Life is like the ocean

Prüszkölve felhorkantok, amikor arról kezd el magyarázni, hogy ismer valakit, aki elviselne engem. Egy cinikus nevetésre is futja tőlem, ugyanis nem tudom megállni, hogy ne kössek csomót a nyelvemre.
- Azt ne mondd nekem, hogy van egy titkos hódolóm, és te pontosan tudod ki az. Nem ment egy kicsit az agyadra a sós víz, vagy a túlzásba vitt romantika? – Jó vicc! Még hogy ismer valakit, akinek pont az én szeszélyem természetem lenne vonzó! Kezdem úgy érezni, hogy Laeriel napszúrást kapott, vagy csúnyán beütötte a fejét, amiért ilyen sületlenségeket hord össze. Arról nem is beszélve, hogy ha van is olyan elvetemült személy, aki velem akarna lenni, akkor sem jönnék össze egy emberrel. Az én szerelmem és jegyesem a végtelen óceán, nem vagyok egy bolond hableány, hogy mindent sutba dobjak két szép szempárért és két formás lábért.
Talán kicsit durvábban fújtatva szúrok vissza a könyökömmel, miután megérzem az oldalamban az övét. Nem értem mi a fene ütött belé, és miért hadovál mindenféle hülyeségeket.
- Igen, Solaris elviselhetően idióta. Néha kicsit hajlamos bajba keverni magát, de valami csoda folytán életben van még – vonom meg a vállamat egykedvűen, s bár Sol néha tényleg Laerielnél is furábban viselkedik, attól még kedvelem. De ezt nem kötöm a barátnőm orrára, mert a gyanúsan elnyújtott tudomjával is azt a benyomást kelti, hogy célozgat valamire. Olyasvalamire, amire én gondolni sem akarok, mert mint mondtam: nem kezdek emberekkel.
- Hát jó – hagyom rá, mert utólag belegondolva, ha itt találnám enyelegni az esetleges fiújával, lehet, hogy a végén még elmosná őket a tenger, de bárki kérdezné: nem én voltam. Soha, véletlenül, egyetlen egy alkalommal sem takarítottam el embereket annak a partszakasznak a közelében, ahol időzni szeretek, hogy még véletlenül se találjanak rá a titkos helyemre, és a várost sem fenyegettem egyetlen alkalommal sem özönvízzel. Még. Egészen addig, amíg valaki ki nem húzza a gyufát nálam, mert akkor a vizek istenére esküszöm, elmosok mindent.
Nem szokásom inni egyébként, így egy kicsit tartok attól, hogy a pia a fejembe fog szállni, vagy éppen Laerielébe, ugyanis én nem vagyok holmi herceg, hogy a karjaimban hazáig cipeljem. Sőt, ha az én tudatom sem lenne tiszta, akkor mókás lenne egyáltalán innen hazatalálni. Így azzal a lendülettel, hogy felbontja az egyik zacskót, és bele is nyúlok, de mielőtt még a chipset a számba tömném, elmesélem neki, hogy Solaris majdnem kicsinálta magát.
- Azt mondta, bement a vízbe, mert meleg volt, túl messzire úszott és rosszul lett. Olyan tipikus – szusszantok fel, bár az utolsó mondatom nem neki szól, hanem általánosságba véve az egész emberi fajnak és a velük született ostobaságnak. Ráharapok az első darab chipsre, aztán iszok egy keveset és tovább passzolom az üveget.
- Az ismerősöm nagyon győzködött, hogy álljak be helyette vízimentőnek, szóval tényleg szerencséje volt. – Bár itt nem az én úszási képességeimet éltetem, hanem a tényt, hogy ha a tenger nem segített volna, akkor Sol már a halakkal úszna. Próbálok Laeriel előtt közönyösnek mutatkozni, de utólag visszagondolva is elfog egy kellemetlen, rossz érzés és a gondolat, hogy majdnem elveszítettem azt az idiótát valamelyest lehangol. Még szerencse, hogy a közöny áthatolhatatlan rétege minden érzelmet elrejt.
