Behind the dates

Idegesen pillantok a telefonom képernyőre, és várom, hogy mikor érkezik egy értesítés Lav részéről, hogy kimentem-e a randijáról, pedig Robin rendes lány, szinte biztos vagyok benne, hogy tök jól megtalálná vele a közös hangot, de azért egy kicsit aggódok. Oké, leginkább azért, mert szörnyen érezném magam, ha Lav tényleg összejönne Robinnal, pedig szeretném, ha boldog lenne. Kelletlenül csúszok le a kanapén és markolok bele a pop cornos tálba, amit anya tart felém.
Nem tudom miért imádja ezeket a hülye vetélkedő műsorokat, de már kiskorom óta együtt tévézünk – hiába próbálom felhívni a figyelmét arra, hogy haladnia kellene a korral és már léteznek streaming szolgáltatók, ő akkor is ragaszkodik a jó öreg kábeltévéhez -, de a lényeg, hogy sosem mondok nemet neki, amikor egy kis időt szeretne velem tölteni. A munkám úgyis sokszor maga alá temet, ezért nekem is jól esik egy-egy nap, amikor nem csinálok semmit, csak a kanapén szenvedve érzem, ahogy az agysejtjeim zokogva pusztulnak el.
- Stagnál – sóhajtok fel unottan, ahogy a képernyőn lévő emberekre és a feladatra meredek. Anya finoman a karomra csap, így az ölembe potyog a pop corn.
- Stuart! Mindig elrontod a játékot, időt se hagysz arra, hogy átgondoljam. – Ahogy oldalra sandítok, látom miként ingatja a fejét, de nem vagyok hülye, kiszúrom a szája sarkában bujkáló mosolyt is. Hiába, bármennyire is teszem tönkre a szórakozását, attól még ő egy büszke anyuka marad, akinek a fiából nem valami agyatlan léhűtő lett.
- Ne haragudj – mosolyodok el bocsánatkérően, ugyanis nem kell kifejtenem, hogy mennyire utálom a buta embereket. A vetélkedőn résztvevő nőnek bezzeg nem sikerül megbirkóznia a stagnál szóval, így kiesik, már csak az a másik pasas maradt, aki állítólag valami orvos, de olyan nagyra van magával, hogy szerintem piacon vette a diplomáját.
Épp az ölemből szedegetem a pop cornt, amikor mellettem a kanapén megrezzen a telefonom. Kezdek ideges lenni, ugyanis kezd későre járni, és Lav még nem adott magáról életjelet, vagy próbálom elfojtani a paranoiás gondolataimat. Fel sem oldom a telefonomat, csak az értesítésre pillantok rá, de amikor meglátom Alistair üzenetét, fásult sóhajjal teszem odébb a mobilomat. Nem akarom ignorálni őt, de amíg a gyomromban ülő görcs nem hagy nyugodni, addig nincs kapacitásom olyan fordulatszámon pörögni, mint amin ő szokott, és félek, ha látja, hogy láttam az üzenetét, akkor felhív majd, vagy olyan üzenetáradatot zúdít rám, amihez most abszolút nincs energiám.
A tévé képernyőjére meredek, mert amíg a hülye feladványokon gondolkozom, addig sem kell azon stresszelnem, hogy szervezhetem-e Lav esküvőjét, vagy nem azon rágódok, hogy mit fogok csinálni, ha egyszer tényleg összejön valakivel úgy, hogy én túlságosan is gyáva voltam ahhoz, hogy beszéljek az érzéseimről.
- Hozok még popcornt. – Anya hangja zökkent ki a mélabús gondolataimból, ahogy eltolja a kezemet a táltól és feltápászkodik a kanapéról. Hallom a távolodó lépteit, majd hogy miként kezd el a konyhában matatni, de mégis olyan messzinek tűnik most mindez. Kicsit bűntudatom van, amiért nem tudok szívvel-lélekkel jelen lenni vele ma este.
Ismét megrezzen a telefonom. Szinte látom magam előtt, hogy Alistair most szór tele üzenetekkel, valamiért mégis kényszert érzek rá, hogy megint ránézzek a képernyőre. A saját fejlesztésű appom jelez ezúttal, hogy valaki vár az ajtó előtt, de mielőtt bármire is reagálhatnék, anya már az ajtót nyitott.
Zavartan fordulok hátra a kanapén a bejárat irányába, ugyanis lehetetlen, hogy ne hallottam volna meg a csengőt, vagy azt, ha kopogtatnak, legalább is, ha ennyire elmerültem az önsajnáltatásban, akkor komoly bajok lehetnek.
- Szia Lav – köszönök neki idegesen hebegve. Szerintem még levegőt is elfelejtek venni, ahogy anyám beljebb tereli a kis előtérbe, majd becsukja mögötte az ajtót. Addigra én is észhez térek, és a telefonomat szorongatva feltápászkodok. Majdnem orra esek, ugyanis sikerül rálépnem a saját zoknimra, mert anyámnak kedve támad Lavot a randijáról faggatni.
Nem akarom, hogy anyám előtt tárgyalja ezt ki, így átvágok a nappalin, sokat sejtető pillantással anyára meredek, majd megragadom Lav kezét és a szobám irányába húzom. Istenem. Mintha amúgy gyerekek lennénk, de mindegy. Mielőtt még áthúznám a lányt a fél lakáson, anyám szórakozottan megjegyzi neki, hogy örül az érkezésének, mert ma szerinte egész nap elviselhetetlen vagyok és nem tudja élvezni miattam a kedvenc műsorát. Morcosan szusszantok erre a kijelentésre, ugyanis tudom, hogy csak szórakozik velem.
Csak akkor nyugszom meg, amikor kizárom anyát a szobámból, és a gépem előtti székbe telepszem. Az ujjaimat idegesen tördelve meredek a lányra, először nem is tudom miként vezethetném fel a témát, mert az arcáról semmit nem tudok leolvasni.
- Nos… Milyen volt Robinnal? – bököm ki, és annyira sutának érzem magam közben, hogy menten elsüllyedek szégyenemben. Érzem, hogy elvörösödnek a füleim, így kivételesen hálás vagyok a fodrászomnak, amiért áthelyezte a múltkori időpontomat, így a hajam eltakarja a zavarom jelét. Elveszem az asztalomról az egyik golyóstollamat, és azt nyomdokom pótcselekvés gyanánt, miközben várom, hogy a legjobb barátnőm elmesélje, hogy milyen fantasztikus, vagy kevésbé fantasztikus randin van túl.

❀ 792 words ; youtube ; note: <3   ❀