I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Volt már olyan érzésed, hogy te nem vagy te? Legalábbis nem olyan formában, mint azelőtt? Eléggé nyomasztó érzés, főleg amikor nem tudod megmagyarázni, hogy mégis miért van ez, és hiába jársz vele szakemberhez nem tud segíteni. Amikor elvesztettem a hangomat eléggé rossz állapotba kerültem, a pszichológus szerint enyhe depresszióba is estem, bár én nem vettem belőle sok mindent észre. Lehangolt voltam, hiszen egy hatalmas álmot vesztegettem el azzal, hogy elvesztettem a hangomat. Énekesnőnek tényleg álom lett volna lenni, még akkor is, ha annyira nem lettem volna sikeres benne. Az, hogy elvesztettem a hangom eszembe jutatta, hogy a valóság jóval gonoszabb, és ridegebb, mint arra valaha is gondoltam volna. Az álmok ritkán válnak valóra, sőt, könnyen el is veszíthetünk mindent, amink van. Nem tudom, hogy mások hogyan dolgoztak volna fel egy ilyen élményt, csak azt tudom, hogy én a segítséggel egészen jól feldolgoztam mindent. A lakbért fizetni kellett persze, így kellett egy másik munka, amivel kereshettem pénzt, de tudtam, hogy egyszerű dolgom ugyan nem lesz, mert szinte mindenhova olyan ember kell, aki szót is tud érteni másokkal. Hiába lenne jó beszélőkém, ha nem megy, senkise értene meg úgy, ahogy én szeretném. A jelbeszédet természetesen elkezdtem tanulni, sokkal könnyebb szerintem mutogatni, mintsem leírni a telefon jegyzetébe amit mondani szeretnék, vagy egy fecnire. Sokan nem használják, én mégis olyan boldogan tanultam, mintha elém tettek volna egy új nyelvkönyvet, vagy egy gyönyörű regényt. A munka amit találtam nem volt túl nagy kihívás, de nem mondanám, hogy nem ijedtem meg az elején, amikor megkaptam az első olyan témát, amit egyedül kellett kifejtenem. A mai napig remeg a kezem, és görcsbe rándul a gyomrom, amint kész leszek valamivel, és a főnök áldására várok. A szerotonin szintem az egekbe ugrik, ha azt hallom, hogy jó lett, sokkal boldogabbá tesz a tudat, hogy jól csinálom, amit csinálok, mint akármi. Bár a napfelkeltéket nagyon szeretem nézni, egy bögre forró teával az ablakom előtt ülve. Vagy nyáron kint az erkélyen. Ha egy jó munkát adok le, az sem tudja elrontani a kedvem, ha a munkatársamtól kapok egy csípős megjegyzést, vagy csak szóvá tesz valamit. Tudom, hogy nem vagyok tökéletes, nem is szeretnék az lenni, csak azt szeretném, ha elfogadnának valahol. Könnyebb dolgom van amióta a hangomat visszakaptam, de ez nem jelenti azt, hogy tökéletes körülöttem minden. Hiába kaptam vissza a hangomat csodával határos módon, mégsem érzem magam önmagamnak. Valami még mindig ott motoszkál a buksim legrejtettebb felében, és nem tudom kitalálni, hogy mivel hozhatnám elő.
Mély levegőt véve lenyomom a mentés gombot, mert nem tudom, hogyan is folytathatnám. Mintha a szavak elvesztek volna belőlem, és hirtelen rám tör egy ürességféle érzés. Mostanság sokszor van, éppen ezért írom szinte mindennap újra azt a kis szösszenetet, amit pár pillanattal ezelőtt mentettem le. A pszichológus azt javasolta, ha kiírom magamból az érzéseket jobb lesz. Ezzel próbálkozom egy ideje, de nem múlik el, sőt, inkább egyre csak rosszabb. Mintha kiragadtak volna belőlem egy darabot, amit sosem fogok megtalálni, és örökké hiányozni fog belőlem. Mennyire lehet ez az érzés normális? Lehet más is érez így, vagy csak az én elmém űz játékokat velem, amiktől egyre inkább azt érzem, hogy kezdek megőrülni. Ha így is van, akkor is egy mosollyal az arcomon fogom várni az új szakaszt, amit majd el kell fogadnom.
Képességem
✦ Sellőalak: Amint teljesen elmerülök a vízben, átváltozhatok. ✦ Az énekem nyugtató hatású, akár „altatásra” is alkalmas. Ha viszont bajban vagyok és énekelni kezdek, a hangommal elérhetem Eric herceget, bármilyen messze is legyen tőlem. ✦ Bármit képes vagyok megtanulni szinte azonnal, legyen szó bármilyen nehéz dologról. A képesség 5 lezárt játék után aktiválódik, tehát a 6. játékban.
agnete
momo
Vendég
Vendég
2021-02-24, 17:29
Csillámporos üdvözlet illet téged
Agnete Skousen ✦ Ariel
„Under the sea! ”
Kedves Ariel!
Először is elnézést kérek a várakoztatásért sajnos sikerült egy kisebb dugóban találnom magam. Nagy örömömre szolgál, hogy én fogadhatlak el, hiszen az egyik kedvenc meseszereplőm Ariel. Nagyon tetszett, ahogy kifejtetted a küzdelmeket, amiket az élet gördített eléd azzal, hogy elveszítetted a hangodat. Azt kell mondanom, hogy bármelyik képességünket, érzékünket veszítjük el azzal elég nehéz megbirkózni, hiszen mégis olyan dolgok válnak lehetetlenné, amelyeket egykoron természetesnek vettük. De az már igazán arról tanúskodik, hogy egy igazán erős személyiség vagy, hogy mindezt túlélted anélkül, hogy feladtad volna. Lehet, hogy az álmaid kicsúsztak a kezeid közül, de még így is megtaláltad a módját annak, hogy valamiféle célod maradhasson az életben. De nem is tartalak fel tovább, hiszen minden a helyén van, ahogyan annak kell. Foglalózz utána pedig már senki és semmi nem állít meg a játéktérig, ahol remélem sokat láthatunk majd még belőled.