Annyira nem érdekelt a környezetem, legalábbis addig, ameddig nem irritáltak bizonyos tényezők. S lehet, hogy ő maga nem lélegzett olyan brutálisan nagy hangzavarral, most mégis a falra tudtam mászni tőle. A csípős megjegyzései és az “öreg” szónál azért fent akadok és egy nemtetsző pillantással fordulok is felé. Egy szó nélkül lököm ki az új italát kezéből és állok fel a székből elég fenyegető magasságot felvéve mellette.
- Hogy mondtad? - mérem fel, s alá a kisebb termetűt. Pontosan jól hallottam minek hívott, de egyelőre megadom neki a lehetőséget arra, hogy kijavítsa magát. Ha ezt nem teszi, akkor szívesen rángatom ki magammal a kastély elé, hogy aztán megszégyenítő módszerekkel rúgjam szét a seggét.
- Inkább tartsd meg a véleményed magadnak. - szívom fogaim közt épphogy nem fogcsikorgatva. Aztán egy sóhajjal próbálom rendezni a soraimat. Nem szabadna, hogy elszaladjon velem a ló, még a végén még nagyobb balhéba keverem magam ebben a kicseszett városban. Visszaülök inkább a helyemre és markomba fogom a sakes poharamat, hogy aztán hátra hajtsam, mint akinek meg se kottyan az ilyen. Holott az alkohol toleranciám valóban alacsony a diétámnak köszönhetően. Fejembe is száll elég hamar a sake melegsége és végre elködösíti elmémet annyira, hogy ne aggodalmaskodjak tovább olyan sokat a mellettem ülő légzésén. Ehelyett előveszem a mobilomat és újra próbálom hívni Parkot. A kijelzőn egy elég kellemetlen kép ugrik fel a neve felett, amit direkt úgy választottam ki, hogy a managerem legjobb profilját helyezhessem előnybe. Valóban jól áll neki a dupla-toka.
Fülemhez emelem aztán, mialatt eljátszadozok a kezemben lévő pohárral. Ide-oda lötyögtetem a folyadékot, majd menetközben le is hajtom ismét, ezzel csak fokozva az amúgy is lejtőbe száguldó állapotomat.
- Ki foglak nyírni… - adom fel végül a tárcsázást, s telefonomat is a pultra hajítom. Még ha nem is néz rám a korábbi problémaforrás, akkor is elhitetem magammal, hogy bizony a szemei rajtam vannak. - Mit nézel? - morgom neki kelletlen grimasszal.

Parknak hatalmas nagy mázlija van, amiért ő Japán legmenőbb kis bárjaiban ihatja magát a sárgaföldig és fektethet meg tucatnyi nőt, ameddig én ebben a hihetetlenül ócska “kastélyban” szívok. Az első pár napot még képes voltam elviselni úgy-ahogy, de amikor a folyosó másik oldalából jövő párocska örjöngése és robaja megzavarta az éjszakámat, az volt az utolsó csepp a pohárban. Fogalmam sincs miféle afférok miatt kezdtek el balhézni, de azt biztosra vettem, hogy a szoba berendezése bánta a dolgokat. Egy pillanatra még el is képzeltem, hogy nekem ilyesféle lehetőségek adódnak, de azzal csak magammal csesznék ki. Mély levegő Shohei. Ez mind csak ideiglenes.
S mivel a ma este sem végződött úgy, ahogy szerettem volna -értsd, nem sikerült becsábítanom a szobalányt az éjszakára-, így inkább jobbnak láttam, ha a fagyos város részlegeit fedezem fel most először és utoljára. A havas berkeken belül egy kastély igazán kiemelkedik a többi mögül. Még azt is mondhatnám, hogy sokkalta jobb hotelt nyújtana számomra, mint a jelenlegi lakhelyem, ha éppenséggel nem lenne átalakítva egy vendéglővé.
- Dracul… Milyen frappáns. Bekaphatod, Park. - sziszegem csak a küzsöbnél, amikor sikerül elolvasnom a kastély tábláját. Ez mind Park hibája. S még csak fel sem veszi a telefont. Ilyenkor azért jogom van managert váltani, nem? Idegesen rúgok egyet az ajtóba, miután azt kirántottam a helyéről majdnem. Nem érdekelt különösebben, ha kárt teszek a berendezésben, ám úgy tűnt ezt a helyet semmi sem tudná szétszedni. Még én sem. Az ajtó erőteljesen csapódik be mögöttem, s ha nem léptem volna el, valószínűleg hátba is vágott volna. Csupán egy cinikus pillantással nyugtázom az ajtó próbálkozását, majd mélyen felsóhajtva vágódok le a bárpult mellé, miután sikerült útbaigazítaniuk a második szintre. Néhányan pusmogtak valamit a harmadik emelet klubjáról, ám annak bejárata számomra titoknak bizonyult. De nem is azért voltam most itt. Az első tervem, miszerint szexelni fogok és kiadom magamból minden dühömet Park iránt, füstbe ment a szobalánynak köszönhetően. A második tervem egy pohár alkohol elfogyasztása volt. Akármennyire is akartam volna többet, az edzéstervem és diétám nem engedhette ezt meg. A bárosnak intek, hogy adjon valami sake-t, ha már ilyen puccos felszerelés terült el mögötte. Üvegek mindenhol, minden színben és formában. Biztosan akadt itt sake is.
- Megtennéd, hogy nem lélegzel ilyen hangosan? - rá sem pillantok a mellettem ülőre, aki már pár perce helyet foglalhatott a széken előttem. Az itala még viszonylag érintetlen volt. A lélegzetvételei viszont kezdtek az agyamra menni ilyen rövid idő alatt is.