I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
- Ugye most csak vicceltél? Vagy legalábbis próbáltál... - csóváltam a fejemet rosszallóan, majd enyhén oldalra billentettem, szomorkás arcot vágva. - Nincs senki, akiben annyira bíznék, mint benned. - tettem hozzá mellékesen, mert tudtam, hogy tudja, de ki kellett mondanom, nehogy komolyan gondolja. - Van olyan kaja, aminek nem örülsz vagy ami nem ízlik? - nevettem, vicces volt, hogy szinte bármit vittem neki, elégedett arcot vágott és szinte azonnal neki is látott az elpusztításának. Részben ezért is szerettem, még egy uzsonnázásba is bele tudta élni magát, élvezni, mintha az lenne az utolsó étkezése. Nélküle tényleg nem tudom, mit kezdtem volna magammal, az életemmel. Csak egy űr lenne utána, amit nem tudnék többet betölteni. - Vigyázz, a végén még nem lesz mit enned! - fenyegettem meg játékosan a. A kérdésre viszont nem akartam válaszolni. Lehajtottam a fejemet, hogy ne kelljen ránéznem, és újra az üdítő nyitókájával kezdtem babrálni. Végül felsóhajtottam és újra ránéztem. Szép próbálkozás, de most rólad beszélünk! - ráztam meg a fejemet, nem engedve neki, hogy elterelje a témát. Nem beszélhettünk mindig rólam. Kihúztam magam és kikerekedett szemekkel néztem rá, mint aki most aztán nagyon rá figyel. Eleve neki szenteltem minden figyelmem, bármilyen átlagos dologról beszélt, vagy butaságról, akkor is. Mindig igyekeztem figyelni másokra, főleg Benjire, épp emiatt zavart, mennyit beszélünk mostanában rólam. Nem akartam, hogy akár egy percig úgy érezze, nem foglalkozom vele, hanem önző módon csak a saját életem érdekel és a problémáim. - Hülye lett volna nem visszajönni. Aki veled haragot akar tartani, az egész biztos nem normális. - kacsintottam rá. Pontosan tudtam, mennyire nehezére esik néha másokkal kapcsolatba lépnie, olykor nagyon magának való volt. Persze aki észrevette, azzal barátságos volt, kedves. Nem értettem, hogy lehet ennyire figyelmen kívül hagyni valakit, aki ennyire értékes. - Szerintem közösen megoldjuk. Nem hiszem, hogy annyira bonyolult lenne. Elég egy kép a kutyáról, egy keressük a gazdáját szöveg, meg egy telefonszám. - vontam vállat. Nem voltam soha egy számítógépzseni, de egy ilyen egyszerű plakátot én is meg tudtam csinálni, ahogyan Benji is. - Te találtad, miért én fogadnám be? Amilyen szeleburdi vagyok, szegény kutyának festéket adnék konzerv helyett. - nevettem fel jóízűen, elképzelve milyen lenne az életem egy kutyával. Nem láttam magam előtt túl jó képeket, csak nagy felfordulást és káoszt. - Tudod te azt, mik zavarnak mostanában. Én pedig azt tudom, hogy az egyik dolog kifejezetten zavar téged. - néztem rá jelentőségteljesen, Isaac-re utalva. Nem mintha a férfi annyit járt volna az eszemben, és nem is igazán úgy gondoltam rá, ahogy Benji gondolta, de nem söpörhettem a szőnyeg alá. Ahogyan azt sem, hogyan érez a legjobb barátom ezzel kapcsolatban. Az ő aggodalma pedig engem aggasztott. Nekem Toby tetszett, sőt... őt szerettem, nem vonzódhattam közben egy másik pasihoz is. Vagy ez gyerekes hozzáállás egy felnőtt nőtől? Nem voltam biztos benne, nem sok tapasztalatom volt ilyen téren. Azért reméltem, Benji nem néz valami pasifaló, őrült nőszemélynek. Vagy úgy egyáltalán őrültnek.
Vendég
Vendég
Szomb. 15 Május 2021 - 14:25
Raelin & Benjamin
- Ne túlozz, - játékosan forgatom meg szemeimet, hevesen legyintve is mellé egyet. - remekül ellennél nélkülem. Persze azt aláírom, hogy unalmas lenne - viccelek csak, nyilván. Jól tudom, messze nem a legérdekesebb személy vagyok az életében és kétségem sincs afelől, előbb vagy utóbb, ha eltűnnék is szépen meglenne. Ugyanakkor pontosan tisztában vagyok azzal is, nem csak mondja, hanem valóban fontos vagyok neki, legalább annyira, mint ő nekem. - Ugye? - elégedetten nyelem le fánkom utolsó falatját is, mielőtt az elém tolt üdítő felé nyúlnék, gond nélkül bontva ki, amint kezembe kaparintom, s már kortyolok is. Fel se tűnt mostanáig, mennyire megszomjaztam. - Mondjuk, hogy volt már szerencséd - szeretetteljesen, finoman piszkálom csak, nem szánva a legkisebb mértékben se szavaimat és tudva, nem is fogja annak venni őket. Na, meg éppen én beszélek, mikor eddig mindent őszinte lelkesedéssel ettem meg, amit elém tett, hiszen valójában nagyon is jó benne. - Merrefelé is jár az eszed? - puhatolózok finoman, hiszen magam is észrevettem, mostanság a szokásosnál is jobban el tud kalandozni, de nem is ez, inkább az a furcsa, ezúttal nem is nagyon beszél róla, pedig eddig mindent gondolkozás nélkül megosztott velem. - Legyen, de ne mond, hogy nem figyelmeztettelek előre. Tilos elaludnod közben - gyerekesen fenyegetem meg mutatóujjammal, mielőtt még tényleg belekezdhetnék abba a pár roppantul nem izgalmas történésbe, ami az utóbbi néhány napban megesett velem. Ha beszélni kell róla, mindig zavar egy kicsit, mennyire átlagos és unalmas az életem, ugyanakkor az egyszerű hétköznapokban inkább örülök neki. - Igaz? Azt hittem először, csak káprázik a szemem - aztán meg csak tátogtam és hápogtam, úgyhogy egy ilyen fogadtatást követően most már egészen biztos, hogy a néni egy másik virágboltot látogat majd. S bár általában sajnálnám, ha egy vásárló átpártolna a konkurenciához, azt hiszem, vele nem veszítettünk sokat. - Rendben, ezúttal igazad volt - habozás nélkül viszonozom mosolyát, nem véve magamra a kioktatást. Végtére is tényleg megmondta, mikor azon sápítoztam, mi lesz szegénnyel az utcán, egyedül, éhesen. - Jó ötlet mind a kettő. Bár a plakátszerkesztésben nem vagyok valami jó. Legalábbis azt hiszem - mindenesetre meg fogom próbálni, amint sikerül egy képet készítenem a kóborról. - Én? Ugyan, még magamat is alig tudom életben tartani, nem hogy valaki mást. Te viszont befogadhatnád. Akkor meg tudnám látogatni - bármennyire szeressem is az állatokat, őszintén kétlem, hogy jó gazdája lennék, hosszú távon legalábbis. Időnként még a legigénytelenebb szobanövényeimet is kiszárítom. - Oké, most te jössz. Mi bánt mostanában annyira? - teszem is fel a kérdést, amit eddig csak tessék-lássék módon kerülgettünk, hiszen mind a ketten tudtuk pontosan, hogy ismét szóba fog kerülni.
Benjinek kitűnő képesége volt ahhoz, hogyan lehet elbújni szinte bárhol, különösen a virágboltban. Emlékszem a napra, amikor találkoztunk, mennyire meg volt lepve tőle, hogy megszólítottam. Nem tudtam volna megmondani, ez hány éve történt, egy örökkévalóságnak tűnt. Azóta párszor előlem is sikerült elrejtőznie. - Egészen addig nem baj, amíg újra előkerülsz. Nélküled nem is tudom, mi lenne velem... - sóhajtottam. Tényleg nem tudtam, nem csak úgy mondtam, nehéz lett volna a legjobb barátom nélkül elképzelni az életemet, és nem is akartam. Számíthattunk egymásra mindig, ezen soha nem is akartam változtatni. - Ennek örülök. A lényeg, hogy neked ízlik. Bár tényleg egész finom! - tettem azért hozzá az első falat után, és utána már igencsak hamar eltűnt a többi része is. Az egyik dobozos üdítőt odatoltam felé a pulton, a másiknak pedig a fém nyitóját kezdtem birizgálni, oda sem figyelve a mozdulatsorra. - Héé, azért egész jó vagyok benne! - néztem rá duzzogva, de hamar mosoly költözött az arcomra helyette. Rá nem is lehetett haragudni és amúgy sem rosszból mondta. - De igazad volt, ha máshol jár az eszem, nagyon nem jó ötlet a sütés. - fintorogtam. Kicsit zavart, hogy nem voltam kiegyensúlyozott, mióta Daria megérkezett az iskolába, és Toby szemet vetett rá. Oké, nagyon zavart. Főleg azért, mert úgy tűnt, nem is tudjuk megoldani a problémát, amiről én tehettem. Nem feleltem a kérdésére, csak várakozóan néztem rá, hogy ezúttal ő meséljen valamit, mert már engem idegesített a folytonos panaszkodásom. - Hát, számomra minden érdekes, ami veled történik. - vontam vállat, mert még a legunalmasabb napokon is történnek néha érdekes dolgok. Csak attól függ, mit tartunk annak. - Hogy mi? Komolyan? Pedig azt hittem az a nő többet be nem teszi a lábát ide! - nevettem. Még itt a városban is akadtak néha nem túl kedves emberek. Vagy csak rossz napjuk volt, nem tudhattuk. - Én megmondtam, hogy vissza fog jönni, ha enni adsz neki! - mosolyodtam el szelíden. Igen, néha egymás fejéhez vágtuk, hogy “én megmondtam!”, de teljesen normális stílusban, és egyáltalán nem rosszindulattal. - Talán ki kellene tenni plakátokat róla, vagy a neten hirdetni, hátha előkerül a gazdája. Ha meg nem, még mindig befogadhatod te. - cukkoltam, bár valójában nagyon is el tudtam képzelni, hogy ezentúl egy fekete kutya is csatlakozik hozzánk a sétáinkra, vagy chipset eszik velünk a kanapén egyikünknél. Benji pedig jó gazdája lett volna bármilyen állatnak.
Vendég
Vendég
Hétf. 3 Május 2021 - 20:08
Raelin & Benjamin
Kicsit meglep Raelin váratlan felbukkanása, magam se tudom, miért. Többnyire jelzi persze előre, ha szándékában áll meglátogatni, de nem egyszer fordult már elő, hogy csak hirtelen ötlettől vezérelve látogatta meg a virágboltot. De bárhogy is legyen, mindig örülök a jelenlétének. Ő talán az egyetlen, akivel tényleg megoszthatok mindent és aki még a legbutább panaszaimat is hajlandó fintorgás nélkül végighallgatni, még akkor is, ha valójában kicsit se érdekli, miről szövegelek. Hasonlóképp érzek irányába ebből a szempontból én is. Boldogan figyelek, bármiről beszéljen is és a magam módján még segíteni is megpróbálok. Arról, ebben nagyrészt nincsen semmi köszönet, már igazán nem én tehetek, végtére is megteszek minden tőlem telhetőt. A hátunk mögött, meg igazából előtt is, sokan meg vannak győződve arról, az egyikünk, többnyire én, szerelmes a másikba, hogy barátságunk nem is valódi, egy hazugságon alapszik, hogy azért játsszuk a jó cimborákat, mert másképp nem lehetnénk együtt, de ez nem is lehetne messzebb az igazságtól. Sose éreztem barátságnál többet iránta és pontosan tudom, ő se. Raelin olyan tulajdonképpen, mintha a testvérem lenne. Időnként a húgom, időnként a nővérem és ezzel tökéletesen meg is vagyok elégedve. - Végül is könnyű eltűnni a sok virág között - nekem legalábbis mindig sikerül valahogy, amit az esetek többségében egyáltalán nem bánok. Elégedetten vigyorodok el válaszára. Bár egyébként is boldogan ettem volna a fánkomat, örülök, ő is csatlakozik hozzám, úgy minden sokkal finomabb. Na meg Raelin volt, aki megvette és elcibálta idáig az édességet, még szép, hogy ennie kell belőle. - Nem ugyanaz, de ez is nagyon finom - egész más íze van a házinak persze, de nincsenek nagy igényeim, finnyás se vagyok, tökéletesen megfelel a megvásárolt is. Ajándék lónak amúgy se bámulunk a szájába, vagy mi. Igazán nem akarom kinevetni, biztosan sokat dolgozott a muffinnal, a tervezéstől az elkészítésig, mégse tudom megakadályozni a jókedvű, nevetésnek is beillő, horkantást vallomására. - Én mondtam, hogy hagyd a sütést - teszem hozzá, pusztán a miheztartás végett és nem azért, mert tényleg bánnám, hogy tanácsom ellenére mégiscsak édességgyártásba fogott. Jobban örültem volna, ha sikerül neki, ha már belefogott. Ennek ellenére, legjobb barátként, mégiscsak afféle kötelezettségem jól szórakozni a bénázásán. - Hogyhogy? - meglepetten és némiképp aggódón vonom fel szemöldökömet. Sejtelmem sincs, mi ronthatta el a kedvét ennyire. - Legyen, mesélek egy kicsit én is - egyezek bele egy halk szusszantás kíséretében. Nem mintha sok minden történt volna velem az elmúlt időben, lelke megnyugtatása érdekében azonban hajlandó vagyok engedni a témaváltásnak, persze nem sokáig. Előbb vagy utóbb úgyis vissza fogunk kanyarodni az eredeti vágányhoz. - bár remélem tudod, hogy nincs sok érdekes az életemben - végtére is időm lényeges hányadát az üzletben töltöm, a maradékot meg otthon vagy vele, szóval igazán nincs sok minden, amit érdemes lenne megemlíteni. - Emlékszel arra az idősebb nőre, aki nekiment az egyik vázának és kiakadt, hogy miért raktuk az útjába? Tegnap visszajött és bocsánatot kért. Bár azt hiszem, megint felhúztam azzal, hogy csak bámultam rá tátott szájjal és pislogtam - vigyorodok el, a legkevésbé se szégyenkezve látványos meglepődésem miatt. Nem számítottam rá, hogy valaha viszontlátom, arra meg aztán pláne, hogy még be is látja, kicsit túlreagálta legutóbb. Igazán nem csodálkozhat, hogy megszólalni se tudtam. - Meg megint visszajött az a fekete kutya, akiről meséltem. Remélem, hamar rátalál a gazdája, elég csapzottnak tűnik, megfogni meg nem tudtam - enni persze adtam neki, megint, valószínűleg ezért is nézett vissza, hátha ismét megszánom valamivel. Egy idő után talán a közelébe is enged majd.
Nem szóltam neki előre, de nem is éreztem miatta rosszul magamat. Előfordult már, hogy csak úgy szó nélkül ugrottam be hozzá, és ha épp nem találtam őt ott, legalább friss virággal tértem haza. Szívem szerint hetente hordtam volna haza valami szép csokrot, vagy csak néhány szál virágot, de azért igyekeztem spórolni, és nem költekezni mindenre, amit csak meglátok és megtetszik. Ez elég nehéz volt, de a tanári fizetés azért nem engedte meg, hogy olyan nagyon nagy lábon éljek. Hiába néztem körbe az üzletben, sehol sem találtam őt, egészen addig nem is vettem észre, míg meg nem szólalt a virágok és egyéb csecsebecsék között. Nem volt olyan apró, igaz, két méteres figura sem, de mintha láthatatlanná tudott volna válni, vagy bele tudott volna olvadni a környezetébe. - Ennyi holmi között rendesen elveszel. - ingattam a fejemet mosolyogva, igyekeztem úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Valójában úgy is volt, de kicsit aggódtam, hogy újra szóba kerül a pasi-téma, és legalább egy kis ideig úgy akartam tenni, mintha az iskolában is minden rendben menne. Nem tetszett, hogy mostanában többet panaszkodom a kelleténél. - Naná! - vágtam rá gondolkodás nélkül, hiszen sosem tudtam ellenállni egy kis édességnek. - Tudom, de nagyon szerettem volna sütni neked. A bolti azért mégsem ugyanaz. - fintorogtam, miközben én is kiemeltem a zacskóból egyet, és aprót haraptam belőle. - Nem volt alkalmunk beszélni azóta... pár napja muffint vittem Toby-nak, és ezt kapd ki, cukor helyett sót raktam bele. - magyaráztam, miután lenyeltem a falatot. Nem igazán tudtam, hogy sírjak vagy inkább nevessek a történteken így utólag. Azért egy kicsit féltem a reakciójától, mert rengetegszer átbeszéltük már ezt a témát, és én magam is tudtam, mennyire béna próbálkozás tőlem, hogy sütivel próbálom levenni a lábáról a kollégámat. Mielőtt válaszoltam volna neki, vártam pár pillanatot, mert szerettem nézni, amikor eszik. Úgy általánosságban volt abban valami, amikor egy embernek ízlik az étel, sokkal jobb kedvük lesz tőle, és ez az arcukra is kiül. - Hát, tudod... mostanában valahogy semmi sincs rendben. Viszont mi lenne, ha inkább te mesélnél kicsit? Túl sokat panaszkodom, te pedig nem vagy lelki szemetes. - sóhajtottam, és lebiggyesztett ajkakkal néztem rá. Sajnáltam, hogy mindig a butaságaimat kell hallgatnia, még úgy sem volt elfogadható, hogy közben fánkkal és egyebekkel halmoztam el.
Vendég
Vendég
Szomb. 17 Ápr. 2021 - 19:10
Raelin & Benjamin
Fogalmam sincs, hogyan térhetnék rá Raelin udvarlójának, pasijának vagy ki tudja, pontosan micsodájának, a témájára. Mégse nyithatok egyből azzal, hogy össze fogja törni a szívét, mert ezek ilyenek, vagy hogy nem éri meg a strapát. Mármint kezdhetek ezzel persze, de úgyis csak azt a választ kapnám, hogy egyrészt nem ismerem a pasast, másrészt Raelin egy felnőtt nő, aki tudja, mit csinál. Én pedig egyik állítást se cáfolhatom meg. Ugyanakkor millió olyat láttam már, mint az a férfi, Raelin pedig a legjobb, tulajdonképpen azt is mondhatnám, hogy az egyetlen, barátom, természetes, hogy meg akarom védeni, akkor is, ha tulajdonképpen nincs is mitől. Nem akarom szomorúnak látni, sírni pedig aztán pláne nem, de azt se szeretném, ha úgy gondolná, túlságosan belemászok az életébe. Mély, elkínzott, és nyilván némiképp túldrámázott, - de ez meg már kit érdekel - sóhaj kíséretében levágom az egyik rózsa elhervadt virágát. Pontosabban azt akartam, helyette azonban az egyik nagyon is csodásan pompázótól sikerül megszabadítani szegény cserepes növényt. Egy perces néma csönddel gyászolom a veszteséget, aztán csak megrántom a vállam, magam mellé hajítom a metszőollót, a rózsát pedig egyszerűen csak begyűröm a vázába a többi vágott virág közé. Tökéletes helye lesz ott, még csak észre se fogja senki venni, hogy eredetileg nem oda tartozott. Ezt követően, dolgom végeztével, vissza is térnék eredeti feladatomhoz, de az ismerős, engem hívó hang megmenti a virágot a további csonkítástól. - Itt vagyok - hívom is fel figyelmét jelenlétemre rögvest, fel se véve ennyi idő után, hogy nem vett észre, mikor kivételesen nem is bújtam el. Fogalmam sincs, miért, de ez mindig is így volt. Az emberek hajlamosak átsiklani fölöttem, mit nem csak megszokni sikerült az évek alatt, de még megkedvelni is, jól jön ugyanis, ha nem akarod, hogy észrevegyenek, ha pedig igen, egyszerűen csak rájuk szólsz. - Minden fánk tökéletes. Köszönöm - boldogan fordulok a pulton heverő zacskóhoz, habozás nélkül ki is halászva egyet belőle. - Remélem, te is eszel - nem szeretem, ha egyedül én habzsolok valamit, bízik benne, hogy Raelin magának is hozott az édes csodából. Persze lemondani az élvezetről akkor se fogok, ha esetleg mégse hajlandó velem tartani. - Nem tudtam, hogy beugrasz ma. Minden rendben? - elő szokott fordulni persze, hogy csak úgy benéz, többnyire azonban így vagy úgy jelzi előre az érkezését. Ugyanakkor azt se zárhatom ki, hogy szokásához híven most is írt, csak nekem nem tűnt fel. - Tudod, hogy bármi is van, nekem elmondhatod. A hallgatásom már úgyis megvetted - bökök a fánkok felé, csak részben viccelve. Nem kell megfizetnie a hűségemet, pontosan tudja, bármi is hangzik el, az közöttünk marad.
Mikor utoljára beszéltem Benjivel, egy kicsit furcsán viselkedett Isaac miatt. Persze, ő volt a legjobb barátom, családtagnak tekintettem, így nem volt meglepő, ha aggódik miattam. Viszont nem volt aggodalomra semmi oka, mert a férfi még csak nem is úgy érdekelt, ahogy ő azt gondolhatta. Mármint nyilván arról volt szó, nem? Különben miért aggódott volna miattam? Ezen gondolatokkal igyekeztem a virágüzletbe, remélve, hogy ott találom még délután őt, és beszélgessünk kicsit zárásig, vagy esetleg hazafelé úton. A napjaim fénypontja volt, mikor vele találkozhattam, és ez talán másoknak furcsa lehetett, a köztünk lévő kapocs. Én viszont igenis hittem a fiú-lány barátságokban, a miénk pedig egy igazán erős kötődés volt. Nélküle el sem tudtam képzelni az életemet, és szinte biztos voltam benne, hogy ő is így érez velem kapcsolatban. A legjobb dolog volt a vele való találkozásom a városban. Nem akartam üres kézzel menni, de a sütéshez még mindig nem volt sok kedvem, helyette beugrottam a boltba némi fánkért és két dobozos üdítőért. Menet közben igyekeztem azon törni a fejem, hogyan győzhetném meg Benjamint arról, hogy Isaac teljesen ártalmatlan, de a gondolataim minduntalan Dariánál kötöttek ki. Nagyon nem tetszett, ahogy a legutóbbi beszélgetésünk alakult, amikor is az arcába kellett hazudnom, hogy megőrizzem a méltóságom, és ez a két dolog eléggé ütötte egymást. Tisztességes akartam lenni vele, de csak rontottam a helyzeten. Kicsit abban bíztam, az én drága barátom segít kitalálni valamit, amivel rendezhetem a dolgaimat. Bár csodaszámba ment volna, ha egy beszélgetés vele megjavít bármit is, egy próbát azért mégis megért. Ahogy betoppantam az ajtón, nem láttam őt sehol, ezért inkább letettem a pultra a zacskónyi fánkot és az üdítőket. Talán elveszett szegény a raktárban, vagy a sok csecsebecse és virág között. - Hol bujkálsz, Benji? - kérdeztem kedvesen, kicsit sem türelmetlenül, hiszen a műszakja még tarthatott, mivel Sophie nem volt jelen. - Hoztam neked fánkot! Igaz, bolti, de azért remélem megteszi.