Van az a pillanat az életben, amikor bármit megadnál, hogy keresztbe tégy valakinek. A mai napom pedig abszolút ebben a szellemben telt. Egyszerűen égett a kezem a tettvágytól, hogy valakinek ártsak, és ezt az érzést már ég elfelejtettem. Nem mondom, hogy hiányzott, de azért a kardomba sem dőlök, hogy ismét látogatóba jött. A napom természetesen nem befolyásolta sok mindenben. Nap közben a tánciskolában gyakoroltam, illetve azoknak az idióta falábúaknak tartottam órát, akikre anyám nem hajlandó ránézni azzal a címszóval, hogy a "jövő generációját a kezdetektől kell nevelni". Jah, vagyis adjam meg nekik én a kezdeti tehetséget... Na mindegy, nem sokáig lesz ez már így. Érzem a zsigereimben, hogy hamarosan változnak majd az idők, és végre lehetőségem nyílik arra, hogy azt csinálhassam, amit ÉN szeretnék, nem pedig azt, amit anyám elvár tőlem és a testvéremtől. Mondjuk ami azt illeti, inkább tőlem, hiszen a vak is láthatja, hogy én vagyok a tehetségesebb kettőnk közül. Meg persze a szorgalmasabb...
Ma sem maradhat ki az esti különpróbám. Mostanában rákaptam a youtube és tiktok böngészésérre esténként, és nagyon sok olyan koreográfiát találok, amit ilyenkor ki tudok próbálni. Persze a legtöbb nagyban meghaladja a tudásomat, mert nem éppen a klasszikus táncok stílusába tartoznak a mozdulatok. Mindenesetre igyekszem mindentől függetlenül is elsajátítani a figurákat, hiszen minél nagyobb a táncos lexikonom, annál nagyobb az előnyöm a piaci versenyben.
Apropó verseny... Bármennyire utálom anyámat és a viselkedését, egyáltalán azt, hogy soha nem is beszél apáról, és jelét sem mutatja, hogy fájna neki az elvesztése, mégis nekem kell a kedvenc gyereknek lenni. Egyszerűen nem adhatom alább ahhoz, hogy idővel sokkal nagyobbat essen az arcára, mintha csak egy ásóval kólintanám tarkón. Bár kétségtelen, hogy nagy a kísértés nap mint nap, hogy megtegyem. Kár, hogy akkor az egész tervem dugába dőlne.
Mindenesetre attól, hogy már külön élek, viszonylag sokszor meglátogatom őt. Alapvetően azért, hogy egy kicsit simogassam az egóját, másrészt viszont jó néha a tánciskoláról is beszélni vele, hogy nagyjából tudjam, mire is érdemes készülni, illetve milyen tanmenetet készítsek a falábúaknak. Egyedül talán a tánc az, amiről szívesen beszélek vele, ami egy anya-lánya kapcsolatban valamilyen szinten elszomorító, de már megszoktam az évek alatt.
Anyám lakásához érve azonban elfog valami furcsa érzés. Egyrészt sötét van a lakásban, ami kicsit furcsa. Persze biztosan még nem ért haza, de akkor miért is van nyitva az ajtó? Az előszobában szétdobált ruhák, kihúzott fiókok fogadnak, ezért nem is habozok felhívni a rendőrséget. Most komolyan, a sors fintora, hogy pont anyámhoz törnek be. Kérlek, inkább ő fosztja ki az embereket, csak kicsit másként. Bár lehet, hogy Lucifer miatt még valami betöréses rablásra is képes lenne... Amint a rendőrök biztosítanak arról, hogy hamarosan kiérnek, a csendesnek tűnő konyha felé veszem az irányt, és magamhoz fogok egy sodrófát. a serpenyő meg a kés nem az én stílusom, ezzel sokkal jobb barátságot ápolok, mivel olyan az alakja, mint egy mazsorett botnak.
Óvatosan, a lehető leghalkabban közlekedek a lakásban. Érzem a fejemben lüktető adrenalint, ami visz előre. Nem érdekel, hogy akár meg is halhatok. Legalább izgalmas lesz, legalább apával lehetek, legalább nem kell tovább elviselnem ezt a borzasztó hideget... Sok előnye lenne a halálnak, ha már így jobban belegondolok. Amikor azonban a hálóba érek, és megtalálom a mostohatestvéremet, csalódottság ül ki az arcomra.
- Te aztán tudod, hogyan kell lelohasztani valakinek a kalandvágyát. Mit keresel itt? - az ajtókeretnek dőlök, és úgy figyelem, mit is csinál. - Csak úgy tájékoztatásul közlöm, hogy ez itt nem a te lakásod. Még csak nem is tuddom, hogy van-e egyáltalán lakásod. Nem, köszi, inkább ne is mondd el, nem érdekel. - közelebb lépek hozzá, és a sodrófával jelzem neki, hogy álljon távolabb mindentől, amit át akar kutatni. Most komolyan, ennyire szeretne sittre kerülni? Rajtam ne múljon! - Na szóval, ki vele, mit csinálsz anyám lakásában? - egyenesen a mellkasának szegezem a konyhai kelléket, és az órámra pillantok. Tik-tak húgi. Siess a magyarázattal, mert könnyen lejárhat a szabad lábon töltött időd. Csak tőlem függ a sorsod, és te erről még csak nem is tudsz semmit.