Welcome to Fata Morgana
Mirage Mirror
I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív

– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat?
– Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni.
– Mi fog történni?
– Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned!
– Dehát...!
Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Fata Morgana

határa
Számos és számtalan
karakter állás
Csillámport szórunk
a hőseinkre
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 2 Bots

Nincs

A legtöbb felhasználó (117 fő) 2021-02-23, 20:50-kor volt itt.
Mesénk fejezetei
lapozd, nézd!

Felisa Rivera
Ma 12:19-kor


William Zen Williams
Ma 12:04-kor


Noah Campbell
Ma 11:53-kor


Noah Campbell
Ma 11:52-kor


Noah Campbell
Ma 11:50-kor


Carmilla Draco
2024-05-21, 12:37


Ezekiel Beckett
2024-05-19, 01:28


Imogen Sallow
2024-05-18, 23:56


Nishihara Takuya
2024-05-18, 17:36


Ayuzawa Misaki
2024-05-18, 17:09


Kiemelkedõ mesemondók
ebben a hónapban

4 Hozzászólások - 15%


3 Hozzászólások - 12%


3 Hozzászólások - 12%


3 Hozzászólások - 12%


3 Hozzászólások - 12%


2 Hozzászólások - 8%


2 Hozzászólások - 8%


2 Hozzászólások - 8%


2 Hozzászólások - 8%


2 Hozzászólások - 8%



Megosztás
 
Egyszer volt, hol nem volt
I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
ÜzenetSzerző
TémanyitásEgyszer volt, hol nem volt Empty2023-04-23, 00:59

Egyszer volt, hol nem volt
A nagy átok

Arra kérsz, mondjam el az igazságot? Biztosan tudni akarod, hogy mi történt? Hát, jó, elmondhatom, de csak is azt az igazságot, amit ismerek, tehát mikor ezeket a sorokat olvasod, ne feledd: ezek egy tücsök szemén át látott események, néha kuszák, hiányosak és sokszor nem is logikusak, de úgy hiszem, több, mint amit eddig tudtál. Ne ítélkezz elhamarkodottan, én így tettem és nézd hova jutottunk! Hiszem, hogy ha egy kicsit ügyesebb lelkiismeret vagyok, a dolgok másképp is alakulhattak volna, de ezt már sosem tudjuk meg. Marad hát a gyötrő bűntudat és a legkevesebb, amit érted tehetek én, Tücsök Tihamér, hogy teljesítem a kívánságodat.

Hát tessék:


Úgy kezdődött, ahogy talán várnád, négy testvérrel, akiket békességben, szeretetben és boldogságban neveltek a szüleik, akik egy varázslatos birodalom felett uralkodtak, ez volt Zootópia. Innen származom, és innen származol talán te is, hisz ez a mesés hely magában foglal minden ismert és kevéssé ismert helyet, amit átjár a varázslat. Mind a négyen boszorkányok voltak: az északi boszorkány, Boreas, a déli boszorkány, Notus, a nyugati boszorkány, Calypso és a keleti boszorkány, Solana.
Én akkor köteleződtem el Notus mellett, mikor egy nap találkoztunk az erdőben, barátok lettünk és onnantól kezdve mindenhová magával vitt, mint egy hű társat. Roppant fontosnak és büszkének éreztem magam, amiért kiválasztott erre a nemes pozícióra. Elbizakodott lettem és most már úgy gondolom, ez csalhatta meg a józan ítélőképessegem azon a borzalmas napon is, mikor a tragédiasorozat kezdetét vette.

