I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Fata Morgana
határa
Számos és számtalan
karakter állás
Csillámport szórunk
a hőseinkre
Jelenleg 160 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 160 vendég :: 2 Bots
Nincs
A legtöbb felhasználó (160 fő) 2024-09-16, 22:04-kor volt itt.
- Ne aggódj, én pont az az ember vagyok, aki imádja az ilyen történeteket végighallgatni! – Mosolyogtam rá és kíváncsi tekintettel vártam a választ. Csillogó szemekkel hallgattam erről a csodás családi örökségről a történetet, ami magával ragadja az embert és a fantáziáját is. Valahogy értem, hogy nem hiába volt a kedvence a kikötőben mindenkinek ez a hajó, na meg persze Lina nagymamája is. És micsoda szerelmi kezdetek lehettek a dédszülei között. Az ember lánya csak álmodozhat rajta mennyire édes és szívmelengető. Mennyi kaland és felfedezésre tehetett szert. Ennek az életérzést talán kevesen ismerhetik, de mindenkinek tudni kéne. Érzem én is a zsigereimben, ahogy a szél belekap néhány szőke tincsembe és megérzem a víz illatát. - Mennyi csoda és mennyi év lehetett ez. Azért kíváncsi lennék, hogy tényleg bukkanhattak e fel kalózok! – Kuncogva gondolkodtam el rajta ténylegesen. [color:9c37=#FF9D7A]– Lina szerintem, ami késik, az nem múlik. Bölcs szavak igaz, de biztos vagyok benne, hogy te is ugyanilyen hőstetteket és kalandokat fogsz átélni ezzel a hajóval. Lehet, még annál is jobbakat, mint képzeled. Azért van ez itt.. – Mutattam a fejemre. – a képzeletünk, a fantáziánk, hogy mindenbe beletudjunk magunkat gondolni. Igaz, mennyire vicces lenne akár most is valami kalandosba belebotlani. - Az is lehet, hogy most véletlen az utunk során rábukkanunk egy kincses barlangra vagy elveszett víz alatti királyságra. – Mosolyogva vállat vontam. A következő kérdés viszont meglepett és egyszerre gondolkodtatott el. - Hm, igazán jó kérdés! – Bólogattam. – Lássuk csak mi lenne, ha belecseppennék egy kalandregénybe… A történetem bizonyosan tele lenne sok- sok kalanddal, képzeletbeli banditákkal, akikkel megkell harcolnom. Előbukkanna egy két szörny is, mert azok egy jó történetből sem maradhatnak ki. Lennének nagyon jó kardforgató harcaim. – A helyemről felpattanva a ceruzámmal kezdek kardózni a levegőben, mint valami gyerek. Egy pillanatra elvesztem az egyensúlyomat és elesek a fedélzeten, de folytatom tovább a mesélést mert a profik is így csinálják. - Egy reménytelen szerelmi forgatagba kerülnék bele, amiből a végén biztosan jól jönnék ki. – Drámaian a homlokomra teszem a kezemet. – Rengeteg barátot szereznék a kalandjaim alatt, akikkel minden jót lehet csinálni. A végére pedig szereznék magamnak egy királyságot csak a happy end végett. – Felállva a földről meghajoltam előtte nevetve. – Mondhatni kissé kaotikus lenne a helyzet, de mindent megoldanék Thea módra. Még hős nevem is lenne, még hozzá a Rettenthetetlen szöszi! Az egész, amit elmondtam mintha tényleg kitalált lenne, de a szívem legmélyén tudom, hogy ez igazából nem kitaláció, hanem a csúnya valóság. Még is boldogan gondolok vissza rá. A helyemet újra elfoglaltam, ahol az imént ültem és a korlátnak támasztottam a kezeimet meg a hátamat. Az én történemet elmeséltem, így én is feltettem neki a kérdést. - Na és ha neked egy kalandregény lenne az életed, mi történne benne?
