I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Fata Morgana
határa
Számos és számtalan
karakter állás
Csillámport szórunk
a hőseinkre
Jelenleg 55 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 55 vendég :: 3 Bots
Nincs
A legtöbb felhasználó (117 fő) 2021-02-23, 20:50-kor volt itt.
Nincs tudomásom arról milyennek láthat engem: Vajon számára is a valós formám köszön vissza, mint amilyennek őt látom? Vagy annak a húsbörtönnek a szemtanúja, amelyben ebben a világban élek? Bármelyik legyen a kettő közül, láthatóan nem ismer fel. A korábbi tapasztalataimnak köszönhetően nem lennék meglepve, ha ő is elfelejtette volna a kilétét, de én látom őt. Én emlékszem helyette is. Mivel tudom, hogy ő az egyik személy, akit régóta hiányolok, így gondolkodás nélkül mutatom meg neki a varázserőmet, mert máshogy nem tudok kommunikálni vele. Az ajka mozog, de nem hallom a hangját. Felsóhajtok, és a fejemet ingatom, ahogy ellép az üvegtől, hiszen azt akarom, hogy maradjon, válaszoljon a kérdéseimre, de miként késztethetném maradásra? Hagyom, hogy gondolkozzon az üvegre varázsolt szavakon, hiszen számomra is meglepő volt a felismerés, amikor az emlékeim a felszínt kezdték kapargatni. Olyan álomszerűnek tűnt egykor az egész, titkon mégis éreztem, hogy az volt a valóság, amelyhez tartoztam. Kíváncsian figyelem a mozdulatait, ahogy a zsebébe nyúlt, egyik kezemben a kulacsot szorongatom, de a másik tenyeremet a falnak nyomom. A mutatóujjammal megérintem a kulacs szélét, hogy további vízcseppeket csepegtessek a felületre. - A nevem Nokk. Szemmel követtem a néped életét, ott voltam, amikor te világra jöttél – mutatkozok be, és fűzök egy rövid magyarázatot a nevem mellé. Vízszellemként szoros kapcsolatban álltam a népével, így a háttérből azt is végignéztem, ahogy ő felcseperedik. Először nem tudom miként segíthetnék számára, így az emlékekkel kapcsolatos kérését ignorálom. - Igen, az öcsédet pedig Rydernek hívják és bolondul a rénszarvasokért – próbálom sugallni számára, hogy tényleg ismerem őt és a családját. Ismerek mindenkit, aki abban az erdőben jött világra és cseperedett fel, még akkor is, ha ő nem teljesen emlékezett rám. Amíg a válaszát várom, méregetem őt és a környezetét: nem tudok átjutni, megérinteni őt, átadva neki a tudást, amely a vízből fakad. De talán nincs szükségem a közvetlen érintésre, elég a jelenlétem, amely segíthet abban, hogy visszanyerje az emlékezetét. - Érintsd meg a havat, morzsold össze addig, amíg a tenyeredben fel nem olvad – javaslom neki, hogy melegítse fel az összefagyott hópelyheket, ám magam sem voltam benne, hogy erről az oldalról működni fog-e. Mégis meg kellett próbálnom, mert ha Honeymaren itt van, akkor a többiek sem lehetnek messze, ha pedig mindenkit megtalálok, addig nem fogok nyugodni, amíg a falak le nem omlanak.
