Gondolom már mindenki hallotta azt a kifejezést, hogy mit látsz? A pohár félig tele van vagy félig üres? Az emberek vagy a személyiségükből adódóan, esetleg a hangulatuktól függetlenül válaszolják meg ezt a kérdést. Szerény véleményem szerint a pohár mindig félig tele van, mindig változhat jobbra a sorsod csak kicsit bízni kell benne.
Elcsépelt frázisok azok, hogy minden eső után jön egy szivárvány… vagy Minden rossz után jön valami jó. Én jelenleg benne ülök a kész káoszban. A legjobb barátnőm Kiara eltűnt. Az ujjamon olyan gyűrű éktelenkedik, amit én magam nem is szeretnék viselni. Szüleim jóhiszeműen azt hiszik ezzel nagyon segítenek, hisz a boldogságomért mindent! Ehelyett mit értek el? Amennyire csak lehet kerülöm az otthoni közeget. Közelébe sem megyek a háznak és még a fiúnak sem, akihez hozzá szeretnének adni! Mondhatjátok azt milyen dacos és önző gyermek is vagyok. Szerintem mégis a saját sorsunkat és életünket nekünk kell megélni, irányítani még, ha esetleg ostobaságból neki is szaladunk a falnak.

Így épp ezért próbálom a legjobbat kihozni, amim van, pozitívan megközelíteni a mások szerint megközelíthetetlen helyzetet. Pont ezért kerestem fel Calhoun-t is, hogy keresse meg Kiara-t, hátha többet tud majd mint én, mióta eltűnt a klub is… szinte kihalt. Ne értsen félre senki, együtt vagyunk, bátorítjuk egymást és próbálunk kitartani. Együtt alkotjuk a klubbot Bambival, Toppancsal és Virággal. Ám pont a lányért ki kell tartanuk, hogy amikor visszatér… mind együtt lehessünk. Hiszen amikor nem a klubunk dolgaival foglalatoskodom akkor barátnőmet próbálom megtalálni. Valahol csak a nyomára lelek, nem igaz? Épp ezért kértem segítséget.



Bambit talán, ha egy éve ismerhetem, de be kell valljam, hogy érdekel. Nagyon is érdekel. Lehet ez eleinte kifogás volt arra, hogy ne kelljen annyi időt otthon töltenem. Mégis egyre inkább azon kaptam magamat, hogy… észrevétlenül is keresem a fiút tekintetemmel. Kíváncsiságom is egyre hajthatatlanabb volt, megakartam ismerni, többet megtudni róla, barátjává válni. Legalábbis mindig ezt mantráztam magamban.
Miért akarnám egy olyan helyzetbe mondjuk belekeverni, mint az enyém? Eljegyzett vagyok, jelenleg azt sem tudom igazán, hogy miként törhetnék ki ebből a láncból. Mégis vonzott magához, jobban, mint ami illendő lenne. Botorság tőlem ez a túlzott kíváncsiság, de annyira megragadta a figyelmemet…

Természetesen ezt nem nevezném szerelemnek csak, lehetséges Kiara eltűnése ezt kiváltotta belőlem. – Valljuk be, erre igen kicsi az esély. -Mintha mondjuk nem tudnánk megfeledkezni arról a szempontról, hogy kik is vagyunk valójában. Bambi mellett pedig úgy érzem új szemszögeket tanulhatok meg saját magamról. Ez kellemes meglepetés volt, ami egyben valahol ijesztőnek is hatott, de fejembe vettem minél több időt fogok vele tölteni. Anyámék mindeközben természetesen hangot adtak nemtetszésüknek miszerint futok a vőlegényem elől, mint akinek nincs is jobb dolga.

Talán itt lenne az ideje annak, hogy a sarkamra állva megmondjam a szüleimnek, hogy én ezt… nem akarom? Bár a magam érzéseiben sem vagyok biztos Bambi iránt, csak barátság mozog bennem vagy… valami egészen más? Egyre nagyobb láncolat kezd kialakulni, de egy valamit tudok. Jó a közelében lenni, biztonságban érzem magamat és mindig jókedvre derít. Ez éppen elég egy jó barátsághoz. A többit pedig magamnak kell kiderítenem.



Az ébredésem nem tudom mennyire volt átlagos… lehet valakinek az. Nekem nagyjából úgy hatott, mint derült égből villámcsapás. Egyáltalán nem volt kellemes. Sőt. Borzongató volt, hideglelős és a félelem átjárta minden egyes porcikámat. Már-már megbékéltem az itt-ott felbukkanó Őzikével aki mindig visszapillantott rám. Viszont azzal egyáltalán nem számoltam, hogy ebből több is lesz, mint illene, éppen az iskola folyosóján sétáltam amikor eső kopogására figyelek fel. Átlagos lenne… többször is hallottam már… azonban most villódzóan kezdtek képek megjelenni a szemeim előtt. Félelem, menekülés és az aggodalom keserédes íze terítette be egész valómat. Még ijesztőbben, mint eddig valaha. Segítséget reméltem… megszabadulás lehetőségét. A magasban voltam, de az nem is zavart annyira, mint az a tény, hogy annak baja lehet, akit szeretek…

- Bambi…! – jött ki számon, ekkor éreztem meg a kezeket karjaimon és a finom rázást. Észre sem vettem, de az előttem álló nevét kimondtam, mint amikor a fura illúzióban a szarvas nevét kiáltottam. Felborzolt érzelmekkel néztem az előttem álló fiút. Miért érzem azt, hogy újra nyugalmat kezd szétárasztani minden porcikámban?



✦ Fel tudom venni a mesebeli, szarvas alakomat.
✦ Értek az állatok nyelvén, valamint a hangom, ha suttogok is, elérhet ahhoz, akihez szeretném, hogy mindenképp elérjen. (Ez jól jöhet, ha nagyon szorult helyzetben vagyok.)