Rutinosan előkészítem a hajót az indulásra, közben néha fél szemmel a lányra sandítok, és nevetve figyelem ahogy megküzd a naptejjel. Mellé érve egy pillanatra meg is torpanok, mert látok az arcán is egy fehér csíkot. - Várj csak, segítek - ajánlom fel vigyorogva és óvatosan eldörzsölöm a homlokán lévő krémet. - Van tapasztalatom vicces leégésekkel. Egyszer elfelejtettem bekenni az arcom, aztán egész nap napszemüvegben voltam. Nap végére úgy néztem ki mint egy mosómedve. Azóta mindig van nálam extra fényvédő. A hibáiból tanul az ember. - Ohh, mogyoróvaj! - lelkesedek az egyik kedvenc összetevőm hallatán. A mogyoróvaj volt az egyik legújabb obszesszióm - időnként rákattantam ilyesmikre, korábban a mandulás dolgokért voltam megbolondulva, egy időben pedig a sós karamelláért. - Igazán megtisztelő a bizalmad, ezért a mogyoróvaj és a fahéj szentségét tiszteletben fogom tartani! De lehet, hogy ha legközelebb csokis kekszet csinálok, akkor majd rád csörgök - kacsintok rá. Soha nem élnék vissza a kedvességével, de Thea olyan lánynak tűnt, aki bármikor hajlandó cinkostárssá előlépni. Lemegyek, hogy beindítsam a motort és elindulhassunk kifelé a kikötőből, mire halkan felberren a motor, az addig az árbocon pihenő sirály pedig felreppen, mintha ő maga adná meg az engedélyt a kihajózásra. Jó jelnek veszem. A hajó jellegzetes hang kíséretében szelni kezdi a vizet, én pedig örömmel fogadom Thea kérdését miközben lassan navigálva magunk mögött hagyjuk a csilingelő vitorlástársainkat. - Persze! Most tuti meg fogsz lepődni, - kezdem túlzó hangsúllyal - de ez a kedvenc témám. Szóval lőj le nyugodtan ha már kezdek az agyadra menni. - Ezt a felajánlást mindenkinek meg szoktam tenni, aki bevállalja ezt a kérdést. Máskor is hajlamos vagyok elragadtatni magam, de vannak specifikus témák, amikről tényleg napestig tudnék beszélni és a Guardian pont ilyen. - Ez a hajó családi örökség, én a nagymamámól kaptam, ő pedig az anyukájától, aki egyszer elhatározta hogy körbe akarja vitorlázni a földet. Nem ezzel a hajóval, az eredeti Guardian egy sokkal kisebb és még fürgébb példány volt, de sajnos nem sikerült kiállnia a próbát. Amikor a gyerekeknek mesélem ezt a történetet, ide gyakran ki szoktam találni valami izgalmas történetet kalózokról és haramiákról, de a valóság ennél jóval egyszerűbb volt: zátonyra futott és a dédapám, egy szigorú, marcona partiőr szedte össze. Az a hajó még két próbálkozást élt meg, aztán egy vihar csúnyán megrongálta és azután építtették meg a dédszüleim ezt a hajót. Ők már nem sokat hajóztak vele, a nagymamám annál többet. Számtalan kalandot átéltek együtt, viharos éjszakákra rekedtek kint a nyílt vízen, sérült teknősöket és elsodródott halászokat mentettek, mígnem az egész kikötőben híre lett és tényleg mindenki csak Őrzőként emlegette. Ezeket sztorikat a nagymamám mesélte nekem és sosem tudtam eldönteni, hogy mi volt belőlük igaz és mi volt mesébe illő túlzás, de valamiért sosem számított. Még most sem számít, pedig igazából azt sem tudom, hogy az itteni életemből mennyi számít valóságosnak. A legtöbb dolog annak érződött. - Én még nem vittem végre vele hőstetteket, de bízom benne, hogy ebből is sikerült örökölnöm valamennyit. - Örököljük vajon a sorsunkat? Figyelem ahogy Thea rajzol és úgy döntök, tőle meg merem kérdezni: - Ha az életed egy kalandregény lenne, te milyen történetet szeretnél?
