I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Minden egyes döntésünk egyféle áldozatot követel meg, amely egy életre szólóan megbélyegzi a sorsunk végződését ezáltal jóval előre. A választásaink által ránk nehezedő teher pedig elviselhetetlenül kerget minket az őrületbe, ekként ölve meg lassacskán a lelkünk berkeit. Percről percre fojtogatónak érezzük eme közeget, azt hihetvén, hogy csak az elménk szórakozik pusztán velünk, holott valójában a bűntudat suttogása rángat a mélység felé taszítva bennünk. Szimplán darabokra hullik az ámított világ, a magunkról alkotott illúziók jellege, s mindazon sajátos kiváltság, 'mely által egykoron nem cipeltünk ekkora mennyiségű és egyben mértékű súlyt a hátunkra emelve. Az elhatározásaink következtében jutunk el lépésről-lépésre azon bizonyos helyzetig, ahol felmerül bennünk a létezésünk kétségbe vonásának eshetősége. S vajon mindezt hajlandóak vagyunk-e elviselni mindösszesen egyetlen minutumért cserébe? Képesek vagyunk eltűrni milliónyi gyötrelmes szegmenst, így áldozva fel a saját belső nyugalmunkat? Tényleg szenvedni óhajtunk egy egész létezésen át, mert egyszerűen elbaszunk egyetlen egy sima elhatározást? S mégis hogyan is tudnék a történtek után a tükörbe nézve mosolyogni?! Hogyan is érezhetném jól önmagamat, amikor... amikor megöltem egy ártatlan nőt.. egy ártatlan lelket, aki nem látott bele az összefüggésekbe és aki az életét adta, azért... azért a szemét dögért?! Miért szívjam be a tüdőmbe az oxigént?! S hogyan... mégis.. hogyan nézzek szembe ezen átokverte következményekkel?!
- Te öltél meg engem! Te okoztad a halálomat!
A vér áztatta látványkép jellege, a könnyektől elhomályosult környezet, s az aszfalt jéghideg érintése... Remegve hullok a talajra, sírva kapva el ezzel együtt a nőt, aki.. Reszketeg módon húzom ki belőle a tőrt, a saját felsőmet szorítva rá a sebre, így remélvén azt, miszerint túlélheti ezen balszerencsétlenséget. A könnycseppek átfogó sorozata tör utat önmagának a talaj felé haladva, egyszerűen nem tudok levegőt venni... nem jutok hozzá az oxigénhez; beragad a... a tüdőmbe. Úgymond egyféle szorító érzés kerít a hatalmába, újra és újra megáll a szívem, ahogy... nem, én őt nem.. nem ölhettem meg! Könnyes szemekkel figyelem a nő tekintetét, ahogy erőtlenül kapaszkodik belém az ujjaival, s némileg elítélően bírálja az iménti cselekedetem. Erőt veszek magamon, próbálva még inkább a sérülésre szorítani az anyagot. Valamit suttog, valamit mond, valamit kiejt az ajkain, ellenben... nem hallom. Egészen finoman csúsznak le rólam az ujjai, ahogy másodpercek alatt válik a tekintete élettelenné. Az írisztükreiből végleg eltűnik a csillogás, kialszik belőlük a fény és én... én.. Zokogva omlok a nőre, sírva igyekszem kitapintani a pulzusát és valamiféle módon életet lehelni belé, azonban már késő... ezúttal túl késő. Összecsuklik a teste a karjaim között, elhidegül a jelenléte velem szemben és... és mégis mi a fenét műveltem?! Mi a francot tettem?! Hogyan...? Miként...? Miért...? A kín teljesen elhomályosítja előttem a terepet, s immáron nem tudom visszafogni többet azt a szívfacsaró bőgést, amibe még a saját szívem is beleszakad.
- Te miattad temettek el! Te miattad nem nevelhetem fel a gyermekemet!
Totálisan összeszorul a mellkasom, miközben remegve mászom el a holttest mellől. Felsértem a bőröm vékony felületét az alattam heverő durva talajjal, óvatosan kúszom a valós áldozat iránya felé, aki... aki nevet. Sírva röhög az események áttetsző vonulatán, így örülve azon ténynek, miként végül életben maradhatott... így nevetve ki engem, mintsem egyfajta szánalmas teremtményt. Mérhetetlen dühöt érzek a bensőmben, ahogy egy momentumra megállva ökölbe szorulnak az ujjaim. Feszülten szívom magamba az oxigént, így nyúlva az íj és a nyíl kombinációja felé. Szikrákat szóró lélektükrökkel nézek rá, s ha képes volnék a puszta pillantásommal ölni, akkor most jelen esetben ő maga, nos szépen meghalna. Nyelnem kell egyet, alig bírok felkelni a földről, de mégis megteszem... meg kell tennem.. Egyszer csak abbahagyja a röhögést, ahogy rászegezem az eszközt, ahogy szembesítem azzal, miként képes vagyok ez alkalommal kioltani az életét... ezek után... ezt követően főleg. Bemocskoltam miatta a kezemet, a lelkemet, a jó híremet... Nyomozó létemre embert öltem... embert öltem.. miatta! - Ne igazán hadonász azzal, kisfiú, mert még a végén magadat is megölöd vele! - Újfent, avagy ismételten nevetésben tör ki, míg nálam... nálam elszakad az a bizonyos cérna. - A hosszú évek telése alatt képtelen voltál engem eltenni láb alól.... most mégis mi változtatna ezen?! Miért tennéd meg, ha... oh, igen, el is felejtettem, hogy micsoda egy gyáva féreg vagy! - A röhögése valahol félúton félbemarad, amint megérzi magában az általam elengedett nyilat. A földre hullik, az aszfaltra omlik, ahogy utána lépve elkapom őt a ruhájánál fogva. - Mit is mondtál, kérlek?! Ugyanis nem hallottam eléggé jól... - Hajolok hozzá igencsak közel, ahogy kihúzom belőle a nyilat. - Oh, igen... - Elengedve őt újfent és újra, meg újra, ha kell százszor is belé szúrom azt a rohadt fegyvert, miszerint, ennélfogva... most már nyomatékosan is haljon meg.
- Mégis mit tettél velem?! S miért fosztottál meg engem az élet adta jogoktól?!
Hwang Dae-Shim
Trix
Nem szórt rá senki csillámport
Forsythia Hellebore and Hyeong Kyung-Mi csillámport hintett rá
„Kill one man, and you are a murderer. Kill millions of men, and you are a conqueror. Kill them all, and you are a god.”
Kedves Dash!
Figyelem! Figyelem! Itt most egy multit láthatunk! Ismétlem egy… MULTIT láthatunk!
Mi történt? Csak nem megtört a jég? Vágom az a sok jégkockából kitört troll beérett! Nagyon örülök neked, és annak is, hogy multiba fogtál. (Úgy tűnik, a keresztes béka sem segített már )
A lapodtól egyszerűen elájultam. Minden egyes sorát végig izgatott állapotban olvastam. Egy percig sem terelődött el a figyelmem, sőt maga a téma még inkább felkeltette az érdeklődésemet. Fantasztikus.
Csak egy kérdésem lenne hozzád. Khm… Mi-hogyan-ki-mikor-mi a frász történt? (Ezt így szépen egyben. ) Nagyon kíváncsi vagyok az egészre, hogy ki volt az áldozat illetve akit meg akart ölni. Bár van sejtésem (Amúgy tényleg minden egyes részletre a karakterrel kapcsolatban. )
Nem is tartalak fel tovább. Menj csak, foglald le a fiú arcát és utána vár is a játéktér. Üdv közöttünk.