A meleg szellő a tincseimet fésülgeti, a Guardian lassú ringatózása és a kikötőben álló vitorlások árbocainak csilingelése szinte andalítóan hat az esti naplementében.
Ez a kedvenc napszakom. Amikor még érzed a végtagjaidban a nap nyüzsgését, de belül már elkezdesz lecsendesülni. Szeretek ilyenkor egyedül lenni a gondolataimmal, a hajóm pedig tökéletes menedéket nyújt erre. Csak kiülök a fedélzet szélére, a lábaimat kilógatom a víz felé és csukott szemmel élvezem a lemenő nap utolsó sugarait az arcomon. Ez az én-időm.
Nem vagyok igazán fáradt, mert ma csak egy csoportot vittem ki merülni. Délelőtt az iskola egyik kirándulásán segítettem, így a haladóimmal csak délután tudtam kihajózni - igaz, hiányos létszámmal. Ő azóta sem jelentkezett, hogy látta, ahogy használom a képességemet, de ha így folytatja, kénytelen leszek én magam megkeresni, hogy tisztázzam... a félreértést.
Nagyon rosszul hazudok, ezért kerülöm ezt az opciót amennyire csak lehet. Will-től már megkaptam a magamét az óvatlanságom miatt és azóta nagyon ügyelek arra, hogy ne használjam mások előtt a képességeimet. Legalábbis... ne túl látványosan.
De amikor egyedül vagyok, mint például most is... Bevallom könnyebb összepakolni a fedélzeten ha van egy kis extra segítség. Több időm marad az elmélkedésre, a rajzolásra, az olvasásra vagy épp a felesleges dolgok túlgondolására. Utóbbira talán néha túl sok is.
Elég délutánt töltöttem már itt ahhoz, hogy ismerjem a kikötő hangjait: a halászhajó evezőinek zúgását, a sirályok lusta szárnycsapásait, vagy az ilyenkor erre tévedők lépteit. Várom hogy meghalljam Irma szandáljának ismerős csattogását, de a barátnőm ma nem bukkan fel - pedig általában ő az, aki visszarángat az álmodozásból a valóságba. Talán későn végez a szerkesztőségben, vagy Taranee-ékat látogatja meg a az FRC-ban, esetleg a kíváncsisága csábította el valahova - a kalandvágyban kétségkívül osztozunk, így nem hibáztatnám.
A lányok tudják, hogy hajlamos vagyok éjszakába nyúlóan itt maradni, mert nem vágyom vissza az üres lakásba, amíg ők a moziban dolgoznak. A csend ritka kincs a rezidenciánkon, de én imádom azt a zsongást és energiát, amit mi négyen teremtünk a kis belvárosi lakásban. Eddig azt hittem, hogy csak azért, mert azon fura egykék táborát erősítem akik világéletükben testvérekre vágytak - de most már tudom, hogy milyen különleges kapocs is fűz hozzájuk.
A hajó egyik ablakába akasztott szélcsengő csilingelése zökkent ki a gondolataimból, és hirtelen nem tudom, hogy csak az esti szél támadt-e fel, vagy az egyik gondolatom siklott-e ki az uralmam alól. Mostanában gyakran megtörténik, hogy az érzelmeim szellő formájában szöknek meg az uralmam alól. Isten óvja Suncrestet a hangulatingadozásaimtól!
Sóhajtva állok végül fel, a nap már eltűnt a horizont mögött és az égre pillantva a tekintetem megakad az első felbukkanó csillagon. Az Esthajnalcsillag. A Vénusz.
Cornelia jut róla eszembe, és biztosra veszem, hogy hízelgőnek találná, hogy a szépség római istennőjéről egyből rá gondolok - pedig igazából nem ismerem őt, ebben az életünkben legalábbis még nem találkoztunk, ahogy én szoktam fogalmazni.
A Guardian korlátjára támaszkodva gyönyörködöm a fényes csillagban és hagyom, hogy egy másik élet ezernyi emléke toluljon az elmémbe miközben hallgatózom: várom a megérzést, a sugallatot, hogy vajon merre jár az ötödik barátnőnk, hol veszítettük el, hogy vajon jól van-e, vagy hiányol-e minket annyira, mint mi őt? Naivan reménykedem benne, hogy a szél előbb vagy utóbb meg fogja súgni nekem a válaszokat - hiszen boszik vagyunk, vagy mi, nem igaz?
Szóval gyerünk Hay Lin, ne add fel!


✦ Uralom a levegőt és a szelet; képes vagyok egy puha fuvallatot, de akár egy pusztító forgószelet is létrehozni.
✦ Will közelében képes vagyok átváltozni őrzővé, ilyenkor erősebb vagyok és tudok repülni a szárnyaimnak köszönhetően, de ehhez mind az öt őrzőre szükség van, Cornelia viszont jelenleg nyugaton tartózkodik.
✦ Én repülök a legjobban és a legmagasabbra a képességemnek köszönhetően.