Szép napnak indult, ahogy a többi, Notusszal a szokásos teendőinkkel töltöttük el az időt és mikor délután visszatértünk a kastélyba, valami váratlan és hátborzongató fogadott bennünket: a királyi pár a trónterem padlóján feküdt halott hidegen, üres tekintettel; körülöttük mindent vörösre színezett a vér, és ha ez még nem lett volna elég, Boreas és Calypso a szüleik holtteste felett térdeltek. Nem emlékszem már, látszódott-e bármi az arcukon, mert Notus vállán ültem, aki egész testében remegett, így kapaszkodnom kellett.
– Mégis mit tettetek?! Miért?!
Csak akkor fordult meg a fejemben az, ami neki talán azonnal: hogy a testvéreinek nem szabadna ott lennie.
– Notus, mi... – Boreas megpróbált szólni, de a déli boszorkányt elvakította a harag. Itt kellett volna közbelépnem, már tudom. A kezembe vehettem volna a dolgokat, megnyugtathattam volna a barátomat és akkor talán Boreas és Calypso megmagyarázhatta volna a helyzetet, de túlságosan zavart voltam, s mire észbe kaptam már a birodalom egy távoli szegletében voltunk, távol a kastélytól és a borzalmaktól, habár az előttünk álló borzalmak épp annyira nem nyugtattak meg, mint trónteremben látottak, ugyanis Notus Csodaország bejárata felé masírozott. Sosem jártam itt azelőtt, ha valaki nekem azt mondta, jobb elkerülni, én bizony hallgattam a tanácsra és nem mentem oda, márpedig Csodaországot tényleg jobb lett volna elkerülni. Az a hír járta, hogy aki beteszi ide a lábát, az mind bolonddá lesz – egy kicsit. Természetesen nem akartam megbolondulni, így ha rajtam múlt volna, ez a kirándulás elmarad, ám Notus hajthatatlan volt:
– Most mit akarsz csinálni? Ne csinálj semmi meggondolatlanságot, hercegnő!
– Meggondoltam. Segítséget fogunk kérni, méghozzá a Szív Királytól, Tücsök. Elégtételt kell vennem a testvéreimen, hatalom kell!
Szeretném azt hinni, hogy csak azért nem figyeltem fel a jelekre, mert túlságosan sokkos állapotban voltam én is, de az igazság talán inkább az, hogy nem akartam. Hinni akartam, hogy Notus tudja, mit csinál és hogy az igazság az ő oldalán van, mert ő volt a legjobb barátom, így mikor átlépte az ország határát nem tettem semmit, hogy megállítsam.

Kacskaringós utakat járunk be, folyók mellett haladtunk el, amik egészen különös módon visszafelé folytak és át kellett verekednünk magunkat egy útvesztőn is. Ha Notus nem lett volna boszorkány, talán sosem találunk ki arról a helyről, de szerencsére a mágiájának köszönhetően elértük a Szív Palotát és az őrség az uralkodó elé kísért minket. A Királyi trónuson a király helyett a királynő ült és fekete zsebkendőt szorongatott.
– Mégis ki meri megzavarni a nyugalmamat? – csattant fel éles hangon. Én összerezzentem, Notus viszont nem, neki nem volt miért félnie, hisz jóval efölött a nőszemély fölött állt rangban. Valami azt súgta, hogy ha jót akarunk magunknak, ezt nem hányjuk a szemére és a boszorkányom is ezen a véleményen lehetett, mert illedelmesen pukkedlizett. Én is meghajoltam, noha kétlem, hogy bárki látta volna, olyan pici vagyok.
– Sajnálom, hogy megzavartunk felség. A Szív Királyhoz jöttünk, megmondtam az őrnek is, hogy hozzá kísérjen. A segítségét kell kérnem egy fontos ügyben, ami nem tűr halasztást! Küldetnél érte... Felség?
A teremben megfagyott a levegő, a királynő karmos ujjai a trón karfájába mélyedtek és úgy tűnt, menten a fejünket veszi, mikor is a semmiből felbukkant egy lila macska. Ahogy mondom. A semmiből és igen, egy lila macska. Érthetetlen.
– Az bizony lehetetlen, drágaságom. A király ugyanis eltávozott.
– Isten nyugosztalja a királyt, éljen a királynő! – kántálta a teremben kötelességtudóan mindenki.
A boszorkányom ideges pillantást vetett rám a szeme sarkából, majd újra a királynő felé fordult.
– Ez esetben mi nem is zavarunk, felség.
– Állj meg, gyermek – szólt a királynő. – Mondd csak, mi az a halaszthatatlan ügy, amiben kizárólag a férjem tudott volna a segítségedre lenni? Isten nyugosztalja...
– Isten nyugosztalja a királyt, éljen a királynő!
– Semmi – vágta rá Notus kissé türelmetlenül. Rosszallóan felszisszentem és velem együtt még valaki: a macska, aki a királynő körül legyeskedett, bár velem ellentétben úgy tűnt, őt szórakoztatja a helyzet. Én cseppet sem élveztem, hogy a bolondok országának szeszélyes királynéja faggatja a barátomat.
– Semmi?! A semmiért tettél meg ekkora utat?
– És még minket tartanak bolondnak! – kuncogott a macska.
– Úgy értem, semmi, ami rád tartozna... felség.
– Jaj, Notus – cincogtam rosszat sejtve. – Kérj bocsánatot, kérj gyorsan bocsánatot!
De már késő volt. A királynő arca előbb vörös, majd lila lett, felpattant a trónjáról és olyan hangos kiáltozásba kezdett, hogy beleremegtek az üvegek:
– ÜSSÉTEK LE A FEJÉT!
Notus megpróbálta kivarázsloni magunkat a szorult helyzetből, de sem a helyváltoztatós varázslat nem működött, sem semmi más, amit ez után próbált, csupán lila köd gomolygott elő az ujjaiból, az viszont jó volt arra, hogy a káoszban az őrség dolgát megnehezítsük. Hirtelen a macska bukkant fel mellettünk:
– Kövessetek, majd én kijuttatlak Csodaországból! A fejeteket is megtarthatjátok. Gyorsan!

