Mi történt velem?
Úgy érezte, nem kapott levegőt. A fagyos víz összeszorította a mellkasát, kiszorította a tüdejéből a levegőt. A víztükör alá férkőző fénysugarak elmosódott gömbnek tűntek a szemében, miközben az ajkai közül piciny buborékok szöktek a felszín irányába. Ő pedig tehetetlenül nézte végig múló életét.
Süllyedt. Hiába csapott volna a kezeivel, vagy mozdította volna a lábait, a jeges érzés nem eresztette. Maga sem tudta miért nem tudta fellökni magát, és áttörni a víztükrön. Nem lett volna elég ereje hozzá, vagy csak a rémület túlságosan megfeszítette volna a testét? Ki tudja… Nem értett semmit. A rémület súlyos teherként telepedett rá, és rántotta le őt a bizonytalan mélységbe.
Aztán a semmiből erős karok fonódtak köré, a végtagjaiba visszaszökött az élet, és veszettül kapálódzni kezdett az életéért. A karok nem eresztették. Érezte valakinek a forró leheletét a fülénél, de nyugtató szavai nem jutottak el a tudatáig.
Csukott szemmel próbált kalimpálni, artikulálatlan hangokat kiadva zokogott. Aztán megérintették az arcát, érezte a puha ujjak gyengéd tapintását, ahogy letörölték a könnyeit. Tudatához lassan eljutottak a másik szavai, s ahogy lassan kinyitotta a szemeit, barátja körvonalai bontakoztak ki a sötétben. Az ő karjai tartották őt, miközben a takaróba csavarodva küzdött a rémálmaival. Az ő édes szavai ringatták nyugalomba a lelkét, miközben gyengéden simogatta a bőrét.
- Jól vagy, Nita? – döntötte neki a homlokát.
Nita remegve bújt
Kenai mellkasához, hátra döntve őt. Sokáig nem válaszolt, szapora légzése és remegő kezei utaltak arra, hogy nem érezte jól magát.
Nita kitapogatta
Kenai kézfejét a sötétben, hogy összefonhassa az ujjaikat.
- Nem tudom. Már megint ugyanazt álmodtam – törte meg a csendet erőtlen hangon, miközben szorosabban
Kenaihoz bújt.
– Sajnálom, hogy felkeltettelek.- Ugyan már, inkább szeretnék melletted lenni ilyenkor. – Kenai érezhetően megrázta a fejét. Addig fészkelődött, amíg át nem karolta
Nita vállát, és még közelebb húzta magához.
Sokáig feküdtek így szótlanul.
Nita nem merte álomra hajtani a fejét, mert attól félt, a rémálma visszatér,
Kenai pedig
Nita mellett virrasztott, hogy ha
Nitának baja esne, akkor megóvhassa őt a rossz álmoktól.
Reggel azonban a szokásosan indult a nap:
Nita mosolyogva köszöntette kedvesét, miközben gyors reggelit készített neki és
Kenai fogadott testvérének,
Kodának. Továbbra sem adta fel, hogy megkedveltesse magát a másik fiúval, pedig egyes barátai úgy tartották, hogy ideje lett volna nem ráerőltetni a társaságát
Kodára. Megértette azt is, hogy Konnor furcsán tekintett rá időnként, vagy grimaszokat vágott anyáskodó viselkedése miatt, pedig
Nita jót akart. Úgy gondolta, valakinek mederben kellett tartania a fiúk kicsapongását, és vezetnie kellett a háztartást, ugyanis véleménye szerint, ha a fiúkra bízott volna mindent, akkor örökös kupi uralkodott volna az otthonukban, azt pedig nem tudta volna elviselni.
A reggeliztetés után aztán a megszokott mederben zajlottak az események: Kapkodva készülődött el, és szaladt a buszra, hogy beérjen a munkahelyére, ugyanis a fiúknak köszönhetően már megint késésbe került. Márpedig a rendetlenségnél csak a pontatlanságot utálta jobban.
Néhány perccel a kezdés előtt érkezett meg a menhelyre, jelenléte és viharos belépője pedig magára vonta az állatok figyelmét is, akik veszett módon ugrándozni kezdtek a közeledtére.
Nita szeretett felszolgálóként dolgozni és mosolyt csalni az emberek arcára. Imádta a pezsgő, életteli teli éttermet, mégis gyakran hiányérzete támadt, amikor ott volt. Úgy gondolta, máshol sokkal nagyobb hasznát vették volna, ezért is jelentkezett pár hónapja egy álláshirdetésre, amiben állatgondozót kerestek.
Vonzotta a természet, sőt időnként olyan érzése volt, mintha ösztönösen rá lett volna hangolódva az állatokra. Talán nem beszélte a nyelvüket, mégis hamar ki tudta találni, hogy kinek mire volt szüksége. Az állatokkal családtagként bánt, és mi sem okozott számára nagyobb örömet, mint amikor látta, hogy egy-egy barátja szerető családba került.
Nappal senki nem gondolta volna róla, hogy milyen rémálmok és félelmek gyötörték őt. Senkinek nem beszélt a víziszonyáról, vagy a klausztrofóbiájáról, sőt még az időként jelentkező pánikrohamokról is csak az otthoniak tudtak. Nem engedte, hogy a félelmei felülkerekedjenek rajta, épp ezért köszöntötte mosollyal a reggeli a napsugarakat és tett meg mindent azért, hogy az este beköszöntével végén elmondhassa magáról: ő megtett mindent, hogy kihozza a maximumot a napjából.
Képességem
✦ Képes vagy felvenni a medvealakot.
✦ Egy amulettel összekötheted magad bárkivel, az a kötelék örök és szent marad, amíg világ a világ.