I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Szerettem volna elkerülni, hogy a kételyeim felülkerekedjenek rajtam, és jól esett volna egy atyai jótanács, vagy csak valakinek a társasága, akivel megoszthatom mindazt, amely a lelkemet nyomta. Nem akartam a barátnőmet ezzel terhelni, hiszen az étteremmel biztos rengeteg teendője maradt és hiányzott már annyira édesapám, hogy találkozni akarjak vele. Az egyesülethez érve azonban sikerült elszalasztanom őt, így fáradtan eresztettem ki a levegőt, amikor Mr Yan szerint a legjobb helyen vagyok. Ebben némileg kételkedtem. Ez a város furcsa volt. Nem tudtam néha hová tenni, és hiányzott a régi életem. Már egészen megszoktam a Kenaijal és Kodával való medvelétet, most pedig úgy éreztem, mintha a Nagy Szellemek döntését valaki, vagy valami erőszakosan felül akarta volna írni. Nem éreztem helyesnek, hogy ember vagyok. - Szeretnék hinni ebben – feleltem halkan, ahogy a tenyeremmel a karomat kezdtem dörzsölni. Mióta megbeszéltük, hogy Mato Kenai és én vagyok Nita, azóta még jobban visszavágyódom a régi, egyszerű, de meghitt életünkbe. - Nos, meglátjuk majd, mit szól ehhez a bolondsághoz – húzódtak szórakozott mosolyra az ajkaim, de szerencsére ő sem találta jó ötletnek, hogy az utcán ácsorogva ilyesmikről társalogjunk. Az irodájába érve kevésbé éreztem magam frusztráltnak, legalább is, megnyugtatott a tudat, hogy itt nem fogják ismeretlen fülek kihallgatni a történetemet, és reméltem, hogy Mr Yan sem fog diliházba küldeni miatta. Azonban mielőtt belefogtam volna a mesémbe, kíváncsi voltam a férfi szemszögére. Eleinte, ahogy hallgattam a meséjét, úgy idegesen toporogtam vele szemben, de a lábaim arra ösztökéltek, hogy ereszkedjek le a másik székre, hiszen aggódtam azért, hogy Matonak baja eshet, ha tényleg ennyit figyelmetlen volt. - Nem, nem. Velünk minden rendben – ráztam meg a fejemet, miközben a térdeimre könyökölve a hajamba túrtam. Vajon tényleg ennyire gyötörték őt a történések, amennyire Mr Yan is állította? Frusztrált szusszantással eresztettem ki a tüdőmben lévő levegőt, és emeltem fel a fejemet, hogy láthassam a férfit. - Hogy is mondjam… Az elmúlt időszakban tényleg sok furcsa dolog történt, és igen, a tükörnek is köze van hozzá. Én… Időnként mást látok a tükörképem helyett. Egy teljesen másik arc köszön vissza rám, és tudom, érzem, hogy az a valaki is én vagyok. – Szorongva ugyan és Matót egyelőre kihagyva a képletből, elismertem a férfinak, hogy a háttérben lévő dolgok korántsem voltak olyan egyszerűek, mint azt bárki is gondolta volna. Az ajkamat beharapva vártam a reakcióját, s amennyiben tényleg nem ült ki az arcára az, hogy bolondnak tartana, folytattam a mesélést. - Amikor odakint azt mondtam, hogy nem érzem azt, hogy a megfelelő helyen lennék… Arra gondoltam, hogy nem vagyok otthon. Nem vagyunk otthon. – Zavaromban a nyakamban lévő nyakláncot kezdtem ismét piszkálni, abban a reményben, hogy az megoldást nyújt majd számomra. Matón kívül még senkivel nem beszélgettem erről, s mivel a férfivel nem ápoltam olyan szoros viszonyt, így joggal tartottam attól, hogy tényleg dilisnek hisz majd. - Mato és én… Mi egy teljesen másik történet részei vagyunk. Ez az élet, ez a világ… Minden, ami körülöttünk van, nem az a közeg, amelyben lennünk kellene. – Próbáltam megfogalmazni a gondolataimat és az érzéseimet, bár Mr Yan biztosított korábban arról, hogy hallott már sületlenségeket, mégis befejeztem a mesélést, és dünnyögve lehorgasztottam a fejemet. - Mindegy… Kérem, felejtse el. Butaság az egész. – Vagy legalább is, szerettem volna hihetetlen azt, hogy nem volt érdemes foglalkoznia az ügyünkkel, hiszen úgysem érthette. Ha nem osztozott valami csoda folytán a sorsunkon, akkor úgysem érthette azt a fajta bizonytalanságot, amely időnként meglátogatta a mindennapjainkat.
