Mi történt velem?
Emlékszel még, mikor mesét olvastál az ágyam szélén, hogy könnyebben aludjak? Mikor láttad, hogy már kezd magával ragadni az édes sötétség, abbahagytad. Végigsimítottad a hajam és adtál egy apró puszit a homlokomra. Tudtad, hogy csak ennyi kell ahhoz, hogy az álmok végtelen útjára lépjek, s én boldog voltam, mert tudtam, hogy én vagyok a
Te egyetlen hercegnőd.
Olyan mintha mindez tegnap lett volna.
Az emlékképek még élénken élnek az elmémben, bár szép lassan kezdi őket megmérgezni a jelen valósága.
De
Te magad váltál a méreggé.
Azzá, ami beissza magát a családunk mély kötelékébe, hogy belülről pusztítson el mindent szép lassan. Felégettél magad mögött mindent, csak azért, hogy a megszállottságodat kielégítsd.
Csak mert nem tudsz veszíteni.
A büszkeséged és az önimádatod többet ér mindennél. Nem számít
Neked semmi, csak hogy a kezedben tarthasd az irányítást. Vajon mit teszel majd, mikor ráébredsz, hogy tönkre tettél mindent? Ha az ostoba vágyad hajkurászása hiábavaló lesz, de nem marad senki, aki majd melletted áll?
El fogsz veszíteni mindent.
Még így is megéri?
A gondolatok elmém börtönébe zártak, ahogy szélsebesen cikáztak a fejemben. Egyre magasabbra húzták a falat, miközben a zárt ajtóddal néztem farkasszemet. A távolság talán csak egy karnyújtásnyi volt, mégis egy tátongó szakadék választott el minket egymástól.
Lassan nyílik az ajtó,
Te kilépsz rajta. Lányos zavarodottsággal, megszeppenve pillantok fel rád, de csak egy semmitmondó tekintettel méltatsz. Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán észrevettél.
Te meg sem állsz, csak figyelem, ahogy pár másodperc alatt eltűnsz a folyosón, én pedig ott maradok egyedül, mint egy szellem.
Azonban többé már nem vagyok szomorú.
Testemet apró, forró hullámokban önti el a düh minden alkalommal, mikor
Rád gondolok. Az idilli pillanatokat, melyek melegséggel töltik el a szívem, talán sosem fogom elfelejteni, de én már nem emlékszem a kislányra - talán meg is szűnt létezni.
Vagy
Te még emlékszel rá?
A belül mardosó fájdalom, amit a magány okoz, valaki mást formált belőlem. Talán én lettem a család fekete báránya, aki nem foglalkozik a szabályokkal, vagy hogy mit kellene és mit nem kellene csinálnia.
De
Téged még ez sem érintett meg.
Talán, mert a testvérem elvette előlem a reflektorfényt. Ő az, aki még engem is túlszárnyal. Mintha direkt akarná szítani a tüzet az ostoba viselkedésével, mert ő éppen Rómeó és Júliát szeretne játszani. Az otthonunk már így is lángokban ég.
Az egyetlen biztonságos helyünk.
Neki azonban ez mit sem számít.
Pont úgy, ahogy
Neked sem.
Hadd égjen csak porrá.
Hosszú időn keresztül anyám volt az egyetlen, aki mellettem volt. Ő maradt meg nekem egyedül.
Te viszont őt is elvetted tőlem. Nem nyugszol addig, amíg darabokra nem szakadunk, s csak a gyűlölet veszi át mindennek a helyét. A rögeszméd felemészt mindent magad körül és csak fájdalmat hagysz magad után.
Egy valamit azonban nagyon jól megtanultam
Tőled; hogyan kell hazudni és manipulálni másokat.
Én sem akartam ilyenné válni.
Nem akartam én is egy probléma forrása lenni. Az elkeseredettségem viszont azt súgja, hogyha mindig bajba keverem magam és rossz utakon járok majd, végre kapok egy kis figyelmet újra.
Ez azonban még mindig nem elég.
Azt akarom, hogy a lázadásom mögött észrevegyék, hogy szétesik a családunk, és ne mindenki azt gondolja, hogy egyszerűbb hátat fordítani.
Apa, halld meg végre a segélykiáltásom!
Vedd észre, hogy én is itt vagyok!Képességem
✦ Fel tudom venni a mesebeli, oroszlán alakom.
✦ Hangommal, helyesbítve az üvöltésemmel képes vagyok üveget repeszteni/robbantani.