I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Szeretek Chantelle-nél dolgozni, de sokszor úgy érzem, nagyon az elvárásai. Sokkal nagyobbak, mint kellene. Emberek vagyunk, nem gépek! Néha olyan, mintha egy túlélő próba lenne a ruhák dzsungelében minden egyes nap. Csak azt nem tudom, ő micsoda szörnyeteg lenne egy ilyen helyen. Öhm, kedvelem őt, tényleg, legalábbis részben. Caroline lett időközben az egyik barátnőm, ha nem a legjobb – sosem aggattunk egymásra ilyesféle titulusokat, de vele sokszor találkozunk munkaidőn kívül is. Már kora reggel elmentem futni és voltam az edzőterem környékén is, ahol az a férfi dolgozik, aki legutóbb megmentett – no, mondjuk nem is igazán tudom, mitől. Inkább csak lovagias volt velem, mikor kiment a bokám és segített, hogy kicsit jobban legyek. Ez… nagyjából egy hete volt. Egy fontos ruhapróbám lett volna aznap, amit így nem tudtam vállalni. A főnökasszony tüzet okádott volna, de Caroline-t megkértem, hogy SOS-ben ugorjon már be helyettem. Így némileg enyhítettem a bűneimen… A fülesemben szól a zene, ami rá van kapcsolva a mobilomra és ilyenkor szokásom repülőgép üzemmódba rakni, hogy ne zavarhasson meg senki. Ezért is történik az, hogy hangpostára kapcsol, mikor Caroline hívni akarna engem. Otthon veszem észre, mikor már leheveredek a konyhában az ülőre, egy fehérje turmix társaságában.
„Hát szia, te eltűnőművész. Lehet, már megint valami kalandba keveredtél? Mondjuk rossz irányba szálltál fel a buszra vagy szimplán bejött a modellkedés, és végre valaki felfedezett magának? Úúú, tudod, mi lenne menő? Valami dzsungelfotózás. Szinte látom is lelki szemeim előtt a végeredményt. Na mindegy... én sikeresen elaludtam, már a második adag kávémat főzöm. Remélem, még azelőtt visszahívsz, hogy mennünk kell hétfőn dolgozni. Jó lenne addig beszélni. Kinéztem egy új előadást az egyik színházban. Legalább amiatt jelezz majd vissza, hogy megbeszéljük a részleteket. Puszi.”
Nagyot mosolygok a szavain és a meglátásain. Csacsogós lány, de néha csak Álomszuszéknak hívom. Nos, amióta ráébredtem arra, ki vagyok, a környezetemben folyamatosan próbálok rájönni, ki ki lehet… és rá is van egy tippem. Talán Aurora? De erre az ember nem kérdez rá csak úgy. Fogom magam és rányomok a hívás gombra. Amint Caroline felveszi a túloldalon, már szólalok is meg. - Szia, Care! Bocsi, hogy nem vettem fel, tudod, a reggeli edzés… futás. Aztán betértem az edzőterembe is a jótevőmhöz – Mosolygok. – Milyen előadásról lenne szó? Mit találtál, mesélj? Amúgy nem akarsz átugrani ma és csajos napot tartani? – Árasztom el kérdésekkel lelkesen.