***

– Biztos, hogy tudja ez az... úr, hogy merre kell menni? – ciripeltem bele kétségbeesetten Notus fülébe, mikor legalább fél napja gyalogoltunk már. Illetve ők gyalogoltak, de az aggodalom is legalább olyan kimerítő volt, mint a caplatás. Az én dolgom volt a hátunk mögé pillantgatni, hogy nincs-e a nyomunkban a szív-sereg, önként vállalkoztam a feladatra, noha a macska szerint semmi szükség nem volt rá, mivel vele ellentétben a királynő nem ismerte a Rejtett Ösvényt. Én azért csak éberen figyeltem, mert... nos, nem bíztam meg új barátunkban. Notus is gyanakvó volt eleinte, aztán a fáradtság és a gyász erőt vett rajta és csak ki akart jutni Csodaországból, így többé nem tett fel keresztkérdéseket a macskának.
– Csak ő tudhatja, hisz' hallottad, afféle kalauz.
– Afféle – ismételtem ciccegve és beletörődve fordítottam hátat újra a menet iránynak. – Egy pillanat!
– Mi az, Tücsök?
– Az előbb már elhaladtunk emellett a fa mellett!
– Csacsiság. Az lehet, hogy ez a fa éppen olyan, mint az a fa, azzal a különbséggel, hogy ez a fa nem az a fa!
– Hogy tessék? – kérdeztem zavartan és elkövettem azt a hibát, hogy megpróbáltam értelmet találni a szavak mögött. – Ez nem olyan, ez egészen pontosan AZ! Onnan tudom, hogy lakik rajta egy kék hernyó, aki pipafüstöt ereget magából!
– Hogy micsoda? – vonta össze a szemöldökét Notus, aki mintha eddig egészen máshol járt volna. – Azt akarod mondani, hogy körbe-körbe megyünk?
– Azt!
– Csacsiság! Én ezen sem látok hernyót.
– Pedig ott van! – erősködött a boszorkányom is.
– Tényleg itt vagyok – dörmögte a hernyó meglepően mély hangon. – És tényleg pipa füstöt eregetek.
– Nem tudsz leszokni – cicceget csipőre tett kézzel a macska, aztán széles vigyorra húzta a száját. – Na jól van. Lehet, hogy körbe-körbe megyünk. De csak mert olyan muris körbe-körbe menni. Nincs eleje, se vége... a kör egy nagyon különleges alakzat, nem gondoljátok?
– Miért csináltad ezt? – támadtam neki ijedten. Minél több időt vesztegetünk el itt, annál bolondabbak leszünk, ha hihetünk a szóbeszédnek. – Nekünk haza kell jutnunk!
– Igen, tudom. És ahogy mondtam, haza is juttatlak benneteket, de azt egyáltalán nem ígértem, hogy a legrövidebb úton teszem. Vagy a leggyorsabban. Előbb látni akarom, ahogy elmegy az eszetek. Neki már nem kell sok – mutatott szórakozottan Notusra, aki mintha fel sem fogta volna a beszélgetést. – Azért lássuk be, ez még mindig jobb, mint a fővesztés. Kevesebb a mocsok is, hát nem remek?
– Nem! Ez szörnyű! Fogalmad sincs! Notus? Mielőbb ki kell jutnunk! Ez az aljas macska átvert minket!
– Elnézést kívánok – fonta karba a kezeit a macska sértetten és eltűnt, otthagyott minket az erdő közepén.

