A világ már az én időm előtt megérett a pusztulásra. Földi démonok lepték el otthonunkat oly' vágyakat és álmokat kergetve, melyek sosem adathattak volna meg nekik. A démonok kapzsisága, hamis életei, illúzióik hajszája teljesen elzárta a Nirvanaba vezető utat. Az újjászületésük kapuja sosem nyílhatott volna meg előttük. Hiszen sosem voltak méltók rá.
Elragadták tőlem szülőanyámat, véres markaiba zárták és szemtanúja voltam miként falták fel őt a bestiák. Az efféle lények nem érdemlik meg a második esélyt és megnyugvást. Én pedig az egész életemet arra áldoztam, hogy egytől egyig elpusztíthassam őket, s lelküket örökké a Lei Feng Pagodába zárhassam míg világ a világ. Legyen az ártatlan vagy bűnös... A démonoknak nem szántam kegyelmet. Még a hívő emberek is áldozatul esnek természetük alapjainak. Ember vagyok. Nem vagyok méltó az égi áldáshoz. De Dharma örökkévaló és hatalmasabb, mint én. Igazságot szolgáltatok a nevében is.

Ismét rémálmok szorításából verődök fel az éj közepén. Kedvesem az ágy túlsó felében alszik tovább csendesen, míg én ziháltan, izzadtságtól csepegő arccal kapkodok a levegő után. Tekintetemet segítségkérően emelem rá, de odáig már nem jutok el, hogy fel is ébresszem. Miért is rántanám őt ki saját álmaiból, amikor ilyen békésnek tűnik? A nő látványától némileg megkönnyebbülök és egy halovány mosollyal konstatálom milyen édes csendben szuszog a párnáján. A leendő menyasszonyom... E hír még neki is újdonság lesz.
A titkos kis gondolatoktól valamelyest lehiggadok, ám az alvást nem erőltetem tovább. Még nem. Ehelyett inkább a fürdőbe indulok, hogy megmoshassam az arcomat és az izzadtságtól átitatott pólótól is megszabadulhassak. Az ajtót gondosan csukom be magam mögött, majd csak ezután oltom fel a lámpát, hogy még véletlenül se világítsam be a hálót és verjem fel kedvesemet az éjszakában. Megeresztve a vizet dobom a szennyestartóba felsőmet, majd két markomat megtelítem a hűvösen csordogáló folyadékkal. Mo Yuan, már eljött az ideje az ébredésednek.
Mozdulataim lefagynak félúton. A hang egyértelműen közelről érkezett, s hiába hiszem képzelgésnek, amikor tükörképemmel találkozik tekintetem minden világosabbá válik... Vagy csak még...problémásabbá?
- Ki vagy te...? - hajolok közelebb a tükörből visszanéző szerzetesre, aki mozdulatomat leutánozva néz vissza rám elképedt ábrázattal. Ez az arckifejezés pedig az én arcomra van írva, de ő...nem én vagyok. Amikor ráébredsz, hogy nem a gondolataid vagy... Akkor kezdesz igazán felébredni lelkileg. Emlékezned kell arra ki vagy. Ki voltál. Ez nem egy reinkarnáció, ez egy átok. A feladatod pedig nem ért véget. Te vagy Fa Hai, a démonvadász.

A Jinshan Yoga Studio előtt állok a szakadó esőben késő délután. Az ajtókat már rég bezártam és az utolsó vendégem is elköszönt. Ma volna a nagy nap. A napja annak, hogy meglepem szerelmemet és összekötjük az életünket, ha igent mondana. De azóta az este óta másra sem tudok gondolni, csak Fa Hai-ra. A képkockák filmszalagként terülnek elém, ahogy én a zuhogó eső vászonjára emelem szemeimet. Egy fehér kígyó cikázik végig a vízcseppek között. Aurája veszedelmes kegyetlenséggel tör az irányomba. Én mégsem moccanok, csak állom a felém száguldó démon közeledését, mely aztán loccsanva terül szét rajtam víz formájában. Emlékszem rád, Xiao-Bai. Emlékszem rád és a húgodra, Xiao-Qing-re. Emlékszem a démoni jelenlétetekre és az ellenkezésre, melyet irányomba tanúsítottatok. A hozzátok köthető emlékek keserűek és baljósak. Kezeim is ökölbe szorulnak, hiába nem ismerem még fel a múlt csatáiban történt események nagyját. Annyit tudok, hogy van egy célom ebben a világban is. Dharma szolgája vagyok. Fa Hai.


✦ Két kezes mágiával táplált mandala formájú pajzs, amivel fizikai és mágikus támadásokat is fel tudsz fogni, illetve ugyanígy lefogni másokat
✦ Tárgyak molekuláris manipulációja