Talon Bourne, a neve csupán suttogás volt a sötét sikátorokban és a gazdagok fényűző termeiben. Egy tolvaj, aki olyan ügyességgel suhant át a város éjszakáján, mint a sivatagi szél. De Talon nem volt átlagos tolvaj; minden egyes lopásnál sivatagi rókává változott, egy gyors és ravasz állattá, amely képes volt a legkisebb résen is átslisszolni.

Az Everglot Mansion nevezetű operaház volt a következő célpontja. Hetekig, hónapokig dolgozott a terven, minden éjszakát az épület falainak és a körülötte lévő erdőnek a tanulmányozásával töltött. A kastélyszerű épületben rejtett portékák és napi bevételek széfje lapultak, amelyeket eddig még senki sem közelített meg. Miért is tették volna? Senki sem látott a hely vagyonának összege mögé, csupán egy "szórakozóhelynek" tekintették, ahová a kulturáltabb csoport élvezhette ki az előadók sziporkázását. Ő maga sosem szerette a kornyikáló népet, inkább az otthona csendjét értékelte jobban, ahol egy kellemes gőzfürdő közben ellazulhatott, miközben különféle "True Crime" podcasteket hallgatott. Ez volt az ő Kánaánja.

A nagy nap a sok várakozás és álmatlan éjszaka után elérkezett egy teljesen normálisnak tűnő hétfőn. Talon még az érkezése előtt elkövetett egy kisebb lopást a környék idősebb hölgy tagjától. A retikülje nem rendelkezett sokkal, de ez épp elég volt neki ahhoz, hogy rókává változhasson a nagy feladathoz. Mert ugyan ki gyanúsítana meg lopással egy hátitáskás sivatagi rókát? Szinte már a mancsaiban érezte a ma estéjének bevételét. Az édes siker íze pedig ott tanyázott ajkain, ahogy körbenyalta száját az akció kezdete előtt. Eltökélt volt, ravasz és gyors. E három képviselte a szakkönyve létfontosságú lépéseit. S habár sajnálta, hogy legkiválóbb társa nem lehetett most itt vele különféle okokból kifolyólag. Egyrészt Nick nyomát sehol sem találta Frostcallon belül, másrészt ha itt is lett volna az orra nem volt a legkiválóbb arra, hogy kiszimatolja egykori bűntársát. Helyette a napi bevételét kutatta, ami sokkal nagyobb súllyal bírt, mintsem egy régi ismerős megtalálása. Ha pedig emlékei nem csalnak, Judy bizonyára jó gondját viseli nélküle is. Arra roppant jól emlékezett, hogy min mentek keresztül és hogy milyen közel nőtt egymáshoz az a ravasz róka és ostoba nyúl.

Nesztelenül osont végig most már az épület folyosójának egyikén. A bejutás gyerekjátéknak bizonyult, csupán a hely régies kivitelezése és a korhadt faajtók okoztak neki némi kellemetlenséget. Habár nem látta még felkelni a biztonságiőrt székéből, így egyelőre tiszta terep hevert előtte. Oly' közel volt a sikerhez. Szinte már karnyújtásnyira lehetett az irodaajtótól, amikor fülét megütötte egy angyali hang. Nem akart úgy összeugrani, mint egy ijedt nyúl, de mégis sikerült a frászt hozni rá. Nemtetszően csapta hátra füleit, majd fordult a folyosó végéből érkező hangforrás felé. Egyelőre irritált ábrázattal meredt a sötétbe, azon tűnődve, hogy most szaladjon e vagy verje ki a balhét odalent, amiért elcseszték a kis tervét. Mindeközben az összemosódott szavak visszhangként pattogtak végig az üres folyosókon, s holott messziről érkezett maga az ének, még a fenti emeletekről is olyannak hangzott, mintha Talon ott ült volna az első sorok között.

Nem szerette, ha játszadoznak az idegeivel, azt meg főképp nem viselte el, ha az idejével is úgy bánnak, mint a használt WC-papírral. Sóhajok, morgások és pár képzeletbeli kavics elrúgása után végül úgy döntött kideríti kinek volt mersze felforgatnia a nagy napját. A fejében már el is képzelte milyen fenyegetéseket fog elsütni -mert hát egy kétlábon járó, térdig érő róka nagyon ijesztő tud lenni-, s biztosra akart menni, hogy az illető éjszakáját is hasonló állapotba tudja majd rángatni. Az előadóteremhez érve kétség sem fért hozzá. A holdfényben megvilágított sápadtbőrű nő, Emily hangja zengette meg a mansion csendjét.


✦ Felveszed a mesebeli sivatagi róka külsődet, valahányszor sikeresen kiraboltál valakit. Ez az állapot hosszú órákon át tart, de minél többször sütöd el, annál hosszabb ideig maradsz az állati formádban.