***

Mire kiértünk Csodaországból ránk esteledett. Még javában amiatt bosszankodtam, hogy az a fránya macska milyen csúnyán elbánt velünk, mikor feltűnt, hogy Notus zavartan motyog magában. Füleltem, mert azt hittem, hozzám beszél, de úgy tűnt, fogalma sincs arról, hogy ott vagyok. A "bosszú" szó többször is elhangzott, a pici lelkemet pedig jeges félelem kerítette a hatalmába. Tudtam, hogy valami ilyesmire készül, de abban is biztos voltam, hogy még idejében észhez tér. Talán így is lett volna, ha nem tesszük be a lábunkat erre a borzalmas helyre.
– Notus – szólítottam meg óvatosan, mert nem akartam megijeszteni, nem tudhattam, mennyire veszett el a gondolatai között. – Kérlek szépen, ne tégy semmi meggondolatlant! Te ennek a birodalomnak a hercegnője vagy, nem dönthetsz haragból a bosszú mellett, nem tudhatod, mit...
– Hallgass végre el! Egész álló nap a te üres ciripelésedet kell hallgatnom! Hol volt az a fene nagy bölcsességed, amikor a testvéreim úgy döntöttek, megölik a szüleinket?! Miért nem az ő fülükbe duruzsoltál? Ha olyan jó lelkiismeret vagy, észre kellett volna venned, hogy nekem nincs rád szükségem, Boreasnak és Calypsónak viszont annál inkább!
– Dehát, azt hittem, barátok vagyunk...
– Nem! Mi sosem voltunk barátok. És most, hogy ezt végre tisztáztuk, hagyj békén!
Még tiltakozni akartam volna, de Notus lepöckölt a válláról épp úgy, ahogy a kellemetlenkedő, közönséges bogarakat szokás. Elsötétült a világ miután egy fának csapódtam, az utolsó emlékem annak a lánynak az arca volt, akit mindenkinél jobban ismertem, mégis egy pillanatra úgy látszott, mintha idegen volna: a tekintete elszánt és baljós volt, a mosolya pedig félelmet és kegyelmet nem ismerő.

Hogy pontosan hány napig hevertem ott a fa tövében eszméletlenül, nem tudom. A durva elválás ellenére az első gondolatom a boszorkányom volt, aggódtam érte. Nem volt neheztelés a szívemben, a lelkem mélyén akkor már én is éreztem, hogy csúfos kudarcot vallottam, de akkor még naivan azt gondoltam, talán van még remény. Kellett néhány perc... na jó, tulajdonképpen legalább egy óra volt, míg összeszedtem magam és Notus keresésére tudtam indulni. A fejem még zsongott kicsit, a tagjaim sajogtak és minden szökkenést fájdalmas nyögés követett, de csak az lebegett a szemem előtt, hogy a barátomnak szüksége van rám, még ha ő ezzel most nincs is tisztában, mert Csodaország káros befolyása alá került. A betegségből ki lehet gyógyulni, csak egy gondos kéz kell!

De jaj, mennyire elkéstem!

