A múlt...

Elég szigorú családban cseperedtem fel. Talán ezért is van, hogy a mai napig néha félre értenek az emberek, legalábbis akkor, amikor érzelmeket kéne kimutassak mások felé. A szigorú nevelés mellett nem sok időm volt szórakozni vagy hülyülni. Ha panaszkodtam vagy sírtam, akkor le voltam szidva, rosszabb esetben kaptam még egy atyai vagy anyai pofont is, így megtanultam elnyomni az érzéseimet csak azért, hogy ne kerüljek bajba. Emiatt sokszor megkaptam, hogy rideg vagyok, pedig ez nem igaz. Amikor senki nem látott, akkor én is pont ugyan úgy oda voltam egy kutyáért vagy macskáért, ami ott sétált el az ember orra előtt és muszáj volt megsimogatni. Vagy ha egy filmben szomorú rész volt, az engem is meghatott.
Talán legelőször gimnazistaként kezdtem el kicsit lázadni. Persze a tini kor és a hormonokra fogja mindenki, de nem csak amiatt. Ott volt egy-két ember, aki meglátta a kedves és melegszívű srácot, akik előtt nem volt baj, ha kimutattam az érzelmeit. Persze a szüleimnek, főleg apámnak nem tetszett, hogy néhány dologhoz megváltozott a hozzáállásom, illetve valahol ekkor tájt kezdett el érdekelni a zene, az éneklés és a gitározás is. A gimi után nem mentem tovább tanulni, ha nem dolgozni kezdtem, hogy elkezdhessem a saját életemet, olyannak, amilyennek akartam.


Jelenleg a The Rose’s and Gun banda tagja vagyok. Sok minden történt, nem igazán találtam a helyemet, valamikor ekkor találhattam rá Fata Morgana-ra. Vagy az talált rám? Már nem is rémlik pontosan. Viszont itt megint csak rengeteg embert ismerhettem meg. Plusz most a banda tagjai is itt vannak nekem és a rajongók. Persze a régi szokásokat néha még most is visszaveszem, főleg ha komor vagy morcos napom van valamiért, de már tudják és ismernek annyira, hogy ha bármit mondok vagy teszek, akkor ne vegyenek komolyan. A következő pillanatban úgy is megbánom és már rajtuk lógok, mint valami matrica. Jung-Hoon adta nekem ezt a lehetőséget, a bandavezérünk. Ha ő nem látja meg bennem a potenciált, talán még most se tudnám pontosan, hogy mégis mi lenne velem.


Gondolkodom-e a jövőn? Néha. Bár nem tudom, hogy mi fog történni velem, mi lehetne az a potenciális jövő kép, amit el akarok érni. Egyelőre csak sodródom az árral, aztán lesz, ami lesz. Biztosan lesz még sok jó, ami vár rám. Azt pedig nagyon remélem, hogy minél kevesebb rossz dolog fog történni velem.
Bár ha érdekel, hogy mi lesz velem, akkor kövesd a bandánk munkásságát és ez által az én életemet is! (Ez véletlen sem a reklám helye!)