Minden nap ugyanaz a körforgás.
Felkelek, elmegyek dolgozni, majd haza jövök és semmi érdemleges dolog nem történik.
Valahogy mindig éreztem, hogy ez az átlagos élet nem nekem való. Vonzottak a kalandok, az izgalom, szükségem volt valamire, ami kiszakít a szürke hétköznapokból és érezteti velem, hogy nem csak pazarolom a napjaim. Pontosan ez miatt jelentkeztem tűzoltónak is. Azt hinné az ember, hogy minden nap egy újabb kihívás itt, életeket mentünk, kockáztatjuk a sajátunkat egy jó ügy érdekében, és mindenki felnéz ránk. Aztán itt a csúf valóság..
Múlt héten kétszer hívtak minket - a harmadikat nem számolom, az egy téves riasztás volt. Első alkalommal kigyulladt egy szalma bála, és azt kellett eloltanunk, mielőtt a tűz elterjed az egész mezőn, második alkalommal pedig egy idős néni cicáját kellett megmentenünk, aki fent ragadt a háztetőn. Ne kérdezzétek, miféle béna, tériszonyos macska volt…
Minden bent eltöltött perc egy unalmas, szenvedéssel teli órának tűnik. Az egyetlen vigaszom, hogy Shrek, vagy pedig Szamár mindig az én műszakomban dolgozik, így az óra mutató bámulásának a száma a felére csökken. Jobban szerettem, mikor mindhárman ott voltunk, azonban azóta ez ritkán fordul elő, hogy egyik alkalommal nem vettünk észre egy riasztást, mert épp Szamár ugratásával voltunk elfoglalva.
Sajnos az nem téves riasztás volt.
Nem azt mondom, hogy nem szerettem soha sem a munkámat, elvégre én választottam. Csak valahogy mindig is éreztem, hogy többre vagyok hivatott annál, hogy egy csővel a kezemben rohangáljak vizet locsolva mindenhova.
Ezek után mondjam azt, hogy meglepetésként ért, mikor visszatértek az emlékeim azzal kapcsolatban, ki is vagyok valójában?
A nevemet imákba lehetne foglalni, hősies tetteimet fogják mesélni még hosszú éveken át, a hírnevem megelőz; Csizmás a Kandúr. Már csak egyetlen aprócska bökkenő maradt. Senki sem tudja, hogy én ÉN vagyok. És én sem tudom, hogy rajtam kívül bárki más osztozik-e sanyarú sorsomon, miszerint értéktelen halandóként egy mókuskerékbe zárva kell töltenie a napjait. A részletek még zavarosak - igazából minden más is -, de mióta emlékszem, a kedvem is visszatért. Sokkal energikusabb és motiváltabb vagyok. Talán az egóm vált csak nagyobbá, mint a valódi nevem, de legalább önmagam vagyok újra.
A munkám sajnos azóta nem hoz lázba, de új hobbit találtam. A sötét utcákat járom éjszakánként valódi macska alakomban információk után kutatva, hogy megtudjam, vajon mi is történt. Túl sok volt a kérdés, válaszokból viszont nem volt sok. Sosem okozott problémát, ha egyedül kellett dolgoznom, de mióta látom, kit rejteget az emberi külsőm, túlságosan egyedül érzem magam. A legfontosabbá az vált, hogy megtaláljam a barátaim - még ha legbelül éreztem is, hogy már megtaláltam őket.
Nem tudom, van-e bármi értelme mindannak, amit csinálok, de jelenleg nem tudom, mihez kellene kezdenem..

✦ Fel tudom venni a mesebeli macska alakom a csizmácskáimmal együtt.
✦ Képes vagyok bárki szívét meglágyítani, ha előveszem a Csizmás Kandúr nézésem. Bárki bármire hajlandó lesz, ha alkalmazom rajta a képességem.