A birodalom határába érve nem várt káosz fogadott. Azt sejtettem, hogy Notus és a testvérei harca a birodalomra is hatással lesz, de sokkal borzalmasabb volt, mint vártam! Olvastam történeteket háborúkról, hallottam rémhíreket gonosztevőkről, akik ártatlanok kínzásában lelik örömüket, sőt ismertem is néhány ilyen személyt, de az a káosz, ami előttem bontakozott ki minden képzeletet felülmúlóan rémes volt! Próbáltam megszólítani valakit – akárkit –, miközben nagyon igyekeztem nem láb alatt lenni, de senki sem foglalkozott velem. Füst töltötte meg a levegőt, a hamu hóként hullott alá és festette be a vidéket, az egykor takaros kisváros pedig romokban hevert.
– Tihamér?!
Egy ismerős hang ütötte meg a fülem, de hirtelen nem is ismertem fel azt, aki megszólított. Rongyokba volt bugyolálva, piszkos volt és egy kendővel védte az arcát a füsttől. Láthatta, hogy fogalmam sincs, ki ő, mert elhúzta a kendőt és felfedte az arcát: Solana volt az, Notus nővére. Boldogan szökkeltem fel a felém nyújtott kézbe.
– Hercegnő! Jaj, de jó végre egy ismerős arcot látni! Mondd el, kérlek, mi történt itt?
– Hát te nem is tudod? Notus történt itt. És Boreas. Meg Calypso. Jaj, Tücsök, minden elromlott! A szüleink... – A keleti boszorkány elpityeredett.
– Csitt, drága Solana, ne sírj! Inkább mondj el mindent!
– Tudhattam volna, hogy baj van, mert nem voltál ott Notusszal, mikor visszatért a kastélyba. Örjöngött, rá sem ismertem!
– Csodaországban jártunk, azt hiszem, egy kissé összezavarta.
– Kissé? Nem, Tücsök. A nővérem megőrült. Azt hiszi, hogy Boreas és Calypso ölték meg a szüleinket! Dehát ez képtelenség!
– Hát... valójában... – az ujjaimat tördelve idéztem fel a boszorkánynak, hogy milyen látvány fogadott minket azon a napon. – Ez persze nem bizonyít semmit. Boreas meg akarta magyarázni, úgy hiszem, de Notus nem hallgatta meg, hanem Csodaországba rohant, hogy sereget kérjen a Szív Királytól.
– Sereget? Hát, tényleg megőrült.
– Jaj, nem! Dehogy! A nővéred csak... csak kétségbe esett és fél...
Solana szigorúan nézett rám, mint egy csintalan kisgyerekre, aki nem képes megtanulni a leckét. Talán tényleg túlságosan is elfogult voltam, egy lelkiismerettől ez súlyos hiba, de mégis csak a barátomról volt szó!
– Gyere. A saját szemeddel kell látnod.
A csápjaim beleremegtek a hirtelen helyváltoztatásba, ahogy a birodalom határáról a kastélykertbe kerültünk. Nem szerettem az utazás ezen formáját, bár kétségtelen, hogy sokkal időtakarékosabb volt, mint hintón utazni, vagy szökdécselni.
Csak néhány napig nem voltam magamnál, de a változás hátborzongató volt: a kastély legmagasabb tornya felett baljós örvényként kavargott a varázslat vihara, amit csak igazán nagy erők hívhattak életre; időnként pedig fel-felvillant egy kék, lila vagy zöld villám is. Úgy tűnt, ez még Solanának is új, bármit is akart mutatni, nem ez volt az. A kastélyt védő varázslatok miatt nem jelenhettünk meg egyszerűen a toronyban, így maradt a hagyományos módszer, szaladtunk. Illetve Solana szaladt, én pedig erősen csimpaszkodtam belé, nehogy elsodorjon a menetszél.

