A lakókocsi

Elsőre talán őrültségnek hangzott, hogy ő ebbe belemenjen. Viszont pont emiatt tetszett neki annyira. Kereste az izgalmakat, bár közben igyekezett nem lebukni, vagy börtönbe kerülni. Mindig érezte, hogy a vérében van a bajkeverés és igazából nem bánta. Úgysem volt sose rendes munkája, inkább alkalmi melókból élt, viszont az pont elég is volt neki. Nem szerette, ha megkötötték a kezét. Eléggé szabad szellem volt - meg szabad szájú is - így nem is lett volna alkalmas olyan munkára, ami miatt átlagossá vált volna.
Ellenben pont a bajkeverő természete miatt lehetett könnyen rávenni, hogy egy csínyt véghez vigyen, vagy valamit elcsenjen, ha úgy akarták. Már egy ideje tudta, hogy elég ügyesen lop, bár kifejezetten zavarta, hogy ez kleptomániával is társul. Mindegy. Igazából amíg senki nem tudott erről a kínos információról, csak a pszichológusa, addig nem is nagyon érdekelte. A versengés és győzelem viszont jobban izgatta a fantáziáját. Ursula ötlete volt, hogy verjék át Tritont egy ivós játékban, ő pedig... Hát hogyan is mondhatott volna nemet?! Tetszett neki az ötlet, elvégre inni is szeretett, nyerni is, meg az sem volt utolsó, hogy valakit átverhet, hiszen még csak nem is töményet kapott. Pedig azt sem bánta volna. Azt hitte egyébként, hogy majd az lesz a hab a tortán, hogy Hooknak is kellemetlenséget okoz ezzel az egésszel, aki annyira ellene volt már az elején a játéknak, majd megkapta az öreget, mint lakótársat. De nem! A legnagyobb boldogságát a kis lakókocsija jelentette, amiben boldogan éldegél.

A "trófeám"

Igazából maga sem tudja, hogyan került az iskolába. Egyszerűen csak arra sétált. Vagy valami arrafelé vitte, már maga sem elékszik tisztán. Az viszont biztos volt, hogy semmi jót nem tervezett. Hirtelen előtört belőle az a furcsa érzés, amit mindig a tarkóján érzett meg először. Utána pedig mintha bekattant volna nála valami, egyszerűen csak rossz akart lenni. Az iskolába belépett, igazából nagyon már nem volt ott senki, egy-két kósza diák akadt, meg tanárok, de őt mit sem zavarta ez. Úgy ment, mint aki pontosan tudta, hogy merre tart, holott nagyjából azzal sem volt tisztában, hogy merre van a mosdó.
Hirtelen fordul be az egyik üresen hagyott terembe. Még ott volt néhány holmi az asztalokon, valószínűleg csak szünetre mentek ki a teremből. Ő pedig csak elsétált a padok mellett, azt se tudta mit akar, csak kellett neki valami. Végül pedig egy egyszerű tolltartót vitt el, de abból legalább egy olyat, ami tetszett neki. Meg se nézte mi van benne, csak felkapta és már fordult is meg, hogy eltűnjön, mikor...
- Oh...! Lebuktam? - kérdezi mosolyogva a fiatal hölgyet, akit megpillantott. Igazából egészen csinosnak tartotta. Ha nem éppen menekülőre kellett volna fognia, akkor még igazából flörtölt is volna vele. Így viszont csak megindul kifelé, bár előbb még odalépett hozzá. - Ugye egy ilyen szép hölgy nem fog beköpni egy ilyen helyes férfit? - kacsint rá majd halkan kuncogni kezd. - Nyugi, csak az unokaöcsémnek adom oda. - Hazudott, mint a vízfolyás, de honnan is tuhatta volna az a szerencsétlen lány, hogy a vérében volt a kamuzás? Sehonnan.
Persze sose adta oda senkinek. Egyszerűen hazavitte és lerakta az egyik polcra. Külső szemlélőnek úgy nézhet ki, mintha azért őrizné ennyire, mert olyan számára, akár egy trófea. Pedig igazából ez volt az első olyan alkalom, mikor lebukott azért, mert lopott, így inkább emlékeztetnie kéne vele magát arra, hogy legyen óvatosabb. S mégis... Más emléket társít hozzá, ami miatt mosolyognia kell, ha a pillantása a tolltartóra vetül. Tulajdonképpen tényleg egy egészen szemrevaló tanárnő volt!

A kényszer

Ha nagyon őszinte akart volna lenni, akkor sosem hitt a pszichológiában. Egy kamu mágiának tartja, mert erősen kétli, hogy megérthetné őt egy másik pontosan ugyanolyan ember. Nem tartja magát annyira különcnek,  meg nem akar ő nagyképű lenni... Egyszerűen csak tök hülyén hangzik neki, hogy majd egy idegen képes lesz segíteni neki. Mégis elment egyhez, mert őt is idegesítette az, hogy nem bír megálljt parancsolni a kleptomániájának.
Amióta az eszét tudja mindig ott volt benne az a bizonyos kényszer, hogy lopnia kell. Olyan ez, mint a pánikroham, mintha valami kiváltaná, aztán nem tud semmit tenni ellene és mire észbe kapna, már nála van valami, ami egyébként egyáltalán nem hasznos, sőt teljesen értéktelen a számára. Még ha esetleg valami olyat csenne el, ami pénzt hozhat... Így viszont csak nagyobb bajt hozhat a fejére, mint ahogyan azt akarná. Mint például azok a büdös halak... Nem is szeretem a halat! Inkább csak a macskáknak adta, vagy kidobta őket. Hirtelen felindulásból volt, kapkodott is, elvégre nem tudta mikor jön vissza Eric. S bár őt sikeresen elkerülte, azóta is úgy érzi, hogy valaki figyeli.
Eddig sosem volt ilyen gondja, pedig azért nem ez volt az első, hogy lopott. Már így próblémás volt a kleptomániájával, de mióta megjelent ez a paranoija csak egyre rosszabbul érezte magát. Bár ebben nem értett egyet a pszichológussal... Tudja, hogy bolond, viszont abba is biztos volt, hogy nem csak beképzeli magának azt, hogy valaki követi. Egyszerűen csak rá kellett jönnie, hogy ki is lehet az.

A társ

Igazából sosem vágyott arra, hogy bárkivel is összedolgozzon. Valahogy feleslegesnek gondolta, hiszen egyedül is boldogult, meg akkor mindenen osztozkodnia kellett volna. Ennek a vége előbb vagy utóbb - nem, inkább előbb - az lett volna, hogy eláruja az illetőt. Feleslegesen meg ugyebár minek is szerezzen magának ellenséget az ember? Hookot sem akarta az ellenfelének, viszont ott tény és való volt, hogy erősen hátráltatta abba, hogy előrébb jusson. Így mikor végre kidobta Ursula, s hivatalosan is elsőszámú társ lett, mindent megtett azért, hogy a nő kedvence maradjon. Pláne azok után, hogy tudott a kis titkáról, miszerint szeret lopkodni... Vagyis inkább csak muszáj neki.
Valamilyen érthetetlen indoknál fogva falazott neki a nő, mikor először meglátta, utána pedig még segített is neki, ha éppen úgy hozta a helyzet. Valahol egyébként bolondnak tartotta, de mit bánta ő? Hiszen nem utálta azt, hogy segít, így könnyebb volt. Egy idő után pedig már olyan lett, mint egy jó beosztott, ugrott neki, ha kérte a nő. Mégsem érezte magát annyival alsóbbrendűnek. Pláne, ha meghallotta a társ kifejezést. S, hogy biztosan ne legyen probléma a közös munkákból, meg hogy elárulják egymást, még megállapodást is kötöttek. Először gondolta, hogy ennek ellenére elárulhatná, ha nagyon akarná, csakhogy... A tudtára adta Ursula, hogyha ez megtörténne, akkor rövid után vele veszne ő is. Hamar le is tett arról, hogy ártson neki. Legalább nem kapunk össze... Enyémek a kincsek, övé pedig a dicsőség. Tökéletes!
Talán az is maradhatott volna, ha az a kotnyeles férfi nem rondít bele ebbe a harmonikus kapcsolatba.

Az a kapcsolat

Eleve nem értette, hogy Ursula mégis mi a fenéért kezdett el újra nyitni Hook felé. Elvégre... Ott volt neki ő, kilométerekkel jobb társnak bizonyult, arról nem is beszélve, hogy helyesebb is volt. És hát... Nem mindegy melyik pofit kell elviselnie egy nőnek, nem igaz? Eleve utálta a helyzetet, mikor Hook még a képben volt, hiszen sosem kapott akkora figyelmet, mint amekkorára vágyott. Ugyan tolvaj, de ennek ellenére nem szeret a háttérben maradni, sokkal inkább szeret szerepelni mások előtt. Meg hát... Hasznosabbnak ia gondolta magát, pont azért mert nyitott személyiségű volt, és így egyszerűbb volt infomációt szerezni másoktól.
Hook amúgy is bökte a csőrét. Nem ártott neki soha semmivel, ezért aztán békén hagyta, de nem bírta ki, hogy ne vágjon a fejéhez időnként egy-két beszólást vagy kritikát. Bár mosolygott rá, de sose titkolta, hogy nagyon nem bírja őt. Elégett is volt, mikor Ursula végre kihajította őt és a helyébe léphetett. Viszont amit most művel... Meg se próbáld! Sose hagyta volna, hogy ismét elvegye tőle azt, ami - egyébként szerinte jogosan - őt illette. Most aztán tényleg megpróbál majd minden követ megmozgatni, hogy ő és Ursula egészen biztosan ne alakítsanak ki jó viszont újra. Egyszerűen nem hagyhatta.
Volt is már rá terve, hogyan szedje szét őket. Bár ehhez idő kellett, de tudta, hogy sikeres lesz, elvégre... Ehhez értet a legjobban. Káoszt okozni.

Önmagam

Azt se tudja már igazából hogyan történt. Talán egyik reggel csak felkelt és érezte, hogy valami nem stimmel. Vagy az is lehet, hogy éppen az utcán sétált, mikor valami furcsa és ismeretlen érzés kerítette hatalmába. Egyszerre érezte magát idegennek és mégis tudta, hogy otthon van. De talán mikor belenézett a tükörbe először, akkor esett le neki igazán...
Mi a fene történt?! Mikor végre rájött, hogy egy teljesen másik világba csöppent azért némileg elkezdett pánikolni. Fogalma sem volt arról, hogy milyen sokáig élhetett így, hiszen... Csak egy bizonyos ideig nyúlnak vissza az emlékei, azok is néhány helyes hiányosak, mert... Nyugodtan mondhatjuk rá, hogy egy aranyhal memóriájával rendelkezik. Viszont amit biztosan tudott az az, hogy ez így nincs rendben. Főleg az, hogy... Aranyhaj?! Az első, aki eszébe jut, hogy vele vajon mi lehet.
Nem emlékszik, hogyan került ide vagy egyáltalán miért. Valahol egyébként a banyát hibáztatja érte, de igazából teljesen felesleges ezen gondolkodnia. Felismertem volna, nem? Elvégre az nem létezik, hogyha itt is lenne, akkor ne tűnne fel neki, ha elsétál mellette. S emiatt vette szomorúan tudomásul, hogy valószínűleg ő az egyedüli, aki ebbe a helyzetbe került. Először még szomorú volt miatta, sőt talán még depisnek is lehetett volna nevezni, majd szépen lassan beletörődött. Nem tudta hogyan menjen vissza, így felesleges lett volna magát azzal büntetnie, hogy az itteni életét is csak megkeseríti.
Így inkább vállat rántott és próbálta a legjobbat kihozni a helyzetből... Csak amíg vissza nem tudok menni!

✦ Nagyon jó a meggyőző képességed. Bármilyen helyzetből ki tudod magyarázni magadat.
A kommunikációddal, akár az ember figyelmét is el tudod terelni egy ideig.
✦ Gyorsabban mozogsz mint az átlag ember, illetve olyan jól tudsz rejtőzködni, mint egy kaméleon.