Mi történt velem?
Dream-dream sweet dream,
you accompany my way yet
I forget you as soon as
the sun rays appear on the horizon.
Megint egy üres szobát látok magam körül. Sehol egy ajtó, sehol egy ablak. Bármennyire tágas a tér, annyira érzem nyomasztónak, kicsinek. Ám a hely ismerősnek hat, mintha jártam volna itt, de hiszen az lehetetlen. Mintha csak gondolataimra válaszolna egy kuncogás veri fel a csendet majd léptek finom placcsanása hallatszik, hisz alattam finom víztükör van ami egészen eddig nyugalmi állapotban pihent.
- Buta lány, mikor nyílik már ki a szemed? Ostobának néznek… - a hang valamiként gunyoros, szánakozó és hihetetlenül ismerős. Megérinti egyik vállamat egy kéz majd megsimogatja és elém pördül az alak. Saját magam arcába bámulok, akaratlanul szalad végig hátamon a hideg. Finoman meg is paskolja az arcomat.
- Mily boldogok is a tudatlanok. Kicsit kinyitnád a tudatodat rájöhetnél, hogy mennyire sok van benned. A kis idegesítő és szemétkedő Cedric-t is talán hamarabb magadhoz édesgethetnéd. - sóhajt majd legyintve kicsit odébbsétál, megjelenik hirtelenjében egy kanapé majd lehuppan rá, keresztbe teszi lábait.
- Mégis miről beszélsz? A bátyám teljesen mellettem áll! Lesúlytotta a szüleink eltűnése is. – próbálom védelmembe venni
Phobos-t, de csak kérdő tekintet néz vissza rám. Nem hisz nekem. Valahol ez teljesen fellobbantja bennem a haragot, mégis… mégis valami azt súgja igaza lehet?
- Egyszer ráébredsz mennyire kis buta és naiv vagy. Minden ami történik nem csak úgy előterem, kislány. Szülők eltűnése, hirtelen betörés… az oly rideg bátyád hirtelen a keblére ölel. Miatta pedig elveszítetted a két legfontosabb embert. Cornelia-val mindent megszakítottál… Caleb-t pedig pont a legjobb barátnőd miatt kerülöd. Neked lennék inkább visszaszerezném a legjobb barátnőmet. Végén nagyobbat koppansz, mint ildomos lenne. - méreget magának kritikus szemekkel. A tekintetében… magány, félelem és szorongás vegyül. Kemények szavai, fájnak mintha csak megvágná valami a bőrömet, de pontosan így szól a mondás is. Fáj az igazság.
- Az erődet sem vagy képes használni, semmire sem emlékszel, kérlek. Arra sem emlékszel ki vagy. Ami még rosszabb az orrod előtt szedik szét azt, amit a szüleid felépítettek. étteremből lett sztriptízbár, érdekes váltás. Nem gondolod? - hajolt közelebb hozzám és oldalra döntötte fejét, mintha gunyorosan azt latolgatná mennyire is lehetek ostoba némber. Ahogy pedig mondta és mondta én egyre inkább arra ébredtem rá, hogy gyermeteg vagyok, ostoba… akit félrevezetnek. Észre sem veszem, de könnyeim utat találva végigsiklottak az arcomon. Egy türelmetlen ciccenéssel felállt és odasétált hozzám, szinte két lépésnek tűnt, ahogy hozzám közel került.
- Inkább szerezd meg azt az erőt amit elnyom az a gőgösen irigy bátyád. Harcolj, ne pedig behódolj, mint egy láb alá való bábú! A másik mamlasz is megérdemel egy leckéztetést. Légy fegyver és nő, legyőzhetetlen. - fogta arcomat ujjai közé kissé még csücsörítettem is. Hirtelen ért ez a parancsoló szinte kétségbeesett hang és viselkedés. Mielőtt bármit is válaszolhattam volna felriadva ültem fel az ágyamban. Hajam csatakos volt, kócos és én magam teljesen úsztam a verejtékben. Szétnéztem, mintha keresnék valakit, de kit is keresnék, ha nincs itt senki?!
you want to use a weapon?
be yourself the most dangerous weapon.
Megfogtam arcomat, mintha nedves lenne. Sírtam? Elő véve a telefonomat megnéztem, hogy hány óra. Reggel hat. Fejemben üresség tátongott. Érzem, fontos dolog lehetett álmomban, olyan amit nem kellene felednem, de mindhiába. Csak a fekete űr fogadott, fejfájás, ahogy próbáltam emlékezni. Ekkor villan eszembe a múltkori alkalom.
Cedric egy másik nővel hetyegett, érzéseim olyan erővel robbannak mellkasomba, hogy égetve fájnak. Csalódottság, féltékenység, tehetetlenség és fájdalom. Szerettem, eleinte csak tetszett, rajongtam érte mint egy ostoba bakfis. Hisz az is vagyok, soha nem volt kapcsolatom, azt se tudom mit kezdjek egy férfival mondhatni… jó annyira fogalmatlan nem vagyok, hogy ne essen le. Ám tapasztalatlanságom riasztó. Mégis most olyan harag és tettvágy égeti véremet, újabb kicsorduló könnycseppjeimet mérgesen törlöm le arcomról. Hiányzik
Cornelia ahogy
Caleb is, feleslegesen kerülném őket? Persze még mindig bosszant barátnőm hozzáállása, de… talán feléjük is újra nyitnom kellene. Sok veszteség, rengeteg, de leginkább a tehetetlenségből van elegem és abból, hogy
Cedric kislányként tekinthet rám. Elszántan felvetem államat és kipattanva az ágyból rúgom arrább még a takarót is. Ideje takarítani. Úgy tépem fel a gardróbot mintha a bútorra lennék mérges. Elkezdem válogatni a ruhatáramat, amik pedig túlságosan kislányosnak tűntek minden ruhadarab a kanapén vagy a földön végezte. A harc, hát legyen harc. Ideje
Cedric-t ráébreszteni, hogy nő vagyok nem pedig a drága legjobb barátja kishúga.
Phobos is talán észreveszi, én magam is megtudok lassan állni a saját lábaimon. Végül is, ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez. Elégedett mosoly terül szét ajkaimon, kiveszem az egyik nőiesebb ruhakombómat. Lehet jobb is, hogy így felriadtam, hamarabb beakartam menni amúgy is a bárba.
Miranda-tól is szívességet kell majd kérnem. Tanulni sem árt, nem igaz?
Gyorsan lezuhanyozok, felöltözöm, kisminkelem magamat és hajamat is megcsinálom. Egy kis parfüm, ékszer és végig nézek magamon. Kezdetnek talán annyira nem rossz. Bár, ki tudja mit fog mondani
Miranda.
Cedric pedig kész rejtély amúgy is… egyik pillanatban kedves, megnevettet. Utána pedig átnéz rajtam, de pont ezen akarunk változtatni.
Phobos pedig… neki amúgy sem sok köze lesz ahhoz mit kezdek a haverjával. Elmosolyodva kapom fel táskámat és belebújva végre még cipőmbe megindulok a bár irányába. Vigyázat
Cedric ideje hadat üzennem!
Képességem
✦ Tapintható és érezhető illúziókat tudok létrehozni, lényegében azt láttathatok másokkal, amit csak akarok, de gyakorlás szükséges hozzá, ugyanis eleinte szörnyen kimerítő lehet.
✦ Photokinézis; képes vagyok manipulálni a fényt.
✦ Képes vagyok rákényszeríteni a mesehősöket, hogy felvegyék az igazi alakjukat akkor is, ha ők maguk nem akarják.