A torony legfelső termében zajló csata nem emlékeztetett azokra a kislányos vitákra, amik korábban nem voltak példátlanok a négy testvér között, most nem egy babán marakodtak, hanem valami egészen máson. Egy pillanatra megfeledkeztem mindenről, mert megpillantottam Pinnokiót, aki ijedtnek tűnt. Szerettem volna megnyugtatni, hogy minden rendben lesz, de hogy is tehettem volna? Hisz semmi sem volt rendben!
– Nem tehettek semmit, a varázslat hamarosan beteljesedik, már csak percek kérdéseNotus az üstre pillantott, amiben valamiféle bájital kavargott, a tekintetében megcsillanó sötétségtől annyira megdöbbentem, hogy mikor Solana a testvérei felé lépett elfelejtettem megkapaszkodni és lepottyantam a válláról.
– Mi folyik itt? – kérdezte a keleti boszorkány rémülten. – Ez az, amire gondolok? Dehát... hogyan?
– Teljesen elment az esze, úgy – morogta Boreas, majd idegesen Calypsóra pillantott. – Valamit azért csak tehetünk.
A nyugati boszorkány bólintott, a tenyerét zöld szikrák ölelték körül, majd a varázslatot egyenesen Notus felé irányította.
– Ne! – kiáltottam fel, de az sem valószínű, hogy bárki meghallotta. Amíg Calypso varázslata ellen védekezett, Notus semmit sem tehetett Boreasszal, aki az üsthöz lépett és beledobott valamit.
– Nem! – sikoltott fel Notus és megpróbált egyszerre Boreassszal és Calypsóval is megküzdeni, de kevésnek bizonyult az ereje kettőjükkel szemben. Calypso is az üsthöz lépet és ő is beleszórt valamit a varázslattal teli üstbe, azt hiszem, képek lehettek. – Mit tettetek?!
– Hozzáadtuk a saját hozzávalónkat, hogy ne legyen olyan könnyű dolgod, húgocskám.
Notus gyűlölettel támadt a testvéreire, Solana pedig, aki eddig igyekezett kimaradni a viaskodásból most maga is az üsthöz lépett.
– Nincs mit tenni... – motyogta elveszetten és előhúzott a köpenye alól egy tárgyat, amit rögtön felismertem: egy kilincs volt, de nem is akármilyen kilincs! Azt hittem, használni akarja, már épp figyelmeztetni akartam, hogy a kilincs önmagában még kevés, mikor az üstben kavargó varázslatba hajította azt. Semmit sem értettem. Illetve azt igen, hogy valamiféle varázslat van folyamatban, de elképzelésem sem volt, Notusnak mi a terve. Idegesen kapkodtam a fejem a boszorkányok között és annyira lekötött, hogy megértsem, mi történik, hogy későn vettem észre, hogy a négy lány valamelyike – ekkor már varázslat nélkül hadakoztak – megragadja Pinokkiót és őt is az üstbe hajítja; a kis fabábu még egy utolsót kiáltott mielőtt elmerült volna a forró főzetben. Megbénított a döbbenet és a félelem. Ki képes ilyesmire? Hiszen Pinokkió csak egy kisfiú volt!
Nem volt időm kérdőre vonni bárkit is és talán így a jó. A tudatlanság valóban áldás. Keserű és fájó, de nem annyira, mint az igazság. Nem hittem volna, hogy valaha is ezt fogom mondani én, aki mindig is jóságra és igazságra törekedett és igyekezett másokat is ezen az úton terelgetni.
– Tücsök – ugrott oda hozzám Solana. Már nem harcoltak, mind a négyen elhátráltak az üsttől, aminek a tartalma vészjóslóan pulzálni kezdett, dobogott, akár egy szív.

Bumm. Bumm.

– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat?
– Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni.
– Mi fog történni?
– Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned!
– Dehát...!
Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.
Nem szórt rá senki csillámport


Jessamine Ambrose, Natalie Davis, Summer Sorensen, Forsythia Hellebore, Olivia Morgenstern, Nyx Witchcraft and Tristan Meadows csillámport hintett rá


Mirage Mirror
Káprázat Tükör
Káprázat Tükör
Mirage Mirror
Egyszer volt, hol nem volt... :
Egyszer volt, hol nem volt JPbm1tY
Egyszer volt, hol nem volt C762116a1803ee0f854bc93c33ab04366020e95a
I am afraid of what I'm risking if I follow you
Into the unknown
Ennyi ember hisz bennem :
1714
Titulus :
Pengu ✦ Sisu ✦ Namaari
✦ ✦ ✦ :
Egyszer volt, hol nem volt 5fddf4ef6494eaab04a3d1f645e25da2c51b0860
Életkor :
3
Akinek az arcát viselem :
Kim Soo-hyun ✦ Han So Hee ✦ Gemma Chan
A tükör mögött :
Egyszer volt, hol nem volt 6442b92e7f900b694cceef6bce1f5ee9dd32e05b
Evolet Yang
Baba Mirai ✦ Baba Shouta

Egyszer volt, hol nem volt Empty
 

Egyszer volt, hol nem volt

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal