Unom a felesleges köröket, amik sehová se vezetnek. Talán valahol gyűlölőm is, mert kizárólag arra a szőkeségre emlékeztet, aki mindig hatalmas monológokkal és szivárványos körítésekkel próbált mindent megoldani.  Vége ennek egyszer és mindenkorra. Szerencsére Varian személyében partnerre lelek, mert ő sem akarja sokáig húzni a dolgokat és a tervre tér.  Hatalmas mosollyal az arcomon hallgatom mi a legfőbb terve, ami nem is áll olyan messze az enyémtől.
- Tetszetős ez a terv és végre azt kapná a kis hercegnőcske, amit igazán érdemel. Apád kiszabadítása fontos lépcsőfoka a tervünknek, igy nem tartom lehetetlennek - válaszolok kissé hangosan gondolkodva, de mégis egyértelműen. Tudom milyen fontos neki az apja, ahogy azt is mit tett a hercegnő aznap éjjel ahelyett, hogy a segítségére sietett volna.  Elgondolkodom egy pillanatra a szavain és a körmöm nézegetése helyett már minden figyelmem neki szentelem. A katonáknak parancsolni. Egykor az volt minden vágyam, hogy a palotaőrség tagja majd a vezetője legyek, ahogy a nevelőapám.
- Mégis mennyi főzetre lenne szükséged ahhoz, hogy az egész népet agymosottá tedd? - kérdezek vissza, mert egyelőre nem vonzz az uralkodás, viszont az irányitás tetszetősen hangzik. Mégis logikusan kell gondolkodnunk és lépésről lépésre megtervezni mindent, mielőtt cselekednénk. Aprót bólintok azzal, hogy a szeparistákat kellene elküldeni az elengedhetetlen kellékekeért.
- Rendben, a szeparisták felét küldd el mindazért, amire szükséged van. A többiek maradjanak, hátha hasznukat vesszük másban még - válaszolok komolyan, hiszen látom, hogy mindketten igazságot akarunk szolgáltatni. - Ha apádat kiszabadítod, ő mint az egyik falu vezetője és elismert tagja az oldalunkon van a többit nem lesz nehéz meggyőzni, hogy adjanak nekünk fémeket- válaszolok túl gondolva az ő kezdetleges ötletét. Nagyon is jól emlékszem a kis robotjára, amin van még mit fejlesztenie, de bízom benne annyira, hogy tudjam, ha van elegendő alkatrésze és ideje akkor minden bizonnyal tökéletesíteni tudja. Ha vannak robotjaink, akkor a szeparistákat több dologra tudnánk használni, nem csak védelemre. Elmosolyodom és elkezdem irányitani a köveket, hogy magasra nőve egy elszeparált helyiséget tudjak kialakítani belőle, ami megállja a helyét műhelyként.
- Mégis hogyan képzeled el a labort és műhelyt? - teszem fel a kérdést, miközben felkelek a trónomról és a kezdetleges helyiségbe lépek. Ha leírja mit szeretne látni, akkor a kövek segítségével megtudom neki valósitani, hogy nyugodtan dolgozhasson a főzeten. Mielőbb elkészül vele annál hamarabb élesíthetjük a tervünket. A hercegnőnek pusztulnia kell, hadd érezze magát olyan nyomorultul, mint mi mikor elárult bennünket. Nem maradhat minden lépése megtorlás nélkül.

Hallom, ahogy bevallja, hogy hiányoztam neki, mire csak megforgatom a szemeimet. Néha elfelejtem, hogy mennyivel fiatalabb nálam és milyen meggondolatlanul beszél mindenféléről. Persze közben megfordulok a tengelyem körül, hogy szemügyre vehesse az új külsőmet. Egy halk tapsot is kapok, amit a többieké követ, mire hosszú idő után őszintén elnevetem magam. Sosem kaptam ekkora tapsot még, de nincs időm rákérdezni mert ugratni próbál, hogy ismerjem el jót tett neki a börtön. Megrázom a fejem, jelezve felé, hogy kezd sok lenni. De nincs sok időnk a fecsegésre, mert minél előbb ki kell jutnunk innen, hogy tovább szövögethessük a terveinket. Egyelőre nem tervezem az agymosott bandát irányítani, főleg nem a szeparistákat. A közös múlt nem teszi könnyebbé ezt a viszontlátást és ha nem lenne rájuk szükségünk lehet a saját börtönömbe záratnám őket. Ők anarchiát akarnak, míg Varian és én igazságot! Mégis a fiú szavaira nem túl nőiesen felhorkanok. Azt gondoltam már megbeszéltük ezt az egész m'lady dolgot. A menekülést kínáló járatból hamar a felszínre érünk, ahol a telihold világítja be további utunkat. Megvárom, míg friss levegőt szív az új szövetségesem, hiszen jó ideje sínylődött a börtönben. Egy rövidebb utat követően a kastélyomba érünk, ami az új otthonomként szolgál. Kényelembe helyezem magam a trónusomon és érdeklődve figyelem, ahogy végre mesélni kezd a fiú. Kissé megemelem a szemöldököm a szeparisták tervén, majd elmosolyodom a folytatáson.
- Mégis mi lenne a te terved, ha nem az irányítás? - teszem fel a kérdést a körmeimet nézegetve. Tényleg nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mégis mit szeretne, mert a királyi pár irányítása túlságosan könnyelmű tervnek bizonyult. Újfent elnevetem magam, majd megrázom a fejem Varian szavait hallva mielőtt elmagyaráznám az érveimet.
- Nem irányítani akarom koronát csupán igazságot kell szolgáltatnunk. Azt akarom, hogy lássa egész Corona, hogy milyen is valójában az ő drága hercegnőjük. Szenvednie kell azért, amit veled és velem tett. Viszont a szerre lehet, hogy még szükségünk lehet. Mire van szükséged hozzá? - szavaim először ingerültek, de a haragom nem neki szól és erre könnyedén rájöhet. Az igazság mindennél fontosabb számomra és nem érdekel, hogy milyen eszközök kellenek hozzá. Mindent megteszek azért, hogy visszakapja mindazt a szenvedést és bánatot a szőkeség, amit nekem, nekünk okozott.
- Ehhez mit szólsz? - teszem hozzá könnyedén, már inkább mosolyogva, hiszen kíváncsi vagyok a véleményére. Partnerek vagyunk ezen a ponton túl, egyedül csak rá számíthatok, mert az agymosott banda kizárólag harcolni lesz elegendő vagy pajzsnak, ha valami rosszul sülne el. Bármi is történjék a végsőkig el kell mennünk.

A terv egyértelmű volt, kiszabadítom Variant, aki még a hasznomra válhat a tudásával. De azt egyáltalán nem kalkuláltam bele, hogy kiszabadítja magát és hatalmas port kavar a börtönben. Nem mintha én magam, ne okoztam volna elegendő zűrzavart ahhoz, hogy a katonák fel-alá futkároznak. Koronának egyszere és mindenkorra befellegzett. Ha az ország bukik, akkor a drága kis hercegnőnek is annyi és bebizonyosodik az igazság, hogy képtelen elkormányozni egy királyságot. Vissza kellene mennie abba a toronyba, ott egymaga futkározhat mezítláb. Mivel nem így tesz, ezért nekünk kell a kezünkbe venni az irányítást és megmutatni a világnak az igazságot. Látom, ahogy a rácsoknak dőlve dicsér, mire egyből teátrálisan megfordulok a tengelyem körül.
- Mondhatjuk így is - vonok vállat könnyedén, miközben ő nevet. Nem fogok nagyobb ügyet csinálni abból, hogy egy kicsit magasabbnak és érettebbnek tűnik az utolsó találkozásunk óta. Sokkalta fontosabbak a leendő ügyeink, hogy megbuktassuk azt az eszetlen szőkeséget egyszer és mindenkorra. Varian szavai hallatán megforgatom a szemeimet, mert nem hiszem el, hogy még mindig itt tartunk. Az egy dolog, hogy kisegítettem a bajból a feltaláló verseny alatt, de ez nem jelenti azt, hogy jó csapat lennénk. A bókjai leperegnek rólam, nem foglalkozom egy gyerek gyenge próbálkozásaival, de abban igaza van, hogy az eszemmel sokra vihetem még. Sose gondoltam volna, hogy egyszer a szeparistákkal fogok szövetséget kötni, de az agymosott csőcselék még a hasznunkra válhat. Alig várom, hogy dróton rángassam Andrewt, aki sokkalta rosszabbat érdemel egy könnyed börtönnél. Kissé megemelkedik a szemöldököm, ahogy megemlíti, hogy lehetnék én a vezető és lehetne saját hadseregem. Elgondolkodtató, de egyelőre semmi szükségem sincs rá.
- Meglátjuk - válaszolok Varianra emelve a pillantásom - előbb vonuljunk biztonságos helyre - teszem hozzá, majd elindulok a menekülési útvonalunk felé. Mielőtt előhúzhatnám a kardomat, hogy adjon egy kis fényt a fiú megoldja ezt nekünk egy kis üveggömbbel. Vannak olyan praktikái, amik megtudnak lepni egy-egy aprópillanatra. Önelégülten vigyorog és megint az alkímiával jön, amire a szemeimet tudnám forgatni, de most az egyszer nem teszem. Végezetül bólintok a kijelentésére, hogy előbb zavartalan helyre kell mennünk, hiszen nekem is ez a tervem. Elől haladok és mutatom nekik az utat a búvóhelyemre, ahol megoszthatom vele a teljes haditervet. A katonák nem fognak tudni utánunk jönni, mert elzártam a lejáratot, a felfordulás miatt pedig annyira elidőznek a saját nyomorukon, hogy a legkézenfekvőbb dologra nem fognak gondolni, ami természetesen a mi menekülésünket segíti elő. Apró léptek zaját hallom, de oldalra nézve meglátom, hogy Varian kis állata az egyetlen, aki követett minket. A folyosókon végig sétálva kijutunk a friss levegőre, ezt követően egy fél órás út jött, aminek a végén ott várt ránk az új otthonom. Egy fekete kövekből épült erőd, ami kizárólag arra várt, hogy birtokba vegyem.
- Érezd otthon magad - nyitom szét a karjaimat, ahogy bezárul a kis csapatunk mögött a hatalmas kapu. Én egyenesen a trónomhoz lépkedek, hogy aztán helyet foglaljak. A kövek segítségével készítek egy ülőhelyet Varian számára, a többinek úgy is mindegy ők csak agymosott bábok.

Azt hiszi minden az övé és semmit se kell tennie érte, csak mert hercegnőnek született, hogy azt a fene nagy optimizmusát nem is említsem. Fel fordul tőle a gyomrom minden alkalommal, nem elég, hogy királyi vér és két szülővel rendelkezik még az én anyámat is el kellett vennie tőlem. Gyűlölöm teljes szívemből, amiért mindig mindennek róla kell szólnia. "Cass kérlek menjünk a kövekhez, látni akarom őket" persze én hülye bel is mentem, majd ihattam meg a levét, mert őnagyságának újra aranyló haja lett. Elegem van a folytonos megaláztatásból és a hülye ötleteiből. Eljött az én időm az, hogy végre a saját történetem főszereplője legyek, ha ez azzal is jár, hogy én leszek a gonosztevő. Szerencsére tudom, hogy kik lehetnek a szövetségeseim, így a kastélyba sietek, hogy kiszabadítsam Variant.
- Lehet, hogy a külsőm más, de belül semmi se változott azaz csak felnyílt a szemem végre. De beszélhetnénk a te külsődről is - pillantok végig rajta egy apró gonosz mosollyal az arcomon. Aranyhaj mindig csak kihasznál mindenkit és elárulja azokat, akiket a barátainak nevez. Vegyük például Variant, akit a legnagyobb szükség óráján hagyott ott és az apja borostyán börtönbe záródott vagy ott vagyok én, akinek az anyját vette el. Az egyetlen családtagomat, míg a kapitány rám nem talált és magához nem vett. Szerencsére Variannak hasonló tervei vannak, mint nekem, így hatalmas vigyorral az arcomon hallgatom, mégis mit szeretne.
- Ó szerintem jól megleszünk mi ketten. Eléggé hasonlóak a terveink - teszem hozzá nevetve, majd a mellettem lévő kövekre pillantok. Ha lecsúszunk rajtuk akkor a föld alatti titkos járatokba fogunk érkezni, ami aztán kivisz a palotából egyenesen az én új váramhoz.
- Az alagutak megfelelnek, tudom a kiutat és van egy meglepetésem van - vonok vállat a csinos új körmeimet nézegetve, amivel gyilkolni is lehetne. Viszont felemelem a pillantásom, ahogy a cellaajtókhoz lép és kinyitja azt. Gyilkos pillantással meredek az exemre, Andrewra, majd kérdőn Varianra téved a tekintetem.
- Igazán? Ez zene füleimnek - széles, ördögi mosolyt eresztek - Ez esetben utánam mindenki - intek egyet a kezemmel, majd pár lépést követően el is tűnök a feketeségben. Az alagútban a nyirkos falnak dőlve várom be őket, ha a kis csapat leért tovább indulok a folyosókon. A kijárat egészen közel van, de a katonák miatt jobb a hosszabb úton menni, bár a felfordulás miatt nem hiszem, hogy tovább gondolkodnának annál, amit látnak. Természetesen indulás előtt teszek egy apró óvintézkedést és a kövek segítségével bezárom a lejáratot, nem kell, hogy utánunk jöjjenek.
- Mégis hogyan érted el, hogy zombi módra rád hallgassanak? - teszem fel a kérdést Variannak címezve menet közben. Túlságosan kíváncsi vagyok ahhoz, hogy a biztonságos rejtekhelyen tegyem fel a kérdéseimet.

Gyűlölöm Rapunzelt, annyira pozitív és maga a naivitás, amivel már az első találkozásunkkor az agyamra ment. Ezt pedig fokozta azzal, hogy mindenbe bel üti az orrát, abba is, amihez sose volt köze. Gyermekkoromban is így volt, anyám félre tette mindazt, amit mi ketten felépítettünk. Raps miatt folyton várnom kellett rá, sőt végül egy nyamvadt tüköremlékből kellett megtudnom, hogy a Szöszi miatt hagyott el. A szívem legmélyéről utálom mindazért, amit miatta ki kellett állnom. De mostantól én leszek a saját történetem főszereplője. Nem fogom hagyni neki, hogy a továbbiakban a háttérbe szorítson, annál sokkalta többet érdemlek. A világ jár nekem és ha nem kapom meg, akkor erőnek erejével fogom elvenni. Nálam van az erő, amivel bármit megtehetek, hát használni is fogom. A holdkő erősebbé tett, segít kezelni a fekete köveket és a kardomnak is sokkal nagyobb hatalmat ad. Könnyedén kicseleztem a gyagyás bagázst és egyenesen Corona felé tartok, hogy kiszabadítsam a foglyokat. Több szövetségesre van szükségem, ha a földdel akarom egyelővé tenni Raps világát. A várfal mellett megjelentem, hogy a katonák edző pályáját elárasszam fekete kövekkel. Ez egy könnyed elterelés, aminek hatására azok a majmok azt hiszik, hogy megtámadták a kastélyt. Persze van benne igazság, de nem onnan jön a veszély ahonnan ők várnák. Az alagutak telis-tele vannak járatokkal, nem először sétálok végig rajta. A cellák felett megállva egy hatalmas követ idézek elő, hogy áttörve a padlót. Majd kisebb kövekkel lépcsőt formálok magamnak. Kizárólag stílusosan lehet börtöntöltelékeket szöktetni. Azzal nem számolok, hogy mindent por és valami furcsa por leng körbe. Kissé meglepődve konstatáltam, hogy a fiút nem kell megszabadítani a rácsoktól. Felhúzom az egyik szemöldököm űgy nézek végig rajta. Benne is sok minden megváltozott.
- Varian! - válaszolok kevesebb lelkesedéssel, mint ahogy ő tette. Szavai hallatán viszonoztam a vigyorát, majd könnyedén vállat vontam.
- Ha azt mondanám hiányoztál, biztos nem hinnéd - kitartom magam előtt a kezeimet, mintha csak a hegyes körmeimet figyelném - Hallani se akarok arról az árulóról. Ellenben szerintem egymás hasznára lehetnénk, hiszen közösek az érdekeink - gonosz fény villan meg kék szemeimben, majd a kijárat felé mutatok - A továbbiakat egy biztonságosabb helyen kellene megbeszélnünk, nem gondolod? - teszem fel a kérdést. Persze nem feledkeztem meg a kis barátairól, ha annyira akarja akkor őket is hozhatja, feltéve, hogy nem lesznek útban.