A lehető leghétköznapibb csajszinak vallom magam. Nincs bennem semmi extra, semmi különleges, amivel kitűnök a tömegből, épp ezért is volt oly' egyszerű meglapulnom mindenki más mögött az évek alatt. Legalábbis általánosig remekül bevált a szürke kisegér forma, de aztán elkezdtem serdülni, nőiesedni és máris nem voltam annyira átlátszó. Először azt hittem ez nagyon vagány, de aztán egyre több pasi kezdett rám mozdulni és már korántsem volt annyira előnyös nőnek lenni. Mert nekem aztán egyáltalán nem az volt a célom, hogy korán bepasizzak. Náluk akadnak sokkalta fontosabb dolgok is, mint például a tovább tanulás és önmagad fejlesztése. Épp ezért is aggattam magamra minden létező fiús felszerelést a bő hip hop nadrágtól kezdve a NY Yankees baseball sapkáig, hogy még véletlenül se tartsanak vonzónak. Mindent elkövettem annak érdekében, hogy megint az a szürke, unalmas csaj legyek, akinek nincsenek pasi gondjai. Ez egész sokáig sikerült is, még az egyetemen sem bonyolódtam össze az ellenkező nemmel, legalábbis romantikus szinten szerencsére nem, ám rengeteg haverom akadt, akikkel jól kijöttem és velük egyenrangúnak tekintettek. Néha még el is szórakoztam velük más lányok elemzésével, amivel kicsit arra is billentettem a lécet, hogy talán én is a saját kapumra játszok. Pedig nem... Ó, egyáltalán nem, csak még nem állok készen egy kapcsolatra. A marketinges szak tantárgyainak tanulmányozásába fektettem minden időmet, amik olyan guszta nevekkel voltak ellátva mint a: Marketing esettanulmányok, Sales Promotion technikák, Szolgáltatásmarketing és még sok más, ami épp eléggé lezsibbasztott és felélték minden szabadidőmet. Elsősorban apám faggatása miatt léptem erre a dög uncsi szakra, de aztán letettem az ő álmáról, mert nem voltam hajlandó ott poshadni az irodájában, hogy még több pénzt zsebelhessen be. Nem bírtam a fickót eléggé, de erre bőven meg is volt az okom. Az ő gyermeke nem én voltam, hanem az üzlete...
Épp ezért odahaza sem volt annyira élménydús a családi élet. Apám általában az autós cégnél virrasztott hajnalokig, hogy minden papírmunka meglegyen és minden eladható autó a legcsodásabb pompájában csillogjon a bejáratnál. A Pletsch Auto Sales már csak ilyen volt. A legtökéletesebbnek kellett lennie és apám képes volt az idilli családi berkeket is nélkülözni, csak hogy a cége tündököljön. Nem meglepetés, ha azt mondom nem kedvelem a fickót. Hiába az apám, egyáltalán nem úgy viselkedik. Még most sem, amikor már a saját lábamra álltam. Anyu viszont más. Ő a legtündéribb, legempatikusabb nő, akinek mások jóléte számít először, nem pedig a magáé. Önzetlen és hihetetlenül odaadó, amivel mindig meg tud mosolyogtatni, mert hát valljuk be, vannak és voltak olyan időszakok, amikor minden reményemet az emberiség irányába kidobtam az ablakon. Anyu emlékeztet mindig arra, hogy de igen is jut még kedvesség és öröm a világunkba, csak a jó helyen kell azt keresni.
Valahogy így bukkantam rá az eszes kis Morrison fiúra is. Mindenki furcsa figuraként tekintett rá, de én láttam benne a potenciált, mert részben ő is olyan volt, mint én: neki a tanulás volt az első. A füzetéből elég sok információ kiderült, még ha azok csak a tananyagának részletezéseiben merültek ki. Összeszedett, részletes és lényegre törő, amit jobb szeret magának megtartani. Nem olyannak nézett ki amúgy se, aki éjt nappallá téve bulizik valami egyetemi kocsma kellős közepén. Elég furcsa lenne elképzelni őt a nagy, kockakeretű szemüvege nélkül. A végén még kiderül, hogy jóképű!
Mindenesetre nem hagytam, hogy az a rengeteg melója, amit az írásaiba fektetett kárba vesszen, ezért mihamarabb visszapasszoltam neki a füzetét és közöltem neki a véleményemet róla. Imponált, hogy ő is képes volt minden figyelmét belefektetni valami számára fontosabba, épp ezért is találtam meg vele hamar az összhangot az ellentétes személyiségeink ellenére is. Az én kupis, kaotikus mivoltomat viszont az évek alatt megtanulta kezelni és olyan személyre szabott ketyerékkel állt elő, melyek kompenzálják az általam kreált káoszt. Jó barátokká nőttük ki magunkat és még egy közös munkahelyet is találtunk Fata Morgana berkeiben. Ugyanakkor valamikor bekapcsolt bennem az a piros kis jelző fény, aminek nagyon nem kellett volna. A rózsaszín köd még hagyján, de az, hogy milyen kétbalkezes módon próbálom őt azóta is vakrandikra szervezni...na az tök ciki... De mégse mondhatom el a maga geek fajtájának, hogy amúgy cukinak tartom, mert azzal ott vágom el az esélyeimet a barátságunkat illetően. Én pedig jobban értékeltem a vele kötött baráti "szerződésemet", mintsem a buta romantikus érzéseimet, melyek Isten tudja honnan kerültek elő. Nem nagy meglepetés, ha ezáltal az utóbbi időkben főleg bénázok körülötte, mert tényleg nem akarom elveszíteni a bizniszpartnerem bizalmát. Olyan jó kis ketyeréket hoztunk össze együtt, nem akartam, hogy a sok tervünk és kivitelezésünk füstbe menjen.