- Fogalmam sincs, néhány napja? Nemrég. Munka közben összefolynak a napok. – A természetet járva valóban minden örökkévalóságnak tűnik. Még mindig egy mókuskerékben élek, felkelek, elmegyek dolgozni és hazajövök. Általában csak a szabadnapjaimon mozdulok ki, amikor nagyon muszáj, de az esetek többségében élvezem a csendes magányt.
- Jól van, azt hiszem. Mármint, még sosem fulladtam meg majdnem, nem tudom miként vannak azok, akik majdnem meghaltak – rándítom meg a vállamat, ahogy felhúzom a lábaimat és átölelem őket. Nem igazán akarok arról beszélni, hogy mi történt. Úgy gondolom, hogy a részletek csak kettőnkre tartoznak, így visszaveszem az üveget, és meghúzom azt, remélve, hogy a testtartásom eléggé árulkodó, és megérti: nem akarok erről beszélni.
- Én is ezt mondtam neki – teszem le az üveget a homokba, amikor azt mondja, hogy Solnak jobban kellene vigyáznia magára. Néha elgondolkozom azon, hogy a hátamra kötözöm, ahogy az anyukák a kisgyerekeiket szokták, hogy tudjam, biztosan életben marad, de bízok benne, hogy a múltkori után kétszer is meggondolja mennyire merészkedik messzire.
- Igen, azt hiszem, említettél valakit – nyújtom ki a lábaimat, és fúrom őket a homokba, ahogy hátradőlök. Egy kicsit még mindig meleg.
- Még mindig szerelmes vagy a hajókba? Vagy a srácba vagy szerelmes? Nem mindegy, Laeriel – sandítok fel rá, bár az arcomon elterülő vigyor inkább arról árulkodik, hogy csak ugratni akarom őt. Valahogy meg sem lep, hogy belehabarodik egy olyan emberbe, akit kedvesnek tart. Túlságosan is jólelkű lány.
- És mire jutottál ezzel a Felixszel? – érdeklődök, mielőtt még áttérne a munkára, de ahogy azt az idiótát említi, akaratlanul is felhördülök.
- Még mindig nem normális? Ugye tudod, hogy csak egy szavadba kerül, és vízbe fojtom? – szusszantok fel ingerülten, mert utáltam a srácot. Oké, sok mindenkire mondtam, hogy utálom, de ő egy igazán irritáló hólyag volt, akit gondolkodás nélkül megöltem volna. Kár, hogy nem tehettem meg, bár ha vízzel gyilkolnék… Egyetlen zsaru se jönne rá, hogy kinek a műve volt. Ehhez hasonló szép ábrándokat kezdek kergetni, miközben ő tovább beszélt arról, hogy nem érti milyen ellenségesek vele.
- Figyelj – ülök fel hirtelen, mert ki nem állhatom, ha valaki egy idióta miatt kesereg. – Egyáltalán nem vagy borzasztó, oké, néha sok vagy, amióta visszajött a hangod, de még az elviselhető kategóriába esel, és hidd el, ha én tudlak tolerálni, akkor a csávó nem több egy igazi seggfejnél, szóval nem is érdemes foglalkoznod vele. Szard le, hogy mit mond, gondol és tesz, éld a saját életedet!
Amint becsukom a számat, arra jutok, hogy talán mégsem én vagyok a legjobb személy arra, hogy motivációs beszédeket mondjak abban biztos vagyok, hogy a lényeg átmegy, az pedig nem más, mint a: ne foglalkozz férgekkel, hanem magadra koncentrálj.
- Még mindig szívesen kinyírom – hanyatlok vissza a homokba, s bár ő lehet azt hiszi, hogy viccelek, én véresen komolyan gondolom mindezt. Ha rajtam múlna, akkor Suncrest városa igencsak meg lenne tizedelve.

