What does the story of the two hold?

Késő volt ez nem vitás, de orvosként és emberként is tisztában vagyok vele, hogy a betegség nem vár, nem válogat. Bármikor eljön, bármikor lecsap. Az pedig nagyon is kétségbeejtő tud lenni, ha egy kicsi gyermek lesz beteg. Ezért sem hezitáltam, amikor telefonált Zai. Persze magamban hívom csak így… általában Miss Shimoyama a megnevezése, ha találkozunk. Teljes tiszteletlenségnek éreztem volna, ha úgy hívom a keresztnevét, hogy nem ad rá engedélyt.
Ismertem már az árvaházat, ahova tartottam így legalább nem tévedtem el. Legalább itt nem akadályozott a hó vagy a csúszós utak miatti rizikó. Bátrabban léptem a gázra, hogy hamarabb megtehessem a fennmaradó távolságot.
Megérkezve pattanok ki kocsimból, kikapom orvosi táskámat és már be is csapva azt pittyentem le a zárat. Határozott ám annál sietősebb léptekkel megyek be az árvaház ajtaján és veszem célba a gyengélkedőt, ha jól emlékszem azt mondta a telefonban, hogy Zora beteg. Elég beteges szegény kislány, gyenge szervezettel, ami aggasztó volt egy-egy ilyen betegségnél. Éppen belépnék amikor meglátom Zait… azaz Miss Shimoyamat.
- Igazán semmiség Miss Shimoyama. - hajolok meg én is kissé felé tisztelettudóan. Ellépve a nő mellett megyek a kislányhoz miközben hallgatom mit mond és miként ápolta a kicsit. Előveszem a táskámból a sztetoszkópot, ideje meghallgatni nincs e véletlen zörej a tüdejében a kicsinek. - Megesik sokszor, hogy nem akarnak inni a betegek. Jól tette, hogy betakarta. Talán így könnyebben megbirkózik a szervezete a betegséggel. Most már kap majd gyógyszert, remélhetőleg attól hamar talpra áll és újra futkározhat a többiekkel. - próbáltam kissé nyugtatni is a nőt. Közben viszont elcsendesedve kitakarom a kicsit, hogy meghallgathassam légzését. Kedvesen mosolygok a picire.
- Meghallgatlak aztán vissza is bújhatsz, rendben? - bíztatom a pici lányt, felültetem finoman és meghallgatom őt. Nagy megkönnyebbülés, hogy nem hallok semmit, több mint valószínű, hogy nagyon csúnyán megfázhatott, ami lázat váltott ki nála, de még nem alakult át tüdőgyulladássá. Finoman fektetem vissza a csöppséget és takarom be alaposan. Kutakodni kezdek a táskámban, hoztam magammal pár gyógyszert, még vényt is, hogy megírhassam a gyógyszert. Így kezdem el leírni mi is kell Zoranak. A nő hangjára felnézek a vállam fölött rá és kicsit megnyugtató mosolyt küldök az irányába.
- Kap gyógyszert most tőlem, illetve írok is fel neki. Valószínűsíthetően megfázott egy nagyobb szaladgálás után, esetleg egy hidegebb lehetett egy éjszaka. Idejében elkaptuk a betegségét így nem kezdett ráhúzódni a tüdejére és nem alakult ki tüdőgyulladás. Amit most adok segít lehúzni a lázát. Az antibiotikum pedig megküzd a betegséggel a szervezetének. - nézek le a papírra, és egy másik vényen felírtam neki némi köhögtetőt, egy kis cetlire pedig probiotikumot, hogy ezeket szedje. - Amennyiben köhögne írtam neki köhögéscsillapítót is. - teszem le most még a papírokat a kis éjjeliszekrényre majd előveszem táskámból a gyógyszert. Ideje lesz a kicsinek ezeket bevenni a maga érdekében is.
- Ezeket most le kell nyelned, rendben? - kedvesen rámosolyogtam újra Zorara. Majd a pohár vizet is elveszem. A kicsi először nyűgösen nézte a poharat és a vizet is, de végül sikerült beadnom neki. Felálltam amikor újra elfeküdt. Megcirógatom a kicsilány haját.
- Ugorjak el kivenni a gyógyszereket? Gondolom nem szeretné magára hagyni. - pillantásom most Miss Shimoyama felé siklik. Szívesen megteszem ezt, hisz nagyon kevés az olyan lelkiismeretes nevelő, mint ő. Hallottam már olyanról, aki egyszerűen hagyta a kicsiket szenvedni, esetleg nem is szólt az orvosnak.  Megnyugtatott a tudat, hogy ő más, még tekintete is kedvességet sugall, lehetséges pont ezért szerették a gyerekek ennyire.

◉ 562 words ● youtube ● note: ◉