Már most merem állítani, hogy imádom teljesmértékben Lina társaságát. A mentőmellényt fel véve figyeltem, ahogy kioldja a köteleket. Vettem egy darabot én is a kekszből. - A nagyidnak nagyon is igaza van! Minden egy kaland, még akkor is, ha nem annak indul. – Mosolyogva néztem rá majd újra a víz felé tekintettem. – Remekül hangzik az amit kitaláltál, úgy sem jártam még a szigeten kívül hajóval. Nagyon szeretek úszni, igazán kikapcsoló tud lenni. Mennyire igaz volt. Nem sokszor volt alkalmam ilyen kirándulásokra, csak a gyerekekkel, de tudjuk, hogy velük se lehet messzire menni. A dobozt kitéve a kezemből, magamhoz vettem a fényvédőt és jó alaposan bekentem magamat mindenhol. A végére úgy festettem mintha egy liter fehér festékkel leöntöttek volna. - Ez lehet kicsikét sok lett! – Felnevetve próbáltam magamon elkenni a ragadós krémet és nagyjából talán sikerült is valamit kihoznom belőle. – Még a sütire visszatérve, igen én sütöttem egy nagyon titkos összetevővel, de neked elárulom. – Emeltem fel az egyik ujjamat. – Mindennek a titka, a mogyoróvaj és a fahéj. - Bólogatva helyeseltem a mondanivalómat. - Tudom ez már kettő titkos összetevő. Ha nem lenne a fejem a nyakamon, már rég elhagytam volna. - Sóhajtottam egyet. Néha tényleg igaz rám, hogy agyilag szőke vagyok. Na de ennyire? Ez már botrányosan rossz. Igaz itt ez most nem arról szól, hogy kötelességtudó legyek, mint az iskolába, hanem inkább felszabadult és jól érezzem magamat. Magamhoz veszem a vázlatfüzetemet és felvázolok Lináról egy igazán kapitányos képet mert nagyon belevaló. - Tudnál mesélni a hajóról egy kicsit? – Nem tudom, hogy esetleg illetlen lenne a kérdés vagy már rengetegszer hallotta e már, de kíváncsi vagyok rá. Mondjuk egy ilyen hajóéra ki nem?
Volt valami a könnyed nevetésében, ami eszméletlenül ragadós volt, ezért mosolyogva figyeltem, ahogy felfedezi magának a Guardiant. - A nagyim erre most tuti valami olyasmit mondana, hogy eltévedni nem lehet, csak új utakat felfedezni! - Még azt a bölcs, mindentudó hangsúlyt is megpróbálom utánozni, amitől gyerekként azt hittem, hogy a nagyi valami halhatatlan tudást birtokol, mint a kínai legendák sárkányai. - Nyugodtan érezd magad otthon! Ha esetleg egy kis szélcsendre vágysz majd, szólj, bent is le tudunk ülni, van mosdó és egy pici konyha is. - Invitálóan körbeintek a fedélzeten, hogy nyugodtan pakoljon és üljön le bárhová ahol neki szimpatikus. - A Guardiant mindig úgy mutatom be, mint "a bajba jutott lelkek fáradhatatlan őrzője", hogy egy kicsit mindenki, aki szereti az embereket úgy érezhesse, mintha a legénysége tagja lenne. - A közönségem persze általában gyerekekből áll, de hát minden felnőtt igazából csak egy nagyra nőtt gyerek, akiknek a szíve ugyanúgy szomjazza a csodát. Legalábbis szerettem ezt hinni. - Tessék - kihalászom a horgolt tarisznyámból az emlegetett naptejet és odanyújtom neki. - Nem kell spórolnod, otthon már nem férek tőlük - mosolygok. Egy időben nagyon rákattantam az 'UV-sugárzás káros hatásai' témára és cserébe mindegyik barátnőmtől kaptam egy tubussal. Innen tudom hogy szeretnek, még akkor is, ha épp az idegeikre megyek. - Szuper! - vigyorgok a szóviccén, mert az ilyenekre mindig vevő vagyok és üdítő, ha nem csak nekem jutnak eszembe. - Arra gondoltam, hogy kihajózhatnánk a szorosból és megnézhetnénk a sziget túlfelét, a tengerről remekül be lehet látni az egész várost. Egész délutánra szép időt jósoltak, szóval ráérünk. Örültem, hogy ilyen lelkes, régen vittem már ki magammal mást a lányokon és a tanítványaimon kívül. - Ugyan, nem kell mentegetőzz, én is pont így viselkedtem az első vitorlázásom előtt. Ne fogd vissza magad! - Igyekszem megnyugtatni, mert a legkevésbé sem zavar a gyermeteg izgatottsága, én is hajlamos vagyok így viselkedni ha jól érzem magam. Sőt! - Tudsz úszni? - kérdezem, miközben keresek egy mentőmellényt a méretében. - Ha tudsz, akkor is azt javaslom hogy bújj bele, amíg ki nem érünk a nyílt vízre. - Fő a biztonság. Megszokásból én is belebújok az enyémbe, hisz a gyerkőcök előtt illik mindig jó példát mutatni. Igyekszem most már nem hibázni. Összefogom egy copfba a hajam és rutinszerűen elkezdem ellenőrizni a fedélzet felszerelését mielőtt elindulnánk. A csokis keksz szófordulatra azonban egyből felcsillannak a szemeim. - Süti?! Igen, kérek! - Sajnálatos módon nem vagyok az udvarias visszautasítás híve, ha édességről van szó. - Köszönöm! - fogadom el mosolyogva a felajánlását és kiveszek egy kekszet a dobozból. Beleharapok és szinte azonnal hangot is adok a véleményemnek. - Óh, ez nagyon jó, te sütötted? - kérdezem kíváncsian. Ha valamiben nem vagyok túl jó, az a konyhaművészet bármilyen műfaja, és ez alól legfeljebb a kínai ételek képeznek néha kivételt. - Látom, felkészültél! - intek a füzet felé, amit még korábban vett elő. - Nálam is mindig itt van a vázlatfüzetem, nem sok helyre megyek nélküle. - csacsogok, mert úgy képzelem, hogy ha valaki, akkor ő ez biztos megérti. Elkezdem közben kioldani a köteleket, hogy lassan magunk mögött hagyhassuk a kikötőt.
Lina kezét megfogva felléptem a fedélzetre majd csípőre téve a kezeimet bólintottam mosolyogva. - Hát, azt kell mondanom, nem igazán volt egyszerű! Bár ez már a részemmé vált, hogy mindenhol is eltévedek. - Nevettem fel és legyinttettem egyet. Körbe pillantottam a fedélzeten és nagyon tetszett a rusztikus kinézete. - Oh, én is mindent hoztam magammal, de azt az egyet nem! – Csapok finoman a homlokomra majd rámosolygok. – Ez igazán kedves tőled, köszönöm! – Mondjuk tényleg igazán kelleni fog a fehér bőrömre. Vicces lenne, bemenni úgy az iskolába, hogy rákvörös vagyok és mindenem is fáj. - Időm, mint a tenger! – Nevetve kacsingatok rá ezzel a nagyon rossz poénnal. – Egésznap ráérek, ha megfelel. Holnap még úgy sincsen tanítás, így szabad vagyok, mint a madár. Szabad is szeretnék lenni, mert nem sok időm van a tanítás mellett ilyen mókákra, na meg barátokra. Nagyon remélem, hogy Lina-ban megtalál a legjobb barátot, aki néha kihúz a hétköznapokból és elvisz ilyen menő hajóutakra. - És merre lesz az úticélunk? – Érdeklődtem kíváncsian miközben kicsit beljebb sétáltam, mert szeretek új helyeket és dolgokat felfedezni. Na ez pont ilyen volt, szóval ki nem hagyhattam. A táskámat, az odakészített hűtőtáska mellé teszem és kiveszem belőle a kicsi bőrkötéses füzetet, meg a kedvenc golyóstollamat. Felkészültem, hátha a tenger megihlet és egy újabb csoda születik belőle. - Ne haragudj meg amiért ilyen kis lelkes vagyok, csak még soha senki nem vitt ki hajókázni és igazán újdonság ez a dolog. – Zavaromban felnevettem mert igazán furán hangozhatott ez az egész tőlem. A fonatomból kiszabadult szőke tincset a fülem mögé tűrtem miközben helyet foglaltam a padon. Mosolyogva néztem és icipicit toporzékoltam hozzá, amit hamar abbahagytam mikor rájöttem, hogy mit is csinálok. Meg esnek velem ilyen dolgok is néha. Gyerekes vagyok, mondjuk gyerekekkel is foglalkozom. Nem baj! Naiv? Sokszor fordult már elő velem. Szenilis? Rendkívülién az vagyok. Lelkes és egyéb társai? Hát igen! De ez vagyok én és remélem ezzel Lina-t nem fogom elijeszteni, mint a legtöbb embert szoktam. Elgondolkodtam, hogy lehet visszakéne fognom magam és nem ennyire kimutatni az érzéseimet, de az nem fog menni. - Hoztam csokis süteményt! Kérsz egyet? – Vettem elő a táskámból a dobozt és odanyújtottam felé.
A Guardiant a nagyimtól vettem át és úgy gondoskodtam róla, mint ahogy mások a gyerekükről vagy a kedvenc háziállatukról szoktak. Az öreglány (a hajó, és nem a nagyi) sokat megélt már a nyílt vizen, és a nevéhez méltóan még sosem hagyott cserben. A hófehér vitorlák és a csillogó fedélzet látványa most is büszkeséggel tölt el, ahogy a hosszúra nyúló ebédszünetem befejeztével fellibbenek rá. Ez a hajó sok mindent szimbolizál nekem: erőt, szabadságot, függetlenséget. Menedéket, ha kell. Sok kedves, a barátnőimmel közös emlékem fűződik hozzá (semmi sem ér fel a közös vitorlázásokkal) és sok magányos pillanat is, de egyiket sem cserélném el semmi másra. A kikötőben ringatózva végignézek a környéken sorakozó hajókon: mind arra vár, hogy végre kiszabaduljanak a köteleik fogságából és szabadon szelhessék a vizet, a Guardian sem kivétel. Arra termett, hogy a szeleket igába hajtva hasítsa a hullámokat. Izgatott vagyok, mert ma még nem voltam kint a vízen, és olyan vagyok mint egy rossz függő: szükségem van a napi adagomra, különben morcos leszek. A kikötőben még csak óvatos, nap melengette szelek fújnak de érzem, hogy az öbölből kiérve igazi kirándulóidő vár ránk. Örülök, hogy úgy néz ki, Thea-nak a kicsike legjobb oldalát tudom megmutatni. Régen megígértem már neki, hogy kiviszem magammal, mert olyan lánynak tűnt, aki értékeli a kalandokat. A tanárok nagy részét ismerem a városban az iskolai kirándulásoknak hála, de úgy érzem, hogy vele különösen sikerült megtalálnom a közös hangot, talán azért, mert egy igazi szabad lélek, akinek a közelében én is nagyon könnyen el tudom engedni magam. A hasonló, hasonlót vonzz, állítják. Leveszem a vállamról a hűtőtáskát - készültem! - és az egyik padra teszem, majd benézek a hajókabinba is, mintha ne ellenőriztem volna már előző este is az állapotokat. Az egyik ablakba akasztott szélcsengő szüntelenül csilingel és én imádom a kagylóhéjak dallamos hangját, de egy pillanatra elhallgat, mintha fel akarná hívni a figyelmemet valamire. Amióta elkezdtek visszatérni az emlékeim, nem érzem magam bolondnak amiatt, ha azt hiszem, hogy a szél kommunikálni akar velem. Általában hallgatok rá. Kidugom a fejem a kabinból és meglátom a mólón közeledő szőke lányt, az arcomra pedig azonnal széles mosoly telepszik és ösztönösen is visszaintegetek neki. Felnevetek a lelkesedését látva, ami ragadósnak bizonyul, és én ezt máris imádom benne. - Szia Thea! - köszönök rá, amint elég közel ér és nyújtom is felé a kezem, hogy a fedélzetre segítsem. - Örülök, hogy idetaláltál! - Mindig gondban vagyok kicsit ha a Guardian koordinátáit kell elmagyaráznom. Kéne tennem rá egy kalózzászlót vagy valami hasonló, könnyen beazonosítható ismertetőjegyet. - Elfelejtettem mondani, hogy hozz naptejet, - ugrik be - de mindjárt kölcsönadom az enyémet! - Ha valakinek olyan fehér bőre van mint nekem és sok időt tölt kint a nyílt vízen, hamar megtanulja hogy az ötvenfaktoros a legjobb barátja. - Meddig érsz rá? - kérdezem meg még az elején, mert ez alapján tervezek majd számolni a távolsággal. - Csak hogy tudjam, milyen messzire rabolhatlak el.