Once you love someone, they stay in your heart forever.
Akinek az arcát viselem :
Diana Korkunova
Itt lelsz rám ✦ Fata Morgana :
Kelet (Bloomcrown)
✦ ✦ ✦ :
A tükör mögött :
Lazarus
2024-02-17, 18:55
Xing Cheng & Ila
Egyértelmű volt, hogy külsőleg nem tűntem olyan személynek, aki teljes figyelmet tudna szentelni egy mondandójára. Ám ez épp ellenkezőleg volt igaz. Remekül tudtam hallgatni. Nem véletlen voltam a vadászegyesület vezére. Ha ilyen technikákban lankadtam volna, sosem lettem volna képes összeszedni a csapatot. Mégpedig ők most kiválóan teljesítettek minden irányban. Egyedül Mato volt az, aki miatt aggodalmaskodnom kellett. Mintha nem lenne a feje a játékban. Amikor megerősítése nem hangzik túl bátornak, látom arcvonásain, gyenge mosolyán, hogy valami baj van. Arcom elkomorodik, míg ő a létezésünk megkérdőjelezésébe fog bele. Túlságosan is ismerősnek hangzanak ezek a szavak, s maga a jelenet sem túl idegen. - Azt hiszem a legjobb helyen vagy, Ila. - csupán ennyivel válaszolok neki. A beszélgetést át szeretném ültetni az irodába, ahol jóval csendesebb és békésebb környezetben lehetünk. Idekint mindig is úgy éreztem, hogy túl sok szempár figyel a bokrokból. Bloomcrown tele volt segítségre szoruló koldusokkal és gaztevőkkel, akik csak azt lesték mikor árthatnak a jónak. Ugyan mégis mit vár az ember, ha a mi technológiánk a legfejletlenebb…? Rengeteg ember küzd a megélhetésért nap, mint nap, s tudom jól, hogy nem mindenki választja a helyes utat ennek megoldásában. Ismerem a fajtánkat. - Hidd el Ila, láttam és hallottam már bolondságokat. - bár még én magam sem tudtam, hogy Ila bolondsága mennyire lesz megemészhető számomra. Ettől függetlenül akartam neki adni egy esélyt. Érte és Matoért. Mindig kiálltam az embereimért, ez most sem lesz másképp, akármilyen őrültségről legyen szó. Legalábbis eddig ezzel a hozzáállással közelítem meg az irodámat, Ilával mögöttem. Katona voltam. Lényem egyik része mindig is így hitte. Nem egy szimpla vadász, aki vadakat ejt el. Nem. Emlékeim között kutatva tudom, hogy emberek vére is száradt már a kezemre hazám védelmezésének érdekében. De ez a haza…Bloomcrown lett volna vagy valami más? Megesküdtem magamnak, hogy nem ásódok bele a mélyébe. Most mégis itt vagyunk, s a bennem lázadó kérdéseim mellett kíváncsiságom is fellángolni látszik. - Hogy is mondjam? Álmodozik? Nem figyel? Láthatóan nem a munkán jár az esze. Arra is gondoltam már, hogy esetleg magánéleti problémák vagy csak túlságosan a fellegekben jár irántad. - dobolok egyet ujjbegyeimmel államon, míg helyet foglalok a kopottas, de kényelmes fából faragott székemben. - De azt hiszem te a feltételezéseimet hamar meg fogod cáfolni. Nos? Miről van szó igazából? A tükör?
Nem akartam megosztani az aggályaimat Matóval, hiszen úgy éreztem, mintha én képzeltem volna bele többet a kelleténél. Azt szerettem volna, ha végre kikapcsol egy kicsit és pihen egy jót. Elvégre, ő sem aludt túl jól mostanában az én rémálmaim miatt, azonban az öregasszonnyal való beszélgetés után a rémképek, mintha megszelídültek volna. Vagy szimplán a lényem egy része elfogadta őket, és onnantól kevésbé tűntek ijesztőnek. Mindenesetre, egyre kevesebbszer riadtam fel az éjszaka kellős közepén, így amikor a kanapén szundikáló Matóra pillantottam, nem volt szívem felkelteni őt. Neki is kijárt egy kellemes álom. Olyan érzésem támadt, mintha fordult volna a kocka, és ő lett volna az a személy, aki tele volt kétellyel. Apával akartam beszélgetni, de ő nemrég érhetett haza, így csak az egyesület vezetőjével sikerült összefutnom. - Azt hiszem – feleltem bizonytalan mosollyal, de valami azt súgta, hogy furcsa dolgok történtek velünk. – Érezte már úgy, hogy nem a megfelelő helyen van? Vagy amikor belepillantott a tükörbe, akkor nem feltétlenül a tükörképe köszönt vissza? Óvatosan próbáltam megfogalmazni a gondolataimat, elvégre ha azt mondtam volna neki, hogy egy medvét láttam a tükörbe nézve, akkor elkönyvelt volna bolondnak. Különben sem tudtam, hogy más is hasonlóakat tapasztalt volna rajtam és Matón kívül. - Szívesen mesélek róla, csak kérem, ne tartson érte bolondnak minket. – Ha megosztottam volna vele Kenai és Nita történetét, akkor mit szólt volna? Gyerekmesének és badarságnak tartaná, vagy elhinné, hogy akár valóságos is lehet? Sokat tudnék mesélni neki az álmaimról, az öregasszonytól hallottaktól és a Nagy Szellemekről. A kérdés csak az volt: érdemes volna? A bizonytalanság kiült az arcomra is, de semmi nem bizonyította azt, hogy ne bízhatnék meg a férfiban. Apa kedvelte őt, és láthatóan ő is aggódott Matoért. Egy próbát megért. - Micsoda katonás felfogás – mosolyodtam el halványan. Én kicsit másképp vélekedtem a világról. Meg akartam élni minden pillanatát, meglátni az apró csodákat a világban. Érezni akartam, hogy élek. Az életnek azonban velejárója volt az is, hogy bizonyos szükségleteknek eleget kellett tenni, hogy a szellem és a test minél tovább bírja a világunkat. Szórakozottan piszkálgattam a nyakamban lévő medált, miközben halkan megköszöntem a lehetőséget. - Az irodában szívesebben beszélek erről – tettem hozzá. Nem mintha zavart volna a hajammal játszó pajkos szellő, vagy a hűvösebb levegő. Csupán ezt egy olyan személyes és kényes témának tartottam, amit nem akartam minden járókelő tudtára adni. Amennyiben hajlandó volt időt szánni rám, csendesen követtem őt az irodájáig, és csak akkor szólaltam meg, amikor már az épületben jártunk. - Maga mit tapasztalt Matoval kapcsolatban? – kíváncsiskodtam egy kicsit, hiszen mielőtt a tárgyra tértem volna, szerettem volna tudni, hogy az egyesületen belül hogyan érezte magát és miként viselkedett.
Once you love someone, they stay in your heart forever.