◉ 974 words ● youtube ● note:    ◉

Mosolyogtam a lányon, a hozzáállásán és legfőképp a feltételezésen, vagyis kérdésen, mégis ki tudná elviselni.
- Hidd el, tudok valakit, aki örömmel vár rád… és elvisel mindeneddel együtt – Továbbra is mosolyogtam. Tudtam, hogy Sigrid magának való jellem és azt is csodáltam sokszor, hogy engem megtűrt maga mellett. Néha nem értettem, hogyan lehetséges ez. Miért enged közel magához egy hozzám hasonló, minden lében kanál lányt? Amióta visszanyertem a hangom, többet beszéltem, mint bárki. Mintha csak bepótoltam volna a néma évek elmaradt hangját.
- Ezzel egyetértek, sok idióta ember van a világon. De meg kell találni azokat, akik elviselhetően idióták… sőt, kedvesek és lehet rájuk számítani. Tudoood, például Solaris! – Oldalba böktem. El tudtam volna őket képzelni együtt, de azt is tudtam, hogy sokat kell dolgoznia szegény fiúnak, ha bármit is akar Siritől.
- Jajj, dehogy is… ez tényleg a te helyed. Nekem van más helyem a romantikára – Gondoltam itt Felixre és a hajójára. Na jó, azóta nem igazán találkoztunk, de tudtam, ha megint összejönne a randi, azt szeretném, ha a hajójára mennénk. Vonzott a víz és a hajó; örültem volna egy séta hajókázásnak, romantikának.
- Jóó! Akkor bontsuk fel még ezt is itt és akkor kezdődhet a csajos esténk! – Végre! Vártam már, hogy ez összejöjjön, de igen, ha Solarisnak sokat kell gürizni, akkor nekem is, ha látni akarjuk Sirit. Felbontottam az egyik rágcsát, majd magunk közé raktam és ettem is belőle egy szemet, miután feltettem a kérdésem.
Majdnem félrenyeltem a válasz hallatán: köhögésben törtem ki. Amint csitult, visszafordultam hozzá.
- Hogy tessék? Majdnem megölte magát? De-de-de… miért? – Azt hittem elsőre, hogy öngyilkos akart lenni, bár miért akart volna? De kicsit olyan volt a megfogalmazása. Elfogadtam közben a felém nyújtott üveget, de még nem ittam. – Jézusom. Még jó, hogy te vagy a legjobb úszó, akit ismerek és pont ott voltál… - Én is tudtam úszni, szerettem is, de én és az életmentés… valahogy nem is tudom. Furcsán hangzott. – Na, ne tereld rám rögtön a szót! Inkább mesélj, mikor volt ez? Azóta Solarissal mi van? Jól van? Beszéltél vele azóta? – Aggódtam. – Jobban kéne vigyáznia magára. – A számat húztam. De mielőtt megint nekem szegezte volna a kérdést, velem mi van, inkább magamtól tértem vissza erre a témakörre.
- Velem… hmhm… igazából semmi különös. Felixről talán már meséltem múltkor, nem? – Nem rémlett, kinek kotyogtam el a néma-randimat. – Még akkor találkoztunk, mielőtt a hangom visszatért volna. Aranyos, kedves srác. Halászként dolgozik és van egy hajója. Melody-nak hívják – Magyaráztam mosolyogva. – Gyönyörű az a hajó. – Sóhajtottam, aztán Sirire pillantottam. – A munkahelyem pedig változatlan. Próbálom Zakharral normálisra formálni a munkaviszonyom, de elég nehéz, mikor ő féltékenykedik mindenkire… most legutóbb rávettem arra, hogy együtt dolgozzunk egy projekten. Kíváncsi leszek, mikor hátrál ki belőle vagy mikor rak ki engem a közös munkából – Vállat vontam, majd inkább kortyoltam az üvegből, ami még mindig nálam pihent. – Nem tudom, ennyire borzasztó vagyok-e vagy miért nem kedvel, de esküszöm, semmi rosszat nem tettem az irányába. Arról nem tehetek, hogy a főnök nekem is ad munkát, vagy hogy néha az én cikkeim jobban tetszenek neki – Újabb sóhaj hagyta el a számat. Kezdett sok lenni ez a belső feszkó, de nem tehettem ellene.

515 words ♡ What's a Soulmate? ♡ note:  Nokk drága  
...Like a barge at sea
In the storm I stay clear...

Life is like the ocean

Sejtem, hogy Laeriel nem osztozik a véleményemen a romantikus filmek kapcsán, így a szusszantását követően nehezemre esik elfojtani a vigyoromat. Ha nagyon bele akarna kötni a véleményembe, biztosan napokig tudnánk vitázni ezen, de ő mindig a békességet választja és egy csendesebb véleménnyel zárja le az el nem kezdődő eszmecserénket.
- Romantikázni? – nevetek fel cinikusan, ahogy kétkedve rápillantok. – Szerinted én úgy nézek ki, mint aki romantikázni akar, vagy párt szeretne? Különben is, ki tudná elviselni, hogy a párja napokat képes bolyongani a vadonban?
Szórakoztat a finom lelke, de én nem vagyok egyszerű eset. Ráadásul, ha vágynék is párra, annak a személynek nagyon sok mindent el kellene viselnie. Nekem is lennének kikötéseim: kezdetnek mondjuk az, hogy nem lehet halandó. Mégis mit csinálnék egy emberrel, vagy hogyan magyaráznám meg neki a kilétemet? „Figyi, amúgy én egy vízből álló lószellem vagyok, de azért szeretlek?” Hagyjuk már! Abszurd az egész gondolat.
Halvány mosollyal csóválom a fejemet, amikor suttogni kezd, néha úgy érzem magam mellette, mintha sose hagytam volna el a gyermekotthont, csak Laeriel kevésbé zajos, mint a gyerekek. A képzelőereje viszont pontosan olyan nagy, mint az övék.
- Az idióta emberekkel van bajom. Megnyugodhatsz, te nem tartozol közéjük – magyarázom neki, amikor felnevet a második üveg láttán. Ritkán iszom, az esetek többségében szeretem tisztán tartani a fejem, de most úgy érzem, hogy egy kicsit ki kell eresztenem a gőzt. S mivel nem lékelhetem meg a hajókat, így marad ez a csajos este.
- Nem értem miért csodálkozol, ennyire szívtelen én sem vagyok – teszem szóvá, hiszen látom a csodálkozó arckifejezését. Hajlamos vagyok morgolódni, vagy kikötéseket tenni, de azokat úgysem tudom megtartani, ha olyan személy kárára válna, akivel jobb viszonyt ápolok.
- Lehet, hogy másik is ismerik, de sosincs itt senki, amikor én jövök – tűnődök el a hely titkosságán, de ahogy elnézem, a barátnőm tetszését sikerült elnyernie. – Pedig felőlem nyugodtan romantikázhatsz itt, legfeljebb elmegyek máshová.
Mondjuk besétálok a tengerbe úszni, úgyis jobban szeretem érezni a vizet, nem csak távolról csodálni. Most érzem a bőröm alatt, hogy nekem dalol.
- Ha szeretnéd, kezdhetjük, de együnk is valamit – utalok arra, hogy ha esetleg bármelyikünk fejébe szállna, akkor ne a másiknak kelljen hazáig cipelnie. A következő kérdése meglep, mert fogalmam sincs mit mondhatnék neki. Feltornászom magam ülőhelyzetbe közben, és elveszem tőle üveget.
- Azonkívül, hogy Solaris majdnem megölte magát, semmi extra – belekortyolok az italba, aztán visszapasszolom az üveget Laeriel részére és megtörlöm a számat. – Mármint, most már semmi baja. Csak elment úszni, valószínűleg hőgutát kapott és egy ismerős helyett pont beugrott vízimentőnek, így én cibáltam ki a vízből.
Próbálok olyan hangon beszélni, mintha nem lenne nagy ügy, holott pontosan emlékszem mi történt azon a napon.
- És veled mi a helyzet? Neked biztos izgalmasabb életed van, mint nekem – kérdezek vissza, hiszen nem akarok olyan dolgokról beszélni, amelyek kapcsán ő valószínűleg nem érintett. Ráadásul, szívesen terelem el a figyelmet magamról, ha ennek az az ára, hogy romantikázást kell hallgatnom, még azt is elviselem.

◉ 481 words ● youtube ● note:    ◉

Szusszantam és ennyiben is hagytam. Tudtam, hogyne tudtam volna? Sigrid elkerülte az embereket, alig tűrt meg maga mellett valakit. Néha még engem is nehezére esett elviselni, ezzel tisztában voltam. De mégis örültem, hogy a barátnőmnek tudhatom.
Felnevettem, mert elképzeltem, hogy tényleg úgy reagál, ahogyan mondta.
- Remélem, a leendő fiúd – Solarisra utaltam, igen – nem akar majd romantikázni veled… - Amúgy nem reméltem, mert úgy gondoltam, még Siri is meg tud enyhülni, csak idő kérdése. Ha végre igazán közel enged magához valakit, akkor rájön majd, hogy nem olyan borzasztó ez. Sőt, még jó érzés is, ha valóban szeretik.
Aprót bólintottam egy nagyobb mosoly kíséretében.
- Jól van, majd meglátom… a titkos helyedet – Suttogtam válaszként, majd indulhattunk is vásárolni. Ahogy az alkoholnál besegített, azaz berakott még egyet a kosárba, felnevettem.
- Azért ennyire csak nem rossz velem lógni, vagy igen? – Még mindig nevettem, mert viccesnek tartottam a helyzetet.
Meglepett, hogy végül beszállt a költségekbe, sőt, még cipekedni is segített. Hálás voltam neki, pedig tényleg megcsináltam volna mindent én. Ez lett volna az ára annak, hogy velem lóg.
Kíváncsian követtem, egy szót sem szólva, csak olykor körbenézve, merre is haladunk. Végül átverekedtük magunkat a bozótoson is, mígnem végre odaértünk. Meglepve néztem körbe, még fordultam is a tengelyem körül. Elmosolyodtam.
- Nem csodálom, hogy titokban tartod. De most beengedtél a titkos zugodba – Pillantottam rá meglepve. – Nem fogok idejönni, ha nem beszéljük meg vagy hasonló… - Nos, ha baj lenne, vagy Siri eltűnne, biztos, hogy itt keresném először, de az más témakör. Az egyfajta szükség helyzet lenne.
Letelepedtem mellé, lerakva a szatyrot, aztán törökülésbe húztam a lábaimat.
- Oké, mit szólsz, ha kezdésképp fel is bontom ezt itt ni? – Vettem a kezembe a csinos kis alkoholos üveget. Ha benne volt, akkor rögtön kibontottam és odanyújtottam neki, megadva az első korty lehetőségét. Ha ivott, visszavettem tőle és én is belekortyoltam.
- Szóval… történt veled valami érdekes mostanában? – Nem akartam egyből lerohanni és elkezdeni Felixről beszélni, vagy épp az idegesítő, mégis tehetséges kollégámról, mert Siri eleve jobban foglalkoztatott, hisz így is keveset tudtam róla.

337 words ♡ What's a Soulmate? ♡ note:  Nokk drága  
...Like a barge at sea
In the storm I stay clear...

Life is like the ocean

A mai napig nem értem a barátságunk miértjét, dinamikáját és működését, de nem is érdekelnek túlságosan a válaszok. Ő elviseli az én morgásomat, én pedig időnként próbálok jóképet vágni az őrültnek tűnő ötleteihez. Egyébként rendes csajszi, nem nagyon zavar, pedig igen ritka, ha valakire azt mondom, hogy nem idegesít, vagy nem irritál túlságosan. De Laeriel más. Képtelen vagyok megfogalmazni miért, mégis úgy érzem, mintha sokkal több közünk lenne egymáshoz, mint szimplán barátok, vagy szimplán csak tényleg akadnak olyan közös tulajdonságaink, amelyek összekötnek minket. Senki ne kérje, hogy soroljam fel ezeket, mert csakis ő tudná megmondani, hogy mit lát bennem.
- Persze, tudom, de ez nem egyenlő azzal, hogy én is szeretem az embereket – húzom el a számat kelletlenül, hiszen nem a személyével van továbbra sem bajom, csupán sokkal otthonosabban mozgok a tengerben, vagy a kis lakásom magányában. Talán még a vadont is jobban magaménak mondhatom, mint a zsúfolt helyeket.
- Biztos valami undorító romantikus vígjátékot, amitől belehánynék a szomszédom popcornos zacskójába – forgatom a szemeimet, hiszen válogatós vagyok filmek terén. Különben is: én és a romantika? Ki van csukva. Egyszerűen ki van csukva. Ha nagyon megerőltetném magam szerintem akkor se lennék képes olyanokra, amiket a filmekben lévő karakterek tesznek. Egyszer megnézették velem a Rómeó és Júliát például, de utána az egész életüket megkérdőjelezték, ugyanis a film után végig arról kezdtem mesélni, hogy mégis ki lenne olyan hülye, aki mérget venne be, vagy leszúrná magát, mert a szerelme meghalt. Na, pontosan ennyi romantika szorult belém.
Nem akarom letörni Laeriel lelkesédesét, így lemondó sóhajjal adom be a derekamat abban a reményben, hogy végre eltűnünk innen. Azonban meglep, hogy ennyire könnyedén beleegyezik abba, hogy mindent ő fizet. A végén még megsajnálom, és kifizetem a részemet.
- Titok. Ha itt és most nagydobra verném, akkor utána már nem lenne olyan nyugodt. – Márpedig én nem akarom, hogy a félreeső kis zugomat mindenféle agyalágyult népesítse be, mert akkor tényleg a tengerbe fojtanék valakit.
Hagyom hát, hogy magával rángasson, mert tudom, hogy utána fordulni fog a kocka, és miattam fog hosszasan gyalogolni. Mindenben kikéri a véleményemet, én pedig zsebre dugott kézzel követem őt, és egykedvűen válaszolgatok neki, azonban amikor meglátom, hogy leemel egy üveggel, én is az alkoholokhoz lépek.
- A biztonság kedvéért, ebből legyen kettő – teszem a kosarába a második üveget, hiszen ha azt akarja, hogy feloldódjak, akkor le kell itatnia, vagy legalább engednie kell, hogy egy kicsit levetkőzzem magamról az emberek jelenlétét. Azt azonban nem hagyom, hogy tényleg mindent ő álljon, hiszen ahogy a kosarába sandítottam korábban úgy láttam, felvásárolta az egész boltot. Sőt, hogy lássa nem vagyok hálátlan barátnő még hajlandó vagyok cipekedni is vele.
Minél távolabb sétálunk, annál jobban engedem le a vállaimat, és hajlandó mélyen magamba szívni a sós levegőt. Talán, de csak talán egy mosolyra is futja tőlem, amikor végre átvágunk a bozótoson, és megmutatom neki a titkos helyemet.
- Kérlek, ne áruld el senkinek. Sokszor jövök ide, ha gondolkozni akarok – pillantok rá, majd előredőlök, hogy letegyem a szatyromat a homokba, utána pedig magam is helyet foglalok. Vállkörzéseket csinálok, nyújtok egy kicsit, majd hátradőlök, és a kezeimet a fejem alá csúsztatom.
- Érezd magad otthon – invitálom közelebb magamhoz, elvégre ilyen közel a tengerhez én úgy érzem magam, mintha hazaérnék.

◉ 527 words ● youtube ● note:    ◉

Siri kemény volt, és bátor, olyan, amilyen én sosem leszek. Legalábbis én mindig úgy éreztem, Siri ellentéte vagyok, habár ez cseppet sem zavart. Felnéztem rá. Habár Solarist még sajnáltam is, aki jól tudtam, mennyire odáig van meg vissza a barátnőmért. Rá is akartam kérdezni, mi van most kettejük között, de még nem volt itt az ideje. Majd akkor, ha kicsit lecsendesedik minden, főleg a benne tomboló vihar.
Értékeltem az őszinteségét, még ha kicsit fenyegetőn is hangzott. Csak felnevettem.
- Ne duzzogj már! És amúgy is tudod, hogy így szeretlek – Láttam, hogy nem hatja meg annyira. Sóhajtottam. Azért nem adtam fel, pedig lehet, el kellett volna gondolkodnom rajta. De ha nem én, akkor ki az, aki ki tudja zökkenteni a begubózott önmagából?
- Jó-jó, akkor mozi kizárva! Nem is baj, úgysem tudom, mit adnak most – Emeltem fel védekezőn a kezeimet. Aztán újabb javaslatot tettem, abban a reményben, hogy ebbe belemegy. Nem akartam sem neki, sem magamnak rosszat.
- Rendbeeeeen, én állok mindent! Csak menjünk! – Lelkesedni kezdtem. Kívülről tényleg furán nézhettünk ki, én, aki lelkes és mosolygós, és ő, akit valamiféle sötét aura vett körül és szinte a homlokára volt írva, hogy „ne szólj hozzám”. – Miféle hely? Jaj, most felcsigáztál! – De tudtam, nem mondja el, amíg nem jön el az ideje, vagy legalábbis sejtettem. Felálltam, hogy el is indulhassunk.
- Rajtam nem múlik! – Megragadtam a kezét is, hogy elindulhassunk. – Itt egy bolt a közelben, az tökéletes lesz! – Ha nem akadékoskodott, akkor hamar oda is értünk.
Bent engedtem el őt és egy kosarat magamhoz véve indultam útnak a sorok között. Raktam be a kosárba mindenféle nassolnivalót, chipest, gumicukrot, aztán üdítőt, ásványvizet is, aztán egy üveg alkoholt is. Mindenben kikértem Siri véleményét, és csak az került bele a kosárba, ami neki is szimpatikus volt. A fizetés következett, aztán szatyorba pakoltam a dolgokat. Nem akartam sok időt elvacakolni ezzel, hisz örültem, hogy barátnőm végre időt szán ránk. Hiányzott már, hogy vele lógjak, erről nem tehettem.

320 words ♡ What's a Soulmate? ♡ note:  Nokk drága  
...Like a barge at sea
In the storm I stay clear...

Life is like the ocean

Az emberek iránt gyűlöletem azóta nem akar csillapodni, hogy visszatértek az emlékeim. Nem mintha előtte túlságosan emberszerető egyén lettem volna, azonban néha úgy érzem, hogy kezd kicsúszni a kezeim közül a kontroll. Nem véletlenül kerülöm a nagyobb társaságokat és a tömeget, de minden igyekezetem ellenére sem tudok megszabadulni Laerieltől. Még szerencse, hogy ezeket a seggfejeket a robbanásszerű dühkitörésem megrémíti annyira, hogy ne akarjanak kekeckedni.
Ha többen is akadnak hozzám hasonlóak ebben a városban, akkor a lakók talán már kezdik megszokni a furcsaságokat, mégis mindig érzem egyesek tekintetét a hátamon.
- Seggfejeket? Tahókat? Kreténeket? – fejezem be Laeriel mondatát, miközben figyelmen kívül hagyom az elképesztő szócskát. Én nem tartom annak, hogy a semmiből gyilkos szándékaim kerekednek, ez nem is érdekelne kifejezetten, ha otthon lennék. Az itt eltöltött időnek köszönhetően azonban időnként szégyennek érzem azt, aki vagyok, pedig büszkének kellene lennem a származásomra.
- Remélem, tisztában vagy azzal, hogy ha kizökkentesz a komfortzónámból, akkor fejek fognak hullani – morgom, ahogy duzzogva összefonom a mellkasom előtt a karjaimat és elfordítom a fejemet. Továbbra sem értem, hogy miért kell erőltetni olyan kiruccanásokat, amelyekhez nincs kedvem. Nem lenne egyszerűbb, ha a világ elfeledkezne a létezésemről? Vagy nem úszhatok vissza Ahtohallanba? Mert egy örökkévalóságig úsznék, ha tudnám, hogy egyszer visszatérhetek oda.
Laeriel pillantására elfintorodok. Tudhatná, hogy rajtam nem hatnak a könyörgő szavak és pillantások, mégis mindig megpróbál a kőszívemre hatni.
- Ráadásul, a mozi eléggé felkapott és tele van több neveletlen marhával, akiket viszont nem érdekelne, hogy más nézné a filmet, és jártatnák a szájukat. A mozi kizárva – vetem el szinte azonnal az ötletet, ha esetleg mégis meg akarná gondolni magát a programot illetően. Már láttam magam előtt, hogy ha valami végig beszélt volna, akkor az első kezem ügyébe kerülő tárggyal fojtottam volna meg az illetőt, s bár letartóztatás után könnyedén meg tudnék szökni, mégsem áll szándékomban körözött személyként várni, hogy mikor jutok haza.
A második javaslatot hallgatva akaratlanul is összeráncolom a homlokomat, ugyanis az elmém hátsó szegletében a romantikus és baráti szavakat nem egyeznek egymással, a randevúktól pedig olyan messze állok, mint a világűrtől. Nyilván, képletesen érti, mégis vagyok olyan feldúlt hangulatban, hogy elsőre nem feltétlenül értem úgy, ahogy kellene.
- Ha ragaszkodsz hozzá, de te vásárolsz – engedem le a kezeimet, mutatóujjammal pedig felé bökök, jelezvén, hogy egy vasat sem vagyok hajlandó erre a „randira”. Nem mintha valaha is lett volna részem bármilyenben, vagy valaha is érdekelt volna milyen lehet.
- Viszont, tudok egy helyet – teszem hozzá, hogy lássa, nem vagyok annyira ellenszenves az ötletét illetően. Ráadásul, az a hely, ahová múltkor Solt húztam ki eléggé izolált ahhoz, hogy ne nagyon találjanak ránk.
- Induljunk akkor, gyorsan vegyük meg, ami kell, aztán tűnjünk innen. – Türelmetlen vagyok. Még mindig érzem azt a mindent elsöprő, pusztítani és tombolni vágyó energiát a bőröm alatt, amelyet nem szívesen engednék most szabadon. Abban bízok, hogy hamar eltűnünk innen és ma nem kell több ostoba emberrel hadakoznom.

◉ 474 words ● youtube ● note:    ◉

Sigrid volt az egyik, ha nem a legközelebbi barátnőm és habár éreztem, hogy én vagyok az, aki többet és jobban beletesz a kapcsolatunkba, ez sosem zavart. Szükségem volt rá és titkon reméltem, hogy ez fordítva is igaz. Sokszor megosztottam vele a kínjaimat, még akkor is, mikor még nem volt hangom. Még mindig rejtély volt egyébként, hogy mitől tért vissza. De örültem. Újra énekelhettem a zuhany alatt és elküldhettem melegebb éghajlatra a futárt, ha nem hozta időben a csomagomat vagy rosszat hozott… jó, ilyen nem nagyon fordult elő és amúgy is kedvesebb voltam én annál.
Mikor Sigrid megpróbálta lemondani a találkozót, ügyesen áthidaltam – tudtam, hogy csak megpróbál kibújni a történések alól, de nem hagyhattam.
A kikötőbe beszéltük meg a találkozót, ott, ahova Félix és én is eljöttünk múltkor. Itt nézhettem meg közelebbről Melody-t. Még mindig odáig voltam azért a hajóért, a tengerről… vagy óceánról (?) nem is beszélve, ami úgy vonzott… nem tudtam volna megmondani, miért.
Kiszúrtam barátnőmet, és mosolyogva intettem is volna neki, mikor az események felgyorsultak. Nekiment egy srác vállal, aztán…
- Ajjaj… robbanni fog – Nagyot nyeltem. Tudtam, hogy itt kő kövön nem marad. Siri mindig is olyan volt, akit nem kellett félteni. Megvédte magát, kiállt magáért és ha kellett, tűzzel égetett fel mindent maga körül. Noha alapvetően nem nézte volna ki belőle az ember, hogy lobbanékony. Vajon mi állhatott a háttérben nála? Bárcsak tudtam volna… azaz, bárcsak többet mesélt volna magáról, az érzéseiről, a gondolatairól, de így belegondolva, vajmi keveset tudtam róla.
Figyeltem, hogyan osztja ki a fiúkat és azon túl mi történik, majd behúztam a nyakam. Siri egészen veszélyes volt ilyenkor és ijesztő. Ezért sem akartam beleavatkozni. Ahogy a srác odahajolt hozzá, nyújtogatni kezdtem a nyakam, hogy lássam és halljak valakit, de semmi nem jutott el hozzám. Csak Siri újfent robbanása. Hát, ezek után pedig szépen leléptek. Hála istennek, nem kísértették tovább a sorsot.
Összepréseltem ajkaimat, míg vártam, hogy barátnőm végre igazán megérkezzen hozzám.
- Szia! Siri… elképesztő vagy, hogy le tudod szerelni ezeket a… - Valami csúnyát akartam mondani, de nem vitt rá végül a lélek. Nevetve vállat vontam. – Tudom, ismerlek. De néha muszáj kimozdulnod a komfortzónából, nem gondolod? Legalább a kedvemért… - Kiskutya szemekkel vizslattam a lányt, majd a karjának dőltem finoman.
- Szabadtéri mozira gondoltam első körben, de rájöttem, hogy úgy nem tudnánk beszélgetni… így mi lenne, ha vásárolnánk némi nasit, meg üdítőt, esetleg egy picike alkoholt és letelepednék egy pokróccal a part egyik eldugott szegletében? – Vázoltam neki az ötletemet és reménykedtem benne, hogy kedvére lesz. – Romantikus baráti randi gyanánt… na?

