I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Minden azzal a nappal kezdődött. Szakadó eső volt és kénytelen voltam beállni az eresz alá. Vártam, hogy enyhüljön az időjárás, csak valahogy nem úgy tűnt, hogy egyhamar változni fog. Az idő múlására nem tudtam figyelni, mivel nem sokra rá egy alak bukkant fel pár méterre tőlem. Egy lány volt az. Nem is akármilyen lány. Ő volt az… Yoshioka Futaba. Talán nem meglepő, ha azt mondom, hogy eléggé félénk gyerek voltam, legalábbis, ha a lányokról volt szó. Oké, ha pontos akarok lenni, egy lány… Futaba miatt. Az első pillanattól kezdve tetszett. Csak biccentettünk egymásnak. Még ránézni sem mertem, nem hogy megszólalni előtte… mert mi lesz, ha hülyeséget mondok és kinevet, vagy ami rosszabb, hogy megsértem és emiatt megutál. Végül a csöndet ő törte meg pont egy kérdéssel. Hogy én megyek-e a fesztiválra? Nem is tudtam erre normálisan válaszolni. Senki sem hívott meg, na persze, nem mintha ez a lányok feladata lenne, ugyebár. Próbáltam a választól kitérni és a tornaruhám felsőjét raktam a fejére. Hatalmas lépés volt ez a számomra. A szívem a torkomban dobogott. – Tessék, használd ezt. Meg fogsz fázni. – Sóhajtottam egyet. – Itasd fel vele. – Olyan természetesnek tűnt, ahogyan a segítségére tudtam lenni. Mondhattam volna, hogy még az idegességem is elillant… – Semmi gond. Nem volt rajtam. – És valóban így is volt… – Csupán egyszer. – Ahogyan meglepődött ezen, nem tudtam nem nevetni a helyzeten. És pontosan eddig tartott, amíg az idegességem vissza nem tért. Kipirult arccal néztem egyenesen előre… képtelen voltam rá, hogy a szemébe nézzek, talán maga az rémíthetett meg, hogy milyen jól el tudtunk beszélgetni, vagy éppen csak úgy jól érezni magunkat.
Másnap a suliban visszakaptam Futabától a ruhámat, azonban ez egyáltalán nem érdekelt, sokkal jobban foglalkoztatott… hogy elhívjam őt a fesztiválra. Először csak óvatosan kérdeztem rá, hátha már leszervezte a barátaival a dolgot, de nemleges válasz érkezett tőle. Itt volt az én esélyem. – Hétkor! A parkban lévő óránál. – A zavarommal nem tudtam mit kezdeni, végül a bátorságomnak köszönhetően le tudtam vele beszélni a találka időpontját.
- az animés jelenet, amiért nem találkoztunk végül - a kirándulás elkéstünk "ismét" - a fura város/szálló