Akinek az arcát viselem :
Diana Korkunova
Itt lelsz rám ✦ Fata Morgana :
Kelet (Bloomcrown)
✦ ✦ ✦ :
A tükör mögött :
Lazarus
2023-11-24, 17:34
Xing Cheng & Ila
Miután apám a kezembe adta az egyesületet, tudtam, hogy nem fog minden gördülékenyen haladni. A figyelmem sosem lanyhulhatott a bagázs mellett vagy még több incidens előszele igazolódhatott volna be. Még van hova fejlődniük, ez kétségtelen, ám ameddig minden erejükkel azon vannak, hogy kövessék az általam lefektetett szabályokat és alapokat, egy idő után talán rutinszerűvé válnak majd és kis odafigyeléssel minden baj elkerülhetővé válik. Mr Nakai ugyan nincs itt, ám Kenai-t még láttam a félhomályban eltántorogni a fárasztó nap után. Vannak lehetőségek a fiúban, csupán a temperamentumán és lelki békéjén kellene javítania. Túl hamar elveszíti a figyelmét, mintha az esze nem a vadászaton járna, hanem más aggályokon. - Minden rendben? - összevont szemöldökkel nyugtázom a lány nyugtalan testbeszédét, miközben ő vagy a bátorságát vagy csupán gondolatait próbálja összeszedni, mielőtt kibökné mi nyomasztja. Amikor pedig Kenairól esik szó, egy pillanatra el is mosolyodok az orrom alatt. Milyen iróniával teli késő délutánba ütköztünk? Hát ő is észrevette. - Igen, egyértelműen zajlik valami benne, ami a hatóképességeimen túl esik. Talán pont te lehetsz az a személy, akivel beszélnem kellene ezügyben. - vakarom meg államat elgondolkodva. Nem rohanok sehova, a társulat tagjainak épsége és jóléte ilyen helyzetekben mindig előtérbe kerül. Rajta is látom, hogy nincs a legboldogabb hangulatban, ám ha sikerül megoldást találnunk, talán minden felhőtlenebb lesz. - Ne aggódj olyan jelentéktelen dolgok miatt. Majd pihenek, amikor már meghaltam. - csóválom meg fejemet, majd ezzel párhuzamos tempóban nyúlok a zsebem mélyére a kulcsokért. - Az irodámban leülhetünk beszélni, ha szükségesnek érzed, Ila. - ajánlom fel, s már lépek is egy kezdőt vissza az épület irányába, ám csak akkor indulok el véglegesen, ha a lány valóban csatlakozni szeretne az ötlethez. Kissé abszurdnak tartom, hogy a lány apja és párja is az egyesületem tagja, mindeközben ő maga a menhelyen foglalatoskodik. Ég és föld a két világ, mégis tökéletes harmóniában élnek, akárcsak yin és yang.
A történtek után jól esett a friss levegő. Az utóbbi napok kicsit feszültek voltak, főleg azóta lett rosszabb a helyzet, amióta Mato beszélt az öregasszonnyal. Azóta még inkább úgy éreztem, hogy a feje tetejére állt az életünk. Szerettem volna megosztani az aggályaimat édesapámmal is, ezért indultam el a vadászegyesület irányába. A gondolataimba merülve úgy rugdaltam magam előtt kavicsot, ahogy a problémáimat görgettem magam előtt. Az idő kellemesen hűvössé vált, így kicsalt a jó levegőre. Egyébként is szükségem volt némi mozgásra, hiszen Konnor elment otthonról, Scrooge pedig Mato mellett olyan mélyen szundított a kanapén, hogy a legnagyobb zajra sem riadtak fel. Mielőtt elmentem volna a hűtőre ragasztottam egy cetlit, hogy ne aggódjon értem. Az egyesület épületéhez érve döbbenten tapasztaltam, hogy elkéstem és az egyesület vezetője éppen zárni készült. - Elnézést, én csak… - kezdtem bele a mondanivalómba, de szinte azonnal megválaszolta a kérdésemet. - Értem, köszönöm. Akkor majd meglátogatom odahaza – bólintottam jelezve, hogy tudomásul vettem a szavait és nem terveztem tovább feltartani. Mégis megtorpantam, amikor felajánlotta a segítségét. Az alsó ajkamat harapdálva emeltem rá ismét a tekintetemet. Kicsit közelebb araszoltam hozzá, de ügyeltem arra, hogy ne férkőzzek tiszteletlenül a személyes terébe. - Mondja… Nem tapasztalt semmi furcsán Matón, amikor itt van? Mostanában egy kicsit aggódok érte. Történtek eléggé furcsa dolgok, és úgy érzem, hogy rosszul viseli – kezdtem bele óvatosan, hiszen miként is tálalhatnám finoman, hogy úgy néz ki, az öreg néni meséje Matónak és az én rémálmaim összefüggésben vannak egymással, arról nem is beszélve, hogy a tükörképem időnként egy medve. Mármint, oké, ezt így elhadarhattam volna neki, de ha megtettem volna, akkor a diliházban kötöttem volna még ma éjszaka. - De tényleg nem szeretném feltartani, biztosan szeretne már pihenni… - kezdtem azonnal szabadkozásba, hiszen szegény bizonyára egész nap arra várt, hogy végre otthon lazulhasson, vagy valami hasonló, én pedig feltartottam őt az aggályaimmal és a buta félelmeimmel.
Once you love someone, they stay in your heart forever.
Akinek az arcát viselem :
Diana Korkunova
Itt lelsz rám ✦ Fata Morgana :
Kelet (Bloomcrown)
✦ ✦ ✦ :
A tükör mögött :
Lazarus
2023-08-10, 21:27
Xing Cheng & Ila
Nem a legegyszerűbb kordában tartani az egyesület tagjait, főképp úgy nem, ha van közöttük egy igencsak közveszélyes alak, akiről még párszor el kell döntenem érdemes e egyáltalán fegyvert adni a kezébe. Ez nem arról szól, hogy túl szigorú volnék, pusztán elővigyázatos és pontos. A egfelelő tréninggel sikerülhet kinevelnem belőle azt, hogy minden mozgó lényre rálőjön abban a szent pillanatban ha meglátja, legyen szó állatokról és emberekről. A kontroll és fegyelem a legfontosabb, nem csak az észnélküli lövöldözés. S bár párszor már megszidtam az illetékest, még nem igazán tettem komolyabb lépést annak érdekében, hogy kiküszöböljük ezt a problémát. Fáradtan sóhajtok fel, ahogy bezárom az egyesület ajtajait és végre a lemenő nap fényébe nézhetek. Ugyan a mai nem volt tele komplikációkkal, de sosem tudhatjuk mit ígér majd a holnap. A csapatnak szüksége van még kiképzésekre, hiába szerezték meg maguknak az engedélyt. Ahhoz, hogy profi vadászok lehessenek balesetek nélkül, még lesz mit tanulniuk. Zsebrevágom a kulcsokat, miután megpördítettem mutatóujjam körül a tartó gyűrűt, aztán már indulnék is haza, ha nem pillantanék meg egy közeledő alakot a távolból. - Már zárva vagyunk, jöjjön vissza holnap. - szólok oda a nőnek, mielőtt még elérné az épületet. Tartom magamat a szabályaimhoz. Apám szabályaihoz. Hiába nincs már köztünk, minden erőmmel azon vagyok, hogy a lábnyomait megőrizhessem az egyesület minden porcikájában. - Ila Nakai? - vonom fel egyik szemöldökömet némiképp meglepetten. Ekkor jövök rá, hogy az egyik tagunk rokona és nem ez az első eset, hogy találkozunk. Mindenesetre meglep a látogatásával, főként, hogy ilyen későn jelent meg. Az apja pedig már valószínűleg otthon lehet, így elkerülhették egymást az úton. - Mr. Nakai már nincs itt, ha őt keresed. - félúton találkozok vele, hogy ne kelljen tovább kiáltoznom az irányába. - Esetleg segíthetek valami másban? - kérdezem meg tőle egyenesen, egy leheletnyit sürgetve, holott nem épp arról van szó, hogy rohannom kellene valahova. Nem szorít az idő, de sosem szerettem, ha megváratnak a lényeggel.
Legutóbbi képek
Szerettem volna elkerülni, hogy a kételyeim felülkerekedjenek rajtam, és jól esett volna egy atyai jótanács, vagy csak valakinek a társasága, akivel megoszthatom mindazt, amely a lelkemet nyomta. Nem akartam a barátnőmet ezzel terhelni, hiszen az étteremmel biztos rengeteg teendője maradt és hiányzott már annyira édesapám, hogy találkozni akarjak vele. Az egyesülethez érve azonban sikerült elszalasztanom őt, így fáradtan eresztettem ki a levegőt, amikor Mr Yan szerint a legjobb helyen vagyok.
