nagy rohadéknak tűnhetek most, de gondolj rám Robinként. Elveszem a gazdagok pénzét és... hát, Robinságom ennyiben ki is merül. De ugye, hogy máris kevésbé vagyok ellenszenves? Na, szóval, Mr A meghalt méghozzá elég szerencsétlenül, ami miatt lement egy híradás a tévében, megmutatták a fényképét, a banki alkalmazott, aki az nap elkísért a széfhez pedig nyilván összerakta magában a dolgokat és tájékoztatta a rendőrséget. A felvételek persze elég zavarosak voltak, így erős gyanún túl semmit sem volt ellenem, de tudtam, hogy nem marad annyiban a dolog, szóval leléptem. Van némi rutinom, ahogy az okirathamisításban is, ami jól jött, mert egy idióta hiba miatt, amit egy még idiótább hibával próbáltam orvosolni... nos, Valamihülyenevevolt városban ragadtam, ami önmagában még nem lenne akkora baj, meghúzhattam volna magam, de neeeeem, az túl egyszerű lett volna.
– Mit adhatok, bíró úr? – villant rám ezerwattos mosolyt a kapitánysággal szemközti kis kávézó pincére. Huh, itt aztán gyorsan terjednek a hírek. Csak tegnap adtam le a hamis hivatalos papírt arról, hogy Lawrence-ből helyeznek át ide, de ma már hatan rámköszöntek.
– Kávét kérek. És van abból a finom pitéből?
– Hogyne, máris hozom – trillázza és el is tűnik a konyhába vezető ajtó mögött. Kedvtelve nézek utána, miközben előhalászom az új mobilomat a zsebemből. Kikeresem az SMS-eket, és bosszankodva nyomok rá újra az üzenetre, amit "kézbesítetlennek" ír. Egy kis ideig forog a töltést jelző karika, majd ismét felbukkan a piros felkiáltójel. A térerővel lehet a gond? Forgolódom, mint egy hülye, közben pedig folyamatosan próbálom elküldeni az üzenetet a nővéremnek.

3 9 0 ✦ Montero ✦ Remélem, tetszik    ✦ kredit