Daria és Dorothea

Észrevett. Talán még visszafordulhatok, nem? Rettentően izzad a tenyerem miközben próbálom leplezni az idegességemet. Helyet foglalok vele szembe és valamiért a telefonjára pillantok először aztán csak ekkor döbbenek rá mik is vannak beleírva majd Dariara nézek.
- Szia! Úgy gondoltam ideje, hogy beszéljünk egymással. – Köhintek egyet csak, hogy megjöjjön a hangom végre. Itt kezdődtek a bajok. Most bekéne vallanom neki a dolgokat, de mivan akkor, ha nem hiszi el. Te szép csillagos ég! Mit tudnék tenni? Leginkább semmit. Egy hatalmas nagy levegőt veszek.
– Teljesen biztos, hogy most kifogsz nevetni ezért. Szóval ez az egész onnan indult.. – Próbálom a szavakat keresni és rettentően zavarba jövök. – Már évek óta szerelmes vagyok Tobyba és soha nem figyelt fel rám úgy, mint rád mikor idejöttél az iskolába. Rettentően idegesített ez az egész dolog, mivel úgy éreztem, hogy kitéptek egy darabot a szívemből. Gondoltam, ha gyűlölek akkor könnyebb lesz, de nem lett könnyebb és azért ezt szeretném jóvá tenni, mert én nem ilyen ember vagyok.
Kimondtam, amit már oly’ rég kikellett volna mondanom szegény lánynak, de soha nem mertem mert magamnak se ismertem be a dolgokat ezért neki se adtam arra esélyt, hogy jobban megismerjen. Inkább tényleg más érzelmek felé fordultam minthogy a sajátjaimra hallgattam volna.
- Én tényleg nem akartam neked semmit se ártani Daria, de tudjuk milyen egy ember a szerelmi bánat miatt. Nem szeretném, hogy azt gondold, hogy ilyen vagyok. Talán az elején már tisztáznom kellett volna veled, mert én is elveszett voltam mikor idekerültem és volt, aki segített. Ezt kellett volna tennem. Sajnálom!
Megbántam csúnya viselkedésemet és mintha a lelkem egy kis része megnyugodott volna ezzel, de még vártam az ő válaszát is.

❀ 273 words ; youtube ; note: Anasztázia  ❀

Daria és Dorothea

Mióta Dariaval némileg kicsit összekaptam, furdal a lelkiismeretem, mert nem vagyok én ilyen ember. Mondjuk szokták mondani, hogy a szerelmi féltékenység mindenkiből kihozza a legrosszabbat, természetesen még belőlem is. Ilyenkor az elengedés a legjobb dolog. Fájdalmas, még is azért legalább megszabadulunk egy érzéstől. Sóhajtva látok neki újra a tanári feladataimnak az asztalom előtt, hátha azok elterelik a gondolataimat. A széken hátra dőlve viszont újra elkezdtem gondolkodni. Mivel egy igen aranyos lány és nem is értem miért ignoráltam mindig egy dolog miatt. Meg még új is és ezzel nehezítem a dolgát. Pedig tudnom kéne milyen az, ha valaki új egy helyen mert én is az voltam egykor. Micsoda káosz volt az. Anyámtól elmenekülve egy új helyen vágtam neki mindennek és mennyire jól is tettem. Daria is egy kis törődést érdemelne és egy jó barátságot. Egyik nap az iskola folyosóján eldöntöttem, hogy megpróbálkozok valamivel, amivel eltudjuk ásni a csatabárdot. Aztán megfutamodtam, amikor kilépett a tanáriból. A székemből felállva, az előszobámba lépkedtem, hogy felöltözzek egy kellemes sétához. Felvettem egy bebújos cipőt, meg a kedvenc rózsaszín dzsekimet. Kilépve az ajtón bezártam majd a zsebembe mélyesztettem a kulcsomat és a telefonomat. Csak én és a természet, semmi más. Az utcára érve nagyot szippantottam a levegőből és csak elindultam valamerre céltalanul. Már jó ideje mentem mikor egy pillanatra megrezzent a telefon a zsebembe. Kihalászva, feloldottam és az sms-eket nyitottam meg. Az ismerős név láttán nyeltem egyet majd elolvastam. Elhívott a koktélozóba, ami furcsa is volt és egyúttal kíváncsivá tett mit is szeretne. Nem éppen italozáshoz öltöztem fel a kis melegítőnadrágommal, de megtisztelem a jelenlétemmel. Nem voltam túl messze a helytől, így hamar odaértem. A nagy ablak előtt megálltam és benéztem. Megpillantottam Daria vörös haját és éreztem, hogy kissé kezdek rosszul lenni miközben haboztam. Végül mégis csak megfogtam az ajtót majd belépve, elindultam felé magabiztos léptekkel, de rettegve.

❀ 301 words ; youtube ; note: Anasztázia  ❀