Kiss the frog

2024-11-01, 03:20

The end

Egy félbehagyott fejezet

2024-10-01, 00:17

to: Azriel
from: Eva

Újabb gyönyörű napra ébredünk, már alig várom mit hozhat a mai nap. Persze nem csak annak szempontjából, hogy mennyit kereshet az étterem. Hanem annak szempontjából is hány új embert ismerhetek majd meg.
Érdekesek lesznek? Ez is beletartozik abba, hogy vezetsz egy éttermet.
Az álmok egy ideje gyötörnek, ahogy az emlékképek is mert hát miért is ne lenne olyan mintha hirtelen lefagynék és csak állnék úgy, mint aki nincs tisztába azzal milyen rendezvényen van?
Csak nehogy akkor történjék mindez mikor itt van az ételkritikus!
Ez a legeslegnagyobb félelmem, de talán pont, hogy jogos is. Ki akarná, hogy a szeretett helyet, amelyet megnyitott, ahol álmokat szeretne megvalósítani azt bezárják?
Kemény munka van benne és a többiek szeretete, odaadása én pedig nem szeretném eljátszani a bizalmukat és a kemény munkájukat sem.
Készülődünk a reggeli vendégek fogadására általában ez az első olyan roham, amit túl kell élni, de örömmel veszem eme akadályt. Ez csak pozitív visszajelzés miszerint szeretik a főztünket és igazából azokat is szeretik kipróbálni, amit esetleg újként mutatunk be.
Nem laposodhatunk el, konkurencia mindig van, újat pedig elő kell varázsolni, hogy biztosan meglephessük a betérő embereket. Ki tudja valaki pont a számára megfelelő ételt találja meg.
- Köszönöm, hogy ennyire odafigyeltek a vendégekre. Ma is szép napunk van, használjuk hát ki és próbáljunk pozitívak lenni. Természetesen, ha akadna gond vagy esetleg nektek van olyan, ami nyomja a szíveteket ne tartsátok magatokban. - kérem tőlük, hiszen a dolgozónak a lelkét is ápolnia kell olykor a főnöknek.
Így alakul hat ki mélyebb kötelék, családias légkör, ahova szívesen járnak be dolgozni. Amikor pedig szükséges lehet szigorú az ember, mintha te lennél egyben a jó és a rossz zsaru is.
Különös gondolat, a többiek mennek a dolgukra mire én ezen mosolygok egy jót, hogy a két zsaru vagyok egyszerre… ekkor hallok meg egy… berekegést?
Összevonom a szemöldökömet, annyira deja vu érzésem van. Keresem a hang forrását, beszökött volna egy állat?
Ekkor fordulok hátra és pillantok le közvetlenül a lábam elé, felszalad a szemöldököm a meglepettségtől és esetlegesen az elfojtott kérdéstől is.
- Te mégis hol és mikor szöktél be kispajtás? – kérdezek rá kedves hangon. Amennyiben nem lennének olyan emlékeim amilyenek valószínűleg sikoltanék és megkérnék valakit, hogy azonnal vigye ki a békát és punktum. Hiszen a legtöbb nő fél a békáktól meg úgy mindentől.
Lehajolva hát a kezembe veszem a kis jószágot és figyelem őt. Végén talán kabalaként tartanom kellene egy békát és akkor Naveen visszatalálna hozzám. Erre a felsóhajtok egy picit.
- Gyere, kiviszlek. Oké? Nem biztonságos itt neked. Végén még rád lép valaki… vagy esetleg vigyelek ki a természetbe? Megszökhettél valakitől? – kérdések tömkelege fogalmazódik meg bennem, szét is nézek hátha valaki hiányolná, de hát a dolgozók csak nem hoznának be állatot. Megindulok vele kifelé, de még mindig elfog a töprengés ne e tegyem bele egy biztonságos tálba vagy valamibe és vigyem ki inkább a természetbe. Nem éppen egészséges neki a városi közeg.

479 szó

2023-11-27, 13:39

Kiss ~~the frog~~ your prince

Tiana && Naveen

A lelkem mélyén abban reménykedtem, hogy ma reggel, mikor kinyitom a szemem újra ember leszek, ám ehhez képest egészen konkrétan arra ébredtem, hogy a nyelvem visszacsapódik az arcomba, minek utána félálomban egy szemtelen legyet kergettem vele. Innentől aztán nehéz volt azt remélni, hogy daliás önmagammal nézek szembe az asztalon hagyott kanálon megcsillanó tükörképemre nézve. Ez nem jött be. Még mindig szörnyen naiv vagyok, de a pofonokat egész jól állom királyi sarjhoz képest, nem? Áh, tök mindegy.
A reggeli mosdó-vizit és kávé szükségtelenné vált, és megígértem ugyan Marcelnak, hogy megvárom és majd vele megyek le az étterembe, de a horkolásából ítélve még néhány óráig biztosan nem kelt volna fel. Eljátszottam a gondolattal, hogy az arcába csapódó nyelvem neki is jó ébresztő lenne, de miután tegnap körbe-körbe rohangálta velem a várost, elvetettem ezt az ördögien aljas tervet és inkább magam vágtam neki az útnak. Emberi lábakon nincs messze az étterem Marcel házától, de békaként azért nem ajánlom senkinek, ha csak nem rajong az izzasztó helyzetekért. Kétszer is megnézhettem életem filmjét ugyanis előbb egy teherautó, aztán meg egy ártalmatlannak látszó, ám annál vérszomjasabb hölgy tört az életemre a retiküljével. Végül tikkelő bal szemmel kissé ziláltan, de elértem ide.
A hátsó ajtó gondolom a konyhába nyílt, ahol az én édesem már biztosan sürgölődve készül a reggeli rohamra. Szinte látom magam előtt és...
Az utolsó pillanatban sikerül elugranom a kicsapódó ajtó útjából, ami lazán felkent volna a falra. Hála ezeknek a béka reflexeknek. Valaki szemeteszsákokat hozott ki és tökéletes alkalmat szolgáltatott, hogy a lassan visszacsukpdó ajtón beugorjak az étterembe. Hangokat hallok, fülelek és oh, igen, ő az! Ezer közül is megismerném! Követem a dallamos hangját, míg nem elérek a konyhában, ahol rögtön felismerem, habár háttal áll nekem.
– Tia, én édes, egyetlen Tiám. – Megállok mögötte, még utoljára csekkolom magam az egyik lábasban, aztán nagy levegőt veszek és mélyebb hangon, most már úgy hogy ő is hallja azt mondom: – Brekk...
Jaj, ne. Csak ne most...

◉ 319 szó ● youtube ● bemelegítő ujjkörzések ◉