Kényelmesen sétáltam a móló felé a balerina cipőmben és halásznadrágomba. A hajam minden egyes lépésnél a hátamnak csapódik. Magamba szívom a víz finom illatát és élvezem a kellemes napsütést. Már izgatottan vártam Lina-val a találkozónkat. Mikor felajánlotta az osztálykiránduláson, hogy kivisz hajókázni, hát tiszta lázba kezdtem el égni. Rengetegszer lefestettem otthon a hullámzó tengert, virágokkal és mindennel együtt. Ezért az oldal táskám mélyén lapult egy vázlat füzet, na meg persze a ceruzák is hozzá. A macska köves úton szerintem úgy pattogtam végig, mint egy gyermek. A kikötőben egész sok hajó várakozott indulásra, vagy csak éppen újították őket. Volt olyan is, ami épp akkor érkezett be. Néhány kedves ismerősnek integettem, ahogy elhaladtam mellettük. Szememmel kerestem Lina-t. Eléggé nagy volt ez a hely, szóval nem volt olyan könnyű megtalálni. Minden kis hajóhoz felpipiskedtem, hogy benézzek. - Na Thea most aztán biztos, hogy eltévedtél! Oh, jaj azt a bolond fejedet! – Szidtam magamat mert valószínűleg szépen eltévedtem. Körmeimet rágva sétáltam ide – oda és nem jutottam egyről a kettőre. Próbáltam felidézni magamban mit is mondott merre menjek. Jó, most már kezdtem kicsit pánikba esni. - Szóval menjek egyenesen egészen a végéig és ott balra. De merre is vagyok? – Újra körbe pillantottam. – Ah, meg is van a probléma! Rossz helyen fordultam be. Kuncogva megráztam a fejemet a saját kis eltévedésemen majd kisétálva összecsaptam a kezemet és végre jó helyen voltam. Magabiztoson újra elindultam a vége felé, miközben próbáltam nem elkalandozni, de ilyen helyen ez lehetetlen. Mondjuk amúgy is egy igazán szórakozott alak tudok lenni a magam módján. Előfordulnak ilyen kis bal lépések viszont hamar tudom őket korrigálni. Egészen közel voltam már a célomhoz és egyre jobban bezsongtam. Mikor megpillantottam a lányt, hát mit ne mondjak, de ugrálva kezdtem el neki integetni. Nem igazán felnőttes viselkedés mégis igazán felszabadító volt. Megzaboláztam a lépteimet felé. Inkább futottam, mint sétáltam volna. A közelébe érve elmosolyodtam és integetve köszöntem neki.
Legutóbbi képek
- Ne aggódj, én pont az az ember vagyok, aki imádja az ilyen történeteket végighallgatni! – Mosolyogtam rá és kíváncsi tekintettel vártam a választ.
❖ 
Lina kezét megfogva felléptem a fedélzetre majd csípőre téve a kezeimet bólintottam mosolyogva.
Kényelmesen sétáltam a móló felé a balerina cipőmben és halásznadrágomba. A hajam minden egyes lépésnél a hátamnak csapódik. Magamba szívom a víz finom illatát és élvezem a kellemes napsütést. Már izgatottan vártam Lina-val a találkozónkat. Mikor felajánlotta az osztálykiránduláson, hogy kivisz hajókázni, hát tiszta lázba kezdtem el égni. Rengetegszer lefestettem otthon a hullámzó tengert, virágokkal és mindennel együtt. Ezért az oldal táskám mélyén lapult egy vázlat füzet, na meg persze a ceruzák is hozzá. A macska köves úton szerintem úgy pattogtam végig, mint egy gyermek. A kikötőben egész sok hajó várakozott indulásra, vagy csak éppen újították őket. Volt olyan is, ami épp akkor érkezett be. Néhány kedves ismerősnek integettem, ahogy elhaladtam mellettük. Szememmel kerestem Lina-t. Eléggé nagy volt ez a hely, szóval nem volt olyan könnyű megtalálni. Minden kis hajóhoz felpipiskedtem, hogy benézzek. 
