Eme sorok valahogy mosolyra késztetnek, sokan azt hihetnék őrült vagyok pedig nem. Egyszerűen ahogy átolvastam a szövegkönyvet tudok azonosulni a karakterrel, akit rám bíznak. Mint most Kalapossal az Alice Csodaországból.
Hogyne tudnék vele azonosulni mikor… én magam ő vagyok. Örület! Egy igen bogaras fazon, akit nehezen lehet megérteni, de szememben annál szerethető.
Más lehetséges megrémült volna a tükörképétől mikor szembe találkozik vele én mégis úgy fogadtam, mint egy régi ismerőst… egy hiányzó darabkát az életemből. Igaz miként is találkozhatna más vele, ha csak én látom?
Erre csak legyintek majd leteszem a kezemben tartott szövegkönyvet majd felhümmentettem.
Sok dolog van, ami zajlik folyamatosan a színfalak mögött. Mint mondjuk Alice és Merida között húzódó harc. Olykor bosszantó, máskor talán minimálisan mulatságos, de személyes véleményemet kellene előtérbe helyezni ténylegesen másképp is megoldhatná a vöröshajú szélvész a dolgait.
Leges legzavaróbb tulajdonsága mikor önkényesen változtat szövegen vagy éppen egy cselekményen. Nem fogom soha megérteni pontosan erre miért is van szükség?
Viszketegségi mánia? Minden csillogást magának akar? Meglehet.
Mégis ezen kívül a kettőjük harcából próbálom kivonni magamat, jobb a vitán kívül lenni, nem igaz?

Ezzel ellenben mindig próbálok megnevetetni bárkit. Legyen az a színházban lévő munkatársak, barátok vagy akár egy igencsak elszomorodott egyén, akibe random belebotlok.
Nem mondanám azt, hogy kényszeresen óhajtom ezt megtenni, de hé! Ki ne szeretné látni az emberek mosolyát? Sokkal jobb úgy mintha le lenne bárki is törve, mint a bilifüle!
Kipillantva az ablakon iszom bele a mellettem lévő teába. Kellemes aroma, finom illat és már csak egy jó sütemény hiányzik hozzá.

Megannyi lehetőség nyílt meg ténylegesen előttem mióta megláttam a kalapos alakot a tükörben. Mint fentebbi gondolataim is megmutatják. Teljesen elfogadtam őt.
Sőt mi több, ha tovább szeretném fűzni a dolgokat megihlet ezzel együtt pedig az a darab is amit most előfogunk adni.

Mor’du felé terelődnek gondolataim, hisz pont emellett egy új darab iránt is érdeklődést mutatna így én nem vagyok rest soha, hogy tippeket adjak. Amitől akár varázslatossá válhat egy-egy darab. Ám ezen kívül megtartom tőle a tisztes távolságot.
Marcona alak, kissé akár már morgósnak is mondhatjuk, mint egy nagy medvét.
Szerintem egy jót igen rég nevethetett, olykor az én vicceimre úgy reagál miből levehető nem igazán vevő a dologra. Pedig én mondom egy jó nevetés még a legzordabb embert is fel tud javítani!

Ez lenne a főnökkel is… Szemem sarkából pedig a kalap is elkezd birizgálni. Letéve a csészémet felállva odasétálok és leveszem.
Már jó ideje van egy ilyen kalapom, mint amilyen az én szereplőmnek. Így hát fejemre téve lépek a tükörhöz és megigazítom. Talán kéne egy kis tupírozás a hajamra és tökéletes lennék. Jó persze a figurára biztos nem hasonlítanék ahhoz kicsit összekéne mennem meg öregedni még pár évet!

Így hát elpillantanék egy fésűért kicsit igazítsak a tincseken. Visszafordulva már a kis emberke fogad bolondos mosollyal mintha a világon egy csepp gond nem lenne.
Ekkor realizálom, hogy én mosolygok úgy, mint egy jobb fajta becsiccsentett vén szivar. Hah! Minő csodás felfedezés!

Hát felemelve kalapomat köszönök a tükörképemnek és szélesedik a vigyorom. Félreteszem a kalapot le sem véve szememet a tükörképről. Vajon milyen kapocs lehet közöttünk? Elmém melyik tekervénye teremtette őt?
Aggódnom kellene? Mégsem érzek semmiféle aggodalmat most sem ahogy első alkalommal sem.

Vállat vonva és legyintve fordulok el a tükörtől, megiszom teámat és megindulok az aznapi sétámra, teendőm elvégzésére.



✦ Ha a kalapodat rárakod valakire, ugyanolyan fura, már-már őrült gondolatai lesznek, akárcsak neked.
✦ Amint az emlékeid teljesen visszatérnek, az őrület jelei is meg fognak mutatkozni rajtad.