F. Wilson

F. Pines egyszerűen nem létezik. Jobban mondva, ha belegondolunk a dolgok miértjébe és hogyanjába, akkor csak ő létezik. A világ kettőssége magányba képes taszítani a leginkább szociális lelkeket is, hát még engem, aki életét a tudományoknak, a kutatásnak és a feltalálásnak, valamint az írásnak szentelte. A dilemma azonban - akár egyedül vagyok, akár egy másik személlyel -, sajnos fennáll. Kinek is kellene lennem igazán? F. Pinesnak, aki eltűnt majd megtaláltatott, vagy pedig Holmes O'Neillnek, aki egy életvidám lány nevelője és sikeres író. Hogyan legyek egy és ugyanaz két személyben? Vagy inkább úgy kéne fogalmaznom, hogy hogyan legyek kettő kicsit különböző egy személyben? Bármi legyen is a válasz, jelenleg kettős életet kell élnem. Korán rájöttem, hogy mi is folyik körülöttem, hiszen ha nem írtam le, akkor addig csűrte-csavarta az agytekervényeimet, ameddig nem dőlöngéltem előre-hátra összekuporodva a szobám sarkában. Márpedig ez eléggé megnehezíti a gyermeknevelést, akármennyire érzem azt, hogy elemi értelemben képtelen vagyok kezelni más embereket, nemhogy tinilányokat.
Amire pedig igazán megtanítanak a tinilányok: MINDIG  a pasikról kell beszélni. Hogy ez miért fontos a ma este szempontjából? Nos, mivel Daisy gondolatai mindig a fiúk körül forognak, ezért nekem is oda kell figyelnek rájuk. Alapos kutatómunka minden egyes randevúja előtt, a számítógépemre kötött megfigyelőrendszer, ami alapján teljes hozzáférésem van a keresési előzményeihez és a levelezéséhez úgy, hogy hozzá sem kell nyúlnom a gépéhez, és természetesen a féltő kérdések, amiket minden egyes alkalommal felteszek neki. Van ennek előnye is a sok befektetett energia mellett. Egyrészt valamennyire biztonságban tudom őt, másrészt mostanában egy könyvkritikussal beszélget, akivel nemcsak ő, de én is szívesen találkozok.
Erre a találkozóra ráadásul ma este kerül sor. A Dracul Vendéglőben foglaltam asztalt két személyre mindenféle romantikus elemtől mentesen. Röhej, hogy mostanában az ilyesmit is külön ki kell emelni.
A foglalt időpontot természetesen elküldtem a kritikus fiúcskának is, én magam pedig tíz perccel korábban érkezem, hogy felmérhessem a terepet. Nem hoztam kéziratot vagy kész könyvet, mert feleslegesnek tartom, hogy ilyesmivel fárasszam. Csak azt szeretném megtudni első körben, hogy tudunk-e valamelyest együtt dolgozni. Különösebben még csak ki sem öltöztem, bár magamhoz mérten kifejezetten elegáns a megjelenésem a farmer-ing párosítással. Igazság szerint legtöbbször egy sima pulóver van rajtam. Kényelmes, nem kell vasalni és még meleg is, ha arra van szükség. Márpedig ilyen fagyok mellett ez elengedhetetlen feltétel.
- Jó estét mr. Finnegan! - állok fel az általam gondosan átrendezett asztalberendezés mellől, amikor vacsorapartnerem megérkezik. Kezet nyújtok neki. - Holmes O'Nell vagyok, örülök a találkozásnak. - függetlenül a könyveladásaimtól illendő bemutatkozni, én pedig kényszeresen követem az ilyen normákat, hiszen nem várom el, hogy mindenki ismerjen. igazság szerint sokszor meg is feledkezek arról a tényről, hogy kiadom a könyveimet, és azokat mások elolvassák. Mindemellett nagyon jó jövedelmet biztosít, mellette pedig az elmémet is megtisztítom a kínzó gondolatoktól. Win-win.
- Bátorkodtam rendelni egy üveg francia cuvee-t. Remélem, nincs ellenére az ízvilág. Könnyen idetalált? - kezemmel közben a szemben lévő szék felé intek, hogy foglaljon nyugodtan helyet, és én is így teszek. Szinte ezzel egyidőben ráadásul a borunk is megérkezik két pohár és két étlap társaságában.

498 szó -- @Finnegan Wilson