417 words ♡ ringat a víz ♡ note:  Nokk drága  
...Like a barge at sea
In the storm I stay clear...

Life is like the ocean

Hosszú ideje húzom ezt a találkozót, mégis egy idő után nem tudom tovább ignorálni Laeriel üzeneteit, ez a nőszemély esküszöm, még Solnál is kitartóbb tudott lenni, ha akart. A barátságunk régebbre nyúlik vissza, már nem is emlékszem mikor és hogyan keveredtünk össze, de abban biztos vagyok, hogy a mai napig nem értem a ragaszkodását. Nem vagyok jó ember, még csak nem is tartom kellemes társaságnak magamat a szarkasztikus, már-már gúnyos megjegyzéseimmel és a mérhetetlen emberundorommal.
Szemforgatva írtam hát két nappal ezelőtt egy okét a meghívására, majd a tegnapi nap folyamán tettem egy kísérletet arra, hogy visszakozzak. Természetesen, tudta jól, hogy nem vagyok beteg, átlátott rajtam, ezért kell most fintorogva kerülgetnem az embereket a mólóra tartva, mert az égvilágon senki nem néz a lába elé és nem tud normálisan közlekedni! Érzem, hogy megy fel bennem a pumpa, így a zabos gondolataimat próbálom azzal elcsitítani, hogy szigorúan képzeletben lököm a tengerbe az összes utamba kerülő idiótát.
Már a nyugalom határán állok, amikor az egyik srác izomból belém jön vállal. Ennyit a nyugalomról. Robbanok, de úgy, hogy az egész móló a hangomat hallja.
- Mégis mit képzelsz magadról, te görény?! Nézz már a lábad elé! – fordulok utána meg a hülye haverjai után, de csak kiröhögnek és szexista megjegyzéseket tesznek rám. Nehezen tűröm az embereket, az idióta embereket pedig még nehezebben tolerálom. A hullámok magasra csapnak a mólón, olyannyira, hogy beterítenek mindannyiunkat.
- Ha még egy szót kiejtesz az ocsmány szádon, akkor esküszöm, hogy mától a halakkal alszol! – sziszegem, de valamiért a görényképűt nem hatják meg a szavaim, sem pedig a körülöttünk lévő hullámok, amelyek nem lágyan ringatják a horgonyzó hajókat és csónakokat, hanem egyenesen ostromolják az oldalukat.
A srác az arcomba hajol, és további undorító szavakat címez nekem, én pedig először az öklömet lendítem, hogy betörjem az orrát, aztán megragadom a felsőjénél, és a vízbe lököm, hogy a hullámok elszórakozzanak vele. A jajveszékelése még több szempárt idevonz, de nem érdekel egyikük sem. A fenébe az elővigyázatossággal, elegem van!
- Ti kértek még? – förmedek rá a haverjaira, akik azonnal visszakoznak, és jobbnak látják, ha futásnak erednek. Elégedetten biccentve fűzöm össze a karjaimat magam előtt, ahogy a távolodó alakjukat bámulom. Nagyjából ekkor hallom meg először a zűrzavaron keresztül Laeriel hangját.
- Szia – köszönök neki duzzogva az iménti közjáték miatt, s lassan leengedem a karjaimat, ahogy felé fordulok. – Látod? Ezért nem szeretek emberek közé jönni.
Tényleg utálom a tömeget. Régen is problémát okozott, amióta pedig visszanyertem az emlékeimet, azóta még nehezebben kezelem az indulataimat. Nagyon remélem, hogy Laeriel olyan helyre tervez vinni, amely nem túl zsúfolt, vagy tényleg vér fog folyni.

◉ 425 words ● youtube ● note:    ◉