Ismerős, mégis idegen érzések lepnek el a vízparipát látva. Az álmaim mindig is hatalmas, fantáziadús képeket festettek le elém, ám most először látom valóban megtestesülni a benne lévő szereplők egyikét. A tükörkép kérdése teljesen más szituáció, legalább a mostani állapotokat nézve nem számít olyan fontosnak, mint az előttem magasló szépség. Érdeklődve figyelem nyugtalanságát a túloldalról. A kezeim meg-megremegnek az üvegfal hideg felületén, míg arra várok mivel rukkol elő. A víz felbukkanása az üveglapon különös érzéseket ébreszt fel bennem. Micsoda mágikus erő… Egy kicsit emlékeztet is az álmaimban lévő királynőre, csak ő sokkal fagyosabb volt a víznél. - Honey…maren? - olvasom fel hangosan az első szót. Ismerős csengése egyszerre ébreszt bennem kíváncsiságot és félelmet. Ellépve az üvegtől engedem le kezeimet magam elé. Én, aki úgy félt a faltól és az ismeretlentől, talán épp okkal tette. A felolvasott név rémisztően keserű érzést hagy a mellkasomban, így kell pár pillanat ahhoz, hogy rendezhessem soraimat. Légzésem szaporábbá válik, ahogy megrökönyödve meredek magam elé hol a hó fehér fagyára, hol vissza a vízzel írott szavakra. Honeymaren. Az északi lány arca ismét felvillan előttem. Mesebeli arca ott leng előttem hosszas másodperceken keresztül, majd érzem, ahogy melegség járja át testemet. Mint aki egy kellemes álomból ébredne fel. A bennem lévő puzzle darabkái szép fokozatosan állnak össze. A mostani jelenségek összekapcsolásával könnyen rájövök, hogy az eddigi álmoknak hitt képek nagyobb jelentőséggel bírnak. De az emlékeim és az álmaim nehezen fonódnak össze. Mintha egy láthatatlan fal gátolna meg azok elérésében. Akárcsak ez az üvegfal… Tovább olvasom a szétmosódott vizes szavakat az üvegen. Elsa. Northuldra. Miért hangzik minden ilyen ismerősnek, s mégse tudok arcot vagy emléket társítani hozzájuk. Előkapom hát mobilomat, s most már nagyobb bátorsággal lépek vissza a falhoz. A korábbi félelmeimet magam mögött hagyom és a jelenre koncentrálok, ahol válaszokat kaphatok kérdéseimre. - Mi a neved? És honnan ismersz engem? Kérlek segíts emlékezni! - arcomon láthatja, hogy a kétségbeesés szikrája könnyen átveheti felettem az uralmat, hiába tükröződik tekintetemből az elszántság. - Honeymaren. Ez a nevem? - szinte epekedve várom a válaszát, mert ha igennel felel -hiába szólított már így az előbb-, akkor tényleg el fogom hinni az álmaimba rejtett jeleket.
Talán kétségbeesettnek tűnhetek, de Honeymaren felbukkanása a fal túloldalán mindent megváltoztat. Ha ő ott van, akkor a többiek sem lehetnek messze. Elsa sem lehet messze. Szükségem van rájuk, hogy hazajussunk. Együtt csak tudunk tenni valamit. A szívem épp olyan hevesen kalapál, ahogy az ökleimet újra és újra az üvegfalhoz csapom. Nem hall engem, erre hamar rájövök, talán a mozgás épp elég volt ahhoz, hogy felfigyeljen rám. Ahogy közelebb lép a falhoz, kinyújtom az ujjaimat, és a homlokomat az üveghez nyomom. Hosszasan kifújom a levegőt, eleinte észre sem veszem az arcomon végiggördülő könnycseppet, amelyet a viszontlátás öröme vált ki belőlem. Kevés embert kedvelek, de Honeymaren és Elsa azon kevesek közé tartozik, akiket nem csak megtűrök, de kedvelek is. Kotorászni kezdek a táskámba, amíg az ujjaim ismét nem akadnak bele az innivalómba. Lecsavarom a kupakot, hogy vízcseppeket emeljek ki az üvegből és simítsam őket a felületre. Ledobom az üveget a földre, az ujjaim nyomán pedig a vízcseppek megnyúlnak, elszakadnak egymástól és szavakat kezdenek formálni. - Honeymaren! Nem hittem, hogy valaha látlak majd! Hol van az öcséd? És Elsa? Találkoztál Elsa testvérével, vagy bármelyik Northuldrával? – A vízcseppek megremegnek, hiszen még mindig túlságosan is zaklatott vagyok a látvány miatt. A fal túloldalán álló személy valóságos, vagy csak azt mutatja, amit láttatni akarunk? Bruni mit szólni hozzá, ha mindezt elmesélem neki? Némelyik szó kicsit elmosódik, egy-egy betű teljesen szétesik. Igyekszem megzabolázni az érzelmeimet, és arra fókuszálni, hogy a vízcseppeket egyben tartva kommunikáljak vele. Még mindig olyan álomszerűnek hat. - Emlékszel rám? Kérlek, emlékezz rám! – Mert nem tudom miként adhatnám vissza az emlékeidet a fal túloldaláról. Ezt már nem teszem hozzá, inkább csak magamban gondolom, elvégre így is elég bolondnak tarthat.
A faltól való félelmem fokozatosan zsugorodott, köszönhetően az új barátságnak, mely a déli oldalon lévővel köttetett meg. Az aggodalmamat már nem az üvegfal rejtelmessége táplálta, hanem Ragnar holléte. A napokban is ellátogattam a megszokott találkozóhelyünkhöz, abban reménykedve, hogy az általa kézzel írt üzenetekbe botlok majd, hiszen én hagytam neki pár lapot korábban. Ugyanakkor a fal üresen állt előttem, épp úgy, mint a mai délután is. Csalódottan meredek fel az üvegre, majd a hóba csusszant lapokra pillantok, melyek harmadik napja árválkodnak. A betűk összemosódtak, ahogy a víz átittatta a papírt, így ha Ragnar észre is vette őket, lehetetlenség lett volna elolvasnia az üzeneteimet. Mélyen sóhajtva emelem fel a szakadni készülő, nedves lapokat. Még egy ideig eltűnődök azon, hogy próbáljam meg ismét az én oldalamra tapasztani őket, vagy csak a pillanatnyi feszültségemmel gyúrjam egy nagy gombócba. - Hol vagy…? - meredek le az összefolyt tintapacnira. Esélyem se lenne megjavítani vagy korrigálni az állapotát, így csak darabokra szakítom a menthetetlen papírokat, melyek most már kiérdemelték a szemét titulust. Még pár percig elidőzök a fal mellett, s letelepedve a hóba karolom át térdeimet magam előtt. Az egyik felem olyan álmokat dédelget, melyben Ragnar megjelenik a túloldalon, míg a másik tudja jól, hogy ma sem fog eljönni. De mi történhetett? Eddig minden olyan csodásnak tűnt. Mesebelinek… Békésnek… Próbálok nem a legrosszabbra gondolni, hiszen azzal nem segítek a helyzeten, csak még jobban fokozom az alapból hisztérikusan tomboló aggoldamamat magamban. Ryder pedig már vár otthon, épp eleget kell elviselnem miatta is, főként most, hogy Marshmallow oldalán szelik át egész Frostcall-t. A kisöcsémről van szó, vigyáznom kell rá. Már önmagában nagy falat egy serdülő tini srácon tartani a szememet, de most Ragnar is eltűnt… Talán nem figyeltem rá eléggé. Mi van akkor, ha valami baja esett? Vagy ha nem akar már többet látni? Makacsul megrázom a fejemet a stressztől túltengő gondolatok hadára, aztán úgy döntök jobb, ha még most elindulok, mielőtt teljes őrületbe kergetem magam egy férfi miatt. Ahogy felemelkedek a pihe-puha hó öleléséből veszem csak észre a felém rohanó…lovat? Látom, ahogy vadul püfölni kezdi előttem az üvegfalat, ám szándékait nem tudom kiolvasni teljesen. Meg akar támadni vagy csak a figyelmemet akarja felhívni? Összevont szemöldökkel lépek közelebb a falhoz, s emelem fel egyik kezemet az üveglapra.ű - Miért vagy ilyen ismerős? - fürkészem a vízparipa szemeit. Láttam már valahol. Álmaim jelenetei megtestesültek volna? Az északi lány a tükörből, most pedig, ő? Miféle őrültségek? Emésztem a ló látványát magam előtt, mint aki tényleg délibábot látott volna, vagy csak kezdi tényleg elhinni, hogy egy férfi az őrületbe vezette. Nem húzom elő a mobilomat, hogy vadul szavakat pötyöghessek be a készülékbe, hisz’ Ragnarral szemben most egy állatról van szó. Hacsak nem valami különleges esetről van szó, kétlem, hogy tudna olvasni, legalábbis nem ez az első gondolat, ami a fejemben megfordul. Ehelyett csak elmosolyodok, s másik kezemhez társítom a balomat is az üvegen.
Az erdőt járva végre igazán szabadnak érezhetem magam, ahogy a csörgedező patak hullámaival játszadozok, vagy pedig a víz felszínén sétálgatok. A fák között már-már kellemesen érzem magam, hiszen emlékeztet a múltbéli otthonomra. A madárdal, amelyet hallgatok, belőlem is dallamokat csalogat elő, és vígan dúdolgatva haladok egyre sűrűbbre. Ha más emberek lennének a közelemben, közel sem lennék ily vidám, azonban nem kell attól tartanom, hogy bárkivel is összesodorna a szél. Ismerem ezt a környéket, mint a tenyeremet, így nincs szükségem arra, hogy kövessem a túravonalakat, jelzéseket vagy éppen elővegyem a hátizsákomban pihenő térképet, hiszen a természet az iránytűm, amely az utamon végigvezet. Mostanában azonban aggaszt, hogy valaki egyre több csapdát szerelt ki, ez pedig nem csak ijesztő gondolat, hanem roppant mód dühítő is. Nem értem miért nem lehet szerencsétlen állatokat békén hagyni, így az őzek főbb csapásirányait követem, abban bízva, hogy a rejtélyes vadász nem szedte még áldozatait, vagy esetleg többet megtudhatok a kilétéről. Eddig is gyűlöltem az embereket, azonban az ilyen cselekedetek még inkább abba arra a véleményre juttattak, hogy ez a népség nem érdemelte meg a természet anyánk kincseit, és pusztulásra ítéltetett. Mégsem bánthatom őket, itt más szabályok uralkodnak és messze vagyok a tényleges közegemtől. A gondolatra úgy megszorítom a kezemben lévő íjat, hogy az ujjaim is belefehérednek. Hozhattam volna magammal puskát, vagy számszeríjat, de régimódi lévén jobban preferáltam ezt az eszközt, ha meg kellett védenem magam. A fegyverrel különben sem az a célom, hogy életeket oltsak ki, majd büszkén pózoljak a trófeám előtt, végszükség esetén cipelem magammal, ha nem tudnék életet menteni. A hátizsákomban minden fontos eszköz megtalálható, amellyel segíthetek szerencsétlen bajba jutott állatoknak. Messzire kalandozok, az övemen lógó walkie-talkie halkan recseg, de ha bárki is keresne, nem értem, amit mond. Nem mintha különösebben érdekelne, általában egy-egy kollégám, vagy a főnököm szokott kommunikálni ezen a csatornán keresztül, vagy néha rám szólnak, ha túlságosan későre járna, hogy lassan térjek vissza, de most minden figyelmeztetést figyelmen kívül hagyva, elszántan haladok előre a megérzéseimet követve. Lehajolok, hogy megvizsgáljak egy fatörzsbe fúródott lövedék nyomát, de a sejtéseim szerint ez a lövés sokkal régebben keletkezhetett, nem a napokban történt. Az ujjaimmal a porhanyós földbe túrok, morzsolgatom, de tanácstalanná válok, hogy melyik irányba mehetnék tovább. Ennyit a megérzéseimről… Ahogy felpillantok, a fák lombkoronája mögött már az üvegfalat látom magasodni. Hosszú utat tettem meg a mai nap folyamán, egy kicsit érzem is ebben a húsbörtönben rejtőző fáradtságot, de már csak azért is felegyenesedek, és haladok tovább. Ki akarom tolni a határaimat, sőt, ha pontosabb szeretnék lenni, akkor meg akarom szüntetni azokat. A szél egy rókakölyök zokogását hordozza magával, így a hang irányába fordulva török át a bozótoson, ügyelve arra, hogy lendületemmel ne sodorjak magammal semmit. A fal melletti tisztásra érve azonban megtorpanok a látványtól: a korábban hallott rókakölyök mancsa beragadt az egyik csapdába, az édesanyja pedig felém fordulva morogni kezd, ahogy a kicsinyét akarja védelmezni. Leeresztem az íjat a földre, és kezeimet feltartva lassan közelítek a párosuk irányába, abban a reményben, hogy a nőstény róka nem tervez megtámadni. - Semmi gond. Engedd meg, hogy segítsek neki – beszélek az aggódó anyukához, ahogy félúton térdre ereszkedve megállok. Nem akarom a kellőnél jobban megijeszteni őket, hiszen így is szorult helyzetbe kerültek. Szép lassan araszolok az irányukba, amíg a nőstény úgy nem dönt, hogy megbízik bennem annyira, hogy a kölykéhez engedjen. Mielőtt bárminek is nekilátnék, a táskámból kipakolok, hiszen fertőtlenítenem kell a sebét, illetve finoman megtisztítani a sérülése helyét, de ezzel csak azután tudok foglalni, ha már kiszedtem a csapdából. Sokáig elpepecselek a csapdával, mert a kisróka annyit fészkelődik, hogy nagyon óvatosan kell kiszabadítanom a mancsát. A kölyök szökni szeretne, de a kulacsomban lévő vizet kieresztve finoman lefogom, amíg megtisztítom a sebét, és csak utána engedem útjukra őket. Szerencsére, a csapda nem okozott mély vágást, így hamarosan felépül majd. Mindenesetre párszor még a napokban elnézek majd erre a környékre, hogy megnyugodhassak őket illetően. Nekilátok eltenni a holmijaimat, ismét kézbe veszem az íjamat, és éppen inni készülnék pár kortyot, amikor a fal túloldalán egy ismerős alakot szúrok ki. - Honeymaren? – meredek a túloldalon lévő alakra, már majdnem kicsúszik a kulacs a kezemből, annyira váratlanul ér a felbukkanása. Először Bruni, most meg ő… Mindenki itt lenne valahol? A falhoz rohanok, dörömbölni kezdek rajta és a nevét kiabálom, abban a reményben, hogy észrevesz. Nem tudom, hogy hall-e egyáltalán, vagy emlékszik-e rám – hiszen Bruni se emlékezett -, azonban tudni akarom, hogy hol vannak a többiek, mikor gyűlhetünk ismét össze. Haza akarok menni, így remélem, hogy ha ő itt van, akkor Elsa is itt lesz, és tudni fogja a megoldást.
